Washington Post: atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak az amerikai kormány tagjai

Publikálás dátuma
2020.05.23. 09:23
Paul M. Nakasone NSA-igazgató
Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP
A lap szerint a nemzetbiztonsági vezetők megbeszélésén semmiféle megállapodás nem született, így az Egyesült Államok nukleáris fegyverkísérletet sem hajtott végre.
Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági illetékesei május közepén egy atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak – közölte szombatra virradóra internetes oldalán a Washington Post című lap nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A lap információi szerint az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségek vezetői május 15-én tanácskoztak az 1992 óta első atomfegyver-kísérlet végrehajtásának lehetőségéről. Erre a megbeszélésre állítólag azt követően került sor, hogy a kormányzat Oroszországot és Kínát azzal vádolta meg, hogy az emberekre és a környezetre vonatkozó hatás szempontjából úgynevezett alacsony szintű – föld alatti – nukleáris kísérleteket hajtottak végre. A Washington Post a feltételezett orosz és kínai kísérletekről nem talált nyilvános adatot a világsajtóban. A Post úgy tudja: a tanácskozáson részt vevő egyik kormányzati tisztségviselő azt vetette fel, hogy a nukleáris teszttel Washington demonstrálhatja Moszkvának és Pekingnek, hogy az Egyesült Államok képes „gyorstesztre”, s ez a demonstráció hasznosnak bizonyulhat későbbi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. Ehhez tartozik, hogy Washington minden jövőbeni fegyverzetkorlátozási tárgyalásba szeretné bevonni Kínát is. A nemzetbiztonsági vezetők megbeszélésén semmiféle megállapodás nem született, így az Egyesült Államok nukleáris fegyverkísérletet sem hajtott végre. A lap értesülése szerint a szakemberek arról döntöttek, hogy a jövőben sem hajtanak végre atomfegyver-kísérletet, hanem egy későbbi időpontban Washington más jellegű intézkedésekkel ad választ arra, amit orosz és kínai fenyegetésként észlel. A Nemzetbiztonsági Tanács semmilyen formában nem kívánta kommentálni a lap rövid cikkét. 
Szerző

Két túlélője van a pakisztáni repülőgép-katasztrófának

Publikálás dátuma
2020.05.23. 08:20
Mentőegységek dolgoznak a Karacsiban történt repülőgép-katasztrófa helyszínén, 2020. május 22-én
Fotó: RIZWAN TABASSUM / AFP
Egy vállalatvezető és egy bankigazgató élte túl a tragikus balesetet, amiben 97 ember vesztette életét.
Ketten élték túl a pénteki pakisztáni repülőgép-szerencsétlenséget - jelentette be szombaton Míran Juszaf, Szindh tartomány egészségügyi minisztériumának egyik szóvivője. Pénteken még három túlélőről számoltak be, mivel egy sérült helyi lakost is az utasokhoz számoltak. A pakisztáni légitársaság A320 típusú, Lahorból Karacsiba tartó járatán 91 utas és a nyolcfős legénység tartózkodott. A két túlélő Zaffar Maszúd bankigazgató és Halíd Serdíl vállalatvezető - írja az MTI.
A mentési munkák tovább zajlanak a karacsi repülőtér közelében, a halottak azonosítása folyamatban van.A pilóta röviddel az ütközés előtt technikai problémákról számolt be az irányítótoronynak. A baleset pontos oka egyelőre tisztázatlan, de a rádióüzenet alapján hajtómű-leállásra gyanakodnak.  Szemtanúk beszámolója szerint a repülőgép több kört leírt a levegőben, mielőtt lezuhant. 
A gép szinte letarolta a közeli lakónegyedet, 25 ház vált lakhatatlanná, autók égtek ki az utcákon

A helyiek közül legalább 17-en sérültek meg, őket egy közeli kórházba szállították. A tragédia helyszínéről még több képet itt nézhet meg.
Arsad Malik, a pakisztáni légitársaság (PIA) vezetője szerint az utasszállító repülésre alkalmas állapotban volt, minden kötelező ellenőrzést végrehajtottak rajta, és a legénységet kiképezték a vészhelyzetek kezelésére. Malik független és transzparens nyomozást ígért. A repülésügyi minisztérium négytagú bizottságot küldött a helyszínre a baleset okát kivizsgálandó. Az Airbus közölte, hogy segítséget nyújt a nyomozásban.  Pakisztán március közepén, a koronavírus-járvány terjedését lassítandó leállította a légi forgalmat. A belföldi járatokat ezen a héten, nem sokkal a ramadán böjti hónap végét jelző többnapos ünnep előtt indította újra, egyebek között azért, hogy az egymástól sokszor messze élő családtagok ezekben a napokban együtt lehessenek. Nemzetközi járatokat a hónap végéig nem indítanak.   

Tíz év alatt három légi katasztrófa is történt

Az országban több súlyos repülőgép-szerencsétlenség történt az elmúlt években. 2016-ban a pakisztáni légitársaság egyik gépe lezuhant, a balesetben ötvenen vesztették életüket. 2012-ben egy kis magán légitársaság Karacsiból Iszlámábádba tartó gépe csapódott a földbe 127 ember halálát okozva. 2010-ben egy Airbus zuhant le Iszlámábád közelében, a gép 152 utasa meghalt a szerencsétlenségben. 
Szerző
Frissítve: 2020.05.23. 21:21

Több mint 5,2 millióan fertőződtek meg világszerte, meghaladta a kétmilliót a gyógyultak száma

Publikálás dátuma
2020.05.23. 08:16

Fotó: Binnur Ege Gurun Kocak / AFP / Anadolu Agency
A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint már 338 183 ember halt meg a járvány következtében.
A világban 5 211 172-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 338 183, a gyógyultaké pedig 2 056 650 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban 5 106 155 volt a regisztrált fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 332 978 és 1 950 518 a gyógyultaké. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen. A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van, ahol 1 601 251 az igazolt fertőzöttek, 96 001 a halálos áldozatok és 350 135 a gyógyultak száma. Brazíliában az azonosított fertőzöttek száma 330 890-re emelkedett, a kórban 21 048-an haltak meg, és 135 430-an felgyógyultak. Oroszországban 326 448-ra nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 3249, a gyógyultaké pedig 99 825 volt. Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 255 544 volt, 36 475-en haltak bele a betegségbe, és 1142-en gyógyultak ki belőle. Spanyolországban 234 824 fertőzöttet, 28 628 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak. Olaszországban a fertőzöttek száma 228 658, a halálos áldozatoké 32 616, és 136 720-an gyógyultak fel a Covid-19-ből. Franciaországban 182 015 fertőzöttről, 28 218 halálos áldozatról és 63 986 gyógyultról tudni. Németországban 179 710 a fertőzöttek száma, 8228 a halottaké és 159 064-en meggyógyultak. Törökországban 154 500 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 4276, a gyógyultaké pedig 116 111. Iránban 131 652 fertőzöttről, 7300 halálesetről és 102 276 gyógyultról tudni. Indiában 124 792 fertőzöttet jegyeztek fel, 3726 halálos áldozatot és 51 824 gyógyultat. Peruban 111 698 fertőzöttet, 3244 halálos áldozatot és 44 848 gyógyultat regisztráltak. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 84 081 esetet tartottak nyilván szombat reggel, 4638 halálos áldozatot és 79 332 felépültet. Kanadában 83 947 fertőzöttet tartottak számon, 6360 halálos áldozatot és 42 608 gyógyultat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírusos fertőzést, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.
Szerző