„Elképzelhetetlen a visszatérés a normálisba!”

Publikálás dátuma
2020.05.17. 14:29

Fotó: AFP
Akár egy raliversenyen: padlógázzal csapatja az emberiség tökön-babon át, majd hirtelen előáll egy kanyar, ami eddig nem volt ott. Így esett a koronavírus-járvánnyal is. Aztán eljött a gondolat: indítsuk újra a rendszert. Mintha az emberiség – továbbfejlesztve a kanyarprognosztikát és persze a bukócsövet – ugyanabba az autóba akarna visszaülni. Úgy érzi, ugyanannyi munka, ugyanannyi jövedelem, ugyanannyi fapados utazás, ugyanannyi olcsó kínai bizbasz jár neki, vagy több, hiszen kimaradtak hónapok. A valódi kérdésre egymás után mutat rá filmsztár, asztrofizikus, közgazdász, tanár: „Elképzelhetetlen a visszatérés a normálisba!” El kell ismerni, szép tempót ment az emberi faj az elmúlt másfél száz évben, de van azért egy kis gond: a kényelmes üléseken néhány ember ül, pár milliárd éhező a jármű porát nyeli, és a motornak égett halálszaga van. Társadalomkutatókat kérdeztünk: mit indítanának újra, és hogy kerüljük el vele a következő balesetet?
Robert De Niro és Madonna, Isabelle Adjani és Tarr Béla, Javier Bardem és Muhammad Yunus, Sting és Peter Brook – néhányan a kétszáz híresség közül, akik múlt heti nyílt levelükben mondtak nemet a „normalitásba visszatérésre”. A Le Monde-ban közzétett felhívásukban a fogyasztói társadalom radikális átalakítását sürgették. Szerintük a fogyasztás magának az életnek – a növényzet, az állatok és az emberek egy nagy része életének – megtagadásáig vezetett minket. A környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, a természetes fajok elpusztítása töréspont felé sodorja a világot, hangsúlyozták, és azt kérik, hagyjunk fel a tarthatatlan logikával és kezdjük el a célok, az értékek és a gazdaságok mélyreható átgondolását. A társadalomtudomány reális utópiaként fogalmazta meg az irányt évekkel ezelőtt, de akár Albert Einsteint is idézhetjük, aki szerint „nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket”. Minden okunk megvan arra, hogy mást gondoljunk a munka, a pénz, a repülőjegy vagy éppen a szabadidő értékéről, a vanról és a nincsről, mint tettük korábban. A mélyreható átgondolás érinti a jövedelmek elosztását is. Az elmúlt néhány évtized gazdasági növekedésének egyre kisebb réteg volt a haszonélvezője, emeli ki Köves Alexandra egyetemi adjunktus, ökológiai közgazdász. Ez a réteg az elmúlt évben már iszonyú kis hányadot jelentett, éspedig olyan embereket, akik már úgysem tudnának magukra többet költeni, mert fizikai­lag lehetetlen. „Nem igaz, hogy a jelen paradigmái között a növekedés megteremti a jólétet, a javakhoz való egyenlőbb hozzáférést. A gazdasági növekedés nem egy megkérdőjelezhetetlen törvény. A gazdaságpolitika egy társadalmi konstrukció, ami arról szól, hogy mit gondolunk a pénzről, a sikerről, az emberekről, a szolidaritásról. De az nem egy fizikai törvény, hogy növekedni kell!” – hangsúlyozza a közgazdász. Szerinte mindenkinek azokat a szükségleteit kell kielégíteni, amelyek fontosak és amelyek nem terhelik meg a környezetet. „Nem igaz, hogy nincs elég erőforrásunk és pénzügyi forrásunk. Van elég, csak az elosztással kellene törődni. És valljuk be, Magyarországon elég egyértelmű, hogy ezzel kellene foglalkoznunk!”  A javak elosztása Rab Árpád egyetemi docens, kulturális antropológus szerint is kulcskérdés. „Bízom az emberiségben. Sokkal nagyobb kihívásaink is voltak, és megoldottuk őket. Ezek a folyamatok, hogy megmentsük a Földet, a természetet, meg fognak történni. Az a kérdés, mennyire viselkedünk okosan és tudatosan, mert annyival rövidebb lesz a változás útja, és annál kevesebb ember lesz a folyamat vesztese. Valamennyi biztosan lesz. Nagyon nem mindegy, hogy az emberiség felét beletaszítjuk-e egy éhezéses, félrabszolga állapotba azért, hogy megtartsuk az életszínvonalunkat, vagy csak elenyésző százaléka marad meg vesztesnek” – mondja a trendkutató. Böröcz József szociológus a Fried­rich Ebert Alapítvány (FES) minapi online rendezvényén úgy fogalmazott: nem hisz abban, hogy úgy lesz társadalmi átalakulás, hogy az emberek az érdekeikkel ellentétben megvalósítják. „Az fog történni, ami a legnagyobb hatalmú államok, tőkecsoportok és egyéb korporatív alakzatok közös érdeke lesz. És ha ez a közös érdek azt diktálja, hogy az emberiségnek – a jövedelmi vagy morális értékelés szempontjából – a többség által alacsonyabb értékűnek vélt részét esetleg leírják, akkor én attól tartok, hogy még ez is elképzelhető” – fogalmazta meg a disztópiát az amerikai Rutgers Egyetem professzora. Szerinte a nemzetek fölött álló erős szervezet hiánya világos tüneteket mutatott. „A környezeti katasztrófa nem kezelése is tökéletes példája ennek, és a minden korábbi történelmi periódust meghaladó globális egyenlőtlenség ugyancsak ennek a példája. Globális, racionális jóléti államot kellene csinálni” – mondta.

