Falják a híreket a románok

Publikálás dátuma
2020.05.16. 10:30

Fotó: ROMANII AU TALENT FACEBOOK-OLDALA
A március 16-a óta tartó romániai szükségállapot a hírfogyasztási szokásokat is átírta. A szórakoztató műsorok nézettségét is meghaladta egy-egy fontos hatósági bejelentés élő közvetítésének népszerűsége.
Románia a legdrasztikusabb járványintézkedéseket vezette be március közepén – szükségállapotot hirdetett, ami egyben kijárási tilalmat – nem csak korlátozást – is jelentett. A bezártság és bizonytalanság televíziók elé terelte a lakosságot, és bizonyos mértékig a csatornák nézettségi sorrendjét is átrendezte. A szükségállapot május 15. után a magyarországihoz hasonló vészhelyzetre változik, de még mindig sok a bizonytalanság a nyitás mértékét illetően, így a kormányzati és válságstáb bejelentések mindmáig románok millióit szögezik televíziók elé. A legnézettebb műsorok napközben a járványintézkedésekkel kapcsolatos bejelentések. Főleg kezdetben, az első katonai rendeletek ismertetése idején minden csatornán egekbe ugrott Ludovic Orban miniszterelnök bejelentésének nézettsége. Összességében 6,4 millió néző követte élőben a kormányfő beszédét. Legtöbben az Antena 1 kereskedelmi tv-én követték, 1,9 millióan. Ez volt az első olyan mérés, ami átrendeződést jelzett a piacon, ugyanis az évtizedek óta töretlenül piacvezető PRO TV, Románia első kereskedelmi csatornája a második helyre szorult 1,7 millió nézővel. Feljött viszont a Digi 24 hírtelevízió, amely 850 ezres nézettségével szinte megduplázta a rivális hírtévé, az Antena 3 nézettségét, ahol 470 ezren követték a miniszterelnököt. A közszolgálati televízió, a TVR1 csupán a 12. helyre szorult 112 ezer nézővel. Hasonló arányok és tendenciák mutatkoztak a válságstábot vezető egészségügyi államtitkár, Raed Arafat és Marcel Vela belügyminiszter közös sajtótájékoztatóján is, itt viszont a PRO TV visszaszerezte első helyét, 2,043 milliós nézettséggel, a köztévé viszont a sor végén kullogott és a konkurens hírtévék közül a viszonylag újnak számító Digi megőrizte vezető szerepét a régi nagy rivális, az Antena 3 előtt. 
A hírtévék nézettségi versenye azért is sokatmondó, mert ez hagyományosan a politikai preferenciák változását is leköveti. A román televíziós piacon igen nagy szeletet birtokolnak a hírtelevíziók, ugyanis az utóbbi másfél évtizedben az úgynevezett korrupcióellenes harc amolyan politikai szappanoperaként e televíziók képernyőin zajlott mondhatni élőben, hírtévé függővé téve a lakosságot. A ma már európai főügyészként működő Laura Codruta Kövesi által vezetett román Korrupcióellenes Ügyészség, a rettegett DNA szolgáltatta az országos nézettségű showt, amikor sokszor élő adásban bilincselték meg politikusok és magasrangú köztisztviselők sorát, rohanták le közszereplők otthonait a korrupcióellenes harc maszkos, fegyveres katonái. Két nagy csatorna versengett e téren, - több kisebb mellett – a jobboldalinak tekintett Realitatea TV és a baloldali, PSD-közeli Antena 3. A Realitatea TV azonban tavaly tavasszal csődeljárás alá került, ősszel pedig ennek következményeként az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) nem hosszabbította meg a csatorna licenszét. Helye nem maradt betöltetlen, a Digi 24 mára feltornázta magát piacvezető hírcsatornává. A korábban kormányzó szociáldemokrata PSD közeli Antena 3 nézettségi mutatóinak romlása – elemzők szerint – egyben azt is jelenti, hogy a lakosság inkább a jobboldali Digit tekinti hiteles forrásnak. Ez egybecseng a választási opciókkal is, hiszen az időközben, tavaly a PSD elleni sikeres bizalmatlansági indítvány nyomán kormányra került jobboldali Nemzeti Liberális Párt a legnépszerűbb formáció.
A karanténba való beletörődéssel párhuzamosan némiképp csökkent áprilisban a hírműsorok nézettsége is, maradtak a korábbi tévénézési szokások, a változás csupán annyi, hogy más program hiányában még többen nézték a hagyományos szórakoztató műsorokat. A karantén alatt is a PRO TV Britain's Got Talent licencén alapuló Romanii au talent tehetségkutatója versengett hétről hétre minden hétvégén a nézők kegyeiért az Antena 1 kereskedelmi adó Asia Express túlélőshowjával és a Séfek a késeknél című főzőversenyével. A tehetségkutatót áprilisban 2 957 000 ember követte, a túlélőshowt 1 837 000, a főzőműsort pedig 1 681 000. A karantén igazi meglepetése, hogy a török Kanal D televízió romániai fiókja, az ugyanezen a néven futó román adó harmadik csatornává tornázta fel magát, összességében megelőzve a nagy hírtelevíziókat is. A török csatorna legnézettebb műsora a januártól futó „Züleyha a nevem” című török sorozat, amely magyarul a Remények földje címen fut.
Szerző

