A Néppárt egyik vezetője nyugati nagyképűség nélkül vitázna Orbánnal, de világossá tette, hol a határ

Publikálás dátuma
2020.06.30. 08:26

Fotó: @AuraSalla / Twitter
Christian Schmidt szerint a magyar rendkívüli jogrendről folytatott szűkkeblű vita elmegy a dolog lényege mellett.
Az Európai Néppárt egyik vezetője azt sulykolja, hogy még az ellenfelek is induljanak ki abból: Orbán Viktor felelős politikát folytat, idézi a  Frankfurter Allgemeine Zeitungot a hvg.hu. A CSU-s Christian Schmidt, aki 30 éve a Bundestag tagja, egyébként pedig az EPP kincstárnoka, a konzervatív megjelentetett cikkében a járvány miatt elkerülhetetlennek nevezi, hogy a kormányok megtalálják a kellő egyensúlyt a jogok korlátozása, illetve a demokrácia és a jogállamiság között. Christian Schmidt szerint egyesek már szinte reflexszerűen különösen bizalmatlanul reagáltak a koronavírus miatt hozott felhatalmazásra. Pedig a miniszterelnöknek  nem szabad felróni neki, hogy legelőször saját polgárait és országait igyekszik megóvni a károktól. Viszont lassan értékelni kell, miként élt a magyar kormány az Országgyűléstől kapott jogosítványokkal. Hogy megszegte-e az európai jogállami normákat, annak megállapítására van bejáratott módszer az EU-ban - például az unió bírósága pár napja mondta ki, hogy a civiltörvény sérti a közösségi jogot. A jelenlegi, Schmidt szerint szűkkeblű vita azonban elmegy a dolog lényege mellett, mert az kellene megtárgyalni, milyen elképzelések feszülnek egymásnak Európában a társadalmak alapvető iránya kapcsán.  A német politikus szerint magától értetődik, hogy a demokratikus alapelvek nem képezik vita tárgyát, azokat nem lehet megnyirbálni. De már csak ezért is szükséges a párbeszéd, amit nem szabad nyugati részről nagyképűséggel veszélyeztetni. Orbán többször is jelezte, hogy szívesen folytatna dialógust az érték alapú hazafiságról. Schmidt szerint a vitából azonban semmiképpen sem jöhet ki kevesebb demokrácia és kevesebb Európa.  
Szerző

