Szeret, nem szeret… - az amerikai mozi bennfentes aranykora

Publikálás dátuma
2020.05.26. 10:30

Fotó: NETFLIX
Hollywood imádja önmagát. Különösen az úgynevezett aranykort, a második világháború utáni stúdiórendszert, amikor a színészek nem szerepre, hanem „klubhoz” szerződtek. A világháború utáni depresszióban a filmek mutathatták, hogy milyen álomszerű lehet az életünk. A filmgyártás összetett rendszerben zajlott, amely számos nagyhatalmú emberrel volt tele. Hollywood a külvilág felé álomgyári imázst, emlékezetes és kevésbé emlékezetes filmeket mutatott, házon belül, a kulisszák mögött pedig olyan struktúrát alakított ki, amelynek szabályait mindenki elfogadta. Még akkor is, ha a lehetőségek végtelenségét propagáló rendszer sokszor igazságtalanabb volt, mint a valóság. Ryan Murphy, aki olyan nagy sikerű sorozatokat jegyez, mint a Glee: Sztárok leszünk! vagy az American Horror Story, ezúttal erről a korszakról mesél. 
Murhy úgy döntött, hogy nagyon sok karaktert mozgat és nem egy sikersztorira koncentrál. Tablószerű produkcióban gondolkodott, így számos valós karaktert is behozott – mint Quentin Tarantino a Volt egyszer egy… Hollywoodban Sharon Tate-et és Roman Polanskit. Igaz, nem mindig név szerint teszi ezt. A pilot epizód Ernie-je a valóságban Scotty Bowers volt, Hollywood legmenőbb stricije, aki tényleg egy benzinkutat használt fedősztoriként. Direktebb utalás Rock Hudson és Henry Wilson – azaz a sztárszínész és hírhedt ügynöke. Előbbi úgy tudott a csúcson maradni, hogy titkolta a homoszexualitását, sőt még az ügynöke is zaklatta szexuálisan. Láthatjuk Anna May Wong kudarcát is Hollywooddal, aki végül Európában lett sztár. Peg Entwistle színre lépése pedig szimbolikus – a fő karakterek az ő életét és öngyilkosságát akarják megfilmesíteni. A világot megváltoztatni akaró ifjú titánokhoz tökéletesen illik Entwistle tragédiájának bemutatása, aki levetette magát a mélybe a Hollywood felirat első betűjéről 1932-ben, miután hosszú idő után eljátszhatta élete szerepét, de kivágták, mert a cenzorok túlságosan leszbikus-gyanúsnak tartották a látottakat. De ne feledjük, 1932-ben, és a háború után is egészen 1968-ig érvényben volt a Hays Code (Hays-szabályzat), amely megfogalmazta a filmstúdióknak a korlátozásokat és tiltásokat. És ez a legnagyobb probléma a sorozattal: úgy fogalmaz meg kritikát, hogy közben összekever mindent. Ez pedig a hitelesség rovására meg. Na és? – mondanák sokan. Attól még szórakoztató, amit látunk.
Pontosan ezt, ezt a kínos mellékzöngéktől mentes hommage-t szerette az álomgyár Damien Chazelle La La Land – Kaliforniai álomban, ahogy egy gyerek rajongásával tisztelgett az álomgyár és annak egyik kedvelt műfaja előtt. Kimaxolta a varázslatot, ezért is könnyű rajongani ezért a műért (vagy utálni).  A Hollywood prezentálja a producerek hatalmát, a szexuális kiszolgáltatottságot, a szellemi és fizikai áldozatokat, ám ahhoz nem elég bátor, hogy a teljes igazságot megmutassa. Vagy talán kínos lett volna bevallani, hogy 1968-ig, a Hays Code eltörléséig nem változott a sztárok bőrszín szerinti megkülönböztetése? Lehet úgy értelmezni a sorozatot, hogy Ryan Murphy azt mutatta be, milyennek kellett volna lennie Hollywoodnak, nem azt, amilyen volt. Cinikusabban pedig azt is gondolhatjuk: korai még a múlttal való szembenézés a világ boldogabbik felén.