Műbőr kabát hátán a fény - Déri Miklós fotókiállítása a Goethe Intézetben

Publikálás dátuma
2020.05.15. 12:30

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Még a járványhelyzet előtt nyílt meg a Goethe Intézet Déri Miklós nyolcadik kerületi fotóit bemutató kiállítása, az elmúlt hetek azonban új megvilágításba is helyezték a felvételeket.
„Nagyon könnyű volna ezekről a képekről a téma felől beszélni, besétálni a „nyóckerezés” csapdájába, és az úgynevezett szociális érzékenységre hívni fel a figyelmet, ám az ember, ha Déri Miklós, nem szociálisan érzékeny, hanem lakik, így, egy kosszal, szóval az egész életével lokálpatrióta. Nem képviseli a megalázottakat és megszomorítottakat, hanem egy közülük, ezért aztán osztozik velük még másik kilencvennyolc érzelemben, és ez valahogy nyomot hagy, meglátszik a képeken” – e szavakkal indított Németh Gábor író Déri Miklós: R. című kiállításának megnyitóján március elején, még az önkéntes karanténlét kezdete előtt a budapesti Goethe Intézetben. A kiállított felvételek időközben az online térbe is beköltöztek, így immár az intézmény honlapján is elidőzhetünk a fotónapló mellett.
A képsorozat egy jelenleg is zajló mobiltelefonos dokumentáció része, a fotográfus lakókörnyezetét mutatja be, a nyolcadik kerületi Rákóczi teret, a környező utcákat és az ott élő emberek mindennapjait. „Igazából nem sok történik, kilép az utcára, elsétál a Rákóczi Tavernába vagy a Csigába, és ha talál valamit, hát lefényképezi. Ám, legalábbis a képek tanúsága szerint, ha tud róla, ha nem, valójában séta közben is dolgozik, amennyiben a szigorú szakmai kérdések, a kompozíció, a drapéria, a színtan, a felület problémái foglalkoztatják. Úgy látom, ezzel a sorozattal mintegy véletlenül, szándéktalanul összegzi mindazt a szakmai tudást, amit eddigi pályája során fölhalmozott, jelzi változó érdeklődésének sokféle irányát is” – hangzott az író méltatása.
Németh Gábor író Déri Miklós: R. című kiállításának megnyitóján
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Amennyire személyesek, épp annyira univerzálisak is a bemutatott munkák: a néző az egyes fotókról saját élményeit látja visszaköszönni, s a négy fal közt ülve bizonyára a fővárosi betontenger iránti vágyakozásának hullámai is fel-felcsapnak. A fotók minden érzékünket képesek mozgásba hozni: szinte halljuk a munkagépek monoton zakatolását, a gyerekek felszabadult kiáltozásait, érzékeljük a fülledt nyári pillanatok és az eső utáni beton szagát. A vásárcsarnok előtt vagy a Bacsó Béla utca sarkán napfürdőzők, az omladozó házfalak tövében cigarettázók, a földön heverő közlekedési tábla, a vízcsapra akasztott nagykabát, az elárvult fenyőfák és a bárányfelhős ég egyszerre mind régi jó ismerősként tűnik fel a képeken, még ha lakóhelyünk nem is a nyolcadik kerület. 
Míg egyes vélekedések szerint az elmúlt hetekben átélt rendkívüli helyzet fordulatot hozhat a mindennapjainkba, odafordulást egymás és a környezetünk felé, addig sokan úgy hiszik, a faj alapjaiban képtelen a változásra. Osszuk bármely álláspontot is, a vizuális napló képeit napjaink fénytörésében látva mégis könnyen azonosulhatunk Németh Gábor gondolatával: „Déri Miklós itthon van, néha lábához térdepel egy-egy bokor, satöbbi. (Hát, ismerve a környéket, eléggé néha.) A haza fogalma egyfelől időzített bomba, ha sokat emlegetik, abból errefelé előbb-utóbb valami baj szokott származni, másfelől viszont pont ilyen alig észrevehető dolgokból áll össze, mint ezeken a képeken, a haza tócsába fulladt nejlonzacskó, kifordult esernyő, a haza óarany lufi, a haza vörös szív a nedves aszfalton, a haza festett tükörtojás egy útkereszteződésben, a haza műbőr kabát hátán a fény. Alig merem leírni: Déri Miklós fényképei a haza iránti gyengéd és szakszerű figyelemre tanítanak, és persze ezzel arra is, hogy a hazaszeretet minőség, tehát hozzáértés dolga, ha tetszik, ha nem, végsősoron úgynevezett szakmai kérdés.”   

