Bizalom

A statisztika célja egy valósághű, tárgyilagos kép megrajzolása a társadalom és a gazdaság állapotáról, ami alapján ki-ki eldöntheti, megfelelő lépéseket tesz-e az aktuális hatalom vagy sem. Nem túlzás kijelenteni, hogy ez a közbizalom végképp szétporladt a járvány megjelenése óta eltelt hetekben. Nem mintha az utóbbi tíz évben nem vettük volna észre, hogy Orbán kormányai igyekeznek átverni az uniót, meg a saját szavazóikat, de statisztikailag a mélypontra most sikerült leküzdeniük magukat. 
Eddig is tudtuk, hogy a KSH - ígérete ellenére - azért nem számítja be az átlagbérbe az öt embernél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások béradatait, mert akkor a nettó átlagbér az idei év első két hónapjában mindjárt nem 250 ezer forint lenne, hanem csak 166 800. Az már neccesebb, hogy a szegénységi mutatók mérésekor a többi országban arra kell felelni, hogy a család tud-e kétnaponta húst enni, nálunk meg hogy hetente egyszer kerül-e a tányérba húsétel. Az azonban már több mint veszélyes, hogy most, amikor a statisztikák alapján azonnal lépnie kellett volna a hatalomnak, hogy mentse a gazdaságot és benne a munkavállalókat, akkor a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hetekre eltüntetett munkanélküliséghez kapcsolódó adatokat a vadonatúj honlapjáról: nem tudjuk, ténylegesen hányan regisztráltak munkanélküliként, és hányan várnak, hogy időpontot kapjanak a regisztrációra. A munkaadók és munkavállalók szervezeteinek vezetői két hétig kaptak heti friss adatokat, aztán elzárták előlük is. Ha nincs adat, nincs számonkérés.
De a társadalmi bizalom elvesztésének mégiscsak a legpontosabb mutatója, hogy két akadémiai kutató közgazdász azt vizsgálta meg, hányan kerestek rá az interneten a munkanélküli és a segély, állásidő, járadék vagy regisztráció szavakra március vége óta. Ezek alapján úgy becsülik, hogy a regisztrált munkanélküliek száma idén áprilisában meghaladhatta a 400 ezret, ami nagyjából 120 ezres növekedést jelent februárhoz képest. Majd egyszer megtudjuk azt is, mit mér a hivatalos statisztika, bár mindegy is. Elkéstek.
Szerző
Gulyás Erika
Frissítve: 2020.05.20. 06:09

Putyintraktor

Békés közélet - ez állt Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester 2014-es kampányposzterén. A napokban ismét ízelítőt kapott az ország, hogy Fidesz-újbeszélül a „béke” ugyanolyan, mint „együttműködésnek” nevezni az ország polgárainak nagyobb részével szemben folytatott hideg polgárháborút. 
Mit jelent a napi gyakorlatban a „béke”? A városkában mindenki boldog, elégedett, aki esetleg nem, és ennek hangot ad – például kifogásolja, hogy a helyi kórházból százszámra dobálják ki a súlyos betegeket -, azt a központi hatalom helyi csinovnyikja csöndben feljelenti, a készséges helyi rendőrök pedig hajnalban elviszik kocsikázni egyet. Mire új nap virrad a városkára, mindenki mehet a dolgára boldogan. 
Igazi, derűs vidéki életkép Elő-Oroszországból. Ahogy a nagy szellemi elődök is csinálták: „zeng az ének, szép az élet” - rivallták teli torokból az akkori idők májusában, miközben pár sarokkal odébb egy félhomályos pincében a betonon hevert a kihallgatás címén félholtra vert „rémhírterjesztő”. Az elkussoltatás módszerei az idővel szerencsére finomodtak, de a jó szándék ma is megvan. 
A polgármester úr facebook-oldalán találni is egy sokatmondó fotót: egy földgyalut ábrázol, amint a zöld mezőben utat vág magának. A munkagép tolólapjára a „Putyin” feliratot fújták. A sofőr nem látszik a képen, csak az erőgép és a mögötte hagyott dúlás. Nagyjából, ahogy a botrány kirobbanása után a polgármester úr is sunyított arról, hogy ő jelentette fel az ellenzéki Csóka-Szűcs Jánost. Aki nem mellesleg már akkor a helyi Fidesz vezetője volt, amikor Görgényi még a jövőre készülve a jogi egyetemen fényesítgette az öltönyt. 
Igaz, akkor a Fidesz még egy ellenzéki, úgy-ahogy polgári értékrendet képviselő européer párt volt. És nem egy korrupciós pénzekkel kitömött orosz szatellit-alakulat, egy szélsőjobboldali állampárt, mint ma.
Szerző
Batka Zoltán
Frissítve: 2020.05.20. 06:09

