Előfizetés

A véres kard

Harcba hívja a magyar Országgyűlést a kormány a jövő hétre: kétnapos rendkívüli ülésen kell felhatalmazást adjon a kormányfőnek, hogy kellő erővel képviselhesse a magyar álláspontot a július 18-i uniós csúcson, ahol a következő hétéves költségvetésről döntenek. Eljött tehát a véres kard ideje, amivel az egész földrészen megmutatják az orbáni demokrácia feddhetetlen tisztaságát. Lehet-e kétségünk, hogy a magyar parlament – az ellenzék nélkül is – teljes erővel beáll Orbánnak a bevándorláspárti, sorosista Brüsszel ellen hirdetett küzdelme mögé? De ha már a politikailag korrekt beszédet megtagadja a magyar kormány, beszéljünk mi is nyersebben. Orbán a héten már félig eltemette az Uniót egy videókonferencián, amit az EU jövőjéről rendeztek éppen aznap, amikor a német kancellár – a soros elnökségre készülve – meglehetősen elszántan kiállt az európai értékek és azok számonkérése mellett, akkor is, ha Orbánról van szó. És akkor is, ha sokan attól tartanak, Merkel felpuhul a költségvetési tárgyalásokon. Nem kellene, mert nagyon sok pénzről van szó. Nemcsak a közös költségvetési pénzről, amiből felhizlalták a NER hátországát, hanem arról a pénzről is, amit Brüsszel a közösen felvett hitelből és vissza nem térítendő támogatásból a vírus okozta gazdasági károk enyhítésére szán. Erre a pénzre pedig nagy szüksége van a NER-nek. Amit jelez, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter elért a falig. Az ATV kérdésére – megvétózhatja-e a kormányfő a hétéves költségvetést? – elkezdett elvekről beszélni. A magyar elvekről, amelyek a véres kardot mozgatják: „vannak olyan alapvető elvárások, amelyeket ha nem tudunk érvényesíteni, nem tudunk hozzájárulni az EU-csúcs sikeréhez” – mondta a kormányinfón Gulyás. Ha a szegényebb országok támogatnák a gazdagabb EU-országokat, az „ebben a helyzetben is” elfogadhatatlan lenne. És „ez a helyzet” most a Ház kiállását is megköveteli, hogy Budapest zsarolhassa Brüsszelt.  Az Unió koporsóból kilógó kezében ott van ugyanis a 750 milliárdos járványügyi helyreállítási, „Next Generation EU” segélycsomag tortaszelete. Ami Gulyás szerint „átláthatatlan nagyságrend”. És ez a lényeg: ekkora pénzt a magyar költségvetés álmában sem lát, ehhez az Unió közössége kell. Ami pedig az elveket illeti, a magyar kormány „csak” a „lehető legszabadabb felhasználást, a gazdaságok fejlesztését” erőlteti, de azért a jogállamiságot illetően jónak tartaná, „ha nem a politikai véleményeket büntetnék jogállami köntösbe bújtatva”, mint amilyen kísérlet az elmúlt években Lengyelország és Magyarország kapcsán történt. Nyersen mondva: adjátok a pénzt a mi feltételeink szerint, vagy felborítjuk a brüsszeli zöldasztalt. Szép lassan beérik annak a halogató taktikának a keserű gyümölcse, amit Berlin vezetésével az Európai Néppárt érlelt tíz éven át. Pedig oktalan a rémület a véres kardtól, ha volna elég ereje valakinek, és a politikai korrektséget félretéve valóságosan beszállna abba a küzdelembe, amit „Európa legsikeresebb” állama vív nemcsak az európai közösséggel, hanem saját nemzetével szemben is. 