Névjegy

Déri Miklós 1964-ben született, fotóriporterként kezdte pályafutását. Fotográfusként mindenekelőtt az emberek és az életük színterét alkotó környezet megörökítésére és dokumentálására törekszik. Portrék című sorozatában (2014) az 1990-es évek alternatív szubkultúrájának alakjait mutatja be, a Roma test (2015) képein pedig közismert roma művészek és értelmiségiek sztereotip és valós portréi láthatók. A galériában bemutatott képsorozata egy jelenleg is zajló mobiltelefonos dokumentáció része. Déri Miklós számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt, munkásságát 2016-ban André Kertész Nagydíjjal jutalmazták.

Szerző

Akinek ennyi jó kevés...

Publikálás dátuma
2020.05.15. 11:00
COSI, 1979 - Gulyás Dénes Kalmár Magdával és Gáti Istvánnal
Szerda este a varázsdoboz elé szegezték a nézőket, különösen a klasszikus zene szerelmeseit.
Hogyan fordulhat elő, hogy olykor a legszebb klasszikus zenei műveket – olyan zseniális szerzőktől, mint Haydn vagy Mozart – egyszerűen unjuk, és a koncertteremben, vagy az operaházban alig tudjuk nyitva tartani a szemünket? Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester szerint azokban a dirigensekben van a hiba, akik vitrin mögül nézik a darabokat, és kesztyűs kézzel érnek hozzájuk. „Haydnnál, de főleg Mozartnál, aki színpadi zeneszerző volt, változatos muzsikát kell megszólaltatni. Ha ezek a szerzők megkapják a hangok mögött rejlő spirituszt, ami nincs a kottában, a műveik akkor szólalnak meg igazán.” A dögunalomnak persze rendezői melléfogás is lehet az okozója – derült ki Szinetár Miklós szavaiból a Hogy volt?! szerdai esti műsorában, és példának Mozart Così fan tuttéját hozta fel: a röhögős vígjáték vérfagyasztó búcsúkvintettjében Ferrando és Guglielmo elkezd gyalogolni, fölhúzva a modern ruhát, vagy pedig csak ott állnak és szépen eléneklik azt, amit kell. „Ha ezt nem egy intelligens ember játssza, hanem csak szépen elvan a frázisokkal, meg kell dögleni az unalomtól” – mondja Szinetár, ekként is méltatva a műsor alanyát, Gulyás Dénes operaénekest. Már majdnem azt írtam, hogy tenoristát, ám Szinetár és Kovács János karmester a műsorban – és most érzékenyebb tenorok ne figyeljenek! – többször is elmondta: Gulyás nem is tenorista, hanem művész és értelmiségi, akinek nemcsak hangja van, hanem kottát is olvas, muzikális és értelmes. (Meg emberszabású.) „Az intelligens tenorista, olyan mit a fehér holló, ritka jószág” – fokozta még Kovács, erősítve a zenei berkeken belül élő sztereotípiákat, amire Szinetár a praxisából egy Mantovai herceget említett a Rigolettóból, akit csak az az egy magas C érdekelt. Igaz, a nápolyi operaház közönségének egy része is sportnak tekinti a zenét: a büféből a tévéközvetítést figyelve csak akkor rohantak be, amikor jött az a bizonyos hang.
