Kislányoktól követelt ököllel fenyegetőzve pénzt egy 65 éves férfi Balatonfüreden

Publikálás dátuma
2020.05.20. 16:14
Illusztráció.
Fotó: police.hu
A két gyerek ijedtében odaadta neki a náluk lévő több ezer forintot, majd az elkövető távozott a helyszínről.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás egy 65 éves győrújbaráti lakos ellen - írja a police.hu. Az eljárás adatai szerint a férfi 2020. május 19-én 17 óra körül egy balatonfüredi parkban odament két padon ülő gyermekhez, és az öklét mutogatva pénzt követelt tőlük. A két kislány ijedtében odaadta neki a náluk lévő több ezer forintot, majd az elkövető távozott a helyszínről. A rendőrséget az egyik gyermek édesanyja értesítette, majd a rendőrök a bejelentést követő tíz percen belül Balatonfüred belterületén elfogták a férfit. Megtalálták nála a gyermekektől kikövetelt pénzt, melyet lefoglaltak. Ezután előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vétele mellett a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tettek az illetékes ügyészség felé letartóztatásának indítványozására.
Szerző

Elképesztő történet: kiszolgáltatott időseket fosztott ki rendszeresen gyámügyes, gondnok, idősotthoni vezető

Publikálás dátuma
2020.05.20. 15:56
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egyes idős embereket azért helyeztek el éppen egy adott otthonban, hogy az ezért fizetendő - esetenként irreálisan magas összegből - az intézményvezetőtől pénzt kapjon vissza az eljáró gondnok és a kormányhivatalnokok.
Időskorú gondozottak ingó- és ingatlanvagyonának áron aluli megszerzése érdekében működtek együtt gyámügyi szakügyintézők hivatásos gondnokokkal és idősotthonok vezetőivel, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják őket - tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán. Keresztes Imre közleményében azt írta: az időskorú gondnokoltak hatósági ügyeinek intézése során kormányzati szolgálati jogviszonyban álló gyámügyi szakügyintézők - hivatásos gondnokokkal és idősotthonok vezetőivel, valamint más magánszemélyekkel együttműködve - korrupciós kapcsolatot alakítottak ki a gondozottak vagyonának áron aluli megszerzése érdekében. A hivatásos gondnokok több esetben az idősek rájuk bízott vagyonának egy részét saját céljaikra fordították, amit a kormányhivatali alkalmazottak határozatban jóváhagytak. Egyes idős embereket pedig azért helyeztek el éppen egy adott otthonban, hogy az ezért fizetendő - esetenként irreálisan magas összegből - az intézményvezetőtől pénzt kapjon vissza az eljáró gondnok és a kormányhivatalnokok. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - társszervek bevonásával - március elején és e hét keddjén több helyszínen házkutatást hajtott végre. Házkutatás volt egyebek mellett a hivatalos személyek szolgálati helyén, valamint a terheltek lakó- és tartózkodási helyén. A bűncselekményekből származó jelentős mennyiségű készpénzt, személygépkocsit, az egyik sértettől származó ékszereket, valamint a bűncselekményekkel kapcsolatos más bizonyítási eszközöket, okiratokat foglaltak le. A gyanúsítottak közül többen részbeni beismerő vallomást tettek, mások tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. A nyomozó ügyészség eddig 11 embert hallgatott ki gyanúsítottként, hatan letartóztatásban vannak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak közülük - közölte a főügyész.
Szerző
Frissítve: 2020.05.20. 16:07

Felborult egy tűzoltóautó, négyen megsérültek Hajdúhadházon (fotók)

Publikálás dátuma
2020.05.19. 17:50

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított el a helyszínről.
Négy tűzoltó megsérült kedden délután, amikor felborult egy megkülönböztető jelzést használó, káresethez vonuló tűzoltóautó Hajdúböszörmény és Hajdúhadház között a 3507-es úton - erősítette meg az MTI értesülését a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az esetről ennyit közölt, hogy az említett útszakaszon eddig tisztázatlan körülmények között felborult egy teherkocsi. A rendőrségi tájékoztató szerint a balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek. Egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított el a helyszínről.  
Szerző
Frissítve: 2020.05.19. 20:26