Zacsi

Most az egyszer használatos műanyagok tilalmának botrányos visszavonása világít rá, hogyan is működik valójában e kicsiny, jobb sorsra érdemes uniós tagállam kormánya.
Az, hogy én mit gondolok a tilalomról, mellékes. Az érintettek – kormányok, ipar, környezetvédők, Brüsszel, tudósok, szakértők – az elmúlt évtizedek során lefolytathatták a szükséges vitákat. Ebből mára egy kötelező uniós tilalom született. A hazai végrehajtás mégis fura zavarokat mutat. A kormány két éve nyíltan visszadobta az illetékes innovációs tárca szigorító javaslatát. Gulyás Gergely már akkor világosan kifejtette: csak akkor lépnek, ha az uniós tiltás miatt az elkerülhetetlen. Épp hogy csak ki nem mondta: ő aztán pont tesz a zacskó-tarkította magyar tájra, a delfinekre, bálnákra meg pláne. Viszont ha nincs kibúvó, végrehajt.
Ez az idő most eljött. Orbán Viktor be is emelte a tiltást februárban bejelentett „akciótervébe”. Ráadásul a szaktárca a lépést az EU-s kötelezvénynél fél évvel korábbra hozta, kiterjesztve a vékony zacskókra és az összes műanyag pohárra. A kormány a múlt héten benyújtotta az ennek megfelelő törvényjavaslatot. Előzetesen ezt ismét mindenki, akár Orbán iparos haverjai is véleményezhették.
Ám kedden egy mondatban mégis visszavonták az egészet. A faramuci helyzetet Gulyás Gergely lelki fordulatai is híven tükrözik. Míg a múlt héten az akkor még élő kormányterv kapcsán inkább fenntartásait hangoztatta, a visszavonás óta már a környezetvédelem nagy barátja. De szerintük a vírus miatt a gyártóknak „lélegzethez kell jutniuk”. Nos, tudomásom szerint a múlt héten is volt már vírus. A járványhoz vezető környezetszennyezést a munkahelyekre hivatkozva fenntartani viszont lusta, felelőtlen, barbár cinizmus. Miközben nyilvánvalónak tűnik, hogy Orbánnak csak leszólt egy későn ébredő iparos haver. Ilyenkor pedig az utolsó utáni pillanatban se drága befékezni a folyamatot. A sztorit meg eladják a szokásos rizsával.
Amennyivel több levegőhöz jutnak így Orbán haverjai, annyival kevesebb marad nekünk.
Szerző
Marnitz István

Germania felix

A szélsőjobboldal túszul ejti a járványügyi korlátozások elleni tiltakozásokat, figyelmeztet Matthias Quent német szociológus. A radikalizmuskutató a Der Spiegelnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a válsághelyzetben teret nyer a demokráciaellenes ideológia. „Normalizálódik”, elfogadottá válik az irracionalizmus, a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus. E veszélyes folyamatok megbosszulhatják magukat, óv a jenai Demokrácia és Civiltársadalom Intézet igazgatója.
A koronavírus ürügyén a múlt sötét árnyai kísértenek. Azt halljuk, fölösleges a zárlat: az erős túlél, a többi meg hadd pusztuljon. Ez, súlyosbítva a „fajtisztaság” kultuszával, a nácik kedvelt lózungja volt. Vannak, akik visszaparancsolnák a nőket hagyományos szerepükbe, ápolónak. Tudományellenes téveszmék terjednek, például hogy a kötelező védőoltás titkos globális érdekcsoportok ármánya. Innen pedig csak egy lépés az a középkori, a pestisjárványok idejéből származó babona, hogy minden baj oka zsidó konspiráció.
A „politizált ezotéria” gyűjtőnéven emlegetett jelenség, amelynek aggasztó következményeiről a szociológus elmélkedik, túlságosan is ismerős a magyar olvasónak. Akárcsak az, hogy elmosódnak a határok a radikális és a polgári jobb között. E tekintetben jócskán megelőztük a németeket, ami persze kétes dicsőség. Magyarországon ez a járvány tíz éve tombol, Covid-19 se kellett hozzá. A népbutításba oltott uszítás nálunk nem öntevékeny időtöltés a karantén egyhangú napjaira, hanem állami vállalkozás.
Állami vezetők és intézmények népszerűsítenek zagyva összeesküvés-elméleteket, rasszista előítéleteket és más célzatos ostobaságokat. Természetesen közpénzből; médiakampányok, rádióinterjúk, konzultációs kérdőívek formájában. Az ördögöt jól fizetett apparátus festi óriásplakátra, ami kényelmes, mert hátha magunktól nem jönnénk rá, kit gyűlöljünk. Mintha kézikönyvként használnák az 1984-et, úgy építették fel az ősellenség Goldsteint, aki tetszés szerint bármiért hibáztatható. 
Ami jobb helyeken paranoid ámokfutás online és pár ezres tüntetéseken, annak sok eleme itt kormánypropaganda: a hatalmon lévők tudatosan sulykolt világképe. A magát NER-nek nevező, uniós pénzeken hizlalt képződmény már régen meghekkelte az elesett, tájékozódni képtelen, mérsékelten intelligens kisember egzisztenciális szorongását.
Ha Németország szakadék felé támolyog, mi díszlépésben menetelünk előtte. A Szövetségi Köztársaság, noha problémáit hiba volna alábecsülni, továbbra is irigylésre méltó ország, pláne Budapestről nézve. Minden gazdasági-társadalmi gondjával együtt is működő demokrácia, ahol a konzervatív kormányfő rendre szót emel az ordas eszmék ellen. Kiáll akár a menekültek jogaiért is, gyalázkodás se tántorítja el. Becsüli és védelmezi a liberális értékeket. Germania felix, pillantunk föl az interjúból, ó, boldog Némethon!
Hanem doktor Quent helyzetelemzésében mégiscsak van, ami meghökkenti az edzett magyar olvasót. Azt mondja, a koronavírus megjelenése óta az ezo-jobbos világmagyarázatban Bill Gates átvette a főmumus szerepét Soros Györgytől. Mi itt azért még nem tartunk.
Szerző
Bártfai Gergely