Settenkedő népirtás: tömeges sterilizáció és rengeteg kényszerabortusz

Publikálás dátuma
2020.06.30. 08:00

Fotó: GREG BAKER / AFP
Mesterséges eszközökek fogják vissza a helyi kisebbségek szaporulatát a kínai Hszincsiang tartományban - derítette ki az AP amerikai hírügynökség. Azokat az asszonyokat sem kímélik, akik betartják a szigorú családtervezési szabályokat.
Várandósan utazott haza Kínába, de csak egy abortuszt követően mehetett vissza férjéhez Gulzira Mogdin. A kazah kisebbséghez tartozó asszony a nyugat-kínai Hszincsiang tartományból származik, ahol a pekingi kormány utasítására más országrészeknél is brutálisabb rendőrállam épült ki a helyi kisebbségek, különösen a többségében iszlám vallású ujgurok elnyomására. Gulzira még 2017-ben akadt fenn egy hszincsiangi ellenőrzőponton, ugyanis mobilján “külföldi alkalmazást” találtak, az üzenetváltásra használt WhatsAppot. A nő azzal védekezett, hogy csak azért használja az alkalmazást, hogy ingyen hívhassa a férjét, a hatóságok azonban az útlevelét és a mobilját is elkobozták. Ezután még vizeletmintát vettek tőle, amiből kiderült, hogy terhes, méghozzá a harmadik gyermekével. A hatályos kínai szabályozás szerint a vidéki családok akár három utódot is vállalhatnak, ám Gulzirának mégsem engedték, hogy kihordja a magzatot. Hiába magyarázta, hogy leendő gyermekének semmi köze nem lesz a kommunista országhoz, hiszen édesapja révén kazah állampolgár lesz, ez nem hatotta meg a tisztségviselőket. Testvérét felelősségre vonással fenyegették meg, ezzel rákényszerítették az asszony egy dokumentum aláírására arról, hogy “szabad akaratából” veteti el a magzatot. Nem sokkal később nőnél - állítása szerint alaptalanul - tuberkulózist állapítottak meg és kórházba utalták, de ő nem volt hajlandó bemenni. A hatóságok rövidesen más rokonait is elkezdték zaklatni, testvérét pedig átnevelőtáborba hurcolták. Az asszony végül engedett a nyomásgyakorlásnak, öt hónapos terhesen bevonult a kórházba, ahol szerinte szándékosan megfertőzték tuberkulózissal, hogy ezzel (utólag) igazolják az abortusz szükségét. A beavatkozás után még hónapokat kellett házi őrizetben töltenie, mire visszaengedték Kazahsztánba. Ráparancsoltak, hogy ne beszéljen újságírókkal és ne meséljen a táborokról - ő azonban már 2018-ban nyilatkozott a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió helyi szerkesztőségének. Gulzira Mogdin esete egyáltalán nem egyedi. Az AP amerikai hírügynökség a statisztikák, állami dokumentumok és interjúk segítéségével rendszerszintű kampányt tárt fel Hszincsiangban, amelynek során abortuszra kényszerítik és tömegesen sterilizálják a kisebbséghez tartozó nőket. A kommunista állampárt illetékesei a hírügynökség többszöri megkeresése ellenére sem nyilatkoztak, a hivatalos adatok azonban önmagukért beszélnek. 2017-ről 2018-ra negyedével csökkent a születésszám Hszincsiangban, két, főként ujgurok lakta régióban pedig három év alatt 60 százalékkal kevesebb gyermek jött világra. A művi meddővé tételeket illetően is kiolvasható a trend: míg egész Kínát tekintve 2016 és 2018 között csökkent, addig Hszincsiang tartományban megtízszereződött a sterilizációk száma. Mindez a kínai népesség-politika változását jelzi: a kisebbségek évtizedeken át kivételezett helyzetben voltak, még a szigorú családtervezést illetően is. Az egykepolitika idején is engedélyezték nekik a két gyermek vállalását, sőt, a vidékiek esetében akár háromét is. A 2013-ban hatalomra került Hszí Csin-ping elnökségével azonban felcserélődtek a szerepek: azóta a lakosság több mint 90 százalékát alkotó han kínaiak számára járnak a kiváltságok, míg egyes kisebbségek nemkívánatossá váltak. Különösen igaz ez a Hszicsiangban élő, jellemzően muszlim ujgurokra és más népcsoportokra, akikre vallásuk és a többségi kultúrától eltérő hagyományaik miatt biztonsági kockázatként tekint a pekingi kormány. A nyugat-kínai tartományban 2014-ben vezették be az elméletileg mindenki számára egyenlő családtervezési politikát, ám ez a gyakorlatban korántsem jelent azonos elbánást. A szabályok megszegése miatt csak a kisebbségekhez tartozó nőket kényszerítik abortuszra, hurcolják átnevelőtáborokba és sterizálják őket akartuk ellenére; időnként még olyan esetekben is, amikor az érintettek betartották a törvényeket. Egy asszony, akit oktatóként alkalmaztak az egyik táborban, elmesélte az AP-nek, hogy őt sem kímélték meg: egy méhen belüli eszköz beültetésével terméketlenné tették, pedig ötvenéves korára is csak egy gyermeke született. A beavatkozás után 15 napon keresztül vérzett és a feje is fájt. Azt is elmesélte, hogy a kórházban vele együtt ujgur asszonyok százait sorakoztatták fel kényszer-sterilizációra, akik az őket figyelő biztonsági kamerák miatt legfeljebb csak némán mertek sírni . Egy, a kazah kisebbséghez tartozó háromgyermekes anyát sem kerülte el a büntetés, hiába lett volna joga ekkora családhoz. Utolsó szülését követően őt is terméketlenné tették, ráadásul két évvel később még meg is bírságolták: a helyi minimálbér több mint tízszeresét, csaknem 800 ezer forintnak megfelelő kínai jüant kellett befizetnie. Az asszony végül rokonaitól és uzsorásoktól tudta összekalapozni a pénzt. Az azóta Kazahsztánba menekült Omirzakh hatalmas adósságba került, de szerencsésnek mondja magát, mert elkerülte a legrosszabbat: férjével ellentétben ő nem került átnevelőtáborba. A hszincsiangi kisebbségek elnyomásával párhuzamosan a hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy dominánssá tegyék a han-kínaiaikat a tartományban: földet, munkát és gazdasági támogatását ajánlanak nekik az odaköltözést cserébe; illetve ajándékokat biztosítanak nekik, ha vegyes házasságot kötnek. Darren Byler, a Coloradoi Egyetem ujgurokra szakosodott kutatója az elképzelhetőnek tartotta, hogy hszincsiangi intézkedéseknek nem az ujgurok teljes megsemmisítése a célja, hanem csak a meggyengítésük és asszimiliációjuk. Joanne Smith Finley a Newcastle-i egyetem kínai tanulmányokkal foglalkozó adjunktusa azonban kritikusabb volt. Az AP-nek azt mondta: a kínai hatóságok lépései egy népirtással érnek fel. “Nem megrázó tömeggyilkosságról van szó, hanem lassú, fájdalmas és settenkedő népirtásról” - fogalmazott a szakértő.

Gyűlöletbeszéd miatt nem érhető el Trump hivatalos csatornája

Publikálás dátuma
2020.06.30. 07:47

Fotó: JIM WATSON / AFP
A Reddit internetes közösségi portál gyűlöletkeltő tartalmakra hivatkozva hétfőn törölte Donald Trump egyik támogatói csoportjának oldalát, az online videóközvetítéssel foglalkozó Twitch pedig hasonló okból felfüggesztette az amerikai elnök hivatalos csatornáját, írja az index.hu. A 2011-ben alapított, eredetileg videójáték-közvetítéssel foglalkozó weboldal Twitch szóvivője Trump csatornájának átmeneti felfüggesztésekor arra hivatkozott, hogy a portál nem engedi a "gyűlöletkeltő viselkedést". Ennek alátámasztására egyebek mellett egy olyan videót hozott fel, melyen Trump 2016-ban az illegális migránsokra célozva azt mondta, hogy Mexikó nemi erőszaktevőket küld át az Egyesült Államokba. Az amerikai elnök tavaly ősszel jelent meg az Amazon online kereskedőóriás tulajdonában lévő Twitchen, amelynek naponta mintegy 15 millió látogatója van.
Szerző