A bőség földje

Az emberi fajra szokás a legsikeresebbként gondolni, hiszen nincs másik földi élőlény, amely néhány emberöltő alatt megduplázta az élettartamát, megtöbbszörözte a létszámát, a világgazdaság kibocsátását pedig 250-szeresére növelte. A siker persze nézőpont kérdése, hiszen a lápi póc még nem dobott atombombát a fajtársaira, a kacsafarkú szender nem használ lassan lebomló szatyrokat, a kameruni horrorbéka pedig a neve ellenére sem követett el sorozatgyilkosságokat idétlen, ámbár kétségkívül célratörő fegyverekkel. A túlélésért folytatott harcban az ember a legsikeresebb, és amíg a tigrisek a fogazatot, az ember a kultúrát választotta fegyverzetként, szokta mondani Rab Árpád, és mi most arról kérdeztük: része lehet-e a kultúrának a fejlődés „visszafogása”. Hiszen az ember, a csoport, a nemzet­állam mindig verseng, győzni akar, GDP-növekedést akar, és ha nem tesz le a féktelenségről, aligha lehet „nem visszatérni a normalitásba”. Rab Árpád szerint, ha nagyobb ívben szemléljük a folyamatokat, akkor azt látjuk, hogy történetének java részében az emberiség 99 százaléka éhezett, nyomorgott, buta volt és egészségtelenül élt. Nem tehetett róla, hiszen nem volt iskola és nem volt ütőképes egészségügyi ellátás. „Az 1880-as évek környékén érkezett el az utópia, amelyet a bőség földjének is hívhatunk, a fogyasztói társadalom. Megteremtődtek és elterjedtek azok a termékek, amelyek minőségibb életet tettek elérhetővé: az autó, a mosogatógép és a többi, amelyek beindították a gazdaságot és megváltoztatták az életünket. Azóta megduplázódott-megtriplázódott az élettartamunk, »gazdagok« lettünk. Előtte, a középkorban sok minden történt, reneszánsz, vallási reformok, ám a gazdaság nem változott: ugyanannyit termelt egy itáliai 1300-ban és 1800-ban is. A fogyasztói társadalommal azonban elindult a fejlődés, és ez jó volt. Hosszabban élünk, sokan kezdünk lenni: mára 7,8 milliárd­nyian” – mondja a kulturális antropológus-szocio­lógus. Ezt a fejlődést egy második forradalom követte a II. világháború után, az automaták forradalma, ami a 2000-es években az internettel teljesedett ki. A digitális kultúra és az infokommunikációs eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia (MI) újabb robbanást hozott. „Olyan képességekre tettünk szert, amelyekről mindig is álmodtunk: a világ összes nyelvén beszélünk, nem tévedünk el, mindig mindent tudunk, mert a tudás ott lebeg körülöttünk az interneten. Képesek vagyunk beszélgetni olyan emberekkel, akik nincsenek a közelünkben. Erről is álmodtunk régen, mágiának hívtuk. De most megcsináltuk” – sorolja a trendkutató.

Az új normális

A fogyasztói társadalom mára olyan gazdasági struktúrákat hozott létre Rab Árpád szerint, amelyek iszo­nyúan­ széttörték a társadalmat, nagyon kevés nagyon gazdag emberre és nagyon sok szegényebbre. És ugyan ők is jóval gazdagabbak, mint a középkorban bárki, de a szegénység mindig relatív. Mivel sokan lettünk, feléljük a bolygónk erőforrásait. Egyszerű egyenlet ez mind a fogyasztói társadalom, mind az ökokatasztrófa szempontjából: véges rendszer nem tud végtelen fejlődést produkálni. „Változtatni kell az alapvető struktúrákon – a Föld ál­­lamainak eltérő helyzete miatt eltérő módon –, a hagyományos kapitalizmuson, az erőforrásokhoz való hozzáállásunkon. Ez el is indult, és ugyan lassúnak tűnik az ökokatasztrófa-kezelés, de dolgozunk rajta, az emberiség történetében gyors változással, hiszen a folyamat 10-20-30 éve zajlik. Elkezdtük, de a változás nem elég intenzív” – értékel Rab Árpád. Köves Alexandra szerint is egyértelmű: korlátos forrásokból nincs korlátlan növekedés. „Jelenleg mindenki arról beszél, hogy a társadalom visszatér a normális kerékvágásba, csakhogy – és ezt fogalmazza meg a nemnövekedés-mozgalom nyílt levele is – a normális maga a probléma. Egyre többen rájönnek erre, és keresik azokat a lehetőségeket, alternatív narratívákat, víziókat, amelyek megmutathatják, hogy mi lehet az új normális. Ezek az alternatív víziók, mint amilyen a nemnövekedés is, megvannak. Több évtizedes kutatások állnak mögöttük, és nagy részük szakpolitikai irányultságú, használható, kérdés, hozzányúlunk-e?” – mutat rá a közgazdász. Az új normalitásban nem a kényszerű növekedés áll a középpontban, hanem a jóllét, folytatja Köves Alexandra. A személyes jóllét szerinte nem képzelhető el társas jóllét nélkül, és a környezetünk jólléte nélkül sem. Ezt a felfogást kell a középpontba állítani, és nem a növekedést. Nem az a kérdés, hogy 3 százalék lesz-e a növekedés vagy mínusz 2, hanem az, miként tudjuk a társadalom és a környezetünk jóllétét megteremteni? „Ha így tesszük föl a kérdést, akkor egészen más válaszokat és eszközöket találunk. Ezt többek között Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök is megfogalmazta nemrég, de a skót kollégája, Nicola Sturgeon is erről beszél. Zárójelben jegyzem meg: mindketten nők” – említi meg a közgazdász.

