Az Erste vezérigazgatója lett a Magyar Bankszövetség új elnöke

Publikálás dátuma
2020.05.22. 13:47

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A leköszönő elnök, Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója alelnökként folytatja munkáját a szervezetnél.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg a Magyar Bankszövetség elnökének a szervezet pénteki tisztújító testületi ülése, amelyet videokonferencia keretében tartottak meg - közölte a szövetség az MTI-vel pénteken. A leköszönő elnök, Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója alelnökként folytatja munkáját a szervezetnél. Jelasity Radován a közlemény szerint egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus nem csupán gazdasági, hanem egyben civilizációs kihívást jelent. „Ugyanakkor hiszek a bankszektor katalizáló és pozitív gazdasági szerepében. Elkötelezett vagyok a párbeszéd, és a közös, mindenki számára elfogadható megoldások iránt. A bankszektor a gazdaságnak nem csak szerves része, hanem egyben tükörképe is: nincs stabil és erős bankszektor robusztus gazdaság nélkül, miként nincs robusztus gazdaság erős bankszektor nélkül sem” – mondta.
Szerző

Világszerte több mint húszezer alkalmazottját bocsáthatja el a Nissan

Publikálás dátuma
2020.05.22. 11:31

Fotó: Artur Widak / AFP / NurPhoto
A japán Kyodo hírügynökség értesülése szerint az autóipai konszern elsősorban Európában illetve egyes fejlődő régiókban tervez létszámcsökkenést.
Dolgozóinak 15 százalékát, több mint 20 ezer alkalmazottját készül elbocsátani világszerte a japán Nissan Motor Co. autóipari konszern a csökkenő eladásokhoz igazodó átszervezés keretében. A japán Kyodo hírügynökség vállalati belső forrásokból származó értesülése alapján az autóipai konszern a koronavírus-járvány közepette csökkenő eladásai miatt létszámcsökkenést tervez elsősorban Európában illetve egyes fejlődő régiókban. A most tervezett létszámcsökkentés a legnagyobb lesz 1999 óta, amikor Carlos Ghosn a fenyegető csőd elkerülésére a francia Renault SA autógyárral kölcsönös tőketulajdonlással létesített együttműködés keretében átvette a Nissan vezetését.
Szerző

Agrárkamara: Nem hárítható át a beszállítókra a különadó

Publikálás dátuma
2020.05.22. 11:31
Illusztráció
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A NAK arra hívta fel az áruházláncok figyelmét, hogy törvényesen, tisztességesen járjanak el beszerzéseik során.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) több áruházi beszállítótól kapott jelzéseket: azt tapasztalják, hogy egyes áruházláncok az általuk fizetendő különadót a mezőgazdasági- élelmiszeripari beszerzési árak letörésével akarják ellensúlyozni – írta közleményében a NAK, és arra hívta fel az áruházláncok figyelmét, hogy törvényesen, tisztességesen járjanak el beszerzéseik során. „Kérjük a beszállítókat, hogy aki tisztességtelen magatartást észlel, azt haladéktalanul jelentse a Nébih felé, és jelezze egyúttal a kamara felé is, a tisztességtelen piaci magatartás elleni azonnali fellépés érdekében” – fogalmaztak, hozzátéve: ehhez a kamara készített a beszállítók számára egy, az őket védő jogszabályokról szóló tájékoztató anyagot is. Kiemelték, hogy Magyarországon már több mint tíz éve törvényben is szerepel a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalma, szabályozva a kereskedelmi gyakorlatokat a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek tekintetében azért, hogy a beszállítók és a kereskedelmi csoportok között kiegyensúlyozott alkupozíciót biztosítson, etikus üzleti magatartási normák érvényesüljenek. A járványügyi veszélyhelyzet és a kialakult gazdasági nehézségek miatt több gazdaságvédelmi intézkedést is bevezettek az elmúlt két hónapban, így többek között a kiskereskedelmi láncokra kiszabott különadót is. A különadó kihirdetése után pedig – a stratégiai ágazatok védelme érdekében – megjelentek a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény veszélyhelyzet idején alkalmazandó szabályai. Ezen jogszabályi módosítás azt célozza, hogy az adó költségeit a kiskereskedelmi láncok ne tudják áthárítani a beszállítóikra: a szereplők relatív méretének függvényében védik a szállítót egy gazdaságilag erősebb vevő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataival szemben. A kormányrendelet értelmében tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül, ha a kereskedő a beszerzési árat a beszállító tiltakozása ellenére egyoldalúan csökkenti; vagy ha a beszerzési ár csökkentésére irányuló szerződésmódosítás érdekében a kereskedő a beszállítót fenyegeti a szerződéses kapcsolat megszüntetésével; terméke rendelésének lemondásával; a rendelésállomány csökkentésével; eladásösztönző tevékenységek (pl. akciók és promóciók) lemondásával; vagy bármilyen, a beszállítónak anyagi vagy erkölcsi veszteséget okozó eszközzel. A jogszabály-módosításnak köszönhetően, ha a beszállító bejelentése alapján kerül sor a jogsértés miatti eljárás megindítására, a kereskedő köteles igazolni, hogy a beszerzési ár csökkentésére nem a leírtak alapján került sor. A kamara fontosnak tartja, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket előállító tagjai legyenek tisztában a törvényi szabályozókkal, továbbá ügyeljenek a szerződések módosításával kapcsolatos kereskedői megkeresések jogszerűségére, hogy ne kerüljenek kiszolgáltatott és hátrányos helyzetbe – tették hozzá. 
Szerző