Kisdedek barátai

Nem a Fidesz lenne, ha nem így intézné a Kaleta-ügyet, ahogy: a kormánypárt a nagykövetük pedofil ügyének egy éven át tartó, szorgos eltussolásától hirtelen eljutott odáig, hogy immáron az igazság bajnokaként sújtana le Kaletára, és persze egy lendülettel az egészet megpróbálják a politikai ellenfeleik nyakába varrni. Így a kormánysajtó komolykodó képpel közli, hogy Kaletát a 2010 előtti baloldal építette fel, míg dr. Kocsis Máté végzett jogász a facebookon arra célozgat, hogy a „bíróságok” miatt sétálhatott ki Kaleta a tárgyalásról a napsütéses utcára. Mintha nem tudná, hogy az enyhe büntetési tételt az ügyészség javasolta, s hogy a kétharmados kormánytöbbség bármikor szigoríthatta volna a gyermekpornográfiára vonatkozó büntetési tételeket. Nem kell nagy fantázia, hogy a háttérben lássuk felsejleni Rogán Antal: alighanem ismét megszondázták a közvéleményt, és arra jutottak, hogy a célcsoport (magyarok) gyomra nagyon nem vette be, hogy a fideszes elitbe kocsiderékvastagon beágyazódott nagykövet sem maradt az út szélén, olyan büntit kapott, mintha részegen betört volna pár körúti kirakatot. Ráadásul az ügyvédje sem volt a helyzet magaslatán: a megerőszakolt gyerekeket ábrázoló fotókat, videókat böngészgető ex-nagykövet mély vallásosságát hangsúlyozta, mintha az enyhítő körülmény lenne, ha utána elmond öt miatyánkot. Ez így, együtt, már igencsak kínosan festett a KDNP-vel érdekházasságban élő kormányerőnek. Az ügy eddigi eltussolása kicsiben ugyanis gyanúsan emlékeztetett arra, ahogy a kormány legfőbb politikai szövetségesének megtett anyaszentegyház kezeli a maga megannyi pedofil botrányát, rejtegeti reverendás gyermekerőszakolóit. Sarokba szorítva mindig a támadás az egyetlen opció. „Undorító, amit Kaleta Gábor tett!” - dörögte Kocsis Máté a facebookról. Nos, ebben az ügyben nem Kaleta az egyetlen, aki undorító.

Csapdában

Amióta ellenzék a mostani ellenzék, folyamatos csapdában vergődik. Lehet állítani, hogy ez a természetes, mindenhol a világon a kormányon lévők határozzák meg a közbeszédet, de a képlet ennél árnyaltabb. Hisz mégsem mindenhol kell hátat hátnak vetve, folyamatosan golyóálló mellényben és paranoiásan védekezniük a kisebbségben lévőknek, hogy észrevegyenek minden ellenük irányuló politikai trükköt. Mert nem csak akkor támad a Fidesz, ha megregulázza a szabadságukat az iparűzési adóbevételükkel biztosító településeket, ha különleges gazdasági övezetnek nevezett teljes elkobzást rendel el egyes helyeken, ha nem engedi a hitelfelvételt az ellenzéki vezetésű városoknak és közműcégeiknek, ha visszatartja uniós beruházások előlegét egyes helyeken, és hosszan sorolhatjuk még a „kreatív” megoldásokat, amelyekkel víz alá nyomja a nem kormánypárti városokat. Minden lépéssel az a kormány célja: tanulják meg a politikai szereplők és a mezei adófizetők is, hogy ki itt az úr. Tanulják meg, hogy az kap pénzt, akinek ŐK adnak, egészségügynek jutalmat, szociális dolgozónak semmit, nyugdíjasnak valamit, de nem azt, amit vár. Hiába érvel hónapok óta az összes nyugdíjas szervezet, hogy hatalmas igazságtalanságok terhelik a mostani nyugdíjrendszert, vissza kellene hozni a bérek emelkedésével is számoló vegyes indexálást, mert az idősek ellátása egyre távolabb kerül a dolgozók béreitől. Hiába kértek egyszeri ötvenezer forintos segítséget a járvány és az élelmiszerek drasztikus drágulása miatt bajban lévő 150 ezer forint alatti nyugdíjat kapóknak, nem ezt kapják, hanem majd jövőre plusz egyheti ellátást. A nyolcvanezres nyugdíjhoz 20 ezer forintot, a millióshoz 250 ezret. Nem baj, hogy nem ez kellene, a kormánypártok kiszámolták, mi az, ami csak és kizárólag nekik hoz hasznot, amire hivatkozva két év múlva a nyugdíjak lehetnek a kampány központjában. A csapda áll, a parlament megszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését; igent nyomott az ellenzék is, nem mert mást tenni, hisz a Fidesz azonnal a nyugdíjasok meglopásával, embertelenséggel vádolná őket. Egy Bencsik János nevű ex-jobbikos fiatalember volt az egyetlen, aki ki merte mondani: másra van szüksége a több mint kétmillió nyugdíjasnak és járadékosnak, és nem szavazta meg a törvényt. Tudja, hogy két év múlva a kampányban ezzel lázítanak majd ellene, de valljuk meg őszintén, ha nem őt indítják az összefogás jelöltjeként a körzetében, függetlenként egyébként sincs sok esélye bejutni a parlamentbe. A többiek azonban azt hiszik, még politikusok maradhatnak, és ellensúlyt jelenthetnek a Fidesszel szemben. Pedig erre nincs esélyük, ha engedik, hogy Orbán trükkjei lekössék az összes energiájukat, ha nincs pontos és folyton friss taktikájuk a kiszámítható csapdák kivédésére. A dolog nem reménytelen, hisz kutatások azt mutatják, az emberek 38 százaléka pontosan tudja, a 13. havi nyugdíj egy voksszerző trükk. Már csak meg kéne találni az ellentrükköt, hogy kimászhasson az ellenzék a csapdából.