Közel a megoldás

Globális szolidaritásban, regionális, helyi termelési és fogyasztási láncokban, kisebb méretekben, kisebb cégek támogatásában kell gondolkodnunk Köves Alexandra szerint. Ezekhez a kis cégekhez közelebb áll az a gondolkodás, amely felelősséget érez a közvetlen környezetért és azokért az emberekért, akik kapcsolatban vannak vele. Ha egy cégnek olyan vezetése van, amely fizikailag, időben, kulturálisan távol van azoktól, akiknek az életére hatással van, máshogy gondolkodik. Amikor bizonyos iparágakat, cégeket közpénzből megmentünk, akkor az egyetemi adjunktus szerint ehhez a fenti elvek szerint kellene feltételeket szabnunk. Rab Árpád szerint is az volna egészséges, ha a globális rendszerek mozgása mellett az alulról fölfelé terjedő változások lassabb modellje is működne. A kis cégek változtatásaival finoman újraprogramozhatnák magukat a társadalmak. „Ha a nagy modell fog működni, és azt látjuk, a kínaiak bevezettek valamit, és többé nem lesz náluk vírus, akkor megpróbáljuk átvenni az innová­ciót.­ Ma a gazdasággal hódítunk, nem a háborúk ideje van, és nem azért, mert annyira jó fejek lettünk, hanem mert gazdaságilag nem éri meg. Ám ez a fajta változás a klasszikus gazdasági modellek ellensége. A mostani gazdasági berendezkedés úgy akarja elérni, hogy megváltoztassa önmagát, hogy valójában csak látszatra változtatja meg magát” – mondja a trendkutató. Köves Alexandra hisz abban, hogy lesz átrendeződés, mert lennie kell. „A technológiaváltozás szükségszerű a környezetváltozás és a gazdasági és a társadalmi jóllét globális kitettsége miatt is, amire a jelenlegi járvány is rámutatott. Ha nem figyelünk, környezeti problémákkal is ugyanilyen drámai módon szembesülhetünk. Ahhoz, hogy ezeket elkerüljük, hozzá kell nyúlnunk bizonyos iparágak szerkezetéhez. Érdemes lenne ezt már most megtenni, és az ott dolgozók megélhetését másképp biztosítani. Mint minden átmenet, ez sem megy egyéni tragédiák, lemondások, nehézségek nélkül, és kutya kötelessége a többieknek ehhez szolidárisan hozzáállni. De ne is lemondásokról beszéljünk! A zöld átmenet nem a lemondásról szól, hanem egy más típusú gondolkodásról, amivel sok mindent nyerhetünk. Az anyagi jólétünk bizonyos szempontok alapján talán csökken, de egy sor olyan szükségletünket, amihez nem az anyagi fogyasztással jutunk hozzá, megnyerjük. Nem véletlen, hogy fellángolt az alapjövedelem körüli vita, hiszen mindenki érzi, hogy olyan társadalmi átmenetet kellene elérnünk, amely nemcsak bizonyos rétegeket tesz kiszolgáltatottá, hanem szinte mindenkit. De idetartozik a munkaidő-csökkentés ismét felmerült témája is” – mondja az ökológiai közgazdász.

Földet ment a piac

Ha hittünk volna néhány éve az ökokatasztrófa jeleinek, akkor éppen azt kellett volna csinálnunk, mint ami most történik: többet vagyunk otthon, kevesebbet autózunk, repülünk, utazunk. Ez is a koronavírus-járvány tanulsága Rab Árpád szerint. „Csakhogy nem akarunk kevesebbet. Jól akarunk élni. A leg­nagyobb kihívás az, hogy elértünk egy hatalmas életszínvonalat, és megtudjuk-e úgy tartani, hogy közben működjön a rendszer tovább” – érzékelteti a trendkutató. Ezt szerinte okosan kell csinálnunk, amiben segíthetnek az infokommunikációs eszközök, a számítógépek, az MI, mert hatékonyabbá tesznek bennünket. „De nem akarunk visszalépni az utópiából, nem akarjuk, hogy disztópiává váljon, amire most minden esély megvan, kivéve, hogyha okosan viselkedünk. Ez akkor fog működni, ha a piac szerint meg lehet gazdagodni azon, hogy megmentjük a Földet. A váltás akkor sikerülhet, ha megtaláljuk a pénz hasznát ebben. Persze, hogy mit is értünk pénz alatt, nehéz meghatározni, mert mi az értékes abban az emberi munkában, amit egy robot vagy a világ másik táján egy írástudatlan is el tud végezni. A kapitalizmus jól bevált taylorista modelljei – ő valamennyit dolgozik, termel, én valamennyiért eladom – már nem működnek, mert a munka értékének a megítélése gyötrelmesen megváltozott” – mondja. Úgy látja, a javakért folytatott versengés kulcsprobléma. A jóllétünk csak globális piacban működik, még ha sokan azt is érzékelik, hogy a nacionalizmus előretört. Furcsa sejt­na­cio­nalizmus ez, befelé nacionalista, de kifelé nem, mert nem tudunk létezni egymás nélkül. A feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) megoldaná ezt a gondot. Viszont aki elindítja, versenyhátrányba kerül, ezért egyszerre kellene az egész Földön bevezetni. De ez aligha lehetséges, mert nincs világkormányunk, és ha lenne, akkor valószínűleg szuperdiktatórikus lenne. Az emberiség a pofonokból tanul, és ebben a járványoknak fontos szerepük van szerinte. A cégek most például elkezdtek számolni: „Akit hazaküldtünk, miért is volt ő benn a munkahelyén? Érdekel minket, hány óra alatt csinálja meg a munkát vagy hány napos a munkahét?” A cégvezetők kicsiben elindítják ezeket az értelmezési folyamatokat, ami lassú változást jelent, de a trendkutató szerint működni fog. Igaz, azt nem lehet megmondani, van-e elég időnk arra, hogy ez a folyamat így fusson végig.

