A legkevesebbszer a Honvéd meccsein született gól a hajrában

Publikálás dátuma
2020.05.23. 10:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A kispestiek mérkőzésein változott a legritkábban az eredmény a 85. perc után a labdarúgó NB I eddig lejátszott mérkőzésein.
Szombaton az első fordulóból elhalasztott FTC-Debrecen mérkőzéssel folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. Ugyanezen a napon rendezik a Magyar Kupa elődöntőinek első meccseit is. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a korábbi bajnoki találkozókon hány gól született a 85. perc után, melyik együttes mérkőzésein változott a leggyakrabban az eredmény a hajrában. Ezek az adatok a fogadók számára is érdekesek lehetnek, hiszen minél később módosul az eredmény, annál nagyobb nyereményre számíthat az, aki az utolsó percekben születő gólokra tesz fel pénzt.
Az eddig lejátszott 25 fordulóban 51 gól esett a hajrában, ezek közül 25 nem változtatott a győztes kilétén. Az első játéknap kivételével mindegyik körben volt olyan meccs, amelyen láthattak még gólt a nézők a hajrában. Érdekesség, hogy a 2. és 3., majd a 7. és a 8., utána a 11. és 12., végül a 19. és 20. fordulókban minden alkalommal két-két találkozón módosult az eredmény a záró percekben. Ilyen ismétlődés más esetekben nem volt megfigyelhető. 
A legkevesebbszer (4) a Honvéd meccsein született gól a hajrában. Ezeken a találkozókon a fővárosiak három gólt szereztek és kettőt kaptak a mérkőzések végső szakaszában. Öt-öt alkalommal változott az eredmény a Paks és a Kaposvár, hatszor az FTC mérkőzésein. A legtöbbször (10) a Diósgyőr mérkőzésein vették be a kaput a 85. perc után, a Fehérvár és az Újpest pályára lépésekor 9-9 alkalommal volt középkezdés az utolsó szakaszban. Az újpestiek összecsapásain született a legtöbb gól (13) a hajrában, az 5. és 8. forduló között a fővárosi lila-fehérek mindegyik mérkőzésén rezdült a háló a záró szakaszban, a hatodik körben a Debrecen ellen 3-2-es újpesti győzelemmel zárult találkozón három alkalommal is változott az eredmény a 85. perc után, ennyi fordulat egyetlen más találkozón sem volt ebben a szezonban az élvonalban. A legkevesebb találatról (5) a Honvéd találkozóin maradtak le azok, akik a 85. perc előtt elindultak haza.

Gólok a hajrában

Diósgyőr: 10 mérkőzés/11 gól Újpest: 9/13 Fehérvár: 9/9 Felcsút: 8/9 Kisvárda: 7/10 Debrecen: 7/9 ZTE: 7/8 FTC: 6/8 Mezőkövesd: 6/7 Paks: 5/7 Kaposvár: 5/6 Honvéd: 4/5 

Rendkívüli intézkedések

A koronavírus-járvány miatt a labdarúgó NB I-ben is zárt kapuk mögött rendezik a találkozókat, a FIFA ajánlását az MLSZ is beépítette a szabályokba, ami azt jelenti, hogy mérkőzésenként egy-egy csapat a korábbi három helyett ötöt cserélhet, három időpontban. A kispadokon is tartani kell egymástól a minimum másfél méteres távolságot, Németországban ezt úgy oldották meg, hogy a cserejátékosok, ha nem melegítettek, akkor az üres lelátón foglaltak helyet. A magyar bajnokikon minden félidőben kötelezően lesz ivószünet is a játékrészek közepén (ez a Bundesligában nincs). Nincs semmilyen kísérőprogram - kezdőrúgás szurkolók részére, szponzori játékok a szünetben, gyerekek sem kísérik be a pályára a mérkőzések elején a játékosokat -, még a két együttes is egymástól elkülönítve vonul ki a játéktérre. A stadionokba csak azok mehetnek be – a rendelkezés mindenkire, tehát tudósítókra is érvényes –, akiknek van negatív vírustesztjük. A találkozók után csak online sajtótájékoztatók tarthatók.

Így folytatódik a szezon

Szombat: NB I FTC-Debrecen 15.55 Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés: Mezőkövesd-Fehérvár 18 MTK-Honvéd 20.05 Minden mérkőzést élőben közvetít az M4 Sport. A kupatalálkozók visszavágóit szerdán rendezik. 

