Előfizetés

355,29 forinton az euró

MTI
Publikálás dátuma
2020.06.26. 19:47

Fotó: Shutterstock
Gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is veszteséggel fejezte be.
Az euró jegyzése a reggel hét órai 354,38 forintról pénteken este hét órára 355,29 forintra emelkedett. A hét elejétől, hétfőtől a forint 2,7 százalékkal gyengült az euróval szemben, a hónap eleje óta elért eredménye pedig 2,5 százalék gyengülés. Emelkedett pénteken a dollár és a svájci frank jegyzése is, a dolláré 315,72 forintról 316,42 forintra, a svájci franké pedig 333,05-ről 334,05 forintra. A dollár a héten 2,3 százalékkal, a hónap eleje óta 1,3 százalékkal erősödött a forinttal szemben, a svájci frank heti eredménye pedig 2,8 százalék, ugyanannyi mint a hónap eleje óta. 

Mutatjuk Magyarország leggazdagabb településeit - ja, Budapest nem fért be az első tíz közé

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.26. 13:11

Fotó: Shutterstock
Kétszeres a különbség az ország leggazdagabb és legszegényebb települései között a nettó jövedelmet tekintve.
Az ország hét régiója közül továbbra is a Közép-Magyarországi régióban a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem. Itt éves szinten picit több mint 1 millió 389 ezer forintból gazdálkodhatnak a lakosok, ezzel szemben az Észak-Alföldön fejenként még a 990 ezret sem éri el, amiből boldogulni kell(ene) - írja a Pénzcentrum. A lap elkészítette az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) alapján az ország leggazdagabb településeinek listáját. Eszerint a különbség még nagyobb a települések között, ha a régiós bontás helyett államigazgatási járásonként vizsgáljuk a jövedelmi viszonyokat.
Így a leggazdagabb településeken hozzávetőlegesen 2-szer nagyobb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a legszegényebb járásokban.

A gazdagabb járásokban nyilván a munkanélküliségi ráta is jóval alacsonyabb. Egy adott hely jó életszínvonala ugyanis egyenesen arányos az ott élő munkavállaló lakosság arányával. Vagyis minél többen dolgoznak, annál magasabb a relatív jólét. A leggazdagabb járásokban ez többnyire 3 százalék alatti munkanélküliséget takar, míg a legszegényebb területeken bőven átlépi a 10 százalékot.  A leggazdagabb települések listája az alábbiak szerint alakul:  
  • 10. Komáromi járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 394 442 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 561 706 Ft/év/fő
  • 9. Gödöllői járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 402 773 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 811 644 Ft/év/fő
  • 8. Pilisvörösvári járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 413 985 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 911 455 Ft/év/fő
  • 7. Paksi járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 417 895 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 760 722 Ft/év/fő
  • 6. Móri járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 429 243 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 658 091 Ft/év/fő
  • 5. Érdi járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 433 889 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 878 938 Ft/év/fő
  • 4. Székesfehérvári járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 442 242 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 679 314 Ft/év/fő
  • 3. Győri járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 455 365 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 787 862 Ft/év/fő
  • 2. Dunakeszi járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 560 828 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 3 089 527 Ft/év/fő
  • 1. Budakeszi járás Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 586 970 Ft/év/fő Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 3 270 198 Ft/év/fő

1,2 milliárd forintot költene külföldi utakra négy év alatt a Matolcsy vezette jegybank

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.26. 12:37

Fotó: Népszava
Évente körülbelül 1100 hivatalos útra lehet számítani.
Négy évig, nettó 1,2 milliárd forintért szervezheti a Magyar Nemzeti Bank külföldi kiküldetéseit az United 4 Bonafini Bindair Kft. - írja az uniós közbeszerzési közlöny alapján a napi.hu. A nyertes feladata a külföldi hivatalos kiküldetésekhez kapcsolódó utazások megszervezése, lebonyolítása, és a kapcsolódó egyéb szolgáltatások (repülőjegyek, vasúti jegyek, biztosítások, transzferek, vízumügyintézés) biztosítása. A hivatalos utakból évente körülbelül 1100 várható, amelyek túlnyomó része repülővel történik, a többi vonattal, autóval. A repülőjegy-foglalások megközelítőleg 15 százaléka business, a többi pedig turista (economy) osztályra szól. A tervek szerint a leggyakrabban Frankfurt, Brüsszel, London, Párizs és Luxembourg lesznek az úticélok.
A 48 hónap alatt így 4400 utazásra lehet számítani, 1,2 milliárd forintos keretösszeggel.

A nyertessel június 22-én kötött szerződést az MNB.  A napi.hu idézte a Céginfo.hu adatait, eszerint a United 4 Bonafini Bindair Kft. 1994-ben alakult, a jegyzett tőkéje 50 millió forint, a tulajdonosai pedig Kárpáti Ferenc és felesége.