Előfizetés

Megtiltaná az alkoholfogyasztást a közterületeken a siófoki polgármester

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.06. 11:40
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Emellett korlátoznák a kereskedelmi üzletekben az éjszakai órákban történő alkoholvásárlást.
Siófok egész területére közterületi alkoholfogyasztási tilalmat rendelnének el – közölte a város polgármestere, Lengyel Róbert a Facebook-oldalán. Úgy fogalmazott: „Próbáljuk elérni azt, hogy sem a parkjainkban itt-ott részegen fetrengő hajléktalanok, sem pedig a mindennapokból »kiszabaduló« ifjak, következmények nélkül vedeljenek a közterületeinken.” Emellett korlátoznák a kereskedelmi üzletekben (tehát nem a vendéglátóhelyeken, hanem a boltokban) az éjszakai órákban történő, jelenleg korlátlan alkoholvásárlást. „Elég abból is, hogy éjjel suhancok, vagy épp hajléktalanok a boltok polcairól tömegével veszik az olcsóbb sört, kommersz italokat, majd azok egy részét ismét csak az utcán közlekedve, óbégatva vedelik, az üres dobozokat meg üvegeket szanaszét dobálva” – tette hozzá. 
A polgármester bejegyzésében kitért arra is, hogy elindult a térfigyelő rendszer további fejlesztése: azon dolgoznak, hogy a kapitányság épületéből, a rendőrség által lehessen közvetlenül figyelemmel kísérni a Petőfi sétány történéseit és így azonnal reagálhassanak is azokra.

Vádat emeltek a kamupártokat futtató Seres Mária és férje ellen

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2020.07.06. 11:16
Seres Mária, a Seres Mária Szövetségesei (SMS) párt vezetője leadja szavazatát a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban kialakított 47-es számú szavazókörben az európai parlamenti választáson 2014. május 25-én
Fotó: Balázs Attila / MTI
Családon belül maradt a kampányra adott támogatás a vád szerint, 117 millió forintot kér számon az ügyészség a házaspáron.
Különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt küldene börtönbe egy házaspárt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, azzal vádolják őket, hogy pártalapítókként 117 millió forintot tüntettek el 2014. évi országgyűlési választások alkalmával kapott állami támogatásokból.

Összeálltak a haverok, több százmillió volt a tét

A vádirat és az ügyészségi közlemény szerint mind a férj, mind a feleség rendelkeztek egy-egy saját párttal, melyek csak formálisan működtek, a tagokat ismerőseik közül gyűjtötték össze. 2013-ban – készülve az egy év múlva esedékes parlamenti választásra – a házaspár egy új pártot alapított, melynek vezetője egy ismerősük lett, azonban a párt nevében meghatalmazással a férj járt el teljeskörűen. Az új párt indult is a választáson, 67 egyéni jelöltet állított. Az államtól közel 300 millió forintot kapott a párt a kampányra, mely összeget a törvény szerint kizárólag kampánycélra (plakátolás, rendezvénytartás, reklám ) lehetett költeni.  

Budapesti ingatlanra is telt az átutalásokból

Ahogy a pénz megérkezett a párt bankszámlájára, annak egy részét a férj meghatalmazás alapján átutalta a felesége pártjának számlájára, az asszony pedig azt nagyrészt tovább utalta a férje pártjának bankszámlájára. 
Az átutalások jogcíme mindig kampánytevékenység volt, de ilyet a pártok nem végeztek, azt a vádlottak csak kitalálták. A pénzből a férj 75 millió forintot készpénzben felvett. A nő is vett fel készpénzt pártja bankszámlájáról, sőt Budapesten egy ingatlant is vásárolt a pénzből.

