Ezentúl nem vezethetnek taxit büntetett előéletűek

Publikálás dátuma
2020.07.03. 13:19
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása, az utasok védelme érdekében. A szaktárca az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításával csökkenhet az utasok kárára elkövetett jogszabálysértések száma, javulhat a taxis szakma társadalmi megítélése, a szolgáltatások színvonala. A módosítás teljes körű ágazati támogatottsággal bír, a büntetlen előélet követelményének törvénybe iktatását a hatóságok mellett a taxis érdekképviseletek is szükségesnek tartják, szorgalmazták. A magyar utasok hathatós védelme mellett az intézkedés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a külföldről Magyarországra érkező turisták ne a repülőterek, főpályaudvarok környékén működő taxishiénáktól szerezzék első benyomásaikat Magyarországról – tették hozzá. A minisztérium közölte: az új szabályozás nem korlátozza indokolatlanul és aránytalanul a foglalkozás szabad megválasztásához kötődő alapjogot, hiszen kizárólag a szakma végzése szempontjából releváns bűncselekményeket sorolja fel. A közlekedési hatóság a jövőben a bűnügyi nyilvántartási rendszerből kérheti le a járművezetői igazolvány kiadásához szükséges adatokat, a kérelmezők adminisztrációs terhei így nem nőnek. A módosítás a jelenleg már érvényes, legfeljebb öt évre szóló személyszállítási igazolvánnyal rendelkező járművezetőket csak hosszabb távon érinti, nekik a következő igazolvány kiadásakor kell majd megfelelniük az előírásnak – jelezték. Hasonlóképpen a gazdaság fehérítését szolgálja az a rendelkezés, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közterület-felügyeletektől is kérhet adatot az általa üzemeltetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerhez (ekáer) kapcsolódó feladatai ellátásához. Így az áruk tényleges útjának nyomon követése a lehető legteljesebb mértékben biztosítható lesz. A közlemény szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. felhatalmazást kap arra, hogy ellenőrzési feladatai mellett a gyors és kényelmes online ügyintézés elősegítése érdekében is hozzáférhessen a gépjármű-nyilvántartás adataihoz. A személyre szabható ügyintézési felületen (szüf) így egyszerűen és hatékonyan biztosíthat majd többletszolgáltatásokat az állampolgárok és vállalkozások számára. Ekként már az értékesítéskor meggyőződhet arról, hogy az adott járműre a megfelelő kategóriájú úthasználati jogosultságot váltják-e meg. Az elektronikus szolgáltatások kiépítése után ezzel a jövőben kizárható lesz, hogy rendszám- vagy kategóriatévesztés miatt pótdíjat szabjanak ki – hívta fel a figyelmet az ITM.
Szerző

Zöld utat adott az Országgyűlés az iskolaőrségnek

Publikálás dátuma
2020.07.03. 12:44
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Szeptember 1-jétől nagyságrendileg 500 állami köznevelési és szakképzési intézményben teljesíthetnek szolgálatot.
Szeptembertől iskolaőrök teljesíthetnek szolgálatot az állami köznevelési és szakképzési intézményekben – döntött pénteken az Országgyűlés. A képviselők 155 igen, 17 nem és 21 tartózkodó szavazattal fogadták el a törvénymódosításokról szóló jogszabályt a kormány kezdeményezésére. Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai 2020. szeptember 1-jétől teljesíthetnek szolgálatot nagyságrendileg 500 állami köznevelési és szakképzési intézményben, ott, ahol ezt az intézményvezetők kérik.
A gumibottal, bilinccsel, gázspay-vel felszerelt egyenruhásokból álló iskolaőri rendszer bevezetését május végén jelentette be a kormány, június 4-én pedig be is nyújtották a vonatkozó törvényjavaslatot. Mint megírtuk, úgy tűnik, azt a kormányban is kétségesnek tartják, hogy az iskolaőröket szeptemberig ki lehet képezni. A Törvényalkotási bizottság múlt csütörtöki ülésén ugyanis egy olyan módosítást illesztettek be a törvényjavaslatba, amely lehetővé teszi, hogy az iskolaőri vizsgát a munkaviszony létesítésétől számított 90 napon belül is le lehet tenni. Vagyis szeptemberben azok is elkezdhetnek iskolaőrként dolgozni, akik nem fejezték be képzésüket. Bekerült a javaslatba az is, hogy a jelentkezőknél a pszichológiai alkalmasságot is igazolni kell.
Szerző

Megszavazta a parlament a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítását

Publikálás dátuma
2020.07.03. 12:41
Demonstráció a Parlament előtt, míg odabennt döntenek az egyetem sorsáról
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A törvénymódosításról 135 igen, 60 nem szavazattal döntöttek.
Péntek délelőtt megszavazta az Országgyűlés „A Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítványról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról” szóló törvényt. Az erről szóló törvénymódosítást 135 igen, 60 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés. A parlament felhívta a kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Színház- és Filmművészetért Alapítvány közérdekű vagyonkezelő alapítvány formájában történő létrehozására. A változtatás kitér az alapítvány részére juttatandó vagyonelemekre is.

Módosult a nemzeti felsőoktatási törvény

További felsőoktatási intézményeknél valósulhat meg a fenntartóváltás a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása értelmében, amelyet 134 igen, 60 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés. A módosítás tartalmazza a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Neumann János Egyetemért Alapítványról, és a kapcsolódó vagyonjuttatásokról szóló szabályozásokat. Kitér a Marek József Alapítvány létrehozására, és ezzel összefüggésben az Állatorvostudományi Egyetem részére történő vagyonjuttatásra. A soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., amely 100 százalékban az állam tulajdona volt eddig, a Soproni Egyetemért Alapítvány tulajdonába kerül. A Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kara az egyetemből kiválik, és a Károli Gáspár Református Egyetembe olvad be 2020. július 31-től. A változtatás megteremti a jogszabályi alapjait annak, hogy az érintett vagyonkezelő alapítványok megszerezhessék az állami tulajdonú, Nemzeti Földalapba tartozó, de jelenleg is az intézmények vagyonkezelésében lévő földek vagyonkezelői jogát.

A szavazás közben az egyetem hallgatói a Parlament előtt tiltakoztak.

Nyílt levélben tiltakoztak

Pénteken újabb aláírók csatlakoztak a nyílt levélhez, melyben magyar színészek, rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, dramaturgok tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tervezett átalakítása ellen. Levelükben, melyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, Palkovics László miniszternek és az országgyűlési képviselőknek címeztek, így fogalmaztak: „A Színház-és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy nem támogatunk, sőt, veszélyesnek tartunk minden olyan átalakítást, mely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot semmibe véve történik. Az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, hogy a tervezett, minden hatástanulmányt nélkülöző, indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják.” A levél aláírói azt kérték Semjén Zsolttól, hogy vonja vissza az általa benyújtott törvényjavaslatot, Palkovics Lászlótól pedig azt, hogy kezdjen érdemi tárgyalásokat az egyetemi közösség képviselőivel. A képviselőktől azt kérték, hogy jelenlegi formájában ne szavazzák meg a törvényt. Csütörtök délután kormánypárti művészek válaszoltak: az Origón közöl nyílt levél egyebek között úgy fogalmaz, „nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy támogatunk minden olyan átalakítást, amely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot – továbbfejlesztve azt – nemzeti örökségünk megőrzésének és gyarapításának szolgálatába állítja.”
A színművészeti helyzetéről a Népszava is részletesen beszámolt, a témában írt cikkeinket ide kattintva olvashatják.
Szerző