Autópályás tüntetést szerveztek a szlovák konditermesek

Publikálás dátuma
2020.05.25. 10:38

Fotó: Youtube/HNtelevízia
Végül úgy döntöttek, nem blokkolják teljesen a fővárosba való bejutást, csak lassítják, és három sávban 30-40 km/órás sebességgel kezdtek haladni a D1-esen.
Útblokádot jelentettek be hétfő reggelre a konditermesek a pozsonyi D1-esre, a Triblavina csomóponthoz, mert egységeik nem fértek be a gazdasági enyhítések negyedik fázisába sem. A válságstáb ugyanis továbbra is biztonsági kockázatot lát bennük a koronavírus terjedése kapcsán – írja a parameter.sk. A Nový Čas reggel fél hétkor be is jelentkezett a D1-es mellől, ahol gyülekeztek:
A reggeli órákban végül a konditerem-tulajdonosok és támogatóik úgy döntöttek, hogy nem blokkolják teljesen a fővárosba való bejutást, csak lassítják, és három sávban 30-40 km/órás sebességgel kezdtek haladni a D1-esen. Erre reagált pár perccel később Igor Matovič szlovák kormányfő is, aki örvendett annak, hogy a konditermesek elálltak eredeti tervüktől.

Üzent a tiltakozóknak a szlovák kormányfő

A kormányfő vasárnap késő este a Facebookon közzétett bejegyzésében több pontban felvázolta, hogy az epidemiológusok, infektológusok és más szakemberek múlt hétfői tanácskozásán is téma volt a konditermi nyitás, és nagyjából fele-fele arányban oszlott meg azok száma, akik mellette, illetve ellene voltak. Állítása szerint arra jutottak, hogy a következő hétfőn, tehát ma újra találkoznak az ügyben. „Ezen a találkozón a jelenlévők előtt prezentáltam a tervet, mely szerint amennyiben a konzílium továbbra is kitart a konditermek zárása mellett, kártérítést fogok kezdeményezni számukra a koalíción belül, mégpedig annak szellemében, hogy a 40 felettiek kapjanak ingyen belépőt a fitneszközpontokba, amit az állam térít” – fejtette ki Matovič. Azt üzente a konditermeseknek, hogy ha az útblokád mellett döntenek, azzal senki másnak nem fognak ártani, csakis a munkába igyekvőknek. „Az útblokáddal viszont elérhető valami más. Amennyiben a konzílium nem dönt a konditermek nyitásáról, bennem még csak fel sem merül, hogy bármilyen módon is támogassam azokat, ahogy azt fentebb említettem. Az útblokád egyszersmind azt is eredményezi, hogy beterjesztek egy törvényt, mely alapján az ilyesmi bűncselekménynek lesz minősíthető, mint az már érvényes a civilizált országokban. Senki nem gondolhatja ugyanis, hogy mások szabad mozgásának korlátozásával, ártatlan emberek túszul ejtésével büntetlenül előnyöket szerezhet” – hangsúlyozta Matovič.
Szerző