Tíz év a változás

Mindenesetre szerinte Kínára figyelnünk kell, mert a világ egyik meghatározó országa. „A totális megfigyeltség társadalma – ami egyrészt diktatúra, másrészt bizalmi projekt, bízik egymásban a sok idegen –, az állampolgári pontrendszer azt alapozza meg, hogy nem lesz szükségük pénzre. A pontozás is megmutatja, kinek mekkora alapjövedelem jár. Minél összetettebbek a rendszerek, annál inkább elérhetőnek tűnik, amit kommunizmusként álmodtak meg régen: milyen jó lenne, hogy én mondjuk tanítok, a farmer megtermeli az élelmiszert, én ingyen kapok kaját, a farmer gyereke pedig ingyen nevelődik! Ettől nem a technológia hiánya miatt vagyunk messze, hanem azért, mert még nem tiszta az értékek árazása és tartalma” – mondja Rab Árpád. Szerinte sorsfordító az lesz, amikor Kína megváltoztatja az alapvető struktúrákat, és az USA is ezt fogja tenni, hiszen a koronavírus világosan megmutatta, mennyire késélen táncol a gazdasága. ­Európa számára mindez nem érdektelen, hiszen ennek a két hatalomnak a metszéspontjában áll, és lemaradt az innovációs kezdeményezések terén: amerikai szoftvereket használ, kínai üzleti modellekben gondolkodik. Az egészségügy lesz az egyik kulcsterület, mert ott még keményebb adat- és üzleti modellek fognak elterjedni Rab szerint, megijedtünk ugyanis. Másrészt a globalizációban eddig csak a pénzt éreztük univerzálisnak, de most rájöttünk arra, hogy a bolygó is egyetlen ökológiai rendszer, és nem tudunk védekezni egy vírus ellen. „Együtt kell működnünk, akár úgy, hogy ugyanazokat az üzleti modelleket vagy védekezési stratégiákat használjuk. Ez a koronavírus nagy tanulsága. A maga természetes módján 20-30 év kellene a változáshoz, de most azt látom, nagyon más lesz a világ 10 éven belül. Bízom abban, és ezen dolgozom, hogy azt érezzük: ezt mi választottuk. Mert még mindig van választási lehetőségünk. A trendek per pillanat nem a felé visznek minket, hogy legyen választási lehetőségünk tíz év múlva is, és ezt tartom nagy kihívásnak” – mondja a trendkutató.

Kritikus tömeg

A koronavírus-járvány elmúlt hetei­ben Rab Árpád jó érzéssel nyugtázta, hogy a világ nagy részén evidens: védekeznünk kell, vigyáznunk kell egymásra. Senki nem vonta kétségbe, hogy nem engedhetjük meg magunknak a beletörődést: „Jön a vírus, meghalnak sokan, ez van.” Az emberiség története során inkább ez utóbbi történt. „Nem azt mondom, hogy hiszek az emberi jóságban, de annyiban mégis, hogy az ember társas lény. Abban kell segíteni, hogy a változás ne járjon nagy lemondással, mert akkor nehéz döntés elé állítjuk az embereket. De azt látom, alapvetően segíteni akarunk egymásnak. Ha eljutunk oda, hogy az én életem vagy a tiéd, akkor arra valóban az lesz a válasz, hogy az enyém. Ebben fog segíteni az elektronikus egészségügy, hogy ne kelljen ilyen választás elé állni. Nagy tanulság volt, de nem volt nagy pofon: vissza fogunk állni hamarosan, és tanultunk belőle, abban biztos vagyok” – mondja. Köves Alexandra azt mondja: kritikus tömeget kell átállítani arra a gondolkodásra, hogy ne a normálisba akarjunk visszatérni, hanem valami másba, mégpedig úgy, hogy együttérzünk azokkal, akik az átmenetnek a vesztesei. Ezt a kritikus tömeget szerinte el lehet érni. „Hihetetlen nagy szerepe van ebben a médiának, a társadalmi párbeszédnek és a politikusoknak is, de nekik az a legfőbb céljuk, hogy a hatalomba kerüljenek vagy hatalomban maradjanak. Ha azonban ennek a feltételévé tesszük azt, hogy ezekkel a kihívásokkal szembenézzenek, akkor szembe fognak nézni velük. Sok jó, alulról jövő kezdeményezés van, ezeket lehet felskálázni, a jó gyakorlatokat ki lehet terjeszteni. Ehhez viszont az kell, hogy egyéni szinten is elhiggyük, másképpen cselekednünk nemcsak lehet, de kell is” – mondja az ökoló­giai közgazdász. Ehhez segíthet hozzá Slavoj Žižek szlovén szociálpszichológus, filozófus gondolata: „Legyünk realisták, követeljük a lehetetlent! Egyféleképpen lehetünk valóban »realisták«: ha olyasmiről vizionálunk, ami a meglévő rendszer keretei között szükségképpen lehetetlen.”

Égig érő vagyonok

Az Oxfam szegénység ellen küzdő nemzetközi jótékonysági szervezet év eleji jelentése szerint 2153 dollármilliárdos él a Földön, és az össz­vagyonuk akkora, mint amennyije 4,6 milliárd embernek (a bolygó 7,7 milliárdos népessége mintegy 62 százalékának) van. Az Oxfam a jelentős különbség érzékeltetésére kiszámolta: ha minden ember ráülne a százdollárosokban mért vagyonára, akkor az emberiség nagy része a „földig érne”, a gazdag középosztálybeli polgárok szék méretű pénzkupacon ülnének, míg a világ leggazdagabb emberei a világűrben ücsörögnének. A helyzeten a szervezet szerint az adóemelés segítene: a leggazdagabb egy százalék vagyonának a fél százalékát kitevő bevételből tíz év alatt 117 millió új munkahelyet lehetne létrehozni az egészségügyben, az oktatásban és máshol.

Világállam és a százas hangerő

 Mi volna az a geopolitikai mechanizmus, ami lehetővé tenné, hogy az emberiség intelligens, racionális, progresszív módon viszonyuljon mondjuk a földönkívüliekhez, a vírusokhoz, vagyis globális problémákhoz, amelyeket nem lehet nemzeti síkon megoldani? Ezt a kérdést boncolgatta Böröcz József szociológus, egyetemi tanár a FES e heti közbeszélgetések rendezvényén. A professzor szerint a járványban az Európai Unió beismerte saját tehetetlenségét, hiszen globális problémára nemzeti válaszok születtek csak. Ezért Böröcz szerint pánikszerű tempóban építeni kellene szupranacionális szervezetet, aminek olyan ütőkártya van a kezében, amivel ütni tudja a nemzeti politikákat, akár a legnagyobb hatalmú, leggazdagabb nemzetek politikáit is. A professzor szerint a globális racionalitás a tőke racionalitása, ami nem érdekelt abban, hogy az emberiség fennmaradjon. Az emberiség morális egysége nem tartozik a tőke érdekviszonyainak a középpontjába. „Nem gondolom, hogy vissza kellene metszeni a globalizációt, és nem is találom különösebben vonzónak ezt a disztópiát, ami ebből kialakulna. Hatékonyabb, emberibb globalizációt szeretnék elképzelni” – fogalmazott a grandiózus kihívásról, ami az emberiség előtt áll. Mindemellett szerinte radikális fogyasztás-visszafogás nélkül mindez nem fog menni. „Ma százas hangerővel kellene a világ összes kormányának kommunikálnia a társadalomnak, hogy állítsák át a magatartásukat, de ez sehol nem történik meg, bár – tette hozzá – minden nagy megrázkódtatás alkalmas arra, hogy jelentős változásokat hajtsanak végre az emberek az életmódjukban.”

