Csattanó maszlag

A csattanó maszlag egy nagyon szép gyom- és gyógynövény. Minden része mérgező, a kóstolgató kórházban, akár temetőben is végezheti. Ha azt mondjuk valakire, hogy bevette a maszlagot, nem arra gondolunk, hogy az illetőt meggyógyították, hanem arra, hogy jól becsapták, hazugsággal tömték a fejét, elkábították. Egykor a boszorkányok használták, akik kiváló gyógynövényismerettel rendelkeztek. Ismerték a gyógyító és bódító hatásokat. Például a maszlagról tudták, hogy megbénítja, akarat nélkülivé teszi az áldozatát, átformálja a tudatát. Olyan jelentkezők pedig mindig akadtak, akik a saját akaratukat másokra akarták rákényszeríteni. Nem ordítva, nem harccal, hanem maszlaggal etetve/itatva. E főzet fogyasztójával alá lehetett íratni olyan végrendeletet, amit nem ő akart. Szekták szolgálatába lehetett állítani. Vonakodó lányok, asszonyok tűrték el a tűrhetetlent. De azt is mosolyogva nézték a fotelből, ha kirabolták a házat. Mert közben ébren voltak, szemük nyitva, csak cselekvőképtelenek voltak. Irdatlan keserű ez a főzet, de némi mézzel ellensúlyozható. Napjainkban bárhol találkozhatunk a virágzó csattanó maszlaggal: kertekben, útszélen vagy gondozatlan városi parkokban. Ma már ritkán fordul elő mérgezés, amit a maszlag növény okoz. Nem is a növénnyel akarunk most foglalkozni, hanem annak XXI. századi megfelelőjével: a politikai maszlaggal. Kapjuk a „nemzeti konzultációs” kérdőívet, és boldogok vagyunk, hogy végre valaki kíváncsi a véleményünkre. Végre beleszólhatunk a világ dolgaiba! Ja, hogy előre készen vannak a válaszok? Valójában minden eldöntetett nélkülünk? Igen! De ott van a méz rajta, ami miatt lenyeli, megeszi a nép: ez nemzeti. Az más. Tehát értünk van! Ha nem, akkor is. A kérdések is oly egyszerűek. A végtelenül leegyszerűsített univerzumban csak igen és nem van. Aki magyar, az csak egyetérthet azzal, hogy védekezzünk a járvány ellen. Aztán majd e védekezés méze alá rejtik nekünk a keserű pirulákat, a városok kifosztását, amit szolidaritásnak hívnak, a termőföldek átadását az autógyártás számára, és így tovább. A méz: ÉN követelem, hogy a rég meggyűlöltetett egykori pártfogó, Soros György ne taszítsa adósrabszolgaságba az országot! ÉN, a konzultációs ív kitöltője most jól ELUTASÍTOM ennek az embernek a tervét! Ettől ő úgy megrémül, hogy a fal adja a másikat, és biztosan nem akar majd újabb kormánytagokat kitaníttatni. Én akarom, amit nem én akarok, hanem ő akarja. Ez a maszlag lényege. A mi kormányunk pedig egyenesen az ÉN kérésemre rántja ki a kardját és csápol vele fáradhatatlanul.  Bizonyára csak az akarattalanná tevő maszlag tehet róla, hogy arról nem olvasunk a hírekben, épp a kormány adósítja el az országot Oroszország és Kína felé. Á nem, minket a gonosz külföldiek kivásárolnának mindenünkből a járvány alatt, ha nem védene bennünket a harcias kormányunk - amely mellesleg adókedvezményt ad a gazoknak, közben progresszíven akarja adóztatni a katásokat. Vagy ott a másik mumus: Brüsszel! A maszlagevők biztosan tudják, hogy Brüsszel maga a patás ördög, aki migráncsokat akar betelepíteni az országba. Bár megint mások hallották valahol, hogy pénzt is küldenek onnan. Ebből iskolák, templomok újulnak meg, utak épülnek, de hiába, ha meg akarják nekünk mondani, hogy mi az a szubszidiaritás. Még mit nem! A saját akarattól megfosztó maszlag nem csak kérdőíven érkezik. Folyamatosan kell adagolni, mielőtt elmúlna az egyik hatása, máris jön a másik adag: óriásplakáton a kész válasz, az aktuális örömhír, az ellenségkép. De érkezik a nyugdíjasoknak címzett (kéretlen) levelekben is. Amiből megtudhatja a nyugdíjas, hogy őt annyira megbecsülik, hogy levelet is írnak neki. Beszámolót olvashat a NER művészek gondtalan, boldog életéről, amihez semmi más nem kell, csak némi kollaboráció. Már nem baj, ha a bácsi nem tudja megvenni az újságot, ingyenes, színes kiadványokon érkezik a mézes maszlag. Minden - csak nyugdíjemelés nem. Azt viszont megtudhatja, hogy az ő kis világa minden világok legjobbika. Helyette és a nevében mindent megoldanak. A magyar nép fáradhatatlanul boldog, és minden meccset és minden háborút megnyert az elmúlt száz évben. Így lesznek a rendszer legnagyobb vesztesei a rendszer leghűbb támogatói. Akarat nélküli tömeg. A boldogságot fenntartandó minden hazai rádió és TV csatorna a nemzeti büszkeség mézétől ragad, vallásos szólamoktól csillámlik, családok fürdenek a földi boldogságban. „Gondtalanság csak az élet, van életem, mert henyélek!” Ettől a méztől nem érzik sokan, hogy mennyivel lett drágább a krumpli. Elfelejtik, hogy fél évre kaptak időpontot az orvosi vizsgálatra. Nem látják, hogy a rezsicsökkentés kész átverés. A verbális maszlaghoz a jutalom falat: a pártszolgálati tévéből éjjel-nappal árad a mulatós zene. Majd ha felébredünk, akkor vesszük észre, hogy kifosztották a lakást, amíg mi boldog mosollyal ültünk a fotelban és konzultáltunk. Ha van tiszta víz, ne igyunk maszlagot! Használjuk rendeltetésszerűen a szelektív hulladékgyűjtőt!        
