Világjobbítás gépi látással

Publikálás dátuma
2020.04.26. 09:10
A Cursor Insight alapítói
Van, aki végigszenvedi a közoktatást, majd neveléstudományból doktorál. Van, aki tizenöt évig jár az ELTE öt különféle karára, és több diplomát szerez. Van, aki könyvkiadót alapít. Van, akit walesi Waldorf gimnáziumba hívnak osztálykísérőnek. Van, aki gépeket tanít az emberi mozgás elemzésére. Van, aki londoni cégével aláírás-hitelesítő versenyt nyer Németországban, és a szegedi egyetemmel együttműködésben parkinsonos betegek állapotát elemző gépi látást fejleszt. Van, hogy mindez megvan egyetlen emberben, és akkor Hanczár Gergőről beszélünk.
Legszívesebben – meséli a Szertár podcastben – éjjeliőr volna vagy a könyvtárellátó munkatársa, mindkét esetben főállásban olvashatna. A világ megismeréséhez és megértéséhez gyerekként is számos irányból közelített. Az irodalom és a történelem érdekelte, de a természettudományokban is otthonosan mozgott, matematikaversenyeken ért el sikereket. Végül a felvételi eljárás akkori sajátosságai miatt inkább matekra jelentkezett. „Olyan felvételi tárgyat választottam, amit nem szubjektíven értékelnek, hogy biztosan ne vigyenek el katonának, mert a stílusom miatt két évet töltöttem volna magánzárkában. Amivel nem lett volna nagy bajom, ha adnak olvasni, de a katonaság nem erről híres” – mondja egy könyvespolc előtt ülve a dolgozószobájában, ahová három fiúgyermek basic mozgalmassága szüremlik be. Walesben, ahol – mint mondja – csütörtök esténként van nyitva a magyar könyvtár, mármint békeidőben.

Késői kibontakozás

Gergő 1993–2008 között informatika- és matematikatanári diplomát szerzett, fizikatanárként, ábrázológeometria-tanárként és szociológus­ként BSc szintet ért el. Hogy mi akart lenni valójában? „Tanárnak készültem, és az is lettem, neveléstudományokból doktoráltam. Mai szemmel látom, hogy ez csak egy azóta jobbára szertefoszlott düh volt a saját taná­raimmal szemben. Ma, a szakmai tudásom csúcsán állíthatom, de tízévesen is pont ugyanígy láttam, hogy a tanáraim többségének sajnos nem volt kellő tudása és tapasztalata ahhoz, hogy tudja, miként kell egy olyan, sajátos nevelési igényű emberrel bánni, mint amilyen én voltam. Legtöbben semmit nem tudtak velem kezdeni azon túl, hogy számonkérték a szépírást. A doktori képzésem tudott az első lenni, ahol végig színjelesen és százszázalékosan csináltam mindent, mert akkor végre nem a felszínemet értékelték. A gyerekkori nehézségeknek van családi háttere is nyilván, én például már akkor sem értettem, hogy ha valaki tegez, miért ne tegezhetném vissza? És ez hét­évesen, az akkori iskolarendszerben okozott némi fennakadást” – mosolyog. Tisztában van vele, hogy a mai napig megosztja az embereket. Vannak, akik meglátják benne a jót, az érdekeset, és ezt nagyon értékelik, és vannak, akik megpukkadnak a sajátosan közvetlen stílusától. Már az egyetemen is sokat tanított, vezette a kutatócsoportját, és sok pozitív visszajelzést kapott, amire büszke. Nem is volt más elvárása a világgal szemben. Tanított egy alternatív iskolában, a gödöllői Waldorfban, ahol a többségtől eltérő gyerekeknek is jól lehetett segíteni abban, hogy megtalálják magukat és kibontakozzanak. Aztán „alapított egy startupot, majd exitelt belőle”. Aztán kapott egy megkeresést a neveléstudományi PhD-fokozatának és tanári diplomái­nak köszönhetően Walesbe, ahol az első Waldorf gimnáziumot alapították éppen, és a legnagyobb osztályhoz kerestek osztálykísérőt. Gödöllőn az első érettségiző osztályban töltötte be ezt a szerepet. Sok mindent csinált már itthon, írt könyveket, alapított könyvkiadót Underground néven. Öt éve elgondolkodott, mit csináljon. „Éppen jött a harmadik gyerek. Albérletben éltünk. Azt gondoltam, hogy ha a fejem tetejére állok, akkor sem fogok tudni Magyarországon számomra vonzó egzisztenciát teremteni, az érvényesülést lehetővé tevő multik világa pedig nagyon nem nekem való.” Így kötött ki végül öt éve Walesben a család, és igazán jól sikerült a beilleszkedés. „Nagy-Britannia teljesen más kultúrkör. A nagyfiam diák-önkormányzati elnök, és szavazata van az igazgatóválasztáson. A diá­koknak iskolai feladat, hogy írjanak az önkormányzatnak, mi nem tetszik nekik, például szeretnének zebrát a közért elé is, vagy szelektív kukát valahová. És írnak, és megtapasztalják, hogy az önkormányzat veretes, brit udvariassággal válaszol, sőt gyakran cselekszik. Ez nekem nagyon tetszik."

