Előfizetés

New York állam kormányzója: A tüntetőknek kötelességük elvégeztetni a koronavírus-tesztet

MTI
Publikálás dátuma
2020.06.05. 06:51

Fotó: Yasin Ozturk / AFP / Anadolu Agency
Cuomo közölte: aki részt vett a tiltakozáson, valószínűleg kitette magát a fertőzésnek.
A George Floyd halála miatt tüntetők tízezreinek állampolgári kötelessége a koronavírus-teszt elvégeztetése – jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
„Ha részt vettél a tüntetéseken, akkor valószínűleg kitetted magad a fertőzésnek”

– fogalmazott Cuomo.

Leszögezte, hogy tudomása szerint New York államban mintegy 30 ezren vettek részt a megmozdulásokon. A kormányzó emlékeztetett arra, hogy a protestálók között sokan viseltek ugyan szájmaszkot, de a társadalmi távolságtartásra vonatkozó ajánlást senki nem tartotta be. Mint mondta: az állam területén több mint 700 olyan hely van, ahol elvégzik a koronavírus-tesztet. A fertőzések megszaporodása éppen akkor várható, amikor New York állam a jövő héten fokozatosan megkezdi a gazdaság és a mindennapi élet újraindítását. Az állam területén ugyanis nagyon jelentős mértékben csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzések száma. Scott Gottlieb, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) volt vezetője, a CNBC televíziónak adott interjújában figyelmeztetett is arra, hogy az országszerte zajló tömeges tüntetések miatt szinte elkerülhetetlenül megugrik majd az új fertőzöttek száma. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök esti adatai szerint az Egyesült Államokban szerda estétől csütörtök estéig 1021 ember halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 nevű betegségben. Ezzel 108 ezer fölé emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma, míg a diagnosztizált fertőzötteké meghaladja az 1 millió 870 ezret. Mintegy 485 ezer embert nyilvánítottak gyógyultnak. Több tagállamban nagyon jelentős mértékben lassult a járvány terjedése. A nevadai Las Vegasban például csütörtöktől ismét üzemelnek a kaszinók, Floridában pedig pénteken ismét megnyitják kapuikat a szórakoztatóparkok, köztük a Disney World is. Ám
Arizonában csütörtökön mintegy ezer új fertőzést jelentettek, és Utah államban is megnövekedett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Tennessee-ben az egyik északnyugati megyében a járvány új gócpontja alakult ki.

Csütörtökön nyilvánosságra hozták, hogy a Minneapolisban rendőri brutalitás miatt meghalt George Floyd szintén koronavírus-fertőzött volt, valószínűleg tünetmentesen.

Moszkva a békés tüntetéshez való jogról okítja az amerikai hatóságokat

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.06.04. 22:13
Moszkvában épp megmutatják, hogyan kell tisztelni a békés tüntetéshez való jogot.
Fotó: SEFA KARACAN / 2020 Anadolu Agency
Igen, az a Moszkva, ahol egy letartóztatott mellett tüntető aktivistákat és egy ellenzéki képviselőt is őrizetbe vettek az elmúlt napokban.
Az amerikai hatóságoknak, miközben fellépnek a tömeges zavargások közepette elkövetett bűncselekmények ellen, nem szabad elfeledkezniük az amerikaiak békés tüntetéshez való jogáról - jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai rendőrök könnygázt és más különleges eszközöket vetnek be a tüntetők ellen, valamint tömegesen hajtanak végre őrizetbe vételeket.
- Abból indulunk ki, hogy a fosztogatás és más jogsértő tevékenységek elleni fellépés során a hatóságok nem sérthetik meg az amerikaiak békés tüntetéshez való jogát

- hangoztatta Zaharova.

Rámutatott, hogy sok, az eseményről tudósító újságíró megsérült, köztük oroszok is. Hozzátette, hogy Moszkva továbbra is élénk figyelemmel kíséri az Egyesült Államokban zajló eseményeket. Zaharova szerint eljött az ideje, hogy Washington felhagyjon a kioktató hangnemmel, és a tükörbe nézzen. A szóvivő ezzel arra utalt, hogy az Egyesült Államok rendszeresen bírálja Oroszországot az emberi jogok megsértése címén, egyebek között amiatt, hogy az orosz hatóságok a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályozás megsértése miatt rendszeresen fellépnek az ellenzéki aktivisták ellen. Az orosz média az elmúlt napokban gyakran adott helyet olyan nyilatkozatoknak, amelyek szerint az orosz kormányzatnak élnie kellene a lehetőséggel, és az amerikai nyilatkozatokhoz hasonló bírálatokat kellene megfogalmaznia. Korábban az orosz külügyminisztérium bírálta a sajtó munkatársaival szembeni durva amerikai hatósági fellépést, a washingtoni orosz nagykövetség pedig tiltakozott az amerikai diplomáciai tárcánál a RIA Novosztyi hírügynökség tudósítójának bántalmazása ellen. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban a zavargásokat amerikai belügynek minősítette, és visszautasította a Susan Rice volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó által megfogalmazott gyanúsítgatásokat, miszerint Moszkvának köze lehet az indulatok szításához. Hasonlóképpen tett Zaharova is. Oroszország fellépése azért érdekes, mivel a múlt héten is tucatjával vitték el a rendőrök azokat, akik egy letartóztatott újságíró mellett, a járvány miatt „egyénileg” tüntettek Moszkvában. A tüntetéseket az váltotta ki, hogy a moszkvai rendőrség nemrég vette őrizetbe Vladimir Vorontszovot, aki a rendőri visszaélésekkel foglalkozó online közösség vezetője volt, és az interneten a rendőrombudsman néven is emlegették. Letartóztatásának hírére kezdett el tiltakozni egyedül a moszkvai kapitányság épülete előtt Viktor Nemytov aktivista, akit a rendőrség hamar őrizetbe vett. A rendőrök fellépése ellen csütörtökön tiltakozott a Novaja Gazeta újságírója, Ilja Azar, akit szintén letartóztattak. Sajtóinformációk szerint legalább 20 aktivistát is őrizetbe vettek, ahogyan az orosz ellenzéki képviselőt, Szergej Mitrogyint is. Voltak újságírók, akiket úgy állítottak elő, hogy nem is csatlakoztak a tüntetőkhöz, hanem tudósítani voltak a helyszínen.  
A letartóztatott újságíró, Ilja Azar mellett tüntető fotósnak is megmutatták, hogy élhet jogaival
Fotó: DIMITAR DILKOFF / AFP