A rongyrázás ódiuma

Róna Péter közgazdász (Oxford) a liberális világrend kimerüléséről beszélt a FES rendezvényén. Mint mondta, a szabadság és egyenlőség iránti klasszikus igényt a XIX. század második felétől a tőke hatékony szerepvállalásával kívánták hatékonyan biztosítani, ám az utóbbi 30 évben a tőke kudarcot vallott. Soha nem látott (a világgazdaság kibocsátásának az értékét meghaladó) eladósodás, jegybanki pénznyomtatással biztosított likviditás és a környezeti erőforrások lerablása jellemezte az időszakot. Eközben a méltányosság és az igazságosság háttérbe szorult, a világ egy részének fokozott kizsákmányolása mellett. Így érthetően az emberiség elégedetlensége nő. „A li­­berális paradigma összeroppanása a tőke hitelének az összeroppanását is jelenti. Míg egy pár hónappal ezelőtt még azt hittük, hogy a tőke irányító szerepe uralkodni fog, most ez kezd komolyan megkérdőjeleződni, mert a tőke már nem képes a rendszert fenntartani” – mondta a közgazdász. Róna szerint a tőke stimulálta a fogyasztást, ami túlfogyasztáshoz, igazságtalan fogyasztáshoz vezetett. A vírus azonban megálljt parancsolt, és könnyen lehet szerinte, hogy az emberiség hajlandó a felpörgetett fogyasztásból visszalépni. „El tudom képzelni, hogy a fogyasztással kapcsolatban kialakulhat egy etikai korlát: az érzés, hogy egy bizonyos határon túl nem méltányos, nem igazságos, nem tisztességes. A fényűzés, a luxus, a rongyrázás ódiuma ismét ­visszatér.”

Szerző

Amikor tényleg jönnek a pomogácsok

Publikálás dátuma
2020.05.17. 11:45

Az összeesküvés-elméletek kicsit olyanok, mint az újonnan felbukkanó vírusok: kontrollálatlanul terjednek, és teli vannak ellentmondásokkal. A vírusokkal ellentétben azonban sohasem fognak tényekké avanzsálni. Merthogy alapvető lényegük, hogy sem nem cáfolhatók, sem nem bizonyíthatók. Elfogadásuk sokkal inkább a hit, mint a józan belátás kérdése.
„A világot elmebeteg, pedofil, emberevő, tömeggyilkos, kőgazdag, sá­tá­nista technokraták irányítják, akik számára pusztán a világhatalmi törekvéseik és a saját hedonista jólétük számít. Minden és mindenki, aki ezt veszélybe sodorhatja (akár csak a Föld túlhasználásával), az kiiktatandó, likvidálandó ellenség” – meséli Krisztián (aki persze nem Krisz­tián,­ de a többi nagyjából stimmel), akivel kutyasétáltatáskor szoktam összefutni. Egy fél éve veszítette el a zsebblökijét, újat még nem fogadott örökbe, de néha lejár sétaidőben a parkba, csak úgy, megszokás végett, és hogy beszélgessen a régi kutyás haverokkal. Amikor épp nem összeesküvés-elméleteket gyárt, akkor sikeres informatikus, neves hazai pénzintézeteknek fejleszt szoftvereket. Szóval, nem ab ovo agyatlan. Meggyőződése, hogy a járványt is ők robbantották ki, amit többek között azzal a nehezen vétózható érvvel támaszt alá, hogy feketén-fehéren ott áll a georgiai mesterséges Stone­henge kőtábláin (The Georgia Guidestone), az antikrisztrus tízparancsolatának első irányelveként, hogy „gondoskodj arról, hogy az emberiség 500 millió fő alatt maradjon, folyamatos egyensúlyban a természettel…”. Krisztián nem heves, nem villódzik a tekintete, nincs izgatottság a hangjában. Ő kérem, tényeket közöl, olyan megingathatatlan meggyőződéssel, mintha az aktuális időjárásról vagy egyjegyű számok matematikai műveleteiről beszélne. Sosem hord maszkot, merthogy szerinte nincs is vírus, ellenben már régen kész az „oltóanyag”, csak hát fel kell turbózni a félelemfaktort, hogy az emberek még fizetni is hajlandóak legyenek azért, hogy beadassák maguknak a „lassú halált okozó” vakcinát. „Elég csak megnézni – mondja –, hány gyereket nyomorított meg Bill Gates oltáskampánya Indiában és Afrikában. És hát a konteópápa David Icke is megmondta, hogy aki nem hal bele a szerinte nem létező Covid–19-be, azt majd jól kicsinálják az 5G-tornyok. No meg persze az oltóanyag, amibe talán még csipet is raknak.” Le is tiltotta a YouTube meg a Facebook a gyíkembereket leleplező, az ufóvallást antiszemita klisékkel fűszerező, minden mindennel összefüggő konteókat gyártó Icke csatornáit, Krisztián szerint egyértelműen azért, mert a megszólalásaira, az igazságra már több mint egymillióan voltak kíváncsiak. Ahogy győzködni próbál, Esterházy Péter egy gondolata jut eszembe a Hasnyálmirigynaplóból: „Egy igazán buta gondolat többnyire szinte eredeti már. Valami új, ami neked eszedbe se jutna. Épp az eszed takarja el azt a szép hülyeséget.”