Tiszta adat a kincs

Negyvenévesen tudott az életében először anyagilag stabilizálódni. Ráadásul Walesben az élet számos területe, talán csak a szolgáltatások kivételével olcsóbb, mint Magyarországon. Közben az egyik régi kutatására épülő startup cég kikerült az Egyesült Királyságba, és ebben kinőtt egy olyan szerepkör, amihez ő kellett, így örömmel tért vissza a cégbe kutatásvezetőnek, ahol már társala­pítóként korábban is aktív volt. A sokoldalúságának köszönheti, hogy az egykori egyetemi projekt során felgyűlt tudásból kinőtt, mozgáselemzéssel foglalkozó Cursor Insight nevű fejlesztőcégben köze van a legtöbb folyamathoz. Negyedik éve csinálja, és szakmailag ez élete egyik csúcspontja: matematika, mozgáselemzés és programozás együtt. „Szót értek a grafikussal, a programozóval, a kísérletvezetővel, a neurológussal. Értem mindegyiknek a problémáját. Nem vagyok jó programozó, se kiemelkedő matematikus, nálam sokkal jobbakkal dolgoztam már együtt, és igazából nincs semmi olyan, amiben ne lenne valaki jobb nálam, viszont széles spektrumban átlátok minden folyamatot, ez az erősségem” – meséli Gergő. A Cursor Insight fő tevékenysége a mozgáselemzés, ezen belül a – kézügyességként ismert – finommotoros koordináció gépi tanulásához kötődik. De mire is jó mindez? A klasszikus és piacképes kutatások az aláírás-hitelesítésről szólnak, a londoni székhelyű cégnek ez a legjövedelmezőbb tevékenysége. A kézjegy mintázata, a toll dőlésszöge, a vonalak erőssége alapján meghatározható, hogy kié az adott szignó. Ez a tudás a bankszektorban nagy érték, és a cég tud valamit, hiszen a cég a mozgáselemző algoritmusával megnyerte például a Német Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont által szervezett aláírás-hitelesítő versenyt. A történet a számítógépes egérmozgatás megfigyelésével kezdődött. Más jegyek jellemzőek a gyerekekre és más az idősekre, más a férfiakra és más a nőkre. Ez a felismerés érdekelheti a marketingszakmát is, hiszen még pontosabb célzást tesz lehetővé a reklámokkal. Viszont minden ilyen kutatáshoz rengeteg tiszta adat kell, amiből a számítógép később eredményre képes jutni. Gergő azt mondja, az egész világ úgy mozdul, hogy az AI (mesterséges intelligencia) ma már kisebb érték, mint maga az adat. A tiszta adat óriási kincs. A munka legnehezebb része ezért az, hogy legyen tiszta adat, vagy egyáltalán adat. Ezért megy jól a szekere a ­Google-nek, mert milliárdnyi footprint – „emberiböngészés-lábnyom” – van a birtokában. „A kutatás dögletesen unalmas tud lenni. Semmihez nem hasonlíthatóan monoton, amikor egy tízezer aláírásból álló adatbázist kell végigtisztítani. Ha viszont elkészül, akkor őrületesen izgalmas dolgok történnek. A Cursor Insightnál olyan területen mozgunk, ahol évekkel előzünk meg mindenkit. Néhányan ugyan a sarkunkban vannak, két-három évvel mögöttünk, de eltart egy darabig, amíg utolérnek. Meg hát mi is iparkodunk. Állati izgalmas olyan szakterületen otthonosan mozogni, ahol a szakirodalomban éppen arról vitatkoznak, hogy inkább A vagy inkább B, és én már évek óta pontosan tudom a választ. Mert van olyan adatom, olyan matekom, olyan csapatom és olyan algoritmusom. Nagy a kísértés, hogy eláruljam nekik, de az üzlet, az üzlet” – mondja Gergő.

