A koronavírus nem cunami

Publikálás dátuma
2020.04.26. 15:45

Kezdett elegem lenni a cukiskodó karanténvideókból, a celebekből, akik a négy fal között kockásra gyúrják a hasukat, főznek vagy hajat nyírnak. Olyannal akartam beszélgetni, aki fittyet hányva a koronavírus-pánikra, a frontvonalban dolgozik. És eszembe jutott Magdi, a zuglói szociális szépségszalon vezetője. Két éve találkoztunk, s már akkor nyilvánvaló volt, hogy nem hétköznapi ember. Most a köré gyűlt segítőkkel ételt oszt a rászorulóknak.
Nem faksznizik, nem frászol, úgy nyit ajtót, hogy nincs rajta maszk. Én is levetem az enyémet, kibújok az utcai cipőből, alaposan kezet mosok, s ott folytatjuk, ahol két éve abbahagytuk. A harmincas éveiben járó Rózsa Magdolna akkoriban a mestervizsgájára készült és távlati tervei közt szerepelt egy mobil szépségszalon létrehozása, amely az ország leszakadó térségeibe vinné el a zuglói modellt, azaz a professzionális szépségápolás és a szociális munka sajátos elegyét. Magdi egyfelől szépségipari szakember, másfelől diplomás szociális munkás. Utólag úgy látja, a sors vezérelte a zuglói Családsegítő Szolgálathoz, ahol szakmai gyakorlatát töltötte. Az önkormányzat fogadókésznek bizonyult ötletére, így államvizsgája másnapján, 2016 januárjában megnyílhatott a Tükörkép Műhely. Ez volt a második szociális szépségszalon az országban. De míg a másik, Erzsébetvárosban működő csak aktív korú álláskeresőket fogad, addig a Tükörkép Műhely öregekkel, gyerekekkel is foglalkozik, hiszen Magdi és családsegítős kollégái szerint ők is rászorulók lehetnek. Mert egy ápolt ember jobban érzi magát a bőrében, könnyebben jut munkához, szívesebben adnak ki neki albérletet és a külső rendezettség visszahat a belső biztonságérzetre is. Humánusabb országokban tudják ezt. Magdi járt a párizsi szociális szépségszalonban, ahová főként bántalmazott nőket várnak, s dolgozott önkéntesként a spanyolországiban, ahol a vendégek zöme a menekültek közül került ki. Chicagóban 2017-ben kilencvenezer szépségipari szakembernek tették kötelezővé azt a speciális képzést, amely segít abban, hogy felismerjék vendégeiken a bántalmazás nyomait, és képesek legyenek kezelni a helyzetet. Magdi két éve arról is beszélt, hogy szociális érzékenysége a múltjában gyökeredzik. Kisgyerekkorában alig hallott, sokáig szájról olvasott, emiatt zárt világban élt. Csecsemőként az egyik lába rövidebb volt, tizenévesen többször műtötték, nyújtották a lábát, viszont a három évig tartó procedúra után lefutotta a félmaratont. Amikor Berci fia betöltötte a negyedik évét, Magdi egyedül maradt terhesen. Ekkor adta el minden felszerelését, csak a kedvenc ollóit tartotta meg, elkezdett kórházakba, anyaotthonokba járni, hajat vágott, manikűrözött, lelkeket simogatott, és beiratkozott egy családterápiás mentorképzésre, hogy rendbe tegye önmagát. A tanfolyamon tudatosult benne, ahhoz, hogy másoknak is segíteni tudjon, képzettség kell – beiratkozott tehát az Országos Rabbiképző Egyetem szociális munkás szakára.