Lélekerősítő tanácsok

Publikálás dátuma
2020.05.26. 10:00

Fotó: Shutterstock
Hiába tapintja az orvos előzőleg ecetbe mártott ujjal a beteg pulzusát, hiába nem nyeli le a nyálát – ha nem kellően felvértezett a halállal szemben, esélye sincs a gyógyításra, ahogy a lelke is megsínyli a járványkezelést. A Nobel-díjas Albert Camus pestisdoktorokat bátorító írása már magyarul is olvasható.
„Az epidémia az emberek közti morális-érzületen nyugvó érintkezés próbája, kevesen szembesítették az olvasót ezzel könyörtelenebbül, mint Defoe a maga fiktív/faktikus szövegével” – zárja esszéjét Bacsó Béla filozófus, A londoni pestis esztétikai szervezőelveként megnevezve a szélsőséges helyzetekben megnyilvánuló emberi magatartásformákat bemutató, 1722-ben megjelent művet. („Daniel Defoe leírása a pestisről”, Élet és Irodalom, 2020. április 24.) Azon kevesek közé minden bizonnyal odasorolhatjuk Albert Camus A pestis című, 225 évvel később napvilágot látott regényét, mely korántsem véletlenül Defoe említett művéből veszi mottóját („Valamilyen bebörtönzést másfajta bebörtönzéssel ábrázolni éppoly észszerű, mint bármilyen valóban létezőt valamilyen nem létezővel.”). S amely mintha csak korszerűsítve újrafogalmazná az 1665-ös londoni járvány történéseit alapul vevő angol beszámolót, cselekményét az 1940-es évek francia gyarmatára, az algériai Oránba helyezve. Ahol mind a főszereplők, mind a város többi lakója közel egy éves „szabadságvesztésük” emberpróbáló kihívása alatt a legkülönfélébb módon demonstrálják, hogy a valóban közeli baj mennyire teszi őket empatikussá mások szenvedésére: embertársaiknak segítőkezet nyújtanak vagy éppen elfordulnak tőlük. A mottó értelmében, a regényben is kifejtett módon a pestis nemcsak fizikai formájában ragadható meg, hanem lelki (morális-metafizikai) értelemben is.
Az oráni krónikás Bernard Rieux doktor sziszifuszi, állandóan újra meg újrakezdődő, végeérhetetlen munkája (a ragály ellen, az új élet, a béke reményében) tehát szintén nemcsak a testet, de a lelket is meglehetősen igénybe veszi. A Bátorítás a pestisdoktoroknak című újságcikk mintha csak neki íródott volna. Neki íródott, vagy legalábbis köze van hozzá. Camus A pestis megjelenésének évében publikálta egy másik szöveggel együtt a Cahiers de La Pléiade című folyóiratban, Jegyzetek A pestishez címen. A nagy valószínűséggel 1941-ben keletkezett írás minden bizonnyal a regény előmunkálatait tükrözi. A testi-lelki felvértezettség követelményeit ironikusan, egyben véresen komolyan soroló író láthatóan mélyen beleásta magát az ókori és középkori auktorok pestis-leírásaiba, az egészségügyi eljárások gyakorlatába. A betegszoba szellőztetésén, a zárt ruházat és a maszk viselésén túl elsősorban a gyógyító pszichéje épségének megőrzését tűzi ki célul, amit a testének karbantartásával is elősegíthet (táplálkozzon jól, de mértékletesen). Az orvosok példamutató viselkedése is sokat nyomhat a latba, és ennek legfontosabb előfeltétele, hogy ne mutassanak félelmet. A pestisdoktoroknak úrrá kell lenniük a halálfélelmükön. Filozófiával megtámogatott tudományt kell közvetíteniük, higgadtnak és elszántnak kell maradniuk, még ha az általuk hozott szigorú karanténszabályok miatt a szívük szakad is meg egy-egy ember sorsa felett. Fáradhatatlannak, empatikusnak kell maradniuk, és sohasem szabad elfogadniuk a járványhelyzet normalitását, bármeddig is tartson, bármennyi életet is követel.
Végezetül azonban, zárja sorait Camus, „[e]ljön majd a nap, amikor ti is üvölteni akartok majd, kiüvölteni magatokból az undort, amit a többiek félelme és fájdalma táplál. És azon a napon már én sem fogok tudni semmit ajánlani nektek, ami segítene, hacsak nem az együttérzést, ami a tudatlanság édestestvére.” Összecsengve mindazzal a morális dilemmával, amit fentebb a két elbeszélés kapcsán felvázoltunk.  Infó: Camus: Jegyzetek A pestishez. A magyarul most először, Dunajcsik Mátyás fordításában olvasható töredék június 18-ig a Nyugati tér blogon érhető el.