Az értékért fizetni fognak

A mozgásmintázatok gépi tanulása számos területen használható. A katonai és repülésbiztonsági befektetőket érdekelheti a drónok és madarak mozgása közötti különbség. Kutatták már ezt is, solymászokkal álltak a szántóföldön, hogy adatot nyerjenek a madármozgásról, részsikereket értek el. Érdekes alkalmazás lehet a tehenészetek megfigyelése gépi látással: a vemhes szarvasmarháknak egy kritikusan elhúzódó ellés esetén más a farokmozgása, így az állatorvost éppen kellő időben lehetne hívni. Sok pénzt ígérő munka lehetne a lovak mozgásának a tanulmányozása, hiszen a gép jó tippeket adhatna a lovik tippelőinek a versenyzők aktuális állapotáról. „A világjobbítás és a biznisz képesek együttműködni. Ha valaki értéket teremt, azért valaki idővel fizetni akar. A pénzteremtésben nem látok fantáziát, nem tesz boldoggá, ezért nem foglalkoznék lóversennyel. Hogy ki és miként csatornázza be az értékteremtést, az az ügyvezető dolga, és hála az égnek, nem nekem kell annak lennem, így foglalkozhatok a kutatási értékteremtéssel” – magyaráz a kutatási igazgató.

Díjnyertes Dokivideó

A Cursor Insight legizgalmasabb, fenntarthatóságban és világjobbításban is ígéretes, gépi látással összefüggő kutatás-fejlesztései az e-egészségügyhöz kötődnek. A Dokivideó elnevezésű alkalmazásuk például – amely #savelife különdíjat nyert az innovációs és technológiai tárcától a Hack the Crisis nevű programozói kihíváson – nagy terhet vehet le az egészségügy és a krónikus neurodegeneratív betegek (Parkinson- és Alzheimer-kórban szenvedők vagy szklerózis multiplexesek) válláról távoli orvosi felügyelettel. Ez egy videós fejlesztés, amiben az igazán érdekes tudomány majd onnan kezdődik, amikor rákerül egy gépi látás réteg, és a látottakat egy algoritmus elemzi és információt ad az orvosnak vagy a gyógytornásznak. Gergő szerint közel vannak ehhez. Az adatokat a szegedi egyetemmel közösen nyerik majd a betegek mozgásáról. A brit–magyar cégnek az egyébként nagyon szomorú járvány komoly hátszelet jelenthet az e-egészségügyi kutatásokhoz. Ahogy az 1800-as évekbeli lóvész a biciklik elterjedését vagy a II. világháború a kisrepülőgépek fejlesztését, úgy fogja meglökni a vírus az e-egészségügyet, mondja a Cursor Insight kutatási igazgatója.

