Deform

Én most nem igazán kertelnék, bár az igazat megvallva nem csak most, már jó ideje nincs nekem kertelhetnékem semennyire: ez a kormány egészen penetráns elegye a sehonnai zsarolónak és az ájtatos maffiózónak. Volna úgy egy tucat történet, amiről ez eszembe szokott jutni, de most Pintér Sándor rovancsolása lesz a példabeszéd. A kórházfőparancsnok belügyminiszteré, aki ezekben a napokban világítja át az egészségügyet, és akkor most ne egy kulturált röntgent tessék elképzelni a nyugállományú rendőr vezérezredes pisztolytáskájában, hanem sokkal hatlövetűbbet.
Mert mi is a helyzet? Ez a kormány tíz éve nem kormányoz, hanem hatalmaz, minden erejét a bársonyszékbe kapaszkodás köti le, amit a nemzet igazságérzetére alapozott propagandával old meg. Így ad (éltetve az udvartartást), és így vesz el (jogokat a „nem a nemzethez tartozó” ellenállóktól). Mindeközben bármit tesz, nemzetmentő háborúságnak álcázza, mert a békéhez nem ért. Ez a ketrecharcos kormányzás nem tud mit kezdeni az olyan társadalmi alrendszerekkel, mint az egészségügy, már csak azért sem, mert az észszerűsítés akut népszerűségvesztést okozna.
Ám mire nem jó a korona, a vírus. Sorosra, Brüsszelre vagy a pomogácsokra aligha foghatnák az átszervezés fájdalmait, ám a rendkívüli jogrendben minden elférhet, megszűnés és profiltisztítás is. A tanulságok levonása Gulyás kadét szerint sem elképzelhetetlen. Amivel éppen nem volna sok baj, ezt hívnák kormányzásnak, a gond a módszerrel van. Miközben pr-videókban istenítik a többet dolgozó és másodállások híján kevesebbet kereső (katonásan vezényelt és olykor ugyanígy kirúgott) hétköznapi hősöket, aközben a rendőrminiszter az egészségügyi kabinet mellőzésével előszobáztatja az ágazatot. Semmi jele egyeztetésnek, nyílt diskurzusnak, csak bakancsos készlet-, erőforrás- és információgazdálkodás van. Aminek a végén felsejlik pár senki „a legbátrabb 133 közül”, és egy nyári éjszakán behajítja a sunyi csonkolás paramétereit Kövér szanitéc ablakán.
Persze, parancsot teljesít mindahány – de ez már a védőbeszéd.
Szerző
Balassa Tamás

Az új normalitás

A globalizáció korszakának vége – mondta a múlt héten a maga egyszerűségével Donald Trump a Fox televíziónak. A legnagyobb globális hatalom első embere mondta ezt, egy olyan nagyhatalomé, amely a második világháború óta nemcsak gazdasági, hanem politikai rendszerét is követendő mintának tolta a gondolkodás centrumába. Nem teljesen önzetlenül, nem minden erőszak nélkül, sokak épülésére és sokak romlására: az emberiség sokat nyert és sokat veszített a globális kapitalizmussal. A legtöbbet az az Amerika nyerte, amely Trump színre lépésével – America first! –, elkezdte szétverni a multilaterális geopolitikai rendszert, a politika homlokterébe helyezve a nacionalizmust, amely Európában felélesztette a nemzetek közti háború rémálmát. 
A globalizmusnak vége, rendben, de mi jöhet utána, helyette? Vagy elégedjünk meg annyival, hogy a világ véget ér a nemzetállamok határainál, legyen szó menekültekről vagy pandémiáról? Hogy a nemzetállamokban lássuk minden gond megoldását, s támadjuk a multilaterális formákat, így az Európai Uniót is? Amíg Trump fantáziál, Heiko Maas német külügyminiszter azt mondja: „Európa abból él, hogy nincsenek határai”. A pandémia pedig – a magyar szocialisták javaslatára – az Európai Egészségügyi Unió kidolgozására ösztökéli az EU-t. Európa azon erőlködik, hogy az élet visszatérjen a normalitáshoz, ám mind többen ébrednek rá: ez lehetetlen, mert a vírus előtti normalitás maga a probléma. Az abnormalitás.
Vagy kétszáz híresség a francia Le Monde-ban szólalt meg a múlt héten: a fogyasztás, a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, a természetes fajok elpusztítása töréspont felé sodorja a világot. Fel kellene hagyni a tarthatatlan logikával, és újra kell gondolni a célokat, értékeket, mert – Albert Einsteint idézve – „nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket”. Márpedig minden okunk megvan rá, hogy mást gondoljunk a munka, a pénz, vagy éppen a szabadidő értékéről, a „van”-ról és a „nincs”-ről, mint korábban. „Nem igaz, hogy a jelen paradigmái között a növekedés megteremti a jólétet, az egyenlőbb hozzáférést a javakhoz, a gazdasági növekedés nem megkérdőjelezhetetlen törvény, csak  egy gazdaságpolitikai, társadalmi konstrukció. Arról szól, mit gondoltunk eddig a pénzről, a sikerről, a fogyasztásról, a szolidaritásról. Pedig másként is lehet, sőt muszáj. Globális, racionális jóléti államot kellene csinálni, mert a fogyasztói társadalom mára olyan gazdasági struktúrákat hozott létre, amelyek széttörték a társadalmat, miközben feléljük bolygónk erőforrásait. Véges rendszer pedig nem tud végtelen fejlődést produkálni” – csak néhány kommentár az „új normalitástól” , ahol nem a kényszerű növekedés van a középpontban, hanem az élet minősége és lehetősége. Egy új geopolitikai mechanizmus, egy emberibb globalizáció, ahol nem a tőke stimulálja és manipulálja az egyenlőtlen és igazságtalan termelést és fogyasztást. 
Nem a globalizációnak van vége. De mi ez, ha nem a kapitalizmus válsága? Az eddigi normalitás abnormalitása?
Szerző
Friss Róbert