Beütött a korona

Elbűvölő nő volt, valóságos energia­bomba, segített, ahol csak lehetett. 2015-ben, a menekültválság idején kitelepült a Keletibe mókás ábrákkal telerajzolt, „free haircut” feliratú székeivel. Szabadnapjain egy kézitáskával járta az öregeket, betegeket, állami gondozott gyerekeket, hajléktalanokat, s miközben átvarázsolta a külsejüket, mindenkihez volt egy jó szava. Kezdettől gyűjtött adományokat a Tükörkép Műhelyben, pedig ez valójában nem vág a szalon profiljába. De ha arcmasszírozás közben az ügyfél kibökte, hogy náluk négy gyerek alszik egy ágyban, azonnal akcióba lépett. Két frizura között közösségi oldalán télikabátot, meleg csizmát, lisztet, olajat, cukrot, olcsó szemüveget keresett ügyfeleinek. „A koronavírus úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. A rendelkezések miatt március 16-án bezártam a Műhelyt, és elkezdődött a gyerekeim digitális oktatása, amit nekem is tanulnom kellett. De már akkor dőltek a kérések a Családsegítőhöz, mert azokat rúgták ki először, azok maradtak egyik napról a másikra munka és jövedelem nélkül, akik korábban is rossz helyzetben voltak. Közben felajánlás érkezett egy óbudai pékségtől, hogy nagy mennyiségű pékárut tudnának nekünk szállítani esténként. Úgyhogy 20-án újra kinyitottam a szalont” – mondja most. Az első héten ő vette át az árut este, ezután két régi segítőjével szigorúan maszkban, kesztyűben porcióztak, csomagoltak jócskán belenyúlva az éjszakába. Az igényléseket a Családsegítő továbbította Magdinak, a nyitáskor, délután ötkor már a sarokig ért a sor, egy önkéntes ügyelt rá, hogy az emberek az aszfaltra felrajzolt ikszeken álljanak, egymástól másfél méterre.

Hadrendben a zuglói „operatívok”

A szalonban évente 30 családnak gyűjtött alkalomszerűen, elsősorban ünnepekkor. Most azonban a régi kliensek mellé tömegével jöttek az újak, a rászorulók száma rohamtempóban a tízszeresére emelkedett. Magdi jelenlegi listáján 300 család szerepel, mintegy 1000 ember, akik nélkülük éheznének. Hamar fölismerte, hogy ez a krízishelyzet nem cunami, ami órák alatt levonul. Hetekre, esetleg hónapokra kell berendezkedni, és muszáj rendesen megszervezni. Szerencsére villámgyorsan hadrendbe állt a zuglói „operatív törzs”: a kerület minden civil és nem civil szervezete lázas adománygyűjtésbe kezdett és önkénteseket toborzott. A Jó Szívvel Alapítvány, akik abban a házban működnek, ahol a Tükörkép Műhely van, tejet, margarint, felvágottat, májkrémet vásárolt a pékáru mellé. A szintén kerületi Tündérpakk Alapítvány tartós élelmiszerből állított össze csomagokat. Az egyik önkormányzati képviselő használt, de jó állapotú tableteket szerzett, mert egy nagy családban egy gép még csak akad, de három gyerek nem tud egyetlen gépen online tanulni. Húsvét előtt mindenki belehúzott a gyűjtésbe, ennek volt köszönhető, hogy az ünnepi csomagokba csokinyuszik, játékok, higiéniai cikkek is kerültek. Április közepén jelentkezett a CEDEK Izraelita Szeretetszolgálat – akiknek két pesti kerületben népkonyhájuk van –, hogy naponta 1600 adag csomagolt, meleg étellel járulnának hozzá a rászorulók étkeztetéséhez. Ez a hónap végén indul, az ételt egy zuglói iskolában lehet majd átvenni, illetve önkéntesek fogják házhoz szállítani azoknak, akik nem tudnak eljönni érte. A házhoz szállítás már most is működik, bárki kérheti, aki öreg, beteg, egyedül neveli a gyerekeit vagy más ok miatt nem tudja elhagyni az otthonát. Magdi nagyjából két hete otthonról dolgozik – hosszas tépelődés után döntött így. Döntésében főként az játszott szerepet, hogy a fia hatévesen leukémiás lett, szörnyű időszak volt, többször tűnt úgy, hogy nincs tovább, de Berci végül csontvelődonort kapott, s egy év múlva elkezdhette az iskolát. Most tizenhárom éves, gyógyultnak tekinthető, de az aggódó nagyszülők a vírus idejére magukkal vitték vidékre, és Magdi nem akarta, hogy a nyolcéves lánya déltől késő estig egyedül legyen otthon. Magdi digitálisan most is jelen van az ételosztáson, ő az agytröszt. Hozzá futnak be a napi igénylések, neki jelzi a Műhely előtt felvigyázó önkéntes, hogy ki érkezett és mekkora a család, ő továbbítja az adatokat a Műhelyben dolgozóknak, este hétkor, az osztás végén koordinálja a kiszállítást, és kilenckor még részletes beszámolót ír a Családsegítő Szolgálatnak. Nem bánja, hogy egész nap pörög, de az önkéntesek nagyon hiányoznak neki. Aranyosak, lelkesek, szerethetők. Ilyen a „Matt”-nek becézett munkanélküli kaszkadőr, aki Óbudáról jön mindennap, és az osztás végeztével gyalog viszi házhoz a csomagokat. Ilyen az ifjú jogásznő és a fiatal fogorvos, aki a sürgősségi ügyelet mellett önkénteskedik náluk. Ilyen a „bringás csajszi”, aki kosarakkal aggatja tele a bicaját, így szállítja az ételt.