Szerző
Garay Klára
Frissítve: 2020.06.30. 06:09

Trianon és az igazolatlan óra

Hibát követett el a Demokratikus Koalíció, amikor is képviselői távol maradtak a parlament Trianon-megemlékezéséről. Bár a Fidesz lehetett volna nagyvonalúbb, és megadhatta volna a szót az emlékülésen az ellenzék képviselőinek is, ez a távolmaradás azt üzeni kifelé, hogy a DK-t nem érdekli Trianon. Lehetővé teszi a kormányoldalnak, hogy erre a távolmaradásra hivatkozva a DK-t magyarellenes pártnak titulálja, szövetségeseit pedig erre hivatkozva hiteltelenítse. 
A hiba súlyosságát aláhúzza az is, hogy ez a távolmaradás a békeszerződés századik évfordulóján következett be, amikor a magyarországi politikai napirendnek hangsúlyos pontja a Trianonról szóló diskurzus. Ezzel a párt átengedte a terepet politikai ellenfelének – azaz Orbán Viktornak –, aki viszont egyáltalán nem maradt tétlen: a kormánypárt identitáspolitikájának nagyon is hangsúlyos része Trianon. Jól mutatja ezt a kormányfő június 6-i beszéde, amely bár erősen vitatható megnyilvánulásokat is tartalmazott – mint pl. „láthatta az egész világ, hogy a magyar nemzeten nem fog se a golyó, se a kardvas”, vagy hogy „az ezeréves történelmi Magyarországot a budapesti összeesküvések hátba döfték” –, mégis tagadhatatlanul tartalmazott mozgósító elemeket. 
A Fidesz immáron évek óta - és ebben a beszédben Orbán Viktor is - pozitív érzéssé, az összetartozás élményévé igyekszik átformálni Trianon számunkra tragikus emlékét, ami ebben a narratívában úgy szól, hogy jó dolog a magyar nemzeti közösség részének lenni. A DK magatartása ezzel szemben erősen negatív üzenet, hiszen – még ha nem is ez volt a szándék – olyan látszatot kelt, hogy a párt nem vállal közösséget a Trianon-megemlékezéssel, és ezzel a magyarság számára oly sorsdöntő történelmi esemény következményei is hidegen hagyják. 
Kár tagadni persze, hogy az Európai Egyesült Államok eszméje a DK-t az ellenzék élére repítette a 2019-es európai parlamenti választáson, de a Fidesztől a párt még így is eléggé lemaradt. Másképp megfogalmazva: az Európai Egyesült Államok ideája nem eléggé versenyképes a magyar nemzeti eszmével – pontosabban a Fidesz általi értelmezésével –, mert míg az előbbi messzinek tűnik és nincs közeli realitása, Trianon következményei a mai napig itt vannak velünk.
Mindez magyarázza, hogy a többi ellenzéki parlamenti párt jobbnak látta jelen lenni a parlamenti ülésen, és kísérletet tett arra is, hogy a Trianonhoz való viszonyát megfogalmazza. Ez leglátványosabban Karácsony Gergely főpolgármesternek sikerült, akinek a június 4-ére időzített, egy perces budapesti leállási kezdeményezése még egy kicsit a Fideszt is zavarba hozta, ugyanis nem számítottak ilyen ellenzéki gesztusra. Ez még nem jelent önálló víziót, de annak megértését igen, hogy a baloldali-liberális érzelmű polgár is tekintheti igazságtalannak Trianont, és ez a gesztus még nem jelenti más népek soviniszta jellegű lebecsülését. Az MSZP is tett kísérletet valamiféle mondanivaló megfogalmazására – eszerint Trianon sérelme az európai együttműködésben oldható fel –, ám ez érzelmileg nem bír olyan mozgósító erővel, mint a Fidesz narratívája, amely a magyar történelem pl. azon időszakára hivatkozik, amikor a középkori magyar állam Mátyás király halálig befolyásos középhatalomnak számított.
