Mellékhatások nélkül immunitást adó vektorvakcinát állítottak elő orosz tudósok

Publikálás dátuma
2020.05.22. 14:24

Fotó: OLGA MALTSEVA / AFP
Önmagukon próbálták ki az oltóanyagot a Nyikolaj Gamaleja nevét viselő Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) munkatársai.
A Nyikolaj Gamaleja nevét viselő Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) kísérlete sikerrel járt – tájékoztatta Alekszandr Gincburg akadémikus, a központ igazgatója pénteken az Interfax hírügynökséget. A kutatók az önmagukon elvégzett kísérlettel bebiztosították a saját védelmüket, hogy a világjárvány során folytathassák az ellenszerek kidolgozását. A kutatóintézet vezetője azt mondta, hogy a vektorvakcinát munkatársainak "széles köre" próbáltatta ki magán, de nem árulta el, hogy hány emberről van szó. "Nem. Mindenki él, egészséges és elégedett" - felelte Gincburg arra a kérdésre, hogy mutattak-e ki az oltóanyagnál mellékhatást.
Az akadémikus szerint a perspektivikus vektorvakcina egy olyan adenovírus-DNS-en alapul, amelybe beépítették a SARS-CoV-2 koronavírus egyik génjét. Az adenovírust az eljárás során olyan "tartályként" használják fel, amely a koronavírus-gént a sejthez szállítja, ott beindítja az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét, és ily módon "megismerteti" az immunrendszert a potenciális ellenséggel. Az ilyen típusú készítményeket nevezik vektorvakcinának.
Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter csütörtök este a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a vakcinák ügyében az első eredmény és az oltóanyag szélesebb körű alkalmazása július végén lesz hozzáférhető Oroszországban. A tárcavezető szerint több szérum esetében preklinikai tesztelés zajlik, és minden terv szerint, zökkenőmentesen halad. Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes szerdán a parlament felsőházában bejelentette, hogy Oroszországban jelenleg 47 féle Covid-19-vakcina kidolgozásán dolgoznak.
 Oroszország péntekre szomorú negatív rekordot állított fel azzal, hogy az elmúlt nap alatt 150-en haltak meg a Covid-19 betegség következtében a legfrissebb hivatalos adatok szerint. Ezzel a járvány kezdete óta központilag regisztrált halálozások száma 3249-re emelkedett. Az igazolt fertőzések száma péntekre 8894-gyel 326 448-ra nőtt, ami 2,8 százalékos napi növekményt jelent. Az új esetek 42,2 százaléka tünetmentes. Az aktív eseteké 1600-zal 223 374-re, a gyógyulásoké pedig 7144-gyel 99 825-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 8,1 millió, az elmúlt egy nap alatt pedig 258,7 ezer tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 277 068 embert tartanak megfigyelés alatt.
Szerző

Májőssejteket kapott egy újszülött Japánban

Publikálás dátuma
2020.05.22. 11:08

Fotó: Hiroto Sekiguchi/The Yomiuri Shimbun / AFP
Az orvosok azért döntöttek az embrionális őssejtekből tenyésztett májsejtek befecskendezése mellett, mert a baba túl kicsi volt a májátültetéshez.
A világon elsőként gyógyítottak embrionális őssejtekből nyert májsejtek beültetésével egy újszülöttet Japánban. Az októberben született gyereknél karbamidciklus-zavar jelentkezett, mája nem tudta a mérgező anyagcsere-mellékterméket, az ammóniát megfelelő módon karbamiddá alakítani – közölték csütörtökön tokiói orvosok. A karbamid az emlősök és az ember fehérje-anyagcseréjének végterméke, a szervezet vizelet formájában választja ki.
A hatnapos baba túl kicsi volt a májátültetéshez, mivel ez a beavatkozás csak hat kilogramm súly felett végezhető el és ennek eléréséhez még legalább 3-5 hónapra lett volna szüksége. A gyerekek egészségével és fejlődésével foglalkozó japán központ (NCCHD) orvosai hogy időt nyerjenek, embrionális őssejtekből tenyésztett 190 millió májsejtet fecskendeztek a csecsemő szervezetébe. A kezelés hatására nem nőtt a baba vérében az ammónia szintje. Később apjától kapott donormájat és hat hónapos korában elhagyhatta a kórházat – írták közleményükben az orvosok. „Ennek a próbálkozásnak a sikere megmutatta, hogy biztonságos embrionális őssejtek alkalmazása májbetegek esetében.”
Az embrionális őssejteket megtermékenyített petesejtekből nyerik, klinikai kísérletekben való használatuk ezért etikai problémákat vet fel, mivel az embriókat később megsemmisítik. Az NCCHD egyike annak a két szervezetnek Japánban, amely számára engedélyezett az embrionális őssejtek használata új orvosi kezelések kutatásában és tanulmányozásában.
Szerző
Témák
őssejt máj japán

Késeket, villákat és szerszámokat találtak Auschwitz egyik blokkjának kéményében

Publikálás dátuma
2020.05.21. 17:22

Fotó: STR / AFP
Egyelőre nem tudni, miért rejtették el a rabok a használati tárgyakat.
Késeket, villákat, ollókat és szerszámokat találtak a hajdani auschwitzi náci koncentrációs tábor 17-es blokkjának kéményében – írta a BBC hírportálja. A blokkot a nemzetiszocializmus áldozatainak osztrák nemzeti alapja készíti elő egy kiállításra. A munkások még áprilisban dolgoztak egy kéménykürtőn, akkor találták meg a tárgyakat. 
Azt egyelőre nem tudni, miért rejtették el a feltehetően mesterségekhez értő rabok a tárgyakat. Az osztrák szervezet közleménye szerint a lehetséges okok között a ruhák készítése és javítása, lakatosmunkák végzése, szökés előkészítése vagy a más rabokkal való csere is szerepelhet.
A második világháború idején a német megszállás alatt álló Lengyelország déli részén hozták létre a nácik az auschwitzi koncentrációs tábort, az európai zsidók megsemmisítésének központját, ahol szisztematikusan meggyilkoltak 1,1 millió embert.
Szerző
Témák
Auschwitz