Hat évtizedes út magyarul

A pestis magyarul 1962-ben jelent meg először Győry János fordításában a Magvető Kiadó Világkönyvtár sorozatában. A Jelenkor Kiadó Camus-életműsorozatában – A száműzetés és az ország, valamint az Előadások és beszédek után – tavaly óta már Vargyas Zoltán új fordításában is olvasható. A Dunajcsik Mátyás által újrafordított A bukás című regény pedig októberben kerül a könyvesboltok polcaira.

Szerző

Kalózkodás nélkül

Publikálás dátuma
2020.05.26. 09:30

Fotó: Shutterstock
Teljes körű átalakításra van szükség a digitális szerzői jogok érvényesítésében és a könyvkiadók online jelenlétében, vélik a szakkönyvkiadók. Ám kérdés, hogy megérett-e erre a hazai piac.
Nagyon súlyos, rendszerszintű hiba van az írott anyagok szerzői jogi képviseletében Magyarországon – véli Gyenes Ádám, a L’Harmattan Könyvkiadó igazgatója, a Magyar Elektronikus és Szakkönyvkiadók Egyesületének elnökségi tagja. Holott szerinte van jó példa a hazai jogérvényesítésre, a dalszövegírás esetében: az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület magas színvonalon, sok területre kiterjedően végez jogvédő tevékenységet. – De míg az Artisjus éves szinten húszezer dalszerzőt, zenészt és örököst képviselve nagyságrendileg húszmilliárd forintot szed be, addig az összes írott tartalomra vonatkozó jogdíj nem éri el az ötszázmillió forintot. Ennek kétszázmilliárd forintos bevételnek kellene lennie. Nem csupán ellentmondások vannak, a szabályozás teljes hiánya tapasztalható – számolt be róla a kiadóvezető. Az egyetlen nagyobb bevételi forrás a reprográfiai jogdíj, amelyet a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) kezel, ám Gyenes Ádám szerint elavult ez a fénymásolások után beszedett adóforma. Inkább azt érdemes megvizsgálni, mely platformok biztosítanak tartalmakat – az online keresőktől kezdve a merevlemez gyártókon át a nyomdákig –, és erre kellene egy jól szervezett szerzői jogvédő rendszert létrehozni.
Míg a szakirodalmi írások esetében elvárás, hogy az online térben is elérhető legyen egy mű, addig a szépirodalomnál nincs ez az igény – jegyezte meg a kiadóvezető. – De ha változtatni szeretnénk az általános narratíván, miszerint egyre kevesebbet olvasnak az emberek, minél több minőségi tartalmat kell elérhetővé tenni. Ennek kell megteremteni a feltételeit, ahogy azt a zeneiparban is csinálják: választhatok, hogy elmegyek a koncertre vagy előfizetek a zenei szolgáltatásra; nem kalózkodom, mert nem éri meg. A kalózkodást egy minőségi platformmal kellene feloldani az írásos tartalmak esetében is – beszélt az elképzelésről Gyenes Ádám. A L’Harmattan Könyvkiadónak van tapasztalata az online adatbázisokkal – a Szaktárs portál első kiadói adatbázisát hozták létre, a tartalmat könyvtári szolgáltatások részeként az intézményi előfizetői kör részére ajánlva –, ám ennél összetettebb rendszerre lenne szükség. – Kérdés, hogy kereshető adatbázist akarok-e nyilvánossá tenni, vagy ingyenesen letölthető e-book-okat, utóbbit nem tartom megfelelőnek. Az adatbázis lényege, hogy minden könyv hozzáférhető, olvasható legyen. Ehhez kell a közös jogkezelő, aki monitorozni tudná a megtekintések számát, és annak arányaiban kaphatna jogdíjat a kiadó, illetve a szerző – részletezte.