A magyar múlt tehát a mai napig hat a magyarországi politikára, és ennek bizony erőteljes része a nemzeti kérdés is, amelyet Trianon ügye különösen alátámaszt. De ha a közép-kelet-európai vagy akár a nyugat-balkáni térségre tekintünk, akkor tagadhatná-e bárki megalapozottan, hogy az egymással keveredő népek, nemzetiségek világában a nemzeti kérdés még a mostani, globalizált világunkban is kiemelt fontossággal bír? És nem csak a mi térségünkre igaz ez: elég csak a skóciai vagy a katalán elszakadási törekvésekre vagy az észak-ír problematikára gondolni. 
Európa bizony nem az Amerikai Egyesült Államok, ahol az embereket többé-kevésbé összekötő erő elsősorban nem az etnikai hozzátartozás, hanem az alkotmány értékeinek a tisztelete. Utóbbira jó példa, hogy amikor a rendőr perceken át George Floyd nyakán térdepelt, akkor az egyik tiltakozó járókelő a szólásszabadság alkotmányos jogára hivatkozott. Európának nincs olyan erejű és annyira hatékony identitásképző dokumentuma, mint az amerikai alkotmány, ezért a politizálás nemzeti szintje a későbbiekben is megkerülhetetlen marad. 
Mégis, ahogy a neoliberalizmus gyökeret vert Nyugat-Európában az 1970-es, 80-as években, és ahogy a szociáldemokrata pártokban a piacosítást erőteljesen szorgalmazó blairi-schröderi „harmadik út” vált meghatározóvá az 1990-es években, az európai baloldal is egyre inkább a globális szinten – azaz az euroatlanti integráció támogatásában – határozta meg magát, és ebbe beletartozott a nemzetközi nagyvállalatok érdekeinek támogatása is. A nemzeti kereteket tehát egyre inkább feledni igyekeztek az európai baloldali pártok. 
Pedig volt idő – csak erre már szinte senki nem emlékszik –, amikor a brit Munkáspárt ellenezte az Egyesült Királyságnak az Európai Gazdasági Közösséghez (a későbbi EU-hoz) való csatlakozását. „Nem azért szegődtem el a szocialista politikához ebben az országban, hogy megfosszam a brit népet a parlamentre és a kormányra átruházott hatalmától” – mondta Peter David Shore befolyásos munkáspárti politikus 1972-ben. Az akkori munkáspárti politikusok aggálya az volt, hogy szupranacionális keretekben, ha csökkentik az adott nemzetállam szuverenitását az európai integráció kedvéért, kevésbé lehet érvényesíteni az adott államon belüli alkalmazottak, munkások szociális jogait – mert így a nemzeti kormány keze jobban meg van kötve a saját lakossága jólétének előmozdítása tekintetében. Az európai integráció erősödésének kétségtelen előnyei – így az uniós országok közötti kereskedelem akadályainak lebontása – fiskálisan korlátozzák a nemzeti kormányok mozgásterét, hiszen mind több politika ment át részben vagy egészben uniós hatáskörbe, a költségvetési deficittúllépést – egészen a mostani koronavírus-járványig – az Európai Unió központi szervei szankciókkal fenyegették.
Megfontolandó Thomas Fazi 2017-es írása, amelyben levezeti, hogy míg a neoliberalizmus a nemzeti szuverenitás kiüresítésével járt együtt, és amíg a gazdaságpolitika irányítása a multinacionális vállalatok érdekeit szolgálta, addig lakosság jövedelme a különböző megszorítások és a 2008-as válság következtében visszaesett. Fazi elhibázottnak véli a baloldal elmúlt harminc évben gyakorolt azon politikai szemléletét, amely a globalizmus és a neoliberalizmus hatására idejétmúltnak vélte a nemzetállamokat. Ha a status quo alternatívája a reakciós nacionalizmus és a progresszív globalizmus, akkor a baloldal elvesztette a csatát – véli Fazi, és egy progresszív, emancipáló nemzeti szuverenitásra tesz ajánlatot a jobboldali és a neoliberális alternatívával szemben. Ez a nemzeti vízió a populáris szuverenitáson, a gazdaság feletti demokratikus ellenőrzésen, a teljes foglalkoztatottságon, a gazdagok erőforrásainak a szegényekhez való átirányításán alapszik, és emellett vissza kell adni a nemzeti kormányoknak a monetáris és fiskális eszközöket annak érdekében, hogy növelni tudják polgáraik jólétét.  
