Előfizetés

Felszentelték az orosz hadsereg főtemplomát, Nagy Péter cár ikonja immár a védelmi miniszteré

MTI
Publikálás dátuma
2020.06.14. 20:02

Fotó: IGOR PALKIN / AFP or licensors
Végül sem Joszif Sztálin szovjet diktátor, de – saját kérésére – Vlagyimir Putyin orosz elnök arcmása sem került Isten házának falára.
Felszentelte Kirill pátriárka az orosz hadsereg főtemplomát vasárnap a Moszkvához közeli Kubinka Patriot parkjában. Az orosz ortodox egyházfő a templom megépítését azon történelmi fordulat egyik jelképének nevezte, amelyet „az orosz nép és hadserege tett meg a hitetlenségtől a hit felé”. Az avatáson a pátriárka átadta Szergej Sojgu védelmi miniszternek a kaplunovkai Szűz Mária-ikont, amelyet Nagy Péter cár vitt el 1709-ben a poltavai haditáborba, ahol az orosz katonák a svédek ellen megvívott győztes csata előestéjén fohászkodtak előtte. A szovjet időkben a kegytárgyat őrző templomot lerombolták, de az ikon megmenekült. A másfél év alatt megépített katonai főtemplomot az eredeti tervek szerint a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóján, május 9-én szentelték volna fel, de a koronavírus-járvány miatt az eseményt el kellett halasztani.

Orosz hadvezérek a falakon

A templom dekorációjában a csataképek és a katonai érdemjeleket bemutató ablakok mellett megjelennek az orosz hadtörténet jeles alakjai, így Szuvorov, Kutuzov, Nahimov, Dmitrij Donszkoj és Alekszandr Nyevszkij is. Az eredeti tervekkel ellentétben a falakon nem helyezték el sem Joszif Sztálin, sem pedig – saját kérésére – Vlagyimir Putyin orosz elnök mozaikképét, aki mellett egyébként több jelenlegi orosz vezető is megjelent volna a Krím félsziget Ukrajnától elcsatolása apropóján. Ez most elmaradt. A templom felépítésének tervét a moszkvai katonai tárca vezetője, Szergej Sojgu hadseregtábornok 2018 szeptemberében hozta nyilvánosságra.  Mint mondta, a személyi állomány körében végzett lelki és felvilágosító tevékenységben felbecsülhetetlen szerepük van a katonaság ortodox templomainak. Az Isten háza, amelynek plébánosa maga a pátriárka, egyszerre lesz vallási, oktatási és módszertani központ a katonák, a tábori lelkészek és a civilek számára egyaránt. A Rosszija 24 hírtelevízió szerint a templom a hívők előtt június 22-én, a Szovjetunió elleni náci támadás évfordulóján nyitja meg kapuit, 24-én pedig megtartják a náci Németország felett aratott szovjet győzelem 75. évfordulójának – a koronavírus-járvány miatt májusról elhalasztott – díszszemléjét.
Russia Military Cathedral Consecration
Fotó: Evgeny Odinokov