Az NB I állása

1. FTC 23 16 5 2 44-19 53 pont 2. Fehérvár 25 15 5 5 47-23 50 3. Mezőkövesd 25 13 6 6 37-21 45 4. Felcsút 25 10 9 6 39-31 39 5. Diósgyőr 25 11 4 10 35-33 37 6. Honvéd 25 9 7 9 25-32 34 7. Kisvárda 25 9 4 12 35-36 31 8. Debrecen 24 9 3 12 36-44 30 9. Újpest 24 8 5 11 31-37 29 10. Paks 25 8 4 13 30-42 28 11. ZTE 25 7 7 11 34-37 28 12. Kaposvár 25 3 1 21 19-57 10 

Témák
labdarúgás NB I
Frissítve: 2020.05.23. 14:34

Váratlanul elhunyt Sitku Ernő kosárlabdázó

Publikálás dátuma
2020.05.22. 22:56
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A kiváló sportember legnagyobb sikereit a Budapesti Honvéd, majd az Atomerőmű SE csapataiban érte el.
Pénteken, 48 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Sitku Ernő, 149-szeres válogatott kosárlabdázó, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnökségi tagja.  A BB1.hu információi a korábbi kiváló kosaras – minden előzmény nélkül – vezetés közben lett rosszul. Életét nem tudták megmenteni.  A sportszövetség honlapjának gyászjelentése felidézi, hogy a négyszeres bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes sportember januárban töltötte be 48. életévét. Sitku Ernő legnagyobb sikereit a Budapesti Honvéd, majd az Atomerőmű SE csapataiban érte el. Mint írták, vezetésével a nyíregyházi kosárlabdasport egyre szebb sikereket tudott felmutatni, az utánpótlás-nevelő akadémia a legjobbak közé tartozott. A fiatalok nevelése különösen szívügye volt, az U18-as fiú válogatott csapatvezetőjeként nagyon sokat tett a felnövekvő tehetségekért. Sitku Ernőt az MKOSZ saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. 
Szerző

Fucsovicsék legyőzték Babosékat

Publikálás dátuma
2020.05.22. 21:13
Illusztráció
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Fucsovics Márton és Stollár Fanny 3-0-ra legyőzte Babos Tímea csapatát a tenisz Budapest Kupa pénteki nyitónapján.
A koronavírus-járvány miatt zárt kapus tornán elsőként a Kék csoportban az előzőleg hat hetet kihagyott Babos Tímea és a helyette egyest játszó Drahota-Szabó Dorka, valamint Nagy Péter 2-1-re legyőzte Bondár Annát és az ukrán Szerhij Sztahovszkijt. Ezután a Sárga csoportban is megkezdődtek a küzdelmek, a 20 évesek találkozóján a Davis Kupa-kerettag Marozsán Fábián 4:2, 4:2-re verte a válogatottban már bemutatkozott, junior Australian Open-bajnok Piros Zsombort. A női mérkőzésen a junior US Open-győztes Gálfi Dalma szetthátrányból fordított 1:4, 4:3 (7-4), 4:2-re a harminc Fed Kupa-meccsnél tartó Jani Réka ellen. A párharcot eldöntő vegyes párosban Marozsán és Jani döntő rövidítésben 4:3, 2:4, 12-10-re legyőzte Pirost és Gálfit, így 2-1-es összesítéssel nyert. Az ekkorra már több mint egyórás csúszás miatt Gálfiék mérkőzésével párhuzamosan elkezdődött a Kék csoportban Babosék csatája Fucsovics Mártonnal és Stollár Fannyval. A férfiaknál a világranglista 31. helyén is megfordult Fucsovics hozta a papírformát, és 4:3 (7-1), 4:2-re nyert Nagy Péter ellen. Ezután az egyénit kihagyó Babos Tímea helyére ismét az idén fedettpályás országos bajnok Drahota-Szabó Dorka ugrott be, aki 4:3 (7-3), 4:1-re kikapott a junior páros wimbledoni győztes Stollár Fannytól. Az immár tét nélküli vegyes párosban ismét Fucsovicsék bizonyultak jobbnak 4:3 (7-5), 4:2-vel, így 3-0-ra nyertek. A zárt kapuk mögött zajló csapatversenyen hat-hat női és férfi teniszező lép pályára, a meccseket kizárólag az M4 csatornán lehet követni. A Hopman Kupához hasonlóan egy férfi és egy női versenyző alkot egy csapatot, és a két egyes mellett vegyes párosban is megmérkőznek egymással. A szettek négy játékig tartanak, 3:3-as állás esetén rövidítés dönt, a találkozók vonalbírók és labdaszedők nélkül zajlanak. Szombaton 10 órától további csoportmérkőzésekkel folytatódik a Budapest Kupa, majd vasárnap a döntőre és a bronzmeccsre kerül sor. A Budapest Kupa csoportbeosztása:        Sárga csoport: Nagy Adrienn, Balázs Attila Gálfi Dalma, Piros Zsombor Jani Réka, Marozsán Fábián Kék csoport: Stollár Fanny, Fucsovics Márton Bondár Anna, Szerhij Sztahovszkij Babos Tímea (Drahota-Szabó Dorka), Nagy Péter 
Szerző