Majdnem három hete nem jelentettek új fertőzöttet Montenegróban

Publikálás dátuma
2020.05.25. 09:52

Fotó: SAVO PRELEVIC / AFP
Ha ez még egy hétig így marad, hivatalosan is bejelentik a járvány végét. Szerbiában másodszor fordult elő, hogy 24 óra alatt nem volt halálos áldozata a Covid-19 betegségnek, ami a szakértők szerint azt jelenti, hogy gyengül a járvány az országban.
Szerbiában vasárnapról hétfőre 11 092-ről 11 159-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány kitörése óta másodszor fordult elő, hogy nem volt az országban halálos áldozata a Covid-19 betegségnek. Két nappal ezelőtt történt meg először, hogy nem volt halálos áldozat, majd szombaton egy halottat regisztráltak. Járványügyi szakemberek szerint a koronavírus-járvány jobbára már lecsengett az országban, ám kisebb gócok még kialakulhatnak, főként a munkahelyeken, ahol a visszatérő dolgozók egymásnak adhatják át a vírust, ezért fokozott elővigyázatosságra van szükség. Koszovóban az utóbbi 24 órában egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma 1032. Az egészségügyi miniszter közölte, az első fertőzöttet március 13-án regisztrálták, és azóta vasárnap volt az első nap, hogy egyetlen új fertőzöttet sem vettek nyilvántartásba. A koronavírus-járvány kemény csapást mért a koszovói gazdaságra, a statisztikai hivatal adatai szerint áprilisban 34,4 százalékkal esett vissza az import az egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg az export 11,5 százalékos csökkenést produkált. Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 1941-ről 1978-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A parlamenti pártok nem tudnak egyezségre jutni, hogy mikorra tűzzék ki a korábban áprilisra tervezett, majd a koronavírus-járvány miatt elhalasztott parlamenti választásokat. A kormányzó szociáldemokraták június 15-én szeretnék megtartani a voksolást, míg az ellenzéki jobboldal inkább augusztus végét, szeptember elejét tartja erre alkalmasnak. Egy friss közvélemény-kutatás szerint az észak-macedón állampolgárok is inkább a nyár végén járulnának az urnák elé, a júniusi szavazást túl elhamarkodottnak vélik. A szociáldemokraták szerint viszont, ha csak augusztusban vagy szeptemberben lesz a választás, akkor a május 31-én véget érő szükségállapotot további legalább 30 nappal meg kell hosszabbítani. Montenegróban húsz napja nem regisztráltak új esetet. Az első fertőzöttet 69 nappal ezelőtt vették nyilvántartásba, eddig kilencen haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és hétfőre már minden beteg meggyógyult. Amennyiben június 2-ig nem regisztrálnak új megbetegedést, hivatalosan is úgy tekintik, hogy a koronavírus-járvány Montenegróban véget ért. Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt tízzel, 2391-ről 2401-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A járvány kitörése óta nem regisztráltak ilyen kevés napi esetet a nyugat-balkáni országban, ami a szakértők szerint azt jelenti, hogy hamarosan lecseng az epidémia Bosznia-Hercegovinában.
Szerző

Két és fél hónapos szünet után újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai Csehországban

Publikálás dátuma
2020.05.25. 09:49
Gyerekek egy prágai iskolában
Fotó: MICHAL CIZEK / AFP
Legfeljebb 300 fő részvételével tömegrendezvényt is lehet tartani.
Két és fél hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai, valamint a vendéglők, a szállodák, a strandok, a múzeumok és újra látogathatók a kórházak és az idősotthonok is. A csehországi köztereken már arcmaszkok nélkül is lehet járni, de
a tömegközlekedési eszközökön és a zárt termekben továbbra is kötelező az orr és a száj eltakarása.

Legfeljebb 300 fő részvételével tömegrendezvényt is lehet tartani és újraindult az első osztályú cseh labdarúgó bajnokság is. A közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó, március közepén elfogadott intézkedések döntő többségének feloldását a szigorú higiéniai szabályok betartása mellett az egyre javuló járványhelyzet tette lehetővé. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint a korlátozások feloldásának korábbi két hulláma – április 25-én és május 11-én – nem vezetett a helyzet rosszabbodásához. Hétfő reggelig az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint
majdnem 9000 ember fertőződött meg az új koronavírussal, közülük több mint 6000 már felgyógyult betegségéből. A halálos áldozatok száma 315, és az utóbbi napokban alig növekedett. Jelenleg 145 embert ápolnak kórházban, mintegy kéttucat ember állapota minősíthető súlyosnak.

Az általános iskolák alsó tagozatai ugyan megnyíltak hétfőn, de az iskolalátogatást a szülők döntésére bízták. Helyenként az iskolások 80-85 százaléka is visszatért az iskolapadba, másutt alig negyedük. A hagyományos általános iskolai oktatást teljes egészében szeptember elsején tervezik felújítani. Csehország kedden megnyitja az államhatárokat polgárai számára. A csehek szabadon kiutazhatnak, de visszatéréskor negatív koronavírus tesztet kell felmutatniuk, aki ezzel nem rendelkezik, kéthetes házi karanténnal számolhat.
Szerző