Szerző

Heti abszurd: Tapsihapsik

Publikálás dátuma
2020.04.26. 07:30

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Okos-e a magyar vagy buta, mint a tök? – a héten ismét felbukkant a súlyos kérdés, amely évszázadok óta nyomasztja a hazai mértékadó értelmiséget. Illeg-billeg a mérleg, és mi jogkövető karanténpolgárként egy pillanatig nem nézhetünk félre a kemencében piruló sokmagvas cipóra vagy a hetek óta gondosan ápolt élesztőgomba-tenyészetre, hátha közben nélkülünk dől el a dolog. Mert a rettenetes mérleg nem pihen, furtonfurt elemzi a Közbeszerezési Nyertesítőbe temetkező rút szibaritákat és rabszolgatörvénnyel egyelt melósokat egyaránt. Csiklandoz a megúszós win-win válasz: a magyar sík hülye és briliáns elme is tud lenni, akárcsak az amerikai, a svéd vagy a zürjén, de mire való szatirikus rovat, ha nem az indokolatlan bátorságra, hogy legott barom-méterre fektessük az érdemes alanyokat. Kezdjük a nagyon hülyékkel. Laár András óta tudjuk, hogy több hülyeség van, mint nem hülyeség, és akkor vagy a hülye is több, vagy a kevés hülye szorgalmas, de van még egy lehetőség, miszerint az okos ember is hajlamos a hülyeségre, és akkor megint igazunk van. Itt van példának okért a parlament. A parlamentben sok okos ember van, és mégis a létező leghülyébb helyek egyike, ennélfogva a legékesebb bizonyítéka a „sok hülye százat csinál”-nak. A héten például Szabó Tímea szaladt bele ebbe, amikor megjegyezte, a kórházról kórházra kelletlenkedő Orbán Viktor maszkokkal dobálózik a magyarlakta külhoni és más külföldi lokációk­ba, miközben ezer sebből vérzik a védekezés. Erre a Fidesz–KDNP prominensei vastapssal akadályozták meg, hogy a képviselő folytassa a beszédét, amiben – írja a Facebookon – három erdélyi nagyszülővel a felmenői között dehogy az adakozással van baja, hanem azzal, hogy mindeközben egészségügyiek kénytelenek védőfelszerelés nélkül dolgozni. Hát kinek ne jutna eszébe a legendás filmcím átköltése, Tahó, öcsi! Vagy Bayer-pártember, akinek azt a szöveget dobta Szabónak címezve a suttyó-degenerátor: „Majd megszokod. Ha pedig nem tetszik, eltakarodhatsz a jó büdös francba. Sőt: még kussolhatsz is.” De a Magyar Nemzet sem szarral gurigázik, ha bele kell állnia egy képviselőnőbe. Tökös, magyar vitézként Zummer Fülöp álnéven publikálva, veretes nemzetiszocialista szöveget jelentetett meg a hasábjain, miszerint „Szabó Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből… Amikor eljött a rajzás időszaka, Szabó Tímea szót kért, és szerteszéjjel fröcskölte a baktériumait”. „Tanulatlan, őrület határán tengődő, beszűkült gondolkodású, provinciális, lábszagú, büdös leheletű, fagyit is bicskával evő, zérókólát is butykosból ivó, bőgatyás mucsai paraszt?” Ez az idézet már az Alapjogokért Központ kommentárjából való, amiben Bruck Gábornak a Népszavában egy héttel ezelőtt megjelent kiváló elemzését csavarintották meg, mintha a kampánytanácsadó ilyen álláspontra jutott volna a fideszes szavazókat illetően. Pedig dehogy! „Mi szeretnénk ilyen bezárkózott tahók maradni, akiknek az ország az egész országot jelenti, akiknek fontos a családjuk és a saját közösségeik, és akik Brüsszel minden ellenkezésének dacára még templomba is járnak” – sercintik oda egy, a kormány altestéből kiálló fütykös pajkosságával. A nemzeti értelmi képességek felmerültek a héten a Policy Solutions elemzésében is, amelyet Orbán elmúlt tízéves kormányzásának szenteltek. A felmérés azt mutatja, hogy a magyarok 43 százaléka szerint rosszabb helyzetben van az ország, mint 2010-ben volt, és csak 30 százalék lát javulást. A legnagyobb gondok között az egészségügy állapota zavarja leginkább az embereket, még a fideszesek 46 százalékát is. De a családtámogatásokat, a migránsok elleni védekezést és a rezsicsökkentést kajálta a magyar, mint kacsa a nokedlit. Tanulság? Szarnak, bajnak nincs gazdája? Szegény ember vízzel főz, MTVA-ból tájékozódik? Ilyesmi. És a végére egy kockázatmentes játék: keressék meg azt a mondatot a balliberális túlsúllyal nyomorgatott kormánysajtóban, hogy 10 év alatt 64 helyet zuhant Magyarország a nemzetközi médiaszabadság-ranglistán (bizony), és a sikeres beküldők között kisorsolunk egy Kövér László-szopóálarcot (copyright Bödőcs), amiben garantáltan megkoronázza a 4-6-os pandemikus hangulatát.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Érettebbek az éretteknél – Kétségek között, nehezített terepen készülnek a diákok

