Előfizetés

Lázadás a baksisvilág ellen – Nem csökken a feszültség Bulgáriában

Miklós Gábor írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.07.15. 14:59

Fotó: Hristo Rusev / AFP/NurPhoto
Feltámadt a népharag Bulgáriában, a tiltakozóknak elegük lett az oligarchák uralmából és a korrupcióból. A demonstrációkhoz még az államfő is csatlakozott.
Egy hete tartanak a sokezres tüntetések Bulgáriában, s semmi jel nem mutat arra, hogy a feszültség csökkenne. A hét elején sérültjei is voltak az összecsapásoknak. Boriszov miniszterelnök meglebegtette lemondását. Az országban egyszerre érezteti hatását a koronavírus-járvány, a gazdasági válság és a mély társadalmi elégedetlenség, amelyet az országot átszövő korrupció okozott. Szófiában immár tüntetők rendre a főváros ötvenes években kialakított tágas központi terén gyülekeznek. A hatalmas tér épületei eredetileg a kommunista párt központjának, a minisztertanácsnak, egy luxusszállodának, valamint a CUM nevű áruháznak adtak otthont. Az államelnöki hivatalt befogadó épület előtt gyülekeznek, majd átvonulnak a miniszterelnökség elé. A tüntetők a Bojko Boriszov vezette kormány és Ivan Gesev főügyész lemondását követelik. Ezen kívül gyakran elhangzik a „Banditák, gengszterek kifelé!” szlogen is. A hétvégén a kormánypárt ellentüntetést szervezett ugyanerre a térré, buszokkal hozták az egész országból a GERB (Polgárok az Európai Bulgáriáért) párt híveit, akik előtt miniszterek és képviselők szónokoltak, s tagadták, hogy banditák, maffiózók lennének. A kormányellenes tüntetőkhöz múlt szombaton már csatlakozott Rumen Radev államfő és ő is a kormány és a főügyész lemondását követelte.
A tüntetéseket kiváltó másik esemény a hét végén a Burgász melletti Roszenec parkban zajlott. Itt egy villát birtokol Ahmed Dogan bolgár-török politikus. (Dogan a török-muzulmán Mozgalom a jogokért és a szabadságért (DPSZ) párt alapítója és tiszteletbeli elnöke.) A villa tengeri strandját akarta megközelíteni korábban Hriszto Ivanov egy parlamenten kívüli párt, a Demokratikus Bulgária vezetője, korábbi igazságügyi miniszter. Ivanovot a terültet őrző kormányőrök a tengerbe szorították. A hét végén sokszáz szimpatizánsával visszatért, s azt követelte, hogy az állami tulajdonú partszakaszt tegyék nyilvánossá. A rendőrség megakadályozta őket a „strandsétában”, viszont odaengedték Dogan híveit, akiket távoli városokból buszoztattak Burgaszba. Az esetet követően Radev elnök azt követelte, hogy szüntessék meg Dogan állami védelmét, s ne adjon további védelmet a kormányőrség a DPSZ másik képviselőjének Deljan Peevszkinek, akit a közvélemény Bulgária egyik legnagyobb hatalmú oligarchájának tart. (Peevszki nyolc lap, több tévéállomás, építőipari cégek és más vállalkozások tulajdonosa, befolyása van a Bulgartabac holdingra is.) Dogan és Peevszki lemondtak a kormányőrség védelméről, a szervezet parancsnoka is távozott az elnök felszólítására posztjáról.
Bojko Boriszov szerdán meglebegetette esetleges lemondását, de kijelentette, erről csak az Európai Tanács (az EU-országok vezetőinek testülete – a szerk.) ülése után tárgyal. Közben az ügyészség hangfelvételeket tett közzé, amelyben Vaszil Bozskov a körözött kaszinómilliárdos beszél. Azt állítja, hogy ő irányítja a tüntetőket és az államfő is csak „bábu”. A közlés a tömegmozgalmat akarja lejáratni. A rendszerváltás óta Bulgáriában sokféle színű kormány alakult, mégis gyakorlatilag ugyanaz a felső réteg irányította: politikusokból, egykori titkosszolgálati emberekből és gengszterekből álló háló. Nem az országnak vannak bűnözői, hanem a bűnözőknek van államuk – mondják. Ebben a hálóban kiemelt helye van az orosz titkosszolgálati-bűnözői jelenlétnek immár harminc éve. A másik elem, amely a felháborodást szítja a bírósági és ügyészségi rendszer korruptsága és függése a végrehajtó hatalomtól. Bojko Boriszov megakadályozta – dacolva az EU nyomással –, hogy Bulgáriában is létrejöjjön a román mintára a független korrupcióellenes ügyészség. Ő helyezte gyakorlatilag hivatalba Ivan Gesev főügyészt, aki most azzal hálálta meg ezt, hogy a kormányfő mellé állt annak az elnökkel folyó vitájában. Gesev lehallgattatta Rumen Radev elnököt is, majd lefogatta az államfő két munkatársát, azokat befolyással való üzérkedéssel, és államtitok kiszivárogtatásával vádolja. Az elnök ezt az akciót „puccsként” aposztrofálta. Zavaros az ügyészség szerepe a Vaszil Bozskov kaszinómilliárdos elleni ügyben is. Bozskov ellen 18 vádpontot emeltek, miközben a Dubaiban tartózkodó férfi azt állítja, hogy kb. harminc millió euróval kente meg a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert az elmúlt években. Még számos olyan ügy lett nyilvános az elmúlt pár hétben, amely normális országokban a kormány bukását okozta volna, de Boriszov mindet túlélte. Ilyen volt a hálószobájában készült fotó, amelyen látszik, hogy az éjjeliszekrényén pisztolyt tart, s a szekrény fiókjában több köteg ötszáz euróst és aranytömböket. Bulgária továbbra is az EU legszegényebb állama, amelyet különösen sújt a mostani világjárvány. A legnagyobb ellenzéki párt, a Bolgár Szocialista Párt szerdán bizalmatlansági indítványt terjesztett elő, de Boriszov koalíciójának elég képviselője van ahhoz, hogy ezt elutasítsák.