"Rasszista banditák" tomboltak London utcáin

R. Hahn Veronika (London)
Publikálás dátuma
2020.06.14. 17:52

Fotó: JOANNE DAVIDSON / AFP
A Black Lives Matter mozgalom eszméivel szembeszállva szélsőséges fajgyűlölők újabb véres összetűzéseket provokáltak ki a birodalmi múltjával szembesülni kényszerülő szigetországban. Mindeközben II. Erzsébet windsori visszavonultságában ünnepelte hivatalos születésnapját.
A koronavírus-pandémia visszaszorítására hozott karantén- és szociális távolságtartási szabályok semmibevételével, a kormány, élén Boris Johnson miniszterelnök és Priti Patel belügyminiszter, Sadiq Khan londoni főpolgármester és a rendőrség felszólításával dacolva a hétvégén ismét a faji politikában egymással éles ellentétben lévő tízezrek rendeztek felvonulásokat az Egyesült Királyságban, elsősorban Londonban. A fegyvertelen amerikai George Floyd május végi meggyilkolását követően kialakult Black Lives Matter /BLM, (A fekete életek is számítanak) tömegmozgalom londoni aktivistái a Hyde Parkban gyülekeztek és a Trafalgar-térre, Nelson admirális emlékművéhez igyekeztek eljutni, annak ellenére, hogy a szervezet hivatalosan távol tartotta magát a megmozdulástól. Ahogy a múlt heti hasonló demonstráció során is, azt az üzenetet közvetítették, hogy a 21. századi Nagy-Britanniában nincs helyük a rabszolgakereskedéshez, fajgyűlölethez, sőt a birodalom-építéshez köthető személyek szobrainak, emlékműveinek. Mint arról lapunk is beszámolt, a legutóbbi hétvégén bristoli tüntetők ledöntötték és az Avon folyóba dobták a jótékonyságáért márványba öntött Edward Colston szobrát, melyet néhány nappal később kiemeltek és tervek szerint megfelelő háttérmagyarázattal ellátva egy múzeumban helyeznek majd el. Drámai akcióktól tartva a Metropolitan Police előre "bedobozolt", védőborítással látott el ikonikus londoni szobrokat, köztük a múlt héten "rasszista" felirattal befújt második világháborús hős, Sir Winston Churchill, a független India megszületésében oroszlánrészt vállalt Mahatma Gandhi és a legendás dél-afrikai elnök, az apartheid elleni mozgalom vezéralakja, Nelson Mandela London központjában található emlékműveit. A The Sunday Times költői kérdéssel kezdi beszámolóját: "Mit szóltak volna?". Ahogy a BLM, úgy a szélsőjobboldali English Defence League is deklarálta kihátrálását a tiltakozásból, ám az érzelmek olyan magaslatokba csaptak, hogy a két tábor támogatói elözönlötték a belvárost. A teljes rohamfelszerelést viselő, részben lovas rendőrség igyekezett különválasztani a rivális demonstrációkat, egyes helyeken, köztük a Waterloo-pályaudvar környékén mégis dulakodásra került sor köztük. A nap során több mint száz személy letartóztatására került sor és legalább tizenöten sérültek meg, köztük hat rendőr. Az Egyesült Királyság szégyenére a világhálós fórumokat gyorsan bejárta az a megrázó kép, melyen egy azóta őrizetbe vett szélsőjobboldali tiltakozó egy lépésre a 2017-es Westminster-hídi terrorista támadás során hősi halált halt rendőrtiszt, Keith Palmer emlékműve mellett könnyített magán. Hiába próbálták sok ezren megőrizni a Black Lives Matter demonstráció békés jellegét, az ellenoldalon sokan elvadult huligánkodásra, erőszakos megnyilvánulásokra, a rendőrség megdobálására használták fel az alkalmat. Boris Johnson később Twitter-üzenetben szögezte le, hogy "rasszista gengszterizmusnak nincs helye az utcákon. Bárkire, aki bántalmazza a rendőrséget, a törvény teljes szigorával sújtunk le. A felvonulásokat és tiltakozásokat a fennálló rend és a jelenlegi irányelvek elleni felforgató cselekményekre használták fel. Együtt kell kell küzdenünk, hogy a fajgyűlöletet eltávolítsuk a brit életből". A George Floyd halálának körülményeivel szolidaritást vállaló józanul gondolkodó brit BLM aktivisták soha nem szándékoztak barikádokat emelni, vagy szobrokat ledönteni. Amit láthatólag elindítottak Nagy-Britanniában, az a gyarmati múlt újraértékelése és egy új politikai korrektség nyitánya. Ennek jegyében került arra sor, hogy a BBC is elhatárolja magát saját korábbi termésétől, köztük az Angolkák sorozat egyes, fajokat, nemeket és szexuális érdeklődéseket nevetség tárgyává tevő figuráitól, vagy a Fawlty Towers, Waczak Szálló sorozat most idegengyűlölőnek beállított jeleneitől. A szigetországban a Brexit-folyamat kapcsán kialakult súlyos megosztottság, majd a Covid-19 vírus több mint 41 ezer halálos áldozatot követelő és minden korábbi rekordot felülmúló méretű gazdasági visszaesést hozó pusztítása, a március közepe óta tartó bezártság közepette a BLM tiltakozás jó alkalmat kínált frusztrált embereknek, hogy kiadják a mérgüket. A brit társadalom alighanem legfegyelmezettebb tagja szombaton ünnepelte hivatalosan 94. születésnapját. II. Erzsébet március óta tartózkodik házi elszigetelésben a windsori kastélyban a 99. születésnapját ugyancsak a múlt héten betöltött férjével, Fülöppel. A királynő 1952-es trónra lépése óta mindössze második alkalommal maradt el a világszerte nagy érdeklődéssel kísért Trooping of the Colour katonai díszszemle. Az első kihagyást az 1955-ös országos vasúti sztrájk okozta. A walesi gárdisták egy kisebb kontingense a kétméteres szociális távolságtartás szabályát betartva mini katonai tiszteletadást rendezett a windsori kastély udvarán egy kis emelvényen egyedül helyet foglaló Erzsébet számára. A nyári protokolláris esemény hagyománya 260 évre, II. György uralkodására nyúlik vissza, akinek novemberi születésnapján a rossz időjárás miatt nem lehetett volna katonai parádét tartani.

Csúnya baleset: vonat és busz ütközött össze Csehországban, 10-en megsérültek (videó)

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.06.14. 17:46

Fotó: Youtube
Egyikük súlyos állapotban van, őt mentőhelikopterrel kórházba szállították.
Összeütközött egy autóbusz és egy vonat vasárnap délután Csehországban, tíz ember megsérült, egyikük súlyos állapotban van, őt mentőhelikopterrel kórházba szállították - jelentette a helyi média. Rendőrségi tájékoztatás szerint a busz sofőrje nem állt meg a stoptáblánál a Prágától délkeletre fekvő cban. A vasúti fényjelző megfelelően működött. A vonat kisiklott az ütközéstől, a vasúti közlekedést le kellett állítani ezen a szakaszon. A busz erősen megrongálódott.