Állogikus elmespekulációk

Nem Krisztián az egyetlen, aki meg van győződve róla, hogy a Covid–19-megbetegedéseket nem ví­rus, hanem a tesztüzemmódról las­sanként élesre váltó mobilhálózati technológia, az 5G bevezetése okozza. A spekulációgyártók elsőként arra hivatkoznak, hogy a járvány épp ott ütötte fel a fejét, ahol elsőként építették ki (több tucat másikkal együtt) az 5G-hálózatot, nevezetesen Vuhanban. Ráadásul a kínai kormány titkolózása, a vírussal kapcsolatos kutatások állami engedélyekhez kötése csak adja a lovat a konteóhívők alá. Az elmélet, mely szerint az 5G-frekvenciák minimum gyengítik az immunrendszert, villámsebesen terjedt szét a neten – még olyan, a közösségi tudatot könnyedén befolyásoló sztár, mint például Woody Harrelson is nyilvános Twitter-bejegyzésben fogalmazta meg ezzel kapcsolatos aggályait. John Cusack pedig egyenesen odáig merészkedett posztjában, hogy ma­ga a vírus terjed az 5G-s sugárzással. „A bizonytalanság béklyójába bilincselt emberek egy része kapva kap a végre tudom az igazságot illúzióján, és gondolkodás nélkül osztja meg a számára hiteles hírességek gondolatait” – magyarázza a jelenséget Kiss Kádár Dóra szociálpszichológus. Ugyanígy kering a közösségi médiában például egy tömegesen elhullott madarakról készült fotó is, melyen a képaláírás tanúsága szerint az 5G-tesztelés okozta a madarak halálát egy walesi kisvárosban, ám egy pár perces nyomozással könnyen kideríthető, hogy a képek egy hatalmas vihar után készültek Rómában. Azoknak az embereknek, akik hinni akarnak többek között az 5G-konteóban – folytatja a szakember –, ez csupán helyrajzi kérdés, és a lényegen semmit nem változtat, hol és miért hullottak halott madarak az égből. Paradox, amikor logikusnak beállított állogikus elmespekulációk adják az abszolút érzéseken alapuló reakciók motivációját. Jogos és életmentő önvédelemmel indokolva például olyan barbarizmust, mint amilyen a brit adótornyok megrongálása és felgyújtása.” 

Most akkor van vagy nincs?

A már emlegetett konteógyáros, David Icke úgy okolja az 5G-t a járványért, hogy szerinte a Covid–19-tesztek puszta spekulációk. Elmélete szerint a vírus nem létezik, azért „kreálták” a járványt, hogy egy fiktív biológiai ellenség elvigye a balhét, és senkinek ne tűnjön fel, amikor az 5G bevezetését követően elkezdenek hullani az emberek, mint az ominózus madarak. Egy New York-i kórház sürgősségi intenzív osztályán dolgozó orvos videoüzenetét idézi, aki arról beszélt, hogy a hírek alapján tüdőgyulladásos betegekre számítottak, ehelyett a hozzájuk érkező koronavírus-fertőzöttek tüdeje egy magaslati betegségben szenvedő, oxigénhiányos szerv képét mutatja. Mintha kitették volna őket az Everest csúcsára, akklimatizáció nélkül. Icke teóriája szerint ilyet az 5G frekvenciatartományának felső határához közelítő 60 GHz-es sugárzás is okoz. Ahogy ő fogalmaz: „ha valakit megbombáznak 60 GHz-es frekvenciával, annak a sejtjei nem fognak tudni felvenni elegendő oxigént. Csak simán összeesik az utcán.” Bár Eric van Rongen, egy nemzetközi sugárzáskutató szervezet elnöke azt nyilatkozta, hogy nincs és nem is volt olyan kutatás, amely szerint az 5G bármilyen hatással lenne az immunrendszerre, a konteót minimum megkérdőjelezi többek között az a tény, hogy Iránban például, ahol több mint 100 ezer megbetegedést regisztráltak, tudomásunk szerint egyáltalán nincs 5G.

Ők a felelősök

Sokan a háttérhatalmak manipulációját sejtik a koronavírus-járvány mögött. Hogy kik azok, arra házi összeesküvés-elmélészünk, Krisztián is csak annyit mond, hogy „hát Ők”. A nagy Illuminátus tagjai. Persze Soros is benne van meg Angela Merkel. A magyar vonatkozásokat csak azért nem soroljuk, nehogy álhírterjesztéssel vádoljanak minket. Vagy Krisztiánt. Mindenesetre olyanok, mint Lázár Ervin pomogácsai. Valójában soha senki nem látta őket, azt mégis sokan tudják, mennyire fenyegetőek. A legtöbbször emlegetett, félhivatalosan a politikai harctéren is megjelenő elmélet egyébként az USA és Kína közötti erőfitogtatásból fakadó szándékosságról szól. Amerikában több lap, többek között a The Washington Times és a The Washington Post, illetve több politikai szereplő, egyebek mellett Tom Cotton szená­tor is utalt rá, hogy Kína szándékosan fejleszthette ki a Covid–19-et a vuhani virológiai laborban, ahol köztudomásúlag denevér-koronavírusokat is vizsgáltak. Kína felteszi a kezét és visszalő az Egyesült Államokra: Zshao Lidzsian, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy Twitter-bejegyzésben egyenesen azzal vádolta az USA-t, hogy a vírust valójában az amerikai katonaság vitte Kínába. A saját bejáratú összeesküvés-elméletben sokan választ találtak a kérdéseikre. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a tavalyi vuhani katonai világjátékokon fertőztek először ártatlan kínaiakat az amerikai „kamikázék”. A Nature Medicine májusi számában egy összefoglalást közölt az eddigi kutatási eredményekről, melyekből egyértelműen arra a következtetésre jutottak a szakemberek, a Tulane-i, a Sydneyi, az Edinborough-i és a Columbia Egyetem kutatói, hogy az új koronavírus természetes folyamatok eredménye. Persze ez még nem zárja ki azt, hogy a természetesen mutálódott vírus egy laboratóriumból került volna ki. Egy a The Washington Post által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a pekingi amerikai nagykövetség ellenőrei már akkor aggályaikat fogalmazták meg azzal kapcsolatban, hogy mennyire működik biztonságosan a laboratórium, amikor 2018-ban a Galveston Nemzeti Laboratórium és a Texasi Egyetem segédkutatókat küldött a vuhani laborba. Még Shi Zhengli, a kutatásokat végző kínai csoport virológusa, a SARS-járvány egyik szakértője – korábban évekig gyűjtött denevértrágya-mintákat barlangokban – is úgy nyilatkozott sokat sejtetően, hogy megkönnyebbült, amikor a genetikai szekvenálás kimutatta, a SARS–CoV–2 koronavírus nem egyezik meg az intézetben korábban mintába vett és vizsgált vírusok egyikével sem.

