Előfizetés

Precedensértékűnek tartja kamara a "kötelező hálapénzt" szedő orvos börtönbe küldését, és új etikai kódexen dolgozik

Danó Anna
Publikálás dátuma
2020.07.24. 09:56

Fotó: Shutterstock
Nyugaton aki hálapénzt fogad el, elveszti a pecsétszámát, és többé nem gyógyíthat.
Hegedűs Zsolt üdvözli, hogy a Kúria, felülbírálva egy másodfokú döntést, két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy ortopéd-sebészt, aki pénzt követelt betegeitől közfinanszírozott ellátásokért. 
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke szerint a szigorú jogerős ítélet egy érési folyamat eredménye, melyben benne van sok korábbi akció munkája. Így a rezidensszövetség hálapénzellenes tevékenysége, valamint a Sándor Mária nevéhez kötődő mozgalom, és az 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport fellépése is. Mint mondta, ez a precedens értékű ítélet ugyan a hazai joggyakorlatban szokatlan, de ha más európai társadalmakat nézünk, akkor az a természetes, hogy az orvos nem fogad el hálapénzt. Ha ott ezt megteszi, elveszti a pecsétszámát, azaz a gyógyítás lehetőségét. Ezt pedig a nyugati társadalmakban egyetlen orvos sem kockáztatja. Magyarországon egy olyan rendszert kell kialakítani, ahol maga a kontroll mechanizmusokkal megerősített szisztéma tartja sínen az orvost, hogy eszébe se jusson hálapénzt elfogadni vagy kikényszeríteni. Hegedűs Zsolt szerint az ítéletnek az orvostársadalom számára az az üzenete, hogy mindenkinek a maga helyén etikai felelőssége megtenni mindent a hálapénz megszüntetéséért. Ez egyébként a jelenlegi etikai kódexben is szerepel. „Remélem, hogy ő volt az első és az utolsó is, aki kikényszerített hálapénz miatt börtönbüntetést kapott. A köztestületben most éppen egy olyan új rendszer alapjait tesszük le, ahol az ilyen cselekedetek csírájában el lesznek fojtva és nem engedik, hogy egy kolléga is erre az útra térjen.” Emlékeztetőül: a fővárosi orvos ténykedését két évvel ezelőtt a Válasz.hu részletesen ismertette. A portál szerint a sebész vesztét egy betegének Egyiptomban történt saroktörése okozta. Ő volt az, aki arról híresült el, hogy például a 10 ezer forintos hálapénzre azt mondta: ennyit két perc alatt iszik el a barátaival, és akinek vitorlázni van pénze, annak legyen orvosra is. A hírre sorra jelentkeztek más betegek is, a rendőrség is nyomozást indított. Kikérték az orvos által 2009-2013 között műtött betegek listáját, és végigkérdezték őket hálapénzes tapasztalataikról. A vádirat szerint a sebész előre kért pénzt az ellátásért, de volt, hogy az operáció után határozta meg, mekkora összeget tart elfogadhatónak. Bizonyítani tudták, hogy egy betegének a részletekben történő fizetés lehetőségét is felajánlotta.  Az ügyben etikai eljárás mindeddig nem indult. A MOK-nak ugyanis az a rutinja, hogy a bejelentésre indított eljárásokat felfüggesztik, ha az ügyben bírósági ítélet várható. Ám most egyáltalán nem lesz etikai eljárás, mert annak idején azt kezdeményező bejelentés sem volt, s az ügy a hosszas bírósági eljárás miatt amúgy is elévült.

Koronavírus: 18 új beteg, a beutazási korlátozások miatt egyre többen kényszerülnek karanténba

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.24. 09:28

Fotó: Népszava
A statisztikák alapján Magyarországon még mindig kézben tartható a járványhelyzet.
Tizennyolccal emelkedett, így összesen 4398-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - írja a koronavirus.gov.hu. Az elhunytak száma változatlanul 596, és eddig 3312 ember gyógyult ki ebből a betegségből. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 490. Hetven koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük négyen vannak lélegeztetőgépen. A járvány továbbra is jelen van és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség érvényben van. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a kormány beutazási korlátozásokat léptetett életbe, megakadályozandó a fertőzés külföldről történő behurcolását - és a járvány magyarországi fellángolását. A beutazási korlátozások bevezetése óta a hatósági házi karanténban lévők száma is nő, jelenleg 7318 embernél van érvényben. A kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a járványügyi helyzetet, és ha szükséges, további intézkedéseket hoz. Az általános szabályok változatlanok: továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben, a tömegközlekedésben, és továbbra sem tartható 500 résztvevő feletti zenés, táncos rendezvény. Az új fertőzöttek esetében a járványügyi hatóság az eddigi rendnek megfelelően elvégzi a kikérdezésüket és a kontaktkutatást - tették hozzá. 

Vírusmozgás

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (2021) és Pest megyében (666) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (379), Komárom-Esztergom (310), Zala (263) és Csongrád-Csanád megye (138), a sor végén pedig Tolna megye áll (13).

Zivatarok, helyi miniárvizek, cseresznyényi jégdarabok - durván vizes lesz a péntek este

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.24. 08:27
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Leginkább az ország délnyugati részét tépázzák viharok, figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legtöbb helyen több órára kisüt a nap, majd mire ideér a délután, gomolyfelhők képződnek, és nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Előbb a Dunántúlon, majd a középső tájakon is megnyílik az ég. Eleinte a nyugati és az északi megyékben alakulhat ki helyenként zivatar. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől egy zivataros zóna érkezése várható, így a Tiszántúl kivételével lényegében elázik az egész ország. (A Dunántúlon helyenként akár 50 milliméter csapadék is hullhat, azaz miniárvízre is lehet számítani.) Ráadásul délnyugaton nehezített helyzet áll elő: a heves zivatarokhoz akár 90 óránkénti kilométeres sebességű széllökések társulnak, illetve 2 cm-t meghaladó méretű jég kopoghat.