Cél Párizs és az országos hálózat

Magdi szereti a pezsgést, az élet sűrűjét. Kérdezem is tőle, hogyan bírja a bezártságot. „Én is úgy érzem, hogy ez nekem kevés. Látod a csocsó tetején a textileket? Délután hoznak nekem egy táskavarrógépet, és ezentúl szabad óráimban maszkokat fogok varrni az ügyfeleknek. Tudok varrni, mert mielőtt fodrász és kozmetikus lettem, ruhaipari szakközépiskolába jártam. Már megnéztem a neten a maszk szabásmintáját, ha belejövök, tíz perc alatt biztosan legyártok leg­alább egyet” – válaszolja. Még nyakig ülünk az egymásnak ellentmondó hírek özönében, nem tudjuk, mikor lesz vége ennek az őrületnek, de Magdi már tervezget. Megbeszélte a gyerekekkel, hogy ha újra lehet majd utazni, megnézik együtt Párizst. Jelentkezett a SOTE szeptembertől induló mentálhigié­nés képzésére, mert úgy gondolja, jó, ha a szépségápolás közben zajló intim beszélgetések biztos alapokon nyugszanak. A mobil szépségszalon ötletéről sem mondott le. Országos hálózatot építene, csapatot gyűjtene maga köré a hozzá hasonlóan gondolkodókból. Ehhez az kell, hogy legyen egy alapítványa. Az alapító okiratot és a tervezetet már januárban megcsinálta.
Szerző
Frissítve: 2020.04.26. 16:12

Szkafanderben nincs idő összeomlani

Publikálás dátuma
2020.04.26. 12:00

Fotó: PAOLO MIRANDA / AFP
Szinte háborús helyzetben élünk, láthatatlan ellenséggel küzdenek a kórházakban, a pandémia szürreális valósággá változtatta az egészségügyi dolgozók mindennapjait. Lapunknak egy sürgősségi triázs mesél arról, mit kezdenek a hirtelen jött szeretettel, a szorongással, a félelmekkel, és hogyan nő egyre jobban a nyomás, ahogy húzódik a járvány berobbanása. Már most is hatalmas szükség van és lenne az egészségügyi dolgozók pszichológiai támogatására csakúgy, mint a járvány után, amikor beüt a poszttraumás stressz. Anna Barecka-­Bocchiola olasz pszichológustól azt is megtudtuk, milyen körülmények uralkodnak Olaszországban és ott hogyan próbálják elkerülni a mentális összeomlást.
„Egy hónapja úgy éreztem magam, mint amikor a cunami előtt irdatlan erős apály keletkezik. Rohadtul féltem. Most olyan, mintha egy lövészárokban kellene térdelnem állig felöltözve a síri csöndben szunnyadó kórházban és arra várni, hogy mikor dördül el az első igazi kereszttűz. Ha egyáltalán eldörren” – Baji Anikó, Ancsa (képünkön), az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztályának triázsa így fogalmazza meg blogjában, mit is érez egy pandémia közepén egészségügyi dolgozóként. Mint triázs, elsőként ő méri fel, ki milyen súlyos állapotban van és osztályozza a betegeket aszerint, hogy milyen gyorsan kell ellátni őket. Ancsa egyedül vezeti az AKUT Szakasz egészségügyi témájú közösségi oldalt és blogol arról, milyen az élet a sürgősségin az utóbbi hetekben. Édesanyja műtősnőként dolgozott, így Ancsa már kisgyermekként otthonosan mozgott a kórházban. „Mi, akik most a frontvonalban vagyunk, arra lettünk kiképezve, hogy tűrjük a nyomást. De ha ez sokáig elhúzódik, akkor biztos, hogy sokan fognak megrogyni, a pszichológusok munkája pedig nagymértékben határozza majd meg a további életünket. Ez a pandémia mindenkinek új, eddig csak a tankönyvekben olvastunk ilyenről. Már egészen a kezdetektől úgy éreztük magunkat, mintha katonák lennénk, akik háborúra készülnek egy láthatatlan ellenséggel szemben. A gyárak átálltak a lélegeztetőgépek és a védőfelszerelés gyártására, és az egész bennünk is egy szürreális valóságot teremtett. Nagyon érdekes és izgalmas megélni ezt, ugyanakkor mindenkiben kialakult egyfajta szeparációs félelem” – mondja Ancsa.  Baji Ancsa blogjában részletesen bemutatja, milyen hatással van az egészségügyi dolgozókra a hetek óta tartó folyamatos és egyre feszültebb várakozás, az „ijesztően néma” kórházi mindennapok. Hogy kúsznak be az ember életébe a rémálmok, az egyre kevesebb alvás, a kimerültség, pedig a sürgősségi jelenleg tényleg csak igazán sürgős eseteket fogad és nyoma sincs a hajdani zsúfoltságnak és pörgésnek. A kórház, ahogy tudja, igyekszik segíteni a dolgozókat, az Uzsokiban nincs hiány műtősköpenyből, gumikesztyűből, sapkából, szemüvegből és maszkból sem, már minden beteget így vizsgálnak, ha pedig valaki koronavírus-gyanús, akkor szkafanderbe is beöltöznek, ami azonban igen komoly fizikai megterhelést jelent.