Kamupártok keresztanyja

A frissmédia.hu  úgy tudja, hogy az ügyészségi közleményben névtelenül említett páros valójában a Seres-Stekler házaspár. Ezt erősíti meg az MTI értesülése is, mely szerint az ügyészség a Seres Mária Szövetségesei nevű párt elcsalt kampánypénzei miatt emelt vádat. A házaspár ügyeiről a Gulyás Márton aktivistához köthető Partizán blog számolt be a Rablópártok című filmben. A kamupártok keresztanyjaként is emlegetett Seres Mária és férje, Stekler Ottó az elmúlt két választás során kétmilliárd forintnál is több állami támogatást tüntethetett el nyom nélkül a hat hozzájuk köthető kamupárton keresztül. A tényfeltáró film szerint Seresék úgy tudták elkövetni a visszaéléseket, hogy nem semmisítették meg 2006-ban azt a több mint 600 ezer szignót, amelyet a képviselők költségtérítésének elszámolása miatti népszavazási kezdeményezésével gyűjtöttek.  
A lapértesülés kapcsán a Népszava is rákérdezett a házaspár érintettségére; Szilágyi László főügyészségi csoportvezető sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést. A letöltendő börtön mellett a főügyészség pénzbüntetés szabna a vádlottakra, és indítványozzák, hogy foglalják le a jogtalanul szerzett vagyont is. A nyomozás során a házaspár két ingatlanát is zár alá vette a nyomozó hatóság, így a vagyonelkobzás részben biztosítva van. Mivel a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált pártok még ma is működnek papíron, ezért azok megszüntetését is indítványozta az ügyészség.

Maruzsa: Egyházi és magániskolákban egyelőre nem lesznek iskolaőrök

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.06. 10:48
Tanévnyitó ünnepség
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Amint hatályba lép a jogszabály, kezdődhet a toborzás is, hogy augusztusban elindulhasson az iskolaőrök képzése is – mondta az államtitkár.
Az iskolai erőszak terén az ország északkeleti régiója magasabban reprezentált, mint a többi – mondta az oktatási államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Maruzsa Zoltán az MTI összefoglalója szerint hozzátette: ugyanakkor az ország minden részében vannak olyan oktatási intézmények, ahol megalapozott az iskolaőrség bevezetése. Közölte azt is, hogy az iskolaőröket a rendőrség toborozza majd, de ez még nem kezdődött el, hiszen az erről szóló törvényt pénteken szavazta meg az Országgyűlés. Amint hatályba lép a jogszabály, kezdődhet a toborzás is, hogy augusztusban elindulhasson az iskolaőrök képzése is – fűzte hozzá az államtitkár. Az iskolaőrök nem az intézmények alkalmazásában állnak majd, hanem a rendőrséghez tartoznak, és minden esetben együttműködési megállapodáshoz kötött a munkájuk – jelezte. Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy egyházi és magániskolákban egyelőre nem lesznek iskolaőrök, de ha később esetleg ezt kérik, akkor ott is lesz mód erre.
Az Országgyűlés pénteken döntött úgy, hogy szeptembertől iskolaőrök teljesíthetnek szolgálatot az állami köznevelési és szakképzési intézményekben. A képviselők 155 igen, 17 nem és 21 tartózkodó szavazattal fogadták el a törvénymódosításokról szóló jogszabályt a kormány kezdeményezésére. A gumibottal, bilinccsel, gázspay-vel felszerelt egyenruhásokból álló iskolaőri rendszer bevezetését május végén jelentette be a kormány, június 4-én pedig be is nyújtották a vonatkozó törvényjavaslatot. Mint megírtuk, úgy tűnik, azt a kormányban is kétségesnek tartják, hogy az iskolaőröket szeptemberig ki lehet képezni. A Törvényalkotási bizottság ülésén ugyanis egy olyan módosítást illesztettek be a törvényjavaslatba, amely lehetővé teszi, hogy az iskolaőri vizsgát a munkaviszony létesítésétől számított 90 napon belül is le lehet tenni. Vagyis szeptemberben azok is elkezdhetnek iskolaőrként dolgozni, akik nem fejezték be képzésüket. Bekerült a javaslatba az is, hogy a jelentkezőknél a pszichológiai alkalmasságot is igazolni kell.