Jutalom

Modernül lobbizásnak nevezzük a kijárást, ami negyven éve még elvtársi támogatáskérés volt, de a lényeg ugyanaz. Nekem adj lehetőséget, pénzt, beruházást, hisz tudod, ebbe a brancsba tartozom, már az úttörőcsapatban (a cserkészeknél, ministráns korunkban) is értettük egymást, vagy ha nem veled (kedves megyei önkormányzati elnök úr), hanem a te szívbéli cimboráddal, unokatesóddal, a Sanyival, Danival (a névsor tetszés szerinti), s ahogy így volt ez már a Móricz olvasatában élősködőkből álló dzsentrivilágban is. A különbség annyi, hogy a meglévő törvények között szlalomoznak-e a politikusok, vagy a lenyúlásra vadonatúj jogszabályt alkotnak, ahogy már a látszatra sem ügyelve teszi most a kormány.
Csakhogy egyre nehezebb eladni ezeket a húzásokat. Most például minden kanálnyi szirupot, amivel édesíteni próbálta a Fidesz és KDNP tábor a nagyberuházásokat befogadó önkormányzatok iparűzési adóbevételeinek és közigazgatási területük egy részének ellopását, emészthetetlenné keserített egyetlen nyilatkozat. Süli János épp a Népszavának mondta el, hogy hiába készül Pakson az ország legnagyobb ipari építménye, a város megtarthatja az erőmű 4,6 milliárdos éves iparűzési adó befizetését. Ez a jutalom, amiért ott az önkormányzat nem kekeckedik, nem kérdez, hanem szép csendben elfogadja a „fenti” döntéseket. 
Megtanulták a leckét. Amikor a ma már tárca nélküli miniszter 2014-ben ellenzékiként nyerte el a kisváros polgármesteri székét, az erőmű – nyilván nem magától – megvont egy csomó támogatást a településtől. Mígnem egy reggel a jó polgármester mélyen belenézett a tükörbe, kicsit megroggyantotta a derekát – legyünk jóindulatúak – a városa érdekében, s attól kezdve minden kormánydöntéssel egyetértett, ahogy az utódja is. És lám, Paks nem is lesz különleges, lenyúlható övezet, míg egy Göd (s még ki tudja, hány város) elveszít mindent, mert a városlakók egy olyan ellenzékit választottak, aki nemcsak válaszokat vár a kérdéseire, hanem arra sem hajlandó, hogy mást lásson, mint eddig, ha a tükörbe néz.
Szerző
Gulyás Erika
Frissítve: 2020.05.21. 06:09