WHO: nem megalapozottak a vírus eredetéről szóló washingtoni állítások

Publikálás dátuma
2020.05.05. 09:58

Fotó: JOHANNES EISELE / AFP
Továbbra is azon az állásponton van az Egészségügyi Világszervezet, hogy a koronavírus a természetből származik. Jelenleg is kutatják, a denevér és az ember közt volt-e köztes vírusgazda.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem látja megalapozottnak a koronavírus laboratóriumi eredetéről szóló washingtoni állításokat, és továbbra is azon az állásponton van, hogy a vírus a természetből származik – derült ki a WHO helyi idő szerint hétfőn, online tartott genfi sajtótájékoztatójából. 
Michael Ryan, a szervezet vészhelyzeti igazgatója azt mondta, az Egyesült Államok egyelőre semmiféle bizonyítékkal nem szolgált ezekre az állításokra, amelyeket így csupán feltételezéseknek lehet tekinteni. „Ha valóban léteznek ilyen bizonyítékok, az amerikai kormányon múlik, nyilvánosságra hozza-e őket” – szögezte le. Ryan szorgalmazta a WHO és a kínai kutatók közti együttműködést a vírus eredetét illetően, ám óvott attól, hogy ez a kérdés politikai síkra terelődjön.
Maria Van Kerkhove, a WHO járványtannal foglalkozó munkatársa megerősítette, hogy a szervezet szerint a vírus vélhetően denevérről terjedt át más állatokra, amelyeket a járvány kiindulópontjának tartott, közép-kínai Vuhan városának piacán árultak. Hozzátette, jelenleg azt kutatják, a denevér és az ember közt volt-e a vírusnak köztes gazdája.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön újságíróknak azt mondta, látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és Vuhan laboratóriuma között. A hét végén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén úgy vélte,  több jelentős bizonyíték  van arra, hogy az új koronavírus egy itteni laboratóriumból ered. Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína „köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban”. Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: „nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe”. A Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint a washingtoni állítások alaptalanok. A tudományos szaklapokban megjelent, ellenőrzött kutatási eredmények eddig kivétel nélkül mind arra jutottak, hogy a vírus természetes, állati eredetű, és nem laboratóriumban állították elő.
Szerző

Lezuhant egy védőeszközöket szállító repülő Szomáliában

Publikálás dátuma
2020.05.05. 09:47

Fotó: Twitter
A balesetben hat ember vesztette életét.
Hat ember meghalt, amikor lezuhant egy koronavírus elleni védőeszközöket szállító repülőgép – közölték a szomáliai hatóságok. A BBC azt írja, az African Airways gépe elhagyta a szomáliai fővárost, Mogadishut, rövid időre megállt Baidoa városában, majd továbbindult Bardale felé, ezután történt a tragédia.   A repülőbalesetben szomáliai és kenyai állampolgárok vesztették életüket.
Szerző