Úgy véli, ezzel mindenki nyerne: vagy megveszi az olvasó a könyvesboltban a kötetet, miután beleolvasott online, vagy a jogkezelő kifizeti, amennyiben azt az interneten végigolvasta. – Kutatások bizonyítják, hogy az online formában ingyenesen elérhető tartalmak nem gyengítik, hanem erősítik a papíralapú könyvek eladását. Ez a szaktudományos könyveknél egyértelmű: Hegel A szellem fenomenológiája című könyvét kevesen fogják képernyőn olvasni, ahogy Esterházy Péter Harmonia caelestis című művét sem. – Ahhoz azonban, hogy a szerzői jogdíj beszedhető legyen, állami döntésre és védelmi folyamatokra lenne szükség – vélekedik Gyenes Ádám. Mint elmondta, a Magyar Elektronikus és Szakkönyvkiadók Egyesülete az elmúlt években nyújtott be jogkezelői kérelmet, ám a kezdeményezés sikertelen volt. Ezért lenne nélkülözhetetlen, hogy a teljes könyves szakma összefogásával kérelmezzék egy állami hivatal, jogkezelő hatóság létrehozását, amely professzionális módon kezelné az írott tartalmak digitális felhasználásait, és a rájuk eső jogdíjakat. Ám Gyenes Ádám úgy érzékeli, a szépirodalmi kiadók nem nyitottak az indítványra.
Jó, de utópisztikus gondolatnak tartja a kezdeményezést Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke. Úgy véli, a hazai közeg még nem elég érett ekkora változásra. Mint elmondta, évek óta kérelmezik, csökkentsék az e-könyvek áfáját öt százalékra (legutóbb a március végén benyújtott kormányzati gazdasági intézkedési csomagra vonatkozó kérésben, amelyről lapunk is beszámolt), mivel Európa-szerte már csak hazánkban alkalmaznak a papírkönyvével azonos mértékű áfát, ám ez a módosítás is lassan halad, ezért nehéz elképzelni, hogy egy jóval nagyobb, komplexebb könyvszakmai átalakítás a közeljövőben megvalósítható lenne. Ugyanakkor a digitális jogkezelés folyamatosan napirenden van a döntéshozók előtt – jegyezte meg Gál Katalin –, jelenleg kardinális kérdés, miként fogják beiktatni a magyar törvényhozásba az Európai Unióban 2019-ben elfogadott szerzői jogi reformot, amelynek értelmében a legnagyobb internetes platformszolgáltatók kötelesek lesznek a felületeiken megjelenő tartalmak után fizetni. Úgy látja, a szépirodalmi könyvkiadók akkor csatlakoznának egy hasonló projekthez, ha világosan látszana, ki fizet a szolgáltatásért. S hozzátette, az online megjelenés számos lényeges kérdést felvet, csak egy ezek közül, hogy mi történne a jelenleg kizárólag e-könyvekre specializálódott webáruházakkal. Gál Katalin szerint többszörösen összetett és zavaros hazai piacról beszélünk, ezért kis lépésekben érdemes gondolkodni.
Szerző