Vasárnapra újabb hidegfront érkezik, többfelé zivatar és erős szél lehet

Publikálás dátuma
2020.05.02. 16:35
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Kilenc megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A hosszú hétvége harmadik napjára megérkezik a harmadik hidegfront is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az előrejelzés szerint szombat délután a Dunától keletre nagyobb, az Alpokalján kisebb számban alakulhatnak ki zivatarok, amelyek az esti órákban kelet felé helyeződnek, illetve várhatóan meg is szűnnek. Késő este nyugat felől egy újabb hidegfront érkezik, e mentén éjjel az Alpokalján, délnyugaton fordulhat elő villámtevékenység. Vasárnap a vastagabb felhőzet kelet felé vonul, mögötte a keleti határvidék kivételével erőteljes gomolyfelhő-képződésre, napos időre számíthatunk. Ismét délután pattanhatnak ki újabb zivatarok, erre a legnagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. Az északnyugati szelet az Észak-Dunántúlon erős, délelőtt néhol viharos közeli lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében is előfordulhatnak szélrohamok. A zivatarok veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Vasárnap a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul, de az északi völgyekben akár 1, 2 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű, az északkeleti határnál maradhat hűvösebb az idő.
Szerző

Hiller: Magyarországon ma nincs igazi köztársaság

Publikálás dátuma
2020.05.02. 16:15

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
„Soha nem fogunk letenni arról, hogy egy új, szabad magyar köztársaságot kiáltsunk ki” – mondta a parlament MSZP-s alelnöke.
Az „igazi köztársaság” hiányáról beszélt a parlament MSZP-s alelnöke szombaton Budapesten, Göncz Árpád volt köztársasági elnök szobránál abból az alkalomból, hogy 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első Országgyűlés. Magyarországon ma nincs igazi köztársaság, de „soha nem fogunk letenni arról, hogy egy új, szabad magyar köztársaságot kiáltsunk ki” – mondta Hiller István. Felidézte, hogy 30 éve ezen napon választotta meg az új Országgyűlés Göncz Árpádot házelnöknek és egyúttal ideiglenes államfőnek, majd augusztus 3-án köztársasági elnöknek. Göncz Árpád két cikluson, tíz éven át töltötte be hivatalát, és nemcsak a köztársaság, de „az emberek, mindannyiunk elnöke volt” – fűzte hozzá. Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő a megemlékezésen elmondta: az ellenzék azért nem vett részt a parlament szombati ünnepi ülésén, mert szerintük a kormányoldal autoriter rendszert hozott létre, tagadja a demokratikus párbeszédet és a politikai váltógazdaságot. Történelemhamisító az a politikai nyilatkozat, amelyet a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról fogadtak el az ellenzéki frakciók távollétében a „csonka” parlament ünnepi ülésén – vélekedett. Az ellenzéki politikus szerint meg kell érteni, hogy nagyon sokan csalódtak a rendszerváltásban, de „nem szabad feladni”: minden nemzetnek, társadalomnak újra és újra meg kell harcolnia a demokráciáért, a jogállamért, a sajtószabadságért, a jólétért, a munkavállalók jogaiért; vannak generációk, amelyeknek többször is.
Szerző

Gyurcsány: Az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt

Publikálás dátuma
2020.05.02. 15:27

Fotó: Népszava
A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.
Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán az esemény után megosztott beszédben úgy fogalmazott: Göncz Árpád volt az, aki talán a legjobban értette, hogy mire van szüksége a nemzetnek. Mindenki Árpi bácsija képes volt csendes szóval simogatni, befogadni, lehajolni, magához hívni, megpróbálni felemelni. Amolyan plebejus-polgári elnöke volt az országnak, aki egyelőre követők nélkül maradt – mondta a pártelnök. A DK frakciója nem ment el a parlament „ünnepinek hazudott” szombati ülésére, mert az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt – jelentette ki, hozzátéve: ők nem lesznek árulók. A „köztársaságnak hazudott önkényuralom köztársasági elnöknek hazudott bábja” azonban hajlandó volt részt venni ezen az ülésen és ott „ünnepinek csúfolt” beszédet mondani – fogalmazott Áder Jánosra utalva. Ezzel a gesztussal az államfő nem csak, hogy elveszítette „köztársasági elnök jellegét”, de az általa elvállalt szerep politikai giccsnek is hazug és botrányos – tette hozzá. Harminc évvel ezelőtt a maitól gyökeresen különböző világ reményében gyűltek össze az új képviselők – mondta. Akik szombaton a parlamentben „ünnepet hazudva tort ülnek a köztársaság sírjánál”, azok mindent elvettek, meggyaláztak és elloptak abból, ami a rendszerváltozás lényege volt – közölte. Véget vetettek a nyugatos polgári demokráciának, az emberi méltóság tiszteletének, a demokratikus jogállamnak, az ellenőrzött kormányzásnak, a szociális felelősségnek, a világgal és Európával való kooperációnak – érvelt. A rendszerváltozás gyilkosai és tolvajai azok, akik leváltották és meggyalázták a harmadik köztársaságot, miközben egy új, illiberálisnak nevezett rendszert építettek fel – szögezte le. A kormánytöbbség a nemzeti közösséghez való tartozást tagadja meg az ellenzéktől – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A köztársasági elnök pedig ebben a helyzetben megsérti és meggyalázza alkotmányos szerepét. Az az államfő, akinek alkotmányos kötelessége a nemzeti egység védelme, szótlan marad, miközben az ország egyik legmagasabb közjogi méltósága több millió honfitársát tagadja ki a közös nemzetből – bírált a politikus. Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat „bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben” – jelentette ki. Hozzátette, a jelenlegi kormánytöbbség ráadásul nem demokratikus, tisztességes viszonyok között született, hanem hazugsággal, csalárdsággal, félrevezetéssel, állami propagandával. A DK olyan országot szeretne, ami mindenkire vigyáz, nem tesz különbséget az emberek között, hisz a népek barátságában, hisz a közös szociális, emberi, egzisztenciális és kulturális felelősségben – összegezte véleményét.
A Göncz Árpád III. kerületi szobránál tartott eseményen Kiss László óbudai polgármester a volt köztársasági elnököt olyan államférfinak nevezte, aki kifejezi mindazt, amit a demokrácia jelent. Miközben a parlamentben azt lehet hallani, hogy sokan nem tekintik a nemzet részének az ellenzéket, Göncz Árpád mindenkit a nemzet részének tekintett – fogalmazott. Az egykori köztársasági elnökre politikai hovatartozástól és származástól függetlenül bárki méltán lehet büszke, mert az egész nemzet érdekében tevékenykedett. A legkisebbeket képviselte és nem az oligarchákat, a leggyengébbeket képviselte és nem a legerősebbeket, ő mindenki elnöke volt – jelentette ki. Az esemény végén a résztvevők megkoszorúzták Göncz Árpád szobrát.
Szerző