Publikálás dátuma
2020.04.25. 20:05

Fotó: TOBIAS SCHWARZ / AFP or licensors
A jelenlegi, de még mindig teljesen bizonytalan állapot szerint az idén érettségizőknek éppen a járvány tetőzésének időpontjában kell írásban vizsgázniuk. Azok számára, akik évek óta dolgoznak azért, hogy a továbbtanulási vágyaikat beteljesítsék, nem kérdés, hogy a legjobbat szeretnék nyújtani, még akkor is, ha közben az egészségüket kockáztatják. Kétségek között, nehezített terepen készülnek, miközben nekik most biztosan nem jut abból a sok buliból és szertartásból, ami generációk óta a középiskola utolsó hónapjait jellemzi.
„A legelején, amikor bejelentették az iskolabezárást, még jól viseltem a helyzetet, próbáltam nagyon produktívan hozzáállni, nem néztem híreket, szinte csak tanultam. De egy-két hét múlva én is elkezdtem nézni a napi sajtótájékoztatókat, figyelni a híreket, és közben egyre kevésbé bírtam a tanulásra koncentrálni, különösen, hogy nem is tudtam pontosan, mire, mikorra készülök, egyáltalán meg lesz-e tartva a vizsga” – érzékelteti Kiszely Anna, egy fővárosi gimnázium végzőse, milyen nehéz a jelenlegi körülmények között az érettségire tanulni, annak ellenére, hogy az iskolájukban kifejezetten gördülékeny volt a digitális átállás. De a tanárainak egy része még most is kételkedik abban, hogy az érettségi vizsgák valóban elkezdődnek május 4-én (vagyis a miniszterelnök számításai szerint éppen a járvány tetőzésének csúcspontján). „Én úgy készülök, hogy 4-én vizsgáznom kell, még akkor is, ha nem tartom jó döntésnek. Muszáj hozzá alkalmazkodnom” – mondja Anna, aki ugyan nem tart különösebben a vírustól, de van olyan osztálytársa, akinek a szülei a veszélyeztetett korhoz közelítenek, nem is beszélve a tanárokról. „Az azért eszembe jutott, hogy vajon mit csinálok, ha kiderül, hogy a csoportban, akikkel vizsgáztam, volt egy fertőzött. Vajon bemehetek a következő héten vizsgázni, tudva, hogy hordozó lehetek?” – tesz fel egy olyan kérdést Anna, amire biztosan nem neki, hanem a döntéshozóknak kellene megnyugtató válaszokkal szolgálniuk, még az érettségi előtt. Ő egyébként Angliába készül (minden harmadik osztálytársa nagy valószínűséggel külföldön fog továbbtanulni), a kiszemelt egyetemtől kapott is ajánlatot, már csak egy jó érettségi eredmény hiányzik. Jövőre Brexit, azaz ez az utolsó év, amikor biztosan a korábbi feltételek mellett elkezdheti a tanulmányait az angol egyetemen, vagyis egyáltalán nem volt opció, hogy egy későbbi időpontban érettségizzen. Véleményével és kétségeivel nincs egyedül Kitti, aki szintén végzős, és azt mondja, nagyon rosszul érzi magát a kialakult helyzet miatt. „Frusztrált és fáradt vagyok, motivációm már nincs is, próbálok készülni meg tanulni, de úgy érzem, semmi eredménye pedig 0–24-ben a könyvek felett ülök. Alig van időnk a nagy megmérettetésig, de még mindig nem tudják nekünk megmondani, hogy május 4-én biztosan elkezdjük-e. Nagyon nehéz így tanulni, főleg olyan tantárgyakat, amikhez rendes tanári oktatás szükséges, gondolok itt például a matematikára, angolra. Igaz, hogy próbálják a tanáraink megoldani a felkészítést, de hiányzik az a tényleges személyes kontakt.”