Mintha mi sem történt volna

A Fidesz ahol és amikor csak lehet, ha a legkisebb alkalom is adódik számára, rendre újra feltálalja a 2006-os – „szemkilövető” – eseményeket. Ez történt nemrégiben megint, ezúttal Dömötör Csaba államtitkár jóvoltából, amikor a Kövér Lászlót érő ellenzéki kritikák kapcsán gumilövedékezett egyet. De azt minden alkalommal elmulasztják replikájukba belefogalmazni, hogy akkoriban a rendőrség törvényben biztosított eszköze volt a gumilövedék – amivel nem lehet célzott lövést leadni, mivel fizikailag alkalmatlan erre az ilyen fegyver. 
A tragikus eseményeket követő évben, 2007. június 18-án az akkori kormánypártok a Fidesz egyetértésével módosították a rendőrségi törvényt, és e módosítás következtében kikerült a jogszabályból a gumilövedék és annak használhatósága. 
Bár ellenzékből még hangosan tiltakoztak ellene, a marsallbot birtokában – 2014-ben – már törvényi szintre emelték, minden magyarázat nélkül visszacsempészték a jogszabályokba a gumilövedéket. De hogy ennek adjanak egy jókora csavart, nem a rendőrségi törvényben dugták el, hanem a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény módosításába. De még ennyi trükközéssel sem érték be. Nagyon vigyáztak arra, hogy a gumilövedék kifejezést még csak véletlenül se alkalmazzák. Körmönfontan „speciális, nem élet kioltására tervezett traumatikus lőszernek” nevezik a törvényben. 
Csakhogy ez valójában nem más, mint maga a gumilövedék, még ha ilyen cizelláltan, a pórnép számára érthetetlenül írták is körbe. 
A kérdés adja magát: ha a Fidesznek annyira fájó seb volt a gumilövedék, akkor miért csempészték vissza a jogrendbe? És ha nem akarják – esetlegesen – később sem használni vagy bevetni, akkor mi szükség volt arra, hogy visszahozzák a jogszabályi felhatalmazást ennek alkalmazhatóságára? Úgy látszik, amit a Fidesz 2006-ban még elítélt, az mára szokványos műszaki paraméterré vált. 
Ehhez képest az már igazán bagatell szempont, hogy míg a nyilvánosság előtt hangosan kikeltek a gumilövedék ellen, addig az Országgyűlés rendészeti és nemzetbiztonsági bizottsága közös ülésének titkosítás alól feloldott jegyzőkönyvéből megtudhattuk, hogy Nyitray András, a Fidesz képviselője akkoriban azt kérte számon az akkori rendőri vezetőkön, hogy miért nem használtak a rendőrök éles fegyvert: „Elhangzott itt több soron – és itt jönnek a kérdések –, hogy a rendőri állománynak olyan utasítása volt, hogy nem használhat fegyvert. Szeretném megkérdezni, hogy ez egy külön extra utasítás volt-e az adott helyen, az adott napon. Mert egyébként ez egy képtelenség. A szolgálatban lévő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, ha az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak - és higgyék el, hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van. Azért mondom Petrétei miniszter úrnak külön, mert a bemutatkozásakor én már egyszer ezt nagyon hangsúlyosan felvetettem, hogy Magyarországon a polgárok – és a rendőr is polgár – önvédelmi joga sehol a világon nincsen tiszteletben tartva. Micsoda dolog az, hogy ilyen esetben kvázi külön megtiltják a rendőrnek – ha ez így történt, és erős a gyanúm, hogy így történt, mert ezt többször hangsúlyozták –, hogy önmaga testi épségét megóvja. És most teljesen függetlenül attól, hogy ott mi történt, akárhol történik ilyen, szerintem ez végtelenül lelkiismeretlen parancs, ha ilyen parancs volt. Tehát volt-e ilyen extra külön parancs erre a helyzetre?”
Csak nem azt akarta ezzel mondani Nyitray András, hogy éles lőfegyverrel bele kellett volna lövetni a tömegbe? Miközben szinte minden létező fórumon kikeltek a gumilövedékek használata ellen? Hát mindezek tükrében több, mint abszurd, hogy a Fidesz visszaemelte törvényi rangra a gumilövedékeket mint legális eszközöket. Majd rendre a tizennégy évvel ezelőtti eseményeket törli az ellenzék képébe.
Szerző
Ferincz Jenő