Trump utóvédharcot folytat

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2020.06.04. 18:55

Fotó: Stefani Reynolds / AFP
Mark Esper védelmi miniszter után elődje, Jim Mattis is elítélte a katonaság washingtoni bevetését. Mind a négy minneapolisi rendőr ellen vádat emeltek.
„Nem szerettem a »vezetési« stílusát és több más dolgot sem vele kapcsolatban és sokan egyetértettek velem... Örülök, hogy lelépett” - írta az interneten Donald Trump azt követően, hogy Jim Mattis az elmúlt napok eseményeit elítélő dolgozatot tett közzé. A nyugállományú tengerészgyalogos tábornok azt írta, hogy dühös és fel van háborodva, amiért az elnök egy propagandafotó kedvéért katonákkal oszlattatta fel a tüntetőket. Szerinte ezzel sérült az amerikaiaknak az 1. alkotmánykiegészítésben foglalt joga a gyülekezéshez és békés tiltakozáshoz. Mattis egyike volt azoknak a „felnőtteknek”, akik Trump elnökségének kezdetén igyekeztek a nemzeti érdekeknek megfelelő irányba terelni a szeszélyes és narcisztikus államfőt. Azóta ebből a csapatból már senki sincs Trump mellett, Mattis két éve távozott, mert nem értett egyet a szíriai csapatkivonással, a kurd fegyveresek cserben hagyásával. Most azt írta, hogy Trump nem egyesíteni, hanem megosztani akarja az országot. Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerdán rövid levelet intézett a fegyvernemek vezérkari főnökeihez. Ebben megerősítette, hogy a fegyveres erők az alkotmányban foglalt alapértékek védelmét szolgálják. A levelet csak a Fehér Házzal a fegyveres erők hazai bevetése kapcsán szembekerült Mark Esper védelmi miniszter támogatásaként lehet értelmezni. Washingtonban jelenleg 1600 ejtőernyős és katonai rendőr vesz részt a Fehér Ház biztosításában. Az amerikai hivatásos katonák negyven százaléka fekete, barna (ez utóbbit a latin-amerikai származásúakra használják) vagy több rasszú. A Pentagon vezetését aggasztja, hogy az elnök, aki a fegyveres erők főparancsnoka, a nagyvárosok utcáira akarta vezényelni a hadsereget, jóllehet azt sem felszerelése, sem kiképzése nem teszi alkalmassá a tömegoszlatásra. A Fehér Ház azóta jelezte, hogy az elnök már felhagyott a tervvel, de ehhez a tábornokok erőteljes ellenállására volt szükség. Trump most utóvédharcot folytat és igyekszik csökkenteni a történtek jelentőségét, a törés jelei azonban nyilvánvalóak. Az elnök választási kilátásai romlottak, demokrata párti kihívója, Joe Biden növelte előnyét és a felmérések átlagát tekintve már 7.8 százalékkal vezet. Ebben még nincs benne annak hatása, hogy a republikánus George W. Bush, valamint demokrata párti Jimmy Carter és Barack Obama volt elnök is kiállt a békésen demonstrálók mellett. Obama szerint a haladás érdekében „folyamatosan zaklatni kell a hatalmat”. Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok egész története a tiltakozással kezdődött. Minneapolisban közben vád alá helyezték a George Floyd múlt hétfői megölésében közreműködő mind a négy rendőrt. A megbilincselt férfi torkára térdelő Derek Chauvin ellen súlyosbították a kezdeti vádat, amely így már a gyilkosság minősített esete. A család ennél is súlyosabb minősítést tartana helyesnek, de egyelőre elfogadja az ügyészség álláspontját. Chauvin a mostani vád szerint akár negyven évi börtönt is kaphat. Jelenleg egy olyan fegyintézetben tartják fogva, amelyben az elítéltek csaknem fele fekete. A minnesotai államügyész figyelmeztetett, hogy a vádemelés még nem jelent biztosan elmarasztaló ítéletet, az ilyen ügyekben nagyon nehéz bizonyítani a szándékosságot. A Floyd halála után országszerte kibontakozó mozgalom a négy rendőr felelősségre vonásán túl a letartóztatások során alkalmazott fojtófogások tilalmát is követelik. Több államban máris napirendre vették a felülvizsgálatot, Chicagóban azonban előkerült egy friss videó, amelyen az látható, hogy egy rendőr letartóztatás közben egy fekete nő nyakán térdel. Az amerikai nagyvárosokban folytatódnak a napközbeni békés tüntetések. Az elmúlt napokban éjszakánként tapasztalt fosztogatás lassan megszűnik, ugyanakkor a helyi kijárási tilalmak megsértése miatt még csütörtökre virradóra is voltak őrizetbevételek.