Egymás mellett ülni, egymásra se hederítve

„Ebben a helyzetben lebegtetni egy információt a legrosszabb dolog. Tologatják a döntést, amit aztán meghoznak, azzal a kitétellel, hogy ez még változhat. Ezt politikailag értem, nyilván az lesz a végső döntés, ami ebből a szempontból a legkevesebb kárt okozza. De tanárként ez nagy szakmai bizonytalanságot jelent, hogy hogyan lehet így felkészíteni a gyerekeket. A sportolók csúcsformáját is a döntő napjára kell időzíteni, így van ez a diá­kokkal is, de hogy csináljuk, ha nem tudjuk pontosan, mikorra?!” – mondja Diószegi Endre, a fővárosi Ady Endre Gimnázium magyar- és történelemtanára. Szerinte ilyenkor egyre intenzívebben és egyre több időt kellene együtt tölteniük a diákokkal a felkészülés érdekében, de erre semmi lehetőségük nincsen. „Az online forma nagyon sok mindenre alkalmas, nekem is volt ma öt online órám, vagyis láttam 150 gyereket a képernyőn, tudtunk órát tartani. De azokat a beszélgetéseket, amik ebben az időszakban a végzős diákokkal a szünetekben, az ebédlőben vagy jövet-menet szoktak megtörténni, nem lehet pótolni. Arról nem is beszélve, hogy az online térben sokkal kevésbé működnek az egymás közötti interakciók, mint a tanteremben, kicsit lassabban is haladunk” – ­teszi hozzá a pedagógus. Így gondolja Zsófi is, aki szintén egy budapesti gimnázium diákja. Bár először nagyon jónak tűnt a digitális távoktatás, de idővel rájött, hogy sokkal jobb iskolába járni, szocializálódni. „Az osztállyal ­a Facebookon tartjuk a kapcsolatot, de nagyon hiányoznak a személyes érintkezések, a szünetekben beszélgetés, de még az is, hogy egymás mellett üljünk és tudomást se vegyünk egymásról, hiszen azt is együtt csináltuk. Négy év alatt nagyon megszerettem az osztálytársaimat, de erre csak a hetekben döbbentem rá. Ugye, az ember akkor kezdi el értékelni azt, amije volt, amikor már nincs” – mondja Zsófi.

