Előfizetés

Németh Szilárd: „ a gyáva és nagyképű” Karácsony Soros-szervezettel telepítene hajléktalanokat Csepelre

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2020.04.29. 16:33

Fotó: Népszava
Csúcsra járatta a gyűlöletkeltést a honvédelmi államtitkár, a kirohanásba még a Csepelre telepített romákról is beszélt.
Alig lehetett hallani az elhúzó autóktól Németh Szilárdot, aki szerdán a 13 éve bezárt csepeli Mérei Ferenc Szakiskola rozsdás vaskapuja előtt tartott beszédet: ami viszont átszűrődött a forgalom zaján, méltán tekinhető sajtó(tájékoztató)történeti pillanatnak. A fideszes parlamenti államtitkár úgy tudta pocskondiázni Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy abba belefért a sorozosás a hajléktalanok elleni hangulatkeltés, sőt, a Csepelre „belakoltatott” cigány családok ügye is.
2020-ban a sajtóból értesültek a kerület képviselői, hogy Karácsony Gergelyék egy hajléktalanszállót akarnak nyitni a Demszky Gábor által bezáratott iskola területén – mondta Németh Szilárd, aki eközben Borbély Lénárd polgármesternek elküldött fővárosi levél másolatát lengette. 
A levelet főpolgármester helyettese írta - azért ő, mondta az államtitkár, mert „Karácsony ahhoz is gyáva és nagyképű, hogy kerületi polgármesterekkel levelezgessen” - az üzenetben pedig Németh szerint elismerik: a csepeliek tudta, megkérdezése és akarata nélkül költöztetnének több száz hajléktalant a volt iskola épületébe Budapest gazdagabb kerületeiből.

A sajtótájékoztató itt újabb fokozatba kapcsolt: Németh név említése nélkül azt fejtegette, hogy a hajléktalanszálló tervét Soros György embereivel dolgoztatták ki, és egy Soros által fenntartott szervezet működtetné a szállót. 
Ráadásul, vizsgálják, hogy a volt iskolaépületet hogyan lehetne felhasználni járványügyi vészhelyzet esetén – folytatta az államtitkár, aki azt üzente Karácsonynak: előbb a Pesti úti idősotthonban rakjanak rendet, ahol 321 lakó lett koronavírusos, és 33-an haltak bele a betegségbe. (Arról nem esett szó, hogy a tömeges fertőzést a kórházból tesztelés nélkül hazaküldött lakók is okozhatták) Németh rátért arra is, hogy Karácsony Gergely a jelek szerint Demszky Gábort másolja: a Demszky-érában vásárolt fel a főváros sok lakást Csepelen, ahova aztán beköltöztették a belvárosi kerületekben Németh megfogalmazása szerint "feleslegessé vált" cigány családokat. Végezetül, a fideszes politikus az átalakítás azonnali leállítását, és az egyeztetések megkezdését követelte a fővárostól.
Információink szerint a fővárosi vezetés valóban nem jelezte előre terveit a csepeli polgármester és a képviselő-testület felé, Borbély pedig hétfőn nyílt levélben tiltakozott a tervek ellen; ebben tehát akár igaza lehet Németh Szilárdnak, ahogy abban is, hogy illő lett volna értesíteni a helyieket.
Az államtitkári szónoklat azonban így is sok szempontból sántít – és itt most nem is a főpolgármester becsmérlésére vagy az uszításra gondolunk.
  • Az épület a főváros tulajdona, így annak adják át, akinek szeretnék.
  • Bár az iskolát valóban Demszky Gábor főpolgármestersége alatt záratták be, Tarlós vezetésének 9 éve alatt is úgy maradt, ahogy volt – üresen, funkció nélkül, a fideszes városvezetés sem kezdett vele semmit.
  • A Népszava úgy tudja, hogy a hajléktalanszálló kialakításával megbízott „sorosista szervezet” az 1989-ben, Iványi Gábor evangélikus lelkész által alapított Oltalom Karitatív Egyesület. Ők, saját beszámolójuk szerint legalább hat telephelyen több száz hajléktalannak adnak szállást, családok átmeneti otthonát és országszerte négy idősotthont is üzemeltetnek.
Soros György embereinek pedig valószínűleg azért nevezte őket az Oltalom Egyesületet az államtitkár, mert a szervezetet 2017-ben a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány is támogatta. Igaz, a támogatóik között a tárgyévben ott volt a fideszes vezetésű Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat is – Németh Szilárd-i logikával így őket is egy Soros-féle szervezet fenntartóinak kellene tekintenünk. Az ügyben kérdéseket küldtünk a Főpolgármesteri Hivatalnak, hogy megismerjük álláspontjukat, és a Borbély Lénárdnak küldött levél tartalmát. Ha érkezik válasz kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.

