Előfizetés

Zöld lámpa a KESMA-nak

A „nemzetstratégiai” minősítést a kormány hozta létre még 2013-ban. Lényege, hogy ha egy egyesülésre azt mondják, nemzetstratégiai jelentőségű, azt onnantól nem vizsgálhatja a Gazdasági Versenyhivatal. Csakhogy attól még nem válik valami valóban nemzetstratégiai jelentőségűvé, hogy ráragasztják ezt a címkét mint valami matricát.   Az Alkotmánybíróság legutóbb a kormányközeli médiaholding, a KESMA létrehozása kapcsán foglalkozott ezzel a kérdéssel. A testület szerint annak megítélése, hogy egy konkrét beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelten közérdekűnek minősül-e, alapvetően gazdaságpolitikai döntésnek tekinthető, ami elsődlegesen a kormány politikai felelősségi körébe tartozik. Ez a döntés iskolapéldája annak, ahogy az Alkotmánybíróság a kormányrendelethez viszonyította az Alkotmányt (akarom mondani: az alaptörvényt). Ugyanis ha a kormány döntése az irányadó, miáltal mintegy viszonyítási pontként az Alkotmány fölé helyezte, akkor ezzel – burkoltan – azt is kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az alaptörvény kormányrendelet-ellentétes. Pedig valójában ez az egész jogügylet alapvetően alkotmányjogi kérdés, és csak utána gazdaságpolitikai. Ugyanis a gazdaságpolitikai szempontok nem írhatják felül az alkotmányjogi elveket, értékeket. Ezen túlmenően ez a döntés egyébként is törvényalkotói hatáskör, nem kormányzati, mely alkotmányjogi értelemben nem döntéshozó, hanem csak végrehajtó hatalom. De ha a kormány politikai felelősségi körébe tartozna is, akkor sem írhatná felül az alkotmányos jogokat. Ugyanis ha törvényi szabályozás rendelkezik a vizsgálati kötelezettségről, akkor ezt alacsonyabb normával felülírni, kizárni, elutasítani nem lehet. Azt – jogelvileg – csak ugyanolyan szintű normával lehet szabályozni. Ezért is az Alkotmánybíróságnak joga, egyben kötelessége lett volna érdemben vizsgálni, hogy a kormány egyáltalán jogosult-e saját hatáskörben arra, hogy bármit is nemzetstratégiainak minősítsen. Különösen abból a szempontból, hogy a kormány valójában a törvényalkotói hatáskörben járt el, ezáltal sérült a hatalmi ágak elválasztásának elve.  Ugyanakkor az országgyűlési képviselők által ebben a kérdésben benyújtott indítvány is több szempontból elégtelen és hiányos volt. Pl. nem hivatkoztak a hatalmi ágak elválasztása elvének sérelmére. Amely azzal következett be, hogy a kormány rendelkezett saját hatáskörben olyan jogkérdésről, amelyről csak a törvényalkotónak lett volna joga dönteni. Ezáltal a kormány elvonta az Országgyűlés hatás- és jogkörét. Mindez pedig sérti a jogbiztonságot is. Különösen azért is, mert ezáltal – mint ahogy ezt az Alkotmánybíróság el is ismerte – a végrehajtó hatalom politikai szempontok mentén kiléphet a jog keretei közül, mintegy felülbírálva azt. Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, nem feladata annak tartalmi minősítése, hogy a kormány mit tart nemzetstratégiai szempontból közérdeknek. Pedig nem azt kell minősítenie, hanem azt, hogy ez a kormányzati intézkedés alkotmányos-e. Erre pedig nem adott érdemi választ. A közérdek alkotmányjogi értelmezése pedig éppenhogy az Alkotmánybíróság feladata, tartalmi tekintetben meg különösen. A határozat egyébként messziről indul. Kimondja: „A médiapluralizmus olyan érték, amelynek fenntartása az állam alkotmányos kötelezettsége. A sokszínűség fenntartása érdekében a jogrendszernek intézményi garanciákat kell tartalmaznia, arra viszont a jogalkotónak széles mérlegelési jogköre van, hogy milyen biztosítékait teremti meg a médiapluralizmusnak”. Csakhogy az Alkotmánybíróság azt lett volna köteles alkotmányossági szempontból vizsgálni, hogy a jogalkotó széles jogkörébe belefér-e az, hogy a kormány – azontúl, hogy törvényalkotói hatáskört vont el – érdemi indok nélkül nemzetstratégiainak minősíthet-e bármit. A kormány szerint ugyanis nagyobb közérdek fűződik Magyarországon „a nyomtatott médiakultúra megmentéséhez, és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához.” Ez viszont maximum politikai érdek, de semmiképpen sem nemzetstratégiai. És a kérdés is adja magát: ez a minősítés mennyire biztosíték is egyben?    Az Ab az indítványt elutasító döntésében hangsúlyozta: a médiacégek összefonódása, gazdasági, versenyjogi értelemben vett fúziója nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét. Viszont az alkotmánybíróságnak azt érdemben kellett volna megválaszolnia, hogy a médiacégek összefonódása és fúziója vizsgálatának kormányzati szintű szabályozás általi kizárása mennyiben sérti a médiapluralizmus állam alkotmányos kötelezettségét. Mert erre sem adott választ. És mivel érdemben nem vizsgálta, ezért a sajtó sokszínűségének sérelme továbbra is fennáll. A döntés szerint „valamely nemzetstratégia helyességének elbírálására, vállalkozások fúziója előnyeinek és hátrányainak mérlegelésére az Alkotmánybíróságnak sem hatásköre, sem eszköztára nincsen”. Viszont ezek alkotmányossági szempontból történő vizsgálatára van hatásköre. Ezt pedig nem tette meg. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában is – ahogy sorozatban másikakban is – sok szempontot érintett, mint kormányzati, gazdasági, politikai, de pont az alkotmányossági szempontokat hagyta teljes mértékben figyelmen kívül. Ferincz Jenő „paragrafus” 