Nem valódi döntési helyzet

A kormány több hét hezitálás után végül úgy döntött, csak írásbeli érettségit tartanak, mert Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár szerint ez „objektívebb, és kevesebb embert kell hozzá megmozgatni, így biztonságosabb is a jelenlegi helyzetben”. Pedig itthon is sokan érveltek amellett, hogy nem lenne szabad kockáztatni a gyerekek és családjaik egészségét és a járvány esetleges belobbanását. „Magát a döntést is számtalan szempontból lehet kritizálni, szerintem több mint 100 ezer embert nem lenne szabad kitenni annak, hogy megfertőződhetnek akár a közlekedés során, akár a diáktársaiktól, tanáraiktól vagy fordítva. Ha nekem kellett volna meghoznom ezt a döntést, én biztosan eltöröltem volna a teljes érettségit ebben az évben, és az év végi jegyeket kapták volna meg a diákok, bízva abban, hogy a tanáraik eddig is normálisan osztályozták őket. Ezt lehetett volna átszámítani a felsőoktatásba való bejutáshoz, mint ahogy ez számos országban így is lesz” – mondja Diószegi Endre. A szintén érettségire készülő Alex szerint nagyon megosztja a diákokat, hogy a szóbeliket eltörölték. Aki nem szeret így kommunikálni, annak ez nagy könnyebbség, aki viszont ott tud jobban érvényesülni, az most távolabb került a jövőbeli céljaitól. „Amikor egy hónapja bejelentették az online oktatást, nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz egyedül felkészülni. Az érettségi megtartását nem tartom rossz ötletnek, de nem értem, hova a nagy sietség, ráért volna addig, míg kicsit csillapodik a helyzet. Én testnevelésből is érettségizem és röhejes, hogy úgy akarják felmérni a testnevelésre való felkészülést, hogy milyen az elméleti tudásom. Az is fájó, hogy elmarad a szerenád, a ballagás, fáklyás ballagás, hiszen 4 évig készültünk erre a pillanatra. Minden meg volt már tervezve a családdal, barátokkal, amit most egy tollvonással áthúztak. Nagyon elkeserítő, de mit lehet tenni, el kell viselni. Nem szeretnék választani a továbbtanulás és az egészségem között, de a jelenlegi helyzetben sajnos muszáj” – mondja a fiú. A végzős diákokon normál esetben sok lelki teher van, pár pont elhullajtásán akár az is múlhat, hogy egy adott szak fizetős képzésére jutnak be, ami évek alatt többmilliós kiadást jelenthet a családoknak. Ehhez most hozzájön az is, hogy tantárgyanként egyetlen alkalommal kell csúcsformában teljesíteni. „Most nincs lehetőség a korrekcióra, úgyhogy arra kértük a gyerekeket, nagyon alaposan olvassák végig a munkájukat, hogy ne maradjon bennük helyesírási hiba, emiatt vagy a külalak miatt ne veszítsenek el pontokat” – mondja a pedagógus, aki igyekszik minél célirányosabban és pontosabban felkészíteni a végzősöket az előttük álló kihívásra a korábbi évek érettségi feladatai alapján, és abban bízik, hogy a diákjai nem veszítenek néhány pontnál többet. Ebből is jól látszik, hogy a jobb gimnáziumokban, ahol a gyerekek évek óta célirányosan a továbbtanulásra készülnek, nem volt valódi választási lehetőség, hogy részt vegyenek-e most az érettségin, akár a saját vagy a családjuk egészségét kockáztatva. „Az én végzős csoportomban ez nem is volt kérdés, ha úgy döntenek, hogy valamilyen formában érettségizni kell, akkor azt meg kell csinálni. A gyerekek nagy része az elmúlt években már felépített egy karrierutat, van, aki már tizedikben előrehozott érettségit tett az egyik idegen nyelvből, majd a következő évben egy másik tárgyból, hogy most már csak matekból, magyarból és történelemből kelljen vizsgáznia, ezt elhalasztani marhaság lenne” – mondja Diószegi Endre, aki egy 11.-es osztály osztályfőnöke, ők most azon keseregnek, hogy nem tehetnek előrehozott érettségit. A pedagógus tapasztalatai szerint a diákok nem különösebben félnek magától a vírustól, betartják a karantént, de nem néznek tévét, az online térben is azokat a tartalmakat fogyasztják, amik őket érdeklik, így nincsenek annyira kitéve a hírözönnek, mint a felnőttek, ezért a veszélyérzetük sem annyira erős. Ennek megfelelően nem is igazán azzal vannak elfoglalva, hogy esetleg veszély fenyegeti őket az érettségin, egyszerűen csak szeretnének a legjobban teljesíteni. A részt venni-nem részt venni dilemmája a pedagógusok körében viszont nagyon is létezik, és nem csak szakmai és morális érvek mentén. „A héten az érettségi elnöki és egyéb jelentkezéseimet lemondtam, ilyen nem fordult elő az elmúlt 25 évben egyszer sem. De én már abban az életkorban vagyok, amikor figyelni kell, nem akarnék hősi halott lenni” – mondja Diószegi Endre.