A török mellékszereplő főszerepe

A bolgár szcéna állandó szereplője a DPSZ. Az etnikai-vallási pártnak van a legstabilabb szavazótábora. Dogan és elvbarátai képesek meggyőzni a bulgáriai törököket, hogy ők adnak nekik védelmet egy esetleges nacionalista fordulattal szemben, s garantálják a gazdasági hátterüket, mint a dohánytermesztés. A bolgár állam viszont a DPSZ-t a vallási-nacionalista szélsőségesség gátjaként kezeli. A stabil tíz százalékos jelenlét a széttöredezett nemzetgyűlésben politikai zsarolási potenciált ad Dogan pártjának. Peevszki számára a képviselőség a DPSZ színeiben egyrészt immunitást, másrészt politikai-hatalmi üzleteinek hátterét adja. A „török párttal” való együttműködést a GERB tagadja, de nyilvánvaló, hogy Bojko Boriszov uralma nélkülük nem tartható fenn. Ez ellen az összefonódás ellen is tüntetnek most Bulgária városaiban.

Úgy tűnik, pár évtized alatt felére fogy Magyarország népessége

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.15. 13:04
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava
A társadalom elöregedése tart ellen a túlnépesedésnek az egész világon, egyes országok drámai veszteséggel kénytelenek számolni.
Döbbenetes hatással lesz társadalmainkra, hogy hamarosan a világ szinte minden országában kevesebb gyerek születik majd, és erre egyáltalán nem vagyunk felkészülve, idézi a Lancet című folyóiratban megjelent kutatás lényegét a 444.hu. A fertilitási ráták várható alakulását elemezve azt látni, hogy a Föld szinte összes országában csökken a lakosság az évszázad végére, és van 23 ország, például Japán vagy Spanyolország, ahol meg is feleződik. Az előrejelzések szerint Magyarország is a jelentős visszaesők között lesz. Az ok, hogy a társadalmak emellett világszerte egyre öregebbek lesznek, számos országban az évszázad végére nagyjából annyian tölthetik majd a 80. életévüket, mint ahányan megszületnek, és erre sincs a legtöbb állam felkészülve.  Az University of Washington egészségügyi kutatóintézetének szakemberei által most publikált tanulmány szerint míg 1950-ben 4,7 volt a globális fertilitási ráta, azaz a világon élő nők átlagosan ennyi gyereket szültek életük során, ez szinte folyamatos visszaesés után 2,4-re csökkent 2017-re, és az előrejelzések szerint 2100-ra 1,7 lehet. És ha egy társadalomban a ráta 2,1 alatt van, akkor annak a társadalomnak a népessége apadni kezd. A kutatók épp ezért arra számítanak, hogy a Föld lakossága 2064-re érheti el majd a csúcspontját, amikor egyszerre mintegy 9,7 milliárd ember élhet majd a bolygón, utána pedig fokozatos csökkenés indul meg, és a század végére 8,8 milliárdan lehetünk. A népességcsökkenésnek leginkább kitett országok között Japán, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Thaiföld és Dél-Korea is szerepel, ezekben az országokban a lakosság száma megfeleződhet az évszázad végére. De Magyarország is a nagyon kitett országok között van: hasonlóan a kelet--közép-európai és a balti régió többi országához, nálunk is jelentős lakosságcsökkenéssel számol az előrejelzés. A kutatók előrejelzési modellje szerint különféle forgatókönyveket figyelembe véve az évszázad végére 4,53 és 5,2 millió fő között alakulhat hazánk lakossága.

Műanyagzacskók végeztek egy thaiföldi nemzeti park fiatal elefántjával

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.15. 10:56

Fotó: MLADEN ANTONOV / AFP
A három és fél tonnás állat rengeteg zacskót nyelt le, végül bélelzáródás végzett vele.
Holtan találtak egy 3,5 tonnás, körülbelül 20 éves elefántot a Khao Khitchakut nemzeti parkban Thaiföldön – idézi  a Sustainability Times cikkét a hvg.hu. A boncolás során megállapították, hogy rengeteg műanyag zacskót nyelt le, ami miatt elzáródtak a belei. Varawut Silpa-archa környezetvédelmi miniszter az eset után elmondta: bár kampányt is indítottak a szemetelés miatt, rengeteg állatot veszítettek már el az emberek hanyagsága miatt.
Thaiföldön használják el a világon egyébként a legtöbb nejlonzacskót: a 70 millió lakos körülbelül 3,75 milliárd műanyag szatyrot "termel"

A kormány januárban indított kampányt, hogy a kolosszális mennyiséget csökkentsék. A műanyaghulladék begyűjtése és újrahasznosítása sem igazán megoldott az országban, így a hulladék főként a tengerekben végzi - vagy az állatok gyomrában, teszi hozzá a hírportál.