Öt évvel ezelőtt egy TED-konferencián Bill Gates a WHO-t kritizálva arról beszélt, hogy a világ nincs megfelelően felkészülve egy esetleges pandémiára. Ezen a beszéden startot véve – no meg a tényen, hogy Gates alapítványa már 2015-ben szabadalmaztatott egy koronavírus-vakcinát – egy amerikai youtuber, bizonyos Jordan Sather azt állítja, hogy a filantróp szoftverguru maga hintette szét a világban a vírust. Azért, hogy afféle messianisztikus megmentőként, a megfelelő időt kivárva persze, az emberek segítségére siessen, és egy csip oltóanyagba csempészésével mindenkit irányíthatóvá tegyen. Jó sok pénzért, természetesen. Az ötlet, ahogy Esterházy Péter mondja az igazán buta gondolatokról, már-már eredeti. Ennél sokkal kétségbe ejtőbb, hogy Sathernek, aki illúziókkal és hazugságokkal történő leszámolást ígér az oldalán, több mint 220 ezer követője van. Igaz, mit várhatunk egy olyan világtól, ahol le kell állítani a mexikói Corona sör gyártását (a járvány előtt ez volt az USA legjobban fogyó import söre), mert annyira megcsappant a fogyasztása. Egy kutatás szerint az amerikaiak 40 százaléka köti össze a Coronát a Covid–19-cel, és bár biztosak semmiben sem lehetnek, valami gyanús nekik a Corona háza táján. Sose lehet tudni…

Szerző

Mágnestűvel a Föld körül

Publikálás dátuma
2020.05.17. 09:46

Fotó: AFP
A GPS korában műszaki régiséggé válik a földmágnesességen alapuló iránytű. Pedig évszázadokon át utat mutatott az emberiségnek, civilizációnk sorsdöntő műszere volt.
Mi a közös az iránytűben, illetve a papírban, a selyemben és a puskaporban? Mindegyik Kína hozzájárulása a civilizációhoz. Pedig a mágnesesség jelenségét, amelyen az iránytű működése alapul, ismerték már az ókori görögök is. Tanúság rá egy mitológiai történet: a pásztoré, aki nyáját legeltetve hatalmas fekete követ talál, és a „varázslatos” kő vonzza botjának vasalt végét. Ez a mítosz nem tartozik ugyan az emlékezetesebbek közé, hősének neve azonban fennmaradt. A pásztort úgy hívták, Magnész. Ám Kínában kétezer évnél régebben, a keresztény időszámítás kezdete előtt rájöttek arra is, hogy egy mágnesvasérchez dörzsölt vasrudacska, ha szabadon foroghat, mindig ugyanabban az irányban állapodik meg. A mágnesezett tűt szalmaszálra, parafára erősítették, és egy tál vízben vagy olajban úsztatták. Később kanál formájú mutatót készítettek, a bronzlapot pedig, amelyen forgott, körben asztrológiai jelekkel látták el. Spirituális tájékozódáshoz használták: jósláshoz, építmények tervezéséhez. Ezzel az eszközzel is a mennyei harmóniát keresték: az eredeti feng shui kelléke lett, amelynek kommercializált változata divat a modern nyugati társadalmakban.  

Noé galambja

A forradalmi ötlet az volt, hogy az iránytűt a navigációban kezdték alkalmazni az első millennium vége felé. Azelőtt ritkán merészkedtek a hajósok a parttól látótávolon kívül. A nyílt tengeren a nap járásából, éjszaka a csillagok állásából határozták meg, merre tartanak, ami persze csak akkor működött, ha a felhők nem takarták el az égboltot. Még a vakmerő, kitűnő hajós vikingek is a legrövidebb utat keresték két szárazföld között, és szigetről szigetre – Orkney, Shetland, Feröer, Izland, Grönland – haladva jutottak el Amerikába. Keleten több más módszert is használtak, ezek egyikét érdemes megemlíteni. Az Indiai-óceán régi hajósai madarat vittek magukkal, majd a nyílt vízen elengedték a fedélzetről. Tudták, hogy ösztönösen a legközelebbi szárazföld felé veszi az irányt, csak követni kell. Ismerős valahonnan? Bizony, a bibliai Noénak is a bárkából felszálló madár mutatta az utat az özönvíz után, amiből kiderül, hogy az Ószövetség népe hallott erről az ősi fogásról. A jelenség tudományos magyarázata elég elképesztő. Jó néhány állatfaj – költöző madár, béka, kígyó – érzékeli a föld mágneses terét. És tessék: közéjük tartozik Noé madara, a galamb is, agya lényegében belső mágneses iránytűként működik. A középkorban bámulatos gyorsasággal terjedt el a nagy újítás. Európában elsőként egy tudós angol szerzetes írja le részletesen az iránytűt „a természet dolgairól” szóló, latin nyelvű művében (De naturis rerum). Alexander Neckam (1157–1217) feltehetőleg francia földön látta, ahol tanulmányutat tett. Az eszköz minden bizonnyal arab kereskedők közvetítésével került a Mediterráneumba, ahogyan „a mesés Kelet” annyi más kincse is. Ibéria déli része mór fennhatóság alatt állt, a kapcsolatok elevenek voltak. Akadnak, akik a Szentföldről hazatérő keresztes lovagoknak tulajdonítják az érdemet, azt állítva, hogy ők hozták magukkal az első iránytűt.