Nehezen pótolható élmények

Bár erről a jelenlegi helyzetben kevés szó esik, nem szabad elfelejteni, hogy kamaszként hetekig összezárva lenni a családdal nagy kihívás még azoknak is, akik egyébként éppen nem állnak harcban a szüleikkel. Sok családban most a szokásosnál is nagyobb a feszültség, egyesek most szembesülnek munkájuk elvesztésének eg­zisz­tenciá­lis következményeivel, mások egyszerűen csak rosszul viselik a bizonytalanságot. Akárhogy is, az otthoni légkör nem feltétlenül kedvez a nyugodt felkészülésnek. Ahol van rá mód, a kamaszok félrevonulnak a saját privát terükbe, szobáikba, ahonnan még normális esetben is nehéz őket előcsalogatni – ehhez a legtöbb család már hozzászokott. „A helyzet annyiban rosszabb most, hogy nem csak iskola nincsen, a délutáni programjaikat, baráti kapcsolataikat sem tudják abban a formában megélni, ahogy eddig tették. Tény, hogy nagyon sokat beszélnek egymással a virtuális térben, sok közös online játékot játszanak. De azt nem tudom pontosan, hogy ez mennyire segíti ezt a fajta egyedüllétet, magányt feloldani. Az biztos, hogy még annál is sokkal több időt töltenek a neten, mint eddig bármikor” – mondja Diószegi Endre. Úgy gondolja, a legnehezebb helyzetben azok a fiatalok vannak, akiknek már van valamilyen párkapcsolatuk, akár még nem nyilvánosan, ébredező fázisban. Nekik különösen nehéz most. Az általunk megkérdezett végzősök azt is nagyon nehezen viselik, hogy elmaradnak azok az utolsó hónapokhoz kapcsolódó szertartások és események, amelyek évtizedek óta minden generációnak kijutottak, és az érettségi mellett egyfajta felnőtté avatási rituálékként is szolgáltak. „Három évig díszítettük a végzősöknek az iskolát, hogy most nekünk ne díszítse ki senki. Egyik napról a másikra elvesztettük a lehetőséget, hogy érettségi előtt az osztály még bulizhasson egy jót közösen. Lesz ugyan online ballagás, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle – gondolkozik el Zsófi. Anna az utolsó, a héten online zajlott osztályfőnöki óra kissé szívfacsaró élményét idézi fel, és azt mondja: nem elég, hogy se bankett, se ballagás, még az érettségin sem lehet két méternél közelebb menni a két hónapja nem látott barátokhoz. (Miközben ennek a gyakorlati hasznát és értelmét teljesen érti, elfogadja.) Osztályával arra készülnek, hogy nyár végén együtt elmennek táborozni, és a bankettet is megtartják. De például a szerenád, ami hagyományosan az érettségi előtt van, és amikor a tanárok beengedik a privát szférájukba a diákokat, és beszélgetnek még egyet kötetlenül a vizsga előtt, hogy csökkenjen a feszültség, utólag is nehezen pótolható ebben a formájában. „Visszahozni ezeket az elmaradt élményeket biztosan nem lehet, de már gondolkodunk rajta, hogy miként lehet őket később valamilyen módon pótolni. A mi tantestületünk arra jutott, hogy ősz legelején mindenképpen kell csinálni egy ballagást, mert az minden diáknak jár. Megtehetnénk, hogy az érettségin mindenkinek a padjára készítjük a tarisznyáját, de az személytelen lenne” – mondja Diószegi Endre.