A munka gyümölcse

Győző bácsi, ez a huzatszabályozó már elég avíttas. Mi legyen vele: cseréljem vagy bőrözzem? Te tudod, Lőrinc. Én megbízom benned. Amit eddig rád bíztunk, mindig rendben megcsináltad. Én csak teszem a dolgom, Győző bácsi. Nono! És az a sok munka, amit beletettél? Ne feledd, fiam, egyszer beérik majd a gyümölcs, és akkor azt teszel, amit szeretnél. De most csak bőrözd meg, én sem lopom a pénzt. Mindig szerettem volna megírni, hogyan kezdődött az egész, de valószínűleg sosem voltam elég tehetséges egy efféle vállalkozáshoz (sajnos most sem vagyok). Ráadásul Molnár kollégától tudom, hogy elkezdeni a legnehezebb egy darabot. Ám most, hogy legalább a vége megvan, talán könnyebb a dolgom. Persze még koránt sincs vége. Ez a szerény, ám tehetséges ember egyelőre csak itthon az egyik leggazdagabb, az amerikai Forbes Magazin listáján csak a 2057., és hiába van neki egy csomó újságja, bankja, gyára és biztosítója, ő mégis a focira büszke, mert az az első számú szenvedélye. Nem véletlen hát, hogy éppen itt érett be a munkája gyümölcse. „Dolgoznunk kell tovább, mert ahogyan az élet többi területén, a munka itt is meghozza majd a gyümölcsét” – mondja, amikor kedvenc lapjának főszerkesztője a siker titkáról faggatja. (A siker, hogy csapata, a Puskás Akadémia harmadik lett a magyar bajnokságban, és mint ilyen, indulhat a nemzetközi kupában.) Eltekintve az orbitális közhelytől, amit az interjúalanyok kizárólag az érdemi információk hiányára, vagy elleplezésére használnak, érdemes beszélni arról az elképesztő munkáról és kitartásról, amit mi, egyszerű, kétkezi villany- és gázszerelők, tanárok és újságírók, köz- és magántisztviselők, kőfaragók és balett táncosok beletettünk ebbe a sikerbe az elmúlt években. A sikerek legfőbb letéteményeséhez, a Felcsút Utánpótlás Nevelésért Alapítványhoz és magához a klubhoz 10 év alatt több mint 65 milliárd forint köz- és magánpénz érkezett. Épült 11 edzőpálya, sportcsarnok, wellness központ és szálloda. Ehhez képest tavaly még a labdarúgó szövetség statisztikája szerint is Felcsútról került a legkevesebb utánpótlás korú játékos a nagycsapathoz – viszont majd’ 40 külföldi –, és az új felvidéki edző is arra panaszkodott, hogy külön kell foglalkozni a felnőttek edzésein az akadémiáról kikerült játékosokkal, mert „hiányoznak az alapok”. „Nem határoztam meg konkrét büdzsét, az adott lehetőségek tükrében döntünk majd, hogy kit szerződtetünk és mennyiért” – folytatja a klubelnök, és biztosak lehetünk benne, hogy az adott lehetőségek kedvezőek lesznek. Mert bár a Nagy Tervből, hogy tudniillik évente 2-3 meghatározó magyar fiatal kerül majd az akadémiáról az európai topligákba, nem lett semmi, de legalább abban biztosak lehetünk, hogy a pénzünk jó helyen van. A gyümölcs beérett. Mit beérett! Olyan édes és zamatos volt, hogy szinte magától hullott az ember szájába. Persze a gyümölcs – ezt tudjuk – nem hullik csak úgy, magától. Minimum jó helyre kell állni, hogy pont ott legyünk. Amikor hullik. 

Patroncsere

A vasárnapi lengyel elnökválasztáson a falvak lázadásának lehettünk tanúi. Tömegesen járultak az urnákhoz a kisebb településeken élők. Ám nem a fennálló hatalommal szemben lázadtak, hanem azt akarták, minden maradjon a régiben az országban, Varsó ne térjen le az illiberális útról. Megmentették a hatalmát mind jobban féltő Andrzej Duda elnököt, akit sokan csak Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt Jog és Igazságosság elnöke golyóstollának neveznek, hiszen minden előterjesztést aláír, amit az agytröszt kitalál. A golyóstoll, úgy látszott, egyre haloványabban fog, de a patroncsere végül sikeres volt. A hagyományosan konzervatív vidék nem amiatt szavazott tömegesen Dudára, mert az ott élők annyira le lennének nyűgözve a jelenlegi irányvonaltól. Hanem sokan elhitték a PiS álhíreit: attól féltek, ha Rafal Trzaskowski varsói polgármester kerül hatalomra, mindent elkövet azért, hogy elvegye a PiS által a családoknak biztosított juttatásokat. Mások a tradicionális családmodell miatt aggódtak – a jelek szerint Lengyelországban még mindig sok szavazatot lehet szerezni azzal, ha az azonos neműek kapcsolatát ostorozzák. Egy demokratikus választás során természetes, hogy vannak győztesek és vesztesek, s tulajdonképpen mindegy is, milyen okok vezettek Duda győzelméhez, a lényeg, hogy újabb négy évig marad Lengyelország élén. De a demokráciában annak is természetesnek kellene lennie, ha egy jelölt szűk többséggel győz – Duda előnye úgy két százalék –, akkor azok érdekeit is képviseli, akik nem rá szavaztak. Ám az illiberális állam sajátossága az is, hogy a hatalmon lévők kirekesztik a társadalomból mindazokat, akik nem a kormányzó párt mellett állnak. Sőt még ellenségnek is kiáltják ki őket. A demokrácia egyre sajátosabban működik Európa középső és keleti részén. S egyelőre nem is pislákol fényt az alagút végén.