Radványi Dorottya fesztelen és elegáns műsorvezetése mellett persze megbizonyosodhattuk Gulyás Dénes intelligenciájáról is, ami nem csak a színpadon érvényesült – világsztárként négy évadot énekelt a New York-i Metropolitan Operában, bejárta a világot, de megmaradt közvetlen és szerény embernek. Anekdotáiban nem magát dicséri, még akkor sem, ha Menuhin vagy Pavarotti annak szereplője. Szerinte a szép énekhang is túl van misztifikálva: nem az a művészet, ha valaki hatalmas hangokat tud kiénekelni, hanem az, ha az énekes valamit közölni tud és akar. A pályájának emlékezetes epizódjait felvillantva – Kertesi Ingriddel, Kováts Kolossal és Nagy-Kálózy Eszterrel – nem az amerikai élményeire került a hangsúly, inkább Szinetárral és Klukon Edit zongoraművésszel való együttműködésére – utóbbival több mint egy évtizeden keresztül adtak elő dalesteket. „Nem azért gyakorolunk, hogy legyen egy koncertünk, hanem azért lett koncertünk, mert sokat gyakoroltunk” – engedett betekintést a titokba. A dalirodalom volt a gyógyszere: egy New Yorkban félrekezelt tüdőgyulladás után asztmás lett. New York más szempontból is meghatározó lett: 1989-ben egy „pokolian rossz, ócska, unalmas” Rómeó és Júlia-rendezés alatt elkészítette első saját rendezői példányát. Egész napjainkig így szépen felrajzolták a pályáját, amiben feltűnő módon egyvalami kimaradt: Gulyás több mint egy évtizeden keresztül volt a Fidesz országgyűlési képviselője.
A néző csak egyvalami miatt idegeskedhetett: a közszolgálati csatornák nem igazítják egymáshoz a műsoraikat, így aki a Duna World remek műsora előtt ragadt, vagy fél órával lemaradt Baráti Kristóf hegedűművészről, aki két órát kapott az m5-ön. Bősze Ádám minden bizonnyal rákérdezett az első rész előtt, hogyan lehet Vivaldit ennyire élővé tenni – egy pillanatig sem volt unalmas az interpretációja, pedig bizonyos előadók tucatpopot csináltak a barokk mester műveiből –, a koncert második része előtt azonban kiderült, a világ egyik legfoglalkoztatottabb hegedűművésze tulajdonképpen csak a közönség kedvéért játszik egy-egy bravúrdarabot – most ráadásként a Bevezetés és rondo capricciosót Saint-Saëns-tól –, nem az érdekli, hogy megmutassa technikai tudását és virtuozitását – ő is közölni akar egy-egy művel, mint Gulyás Dénes. Ami engem illet: Ysaÿe, Sibelius és Arvo Pärt műveit e koncert után egész más füllel fogom hallgatni. A Baráti-műsor nézői mindössze tíz perccel maradtak le Fábri Zoltán 1961-es, „szabálytalan szépségű” remekművéről. Fegyvertelenül, halálra ítélten is helyt állhat az ember: a Két félidő a pokolban a Dunán futott. A Viasat History-n Pompei-hét megy: Fábri filmjével párhuzamosan ezúttal Raksha Dave régész és Dan Snow történész mutatta be a 2018-as ásatás eredményeit. Ahogy a Szerelmi bájitalban éneklik: „Akinek ennyi jó kevés azt érje gáncs és megvetés.” Infó: Hogy volt?! – Gulyás Dénes, Duna World Müpart Classic koncertek – Baráti Kristóf – Az évad művésze a Müpában, m5 Két félidő a pokolban, Duna Televízió Pompei: A kitörés után, Viasat History
Témák
televízió