Venezuela készenlétbe helyezte a hadsereget

Publikálás dátuma
2020.05.05. 09:30

Fotó: YURI CORTEZ / AFP
Tizenhárom embert vettek őrizetbe a latin-amerikai ország partvidékén.
Venezuela készültségbe helyezte hétfőn a hadsereget a „terrorista zsoldosok” elvetélt partraszállását követően, amellyel összefüggésben – legfrissebb értesülések szerint – tizenhárom embert vettek őrizetbe a latin-amerikai ország partvidékén. „A fegyveres erők több mint 25 ezer tagját mozgósítottuk, hogy országunk minden egyes centiméterét megtisztítsuk a zsoldosoktól, félkatonai szervezetektől és az egyéb fenyegetésektől” – hangoztatta Remigio Ceballos, a hadsereg stratégiai parancsnokságának vezetője az állami televízióban nyilatkozva. Nicolás Maduro venezuelai elnök hétfőn bejelentette, hogy tizenhárom „terroristát" fogtak el, köztük két amerikai állampolgárt, akiket zsoldosoknak nevezett. Mint mondta, egy összeesküvésben vettek részt, amelynek célja az lett volna, hogy elmozdítsák őt a hatalomból. „Tizenhárom terroristát fogtunk el. Eszközöket is lefoglaltunk, amelyeket a tervük végrehajtásához akartak felhasználni. Kábítószert, dollárt, fegyvereket, műholdas telefonokat, rádió adóvevőket és éjjellátó készülékeket találtunk náluk” – mondta a venezuelai elnök. „Rambót játszottak, hősködni akartak” – hangoztatta. Hozzátette: a venezuelai hatóságok előre tudomást szereztek a tervről. Maduro az állami televízióban nyilatkozva felmutatta Airan Berry és Luke Denman állítólagos útlevelét és egyéb személyazonosító okmányát. Emellett az állítólagos partraszállási akciót magára vállaló Jordan Goudreau egykori amerikai zöldsapkás katona vezette floridai székhelyű Silvercorp munkatársaiként azonosította őket. Goudreau hétfőn szintén Denman és Berry néven azonosította a venezuelai hatóságok kezére került amerikaiakat. Mint mondta, együtt szolgált velük Irakban és Afganisztánban és részt vettek a venezuelai akcióban. Goudreau szerint a két amerikai a venezuelai biztonsági erőkkel történt vasárnapi összecsapást követően Aruba szigetén várt egy hajóra, amely üzemanyaggal segített volna nekik, hogy elhagyhassák a térséget. Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem reagált az állítólagos őrizetbe vételekre, az Egyesült Államok vezetése pedig határozottan tagadta, hogy köze lett volna a történtekhez. Tarek William Saab venezuelai főügyész korábban a Twitteren arról számolt be, hogy a biztonsági erők hétfőn újabb nyolc embert fogtak el, akik szintén tengeri úton próbáltak bejutni a latin-amerikai országba. Mint írta, ez a csoport is zsoldosokból állt, akik kapcsolatban állhatnak a vasárnapi támadókkal. Köztük volt Antonio Sequea, a venezuelai nemzeti gárda egyik századosa is, aki egy éve részt vett egy katonai kaszárnyában kitört lázadásban Maduro ellen. A venezuelai állami televízió hétfőn képsorokat mutatott az újabb őrizetbe vett személyekről, akik a felvételeken a földön hasaltak hátrakötött kézzel. A csoport tagjait a híradás szerint az Aragua államban található Chuao településének partjai előtt fogták el halászok, akik a venezuelai népi mozgósítási erők tagjai. „Kétségtelen, hogy az imperialisták szervezték ezt a támadást a hazánk ellen” – írta Diosdado Cabello, a venezuelai Alkotmányozó Nemzetgyűlés (ANC) elnöke hétfőn a Twitteren az Egyesült Államokra utalva. A politikus közzétett egy videót is mikroblogján, amin a foglyul ejtett „zsoldosok” egyike, Josnars Adolfo Baduel egy biztonsági tisztségviselő kérdésére válaszolva a vele együtt elfogott két amerikai állampolgárról beszélt. Az AP amerikai hírügynökségnek nem sikerült ugyanakkor független forrásból megerősítenie az amerikai állampolgárok elfogásáról szóló értesülést. Diosdado Cabello vasárnap közölte Caracasban, hogy nyolc „terrorista zsoldossal” végeztek és két társukat őrizetbe vették Venezuela északi partvidékén egy inváziós kísérlet során. A támadók szerinte pirkadatkor próbáltak csónakokon bejutni Venezuelába, és sok fegyver volt náluk, s a Caracastol mintegy 32 kilométerre lévő La Guairában szálltak partra. Cabello meggyőződése szerint a háttérben az Egyesült Államok és Kolumbia áll. Az elfogottak egyike venezuelai állampolgár, aki Cabello szerint azt vallotta, hogy az amerikai drogellenes hivatalnak (DEA) dolgozik. Amerikai és kolumbiai illetékesek is tagadták a caracasi vezetők állításait. Az AP hétfőn arról számolt be, hogy egy volt amerikai zöldsapkás az állítja, hogy ő szervezte meg Caracas közelében Nicolás Maduro venezuelai elnök megbuktatására irányuló elvetélt partraszállást. Jordan Goudreau, aki Irakban és Afganisztánban is szolgált, illetve Javier Nieto nyugalmazott venezuelai katonatiszt egy meg nem nevezett helyszínről videofelvételt tett közzé. Ebben azt állították, hogy ők szervezték meg a Maduro elleni puccskísérletet, a Gideon fedőnevű műveletet. A venezuelai ellenzék és az amerikai hatóságok szerint Maduro, illetve szövetségesei rendezhették meg a támadást. A venezuelai belpolitikai válság tavaly januárban vált még súlyosabbá, azt követően, hogy Juan Guaidó Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát. Azóta az Egyesült Államokkal az élen számos nyugati és térségbéli ország elismerte őt ebben a tisztségében mindaddig, amíg szabad választásokat nem tartanak. Maduro ennek ellenére meg tudta őrizni a hatalmát, nem utolsósorban a venezuelai hadsereg és kulcsfontosságú szövetségesei, köztük Kína, Oroszország, Kuba és Törökország támogatásának köszönhetően. Az olajjövedelmekből egykor meggazdagodott Venezuela ezenkívül az elmúlt években történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át.
Szerző