Trianon kakasai

Louis Franchet d’Esperey tábornok (1856–1942) dicsőségről álmodott. Főparancsnoksága alatt a szövetséges Keleti hadsereg akadálytalanul haladt előre a Balkánon 1918 őszén. Szabad volt az útja Budapest, Bécs felé, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott. Ha nemzetközi, francia–brit–görög–szerb erőivel hátba támadja a németeket, és ezzel eldönti a háborút, győzedelmes hadvezérként vonul be a történelembe. Ám a gyorsan pergő események keresztülhúzták a reményeit. Németország a bravúros hadmozdulat nélkül is feladta, november 11-én aláírták a tűzszünetet.
A francia kormány figyelme a fellángoló orosz polgárháború felé fordult. Aggasztotta a kommunisták sikere, már csak a cárnak nyújtott tetemes vasútépítési hitelek törlesztése miatt is. Expedíciós erőt szervezett, hogy a Krímben vagy Ukrajnában vessék be a fehérek támogatására. Az offenzíva előkészítésével megbízott Henri Berthelot tábornok (1861–1931) sem volt kevésbé hiú, a Vörös Hadsereg legyőzőjeként akart hírnevet. Bukarestben rendezte be főhadiszállását, a csalódott d’Esperey féltékenyen figyelte Belgrádból.
A két becsvágyó francia generális a várakozás feszült unalmában kicsinyes huzakodásba kezdett. Keresztbe tettek egymásnak, ahogy csak bírtak. Ellentétes parancsokat adtak ki a másik háta mögött, értesüléseket tartottak vissza, dezinformáltak, hatásköri vitákat vívtak, intrikáltak Foch marsallnál, politikusoknak panaszkodtak. Úgy alakult, hogy erőpróbájuk terepe Erdély lett. Berthelot-nak román légiók kellettek volna a hadjáratához, ezért bátorította, sőt sürgette a bukaresti kormányt, szállják meg a kiszemelt magyar területeket, hogy az így felszabaduló erőket a bolsevikok ellen vezényelhesse. D’Esperey ezzel szemben ragaszkodott a Károlyi Mihály küldötteivel aláírt belgrádi egyezményhez, amelynek értelmében a vitatott területeken a békeszerződésig marad a magyar közigazgatás. Ám a román fél folyamatosan megsértette ezt, nem törődve a főparancsnok pesti képviselőjének, Fernand Vix alezredesnek a tiltakozásával. 
Párizs csak január végén állította le önkényesen nyomuló román pártfogoltjait. Nagyjából az akkori demarkációs vonalat véglegesítették Trianonban. Igaz volna, hogy a két tábornok pitiáner belháborúja döntötte el ad hoc, hol húzódjon az államhatár? A tavaly elhunyt Ormos Mária levéltári dokumentumokkal cáfolja e hiedelmet. Clemenceau miniszterelnök akkor lépett közbe, írja, „amikor a román front a francia vezérkar 1918. október 14-én megfogalmazott tervezetében kijelölt vonal közvetlen közelébe ért”. Vagyis tudatosan a szándékainak kedvező status quót teremtett a békekonferenciára.
Berthelot odesszai partraszállása egyébként kudarc lett, de legalább a hálás románok az ő tiszteletére kereszteltek át egy falut az elcsatolt Hunyad megyében; Alsófarkadin hivatalos neve ma is „General Berthelot”. D’Esperey-nek ennyi gloire sem jutott. Élete alkonyán, nyugalmazott marsallként látnia kellett a megalázó revanst, a Wehrmacht párizsi bevonulását. Hiába áhították, nem írtak történelmet, közjáték volt csupán a két gall kakaskodása.
Szerző
Bártfai Gergely
Frissítve: 2020.05.20. 06:09