Középkori globalizáció

Marco Polo (1254–1324) iránytűje értékes szuvenír volt Velencében a legendás ázsiai felfedezőút után, de már nem újdonság: addigra sokfelé használták a találmányt. Perzsiában legkorábban egy mesegyűjtemény említ egy hal alakú fémlemezt, amelynek forgása mutat irányt hajón a Vörös-tenger felé (1232). Az arab világban elsőként egy utazó számol be arról a fémtűről, amit tálkába helyezve használtak a gályán Szíriából Egyiptomba menet (1242). A jemeni szultánt lenyűgözte a mindig észak felé mutató mágneses tű. Al-Malik al-Asraf (1242–96), aki szenvedélyes csillagász is volt, arra használta az eszközt, hogy pontosan meghatározza Mekka helyzetét imaszőnyege tájolásához. A Földközi-tenger vidékét a XIII. századtól alapvetően alakította át a terjedő tudás. Az itáliai hajós és feltaláló, Flavio Gioia mágneses lemezét függőleges tengelyre tette, és dobozba foglalta, amitől a műszer jóval megbízhatóbb lett. Azelőtt csak a nyári hónapokban jártak a hajók, novembertől áprilisig alig hagyták el a kikötőt, mert a mediterrán tél esős, felhős; könnyen eltévedhettek borult időben. A mágneses eszköz terjedése meghosszabbította a szezont, nőtt a forgalom, élénkült a kereskedelem. Óriási változások voltak készülőben, a középkor a végét járta, közelgett a reneszánsz. Új világ tárult fel a horizonton. A korszak legjobb hajósai, a portugálok is rendszeresítették az iránytűt, korszerű térképekkel kombinálva. Közben hajóik vitorlázata is sokat fejlődött, ezért egyre távolabb merészkedtek az Atlanti-óceánon. Így kezdődött a nagy földrajzi felfedezések kora. Egy évszázad elteltével, az Indiát, Amerikát elérő hajókon már „alapfelszereltség” volt a mágneses tű, enélkül elképzelhetetlenek Kolumbusz, Vasco da Gama, Magellán és a többi pionír legendás utazásai. Az egykori kínai innováció, ironikus módon, döntő szerepet játszott az európaiak globális hódításai­ban, amit drámai fordulatok kísértek, a gyarmatosítástól a burgonya, paradicsom és kukorica óvilági meghonosításáig.

Az olmékok kincse

A világformáló eszközt még évszázadokon át tökéletesítgették. Már az 1400-as években észrevették, hogy a tű hegye nem az Északi-sarkra mutat, hanem valamivel arrébb, vagyis a mágneses pólus nem esik egybe a földrajzival. Ez a különbség az Egyenlítő táján elhanyagolható, de a sarkvidékek felé egyre nagyobb eltérést okoz. Eltéríthet a megcélzott útvonaltól, és ha nem korrigálják, hajótörés lehet a vége. A brit hadiflotta négy hajója elkövette ezt a végzetes hibát, rossz látási viszonyok között sziklának ütközött, és elsüllyedt a Scilly-szigeteknél, amit máig a Royal Navy egyik legsúlyosabb katasztrófájaként tartanak számon (1707). Észrevették azt is, hogy a két mágneses pólus helye nem állandó; vándorolnak, méghozzá kiszámíthatatlanul (lásd keretes írásunkat). Újabb galibát okoztak az ipari forradalmak után acélból épülő hajótestek, ami szintén bezavart a mágneses navigálásba. Ezt is kiküszöbölték, egyre precízebb, folyadékos, extrém körülmények között is jól működő műszereket gyártottak. Így vagy úgy, az iránytű nélkülözhetetlen volt. Szerepét csak a múlt század végétől vette át a műholdas helymeghatározás. Autósnak elég a GPS, de komoly hajós és túrázó továbbra sem indul útnak hagyományos eszközök, mágneses iránytű és papírtérkép nélkül. Végül említsük meg, hogy Mexikóban finoman megmunkált hematit- (vörösvasérc) tárgyakat ástak elő régészek, Közép-Amerika őslakos kultúráinak nyomait kutatva. Egyesek arra következtettek, hogy ezek nem puszta dísztárgyak voltak, hanem mágneses tulajdonságukat felismerve, használhatták őket jövendőmondáshoz vagy más kultikus szertartásokhoz. Hasonlóan a kínaiak­hoz, de náluk is jóval korábban. Ha ez a (vitatott) feltevés helytálló, akkor az első ember alkotta mágneses iránytű, több mint ezer évvel Krisztus előtt, az olmékok kincse lehetett.

Vándorló pólusok

Bolygónk hatalmas mágnes, erre William Gilbert, I. Erzsébet angol királynő tudós orvosa rájött már 1600-ban. De hogy miért, azt Einstein se értette: a tudomány nagy rejtélyének nevezte a geomágnesesség eredetét. Újabban elfogadott Joseph Larmor (1857–1942) ír fizikus magyarázata, amely szerint a külső földmagban fortyogó, olvadt vas körforgása hoz létre mágneses mezőt, de továbbra sem ismert a pontos mechanizmus. A rendszer folyamatos mozgásban van. A Föld pólusai sokszor helyet cseréltek az évmilliók során. Megkövült lávafolyamok elemzésével kimutatták, hogy 183 polaritásváltás követte egymást rendszertelen időközönként. A legutóbbi 780 ezer éve volt, jóval a Homo sapiens megjelenése előtt. Kiszámíthatatlan, mikor jön a következő, mert a rengeteg ismeretlen tényező miatt a modellek megbízhatatlanok. A közelgő újabb váltás előjele lehet, hogy egyre gyorsabban vándorol a (déli) mágneses pólus az Északi-sarkvidéken. 1900 táján még Kanada partjainál volt, az ezredfordulón már az Arktisz jégtakarója alatt. Újabban évente 50-60 kilométert haladt, nagyjából egyenes vonalban. Ha így megy tovább, amire persze semmi biztosíték, akkor hamarosan Szibéria alá ér. Közben műholdas mérések azt jelzik, gyengül a Föld mágneses mezeje, méghozzá gyorsuló ütemben. Ennek katasztrófafilmbe illő hatása lehet elektronikus eszközeinkre, végső soron civilizációnkra. De pánikba esni korai volna: a „gyorsabb” földtörténeti léptékben sok ezer vagy tízezer évet jelenthet.