A fentiek alapján számomra egyértelmű, hogy a nemzeti kérdés megkerülhetetlen Európában, így Magyarországon is. A nemzetállam és a baloldali értékek összebékíthetőek, amennyiben a szociális jogok, a szolidaritás erősítését egy magyar baloldali kormány összekapcsolja a nem más népek ellen irányuló hazafiság ébren tartásával, a nemzeti múlt sikeres időszakaira való emlékezéssel és Trianon emlékezetével is. A magyar baloldalnak (és az egész ellenzéknek) érzelmileg is átélhető nemzeti koncepciót kell kidolgoznia és képviselnie, különben – ahogy a NER eddigi tíz évében láthattuk – hátrányban marad a magyar jobboldal nemzetképével szemben. Az biztos, hogy a baloldali nemzeti alternatíva nem a trianoni megemlékezéstől való távolmaradással kezdődik. Nagy Attila Tibor politikai elemző, Méltányosság Politikaelemző Központ 
Szerző
Nagy Attila Tibor

Óda a Vizesemhez

Csőtörés. Kevés szó van ilyen hatással az emberre. Egyszerre támadja a szívet, a lelket és a bankszámlát. És kevés szó vált ki ilyen őszinte részvétet az ismerősökből. 
Szerencsére van egy jó Vizesem. Pontos. Megbízható. Értelmiségi. Olvas, tájékozódik, megosztja a híreket. Igen, ez csőtörés, állapítja meg. És az író úr most min dolgozik? Nagy lábával, vastag bakancsával végigjárja a lakást, mögötte a Segéd, hasonlóan nagy lábával, vastag bakancsával. A Vizes száz kiló, a Segéd kilencven, erős nyomokat hagynak a padlón, de hát végtére is nem a Hamupipőkét jöttek elbalettozni. A Segéd cigarettaszünetet kér, a Vizes leinti, meló van, apukám. Kopogtatják a falakat, tenyértapasztás, bólogatás, csücsörítés, szóval ez az egész dolog nekünk nem nagyon megy itt Magyarországon, mondja a Vizesem, a kormányzás, meg az állami dolog, meg a szövetkezés a maszekvilággal, meg minden, maga aztán tudja, mert dolgozott az államban, de az más világ volt, mindig más világ van, felelem nagyokosan, az ő nagyszülei régi szocdemek voltak, nem hittek sem a kommunistákban, sem a nemzetiekben, szóval akkor lekapjuk a vécét, térünk vissza a témára, meg lesz egy kis bontás, ne rémüljön meg, nem rémülök meg, felelem, mert már megrémültem. Hátraszól a Segédnek, hogy hozza be a nyolcast, a Segéd hozza is, akkora szerkezet, amiből már következtetek a rombolás várható mértékére, bár más elképzelni és más átélni, amikor az ember otthonának a falából gyakorlatilag törmeléket csinálnak. És egy kicsit a konyhát is megnézzük, mi lehet a fal másik oldalán, téglapor, víz, ez a nyolcas olyan, mintha egyenesen az agyamat vésnék, de hát bízom a Vizesemben, más megoldás nincs, egy pillanatra megáll, már azt hinném, hogy végez, de nem. Nálunk a családban mindenki Népszavát olvas, de közben meg hová lett a munkásosztály, érti, ez a kérdés, régen azt mondták, van a munkásosztály, a dolgozó parasztság, már ezt se értettem, és a vele szövetséges értelmiség. Emlékszik? Ma mit hall a hírekben? Itthon migráncs, külföldön magyar. Mégis, hová lett közben az ország? Szól a Segédnek, hogy vegye le a mosdót, mert csak útban van, a hűtőgép már az előszobában, de rátalálnak a csőtörés helyére végre, innen, mondja a Vizesem, már csak felfelé vezet az út, na és hová lett a munkásosztály, erre kellene válaszolni, mert ha nincs munkásosztály, akkor kivel szövetkezik a parasztság, ezért is hiányoznak a szocdemek, de ebben az országban mindenki csak főnök akar lenni, ott van az, amiről beszéltünk, mi is a címe, az az izé, A száz leggazdagabb magyar, vágja rá a Segéd, de, folytatja a Vizesem, engem az érdekel, hogy ki a száz legszegényebb magyar, vagy ezer legszegényebb, vagy egymillió, ez az érdekes, Odze úr, ezt olvasnám már el egyszer. Ezt miért nem írja meg senki? Körülnéz, szemlátomást elégedett a látottakkal. Visszamennek a műhelybe, hoznak új csövet. A Segéd délután visszajön, helyreállít, takarít, estére rend lesz. 
Azért majd az író úr egyszer magyarázza el ezt a dolgot a szocdemekkel, mondja.
Szerző
Odze György