Fővárosi járványügyi szigorításokról tárgyal a kormány

Kósa András Unyatyinszki György
Publikálás dátuma
2020.04.29. 16:17

Fotó: Béres Márton / Népszava
Jöhet a közterületi kötelező maszkviselés, vidéken viszont jelentős enyhítés lehet a nyárra.
A folyami teherforgalmi szabályozásoktól a nagy rendezvényekig számos előterjesztésről tárgyal a kormány a szerdai ülésén – értesült a Népszava. Az egyes szaktárcák és az Operatív Törzs javaslatai a járványügyi intézkedések változtatásáról szólnak, melyek eltérően érinthetik az ország egyes területeit.
Budapest és Pest megye viszonylatában – amely a koronavírus gócpontjának számít – főleg szigorító intézkedések kerültek a kormány elé, míg vidéken inkább a korlátozásokat enyhítő intézkedésekről tárgyalnak.
Ennek része, hogy a járvány tetőzése idejére a fővárosban elrendeljék-e a kötelező maszkhasználatot. Ezek viselését a javaslat szerint fokozottan ellenőrizné a rendőrség a kórházak és idősotthonok környékén. Ugyanakkor a kormány nem minden döntést vállal magára, számos jogkör a polgármesterek kezében maradhat, tehát szigorúbb intézkedéseket is elrendelhetnek.
Döntés várható az oktatás iskolai folytatásáról is, de forrásunk szerint ebben a tanévben már nem lesz az iskolák falain belül tanítás, viszont a szeptemberben a normál iskolakezdéssel tervez a kormány.
Noha a nyárra fokozatos enyhítésekről van szó, az egyik javaslat szerint augusztus 20-tól lehetne csak nagyobb rendezvényeket tartani – ez kihatással van a nyári fesztiválszezonra.
A járványgörbe alakulására több számítás is a kormány elé került, értesüléseink szerint ezek alapján azzal is számolnak, hogy ősztől a járvány újra felerősödhet, ami a korlátozások nyári fokozatos feloldása után ismét szigorításokkal járhat.
Gazdasági szempontból is számos prognózis került a kormány elé. A legoptimistább becslés is mindössze legfeljebb 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ugyanakkor a legpesszimistább 8 százalékos GDP-csökkenést vetít előre az idei évben.

Már 32 koronavírus-fertőzött van a Szegedi Vakok Otthonában

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.29. 16:00

Fotó: Google Street View
A betegek közül egy ember az otthon dolgozója.
Már 31 lakó és egy dolgozó fertőződött meg koronavírussal a Csongrád Megyei Napsugár Otthon Szegedi Vakok Otthonában - írja a szeged.hu. Az intézmény fenntartója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. 
Az otthonban fogyatékossággal élő, illetve pszichiátriai betegeket gondoznak, a 200 lakónak valamivel több mint a fele 65 évnél idősebb. Szombaton derült ki, hogy az intézményben is megjelent a koronavírus. Ekkor a Hír TV még három betegről tudott, de aznap a járványügyi szakemberek megjelentek az épületben, és elkezdték a tesztelést. A szeged.hu azt írja, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltségének tájékoztatása szerint 
április 28-án az intézményben 31 bentlakó és egy dolgozó PCR-tesztje lett pozitív.

A dolgozó otthoni karanténban van, a többi beteget kórházban ápolják, de jelenleg mindannyian tünetmentesek.  A járási tisztiorvos április 24-én elrendelte az intézmény járványügyi zárlatát. A főigazgatóság tájékoztatása szerint az illetékességi területén működő más intézményekben koronavírus megbetegedésről nincs tudomásuk.