Az utolsó arctalan hősnek lenni

„A hátamról és az arcomról ömlött a víz, de nem volt képem sajnálni magam. Miközben azon nyomorogtam magamban, hogy miként tudnám a szám tátogatásával érintésmentesen megigazítani a maszkot, hogy ne törje a füleimet és az orromat, azt láttam, hogy egy másik hölgy a táskáját próbálja az ágyra felhúzni… Miközben telefonált, gyorsan infúziókat cseréltem és az oxigenizá­ciós görbéket lestem. A hölgy elfúló hangon kérte a szomszédját, hogy ne feledje megetetni a kiscicáját és kicsit simogassa meg, hogy ne legyen magányos… Az elmúlt hónap érzelmi hullámvasútján utaztam… Láttam elesett állapotú idős embereket, láztól ködös állapotúakat és kevés tünetet cipelő, de rettegő fiatalokat is. Voltam utolsó látott arctalan hőse egy idős embernek, akinek sajnos nem sikerült” – ír blogjában Ancsa a mindennapokról. Minden bejegyzés után jobban összeszorul a szív, míg egy idő után nem lehet tovább olvasni. Elképzelni is nehéz, milyen mentális állapotban lesznek ezek az emberek, ha egyszer véget ér a pandémia és rászakad az orvosokra, nővérekre, ápolókra, triázsokra a poszttraumás stressz zavar (PTSD). A kórházakban egymást próbálják támogatni a dolgozók, megbeszélni, hogy ki mitől fél, ez azonban sokszor nem elég. „Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az első perctől kezdve elérhető egy pszichológusokból álló kríziscsoport, de saját pszichológusom is van, akit hetente háromszor hívok. Ez óriási segítség abban, hogy kezelni tudjam a hullámzó kedélyállapotot és a stresszt” – meséli lapunknak Ancsa. A sürgősségi osztályon dolgozóknak a hirtelen jött óriási szeretetet is nehéz feldolgozni, főleg, mert eddig afféle mostohagyerekként kezelték őket és sok kritikát kaptak. „Egyik pillanatról a másikra a nyakunkba szakadt ez az óriási elismerés és szeretet, amit sokan még soha nem éltünk át. Kérdés, hogy mi lesz akkor, ha azok, akik most nem mernek bejönni a kórházba, újra a nyakunkba szakadnak és megint nem tudunk olyan tempóban dolgozni, ahogy azt az emberek elvárják. Remélem, hogy akkor is ilyen türelmesek lesznek” – bizakodik.

Harc a kiégés ellen

Erre azért is lesz nagy szükség, mert az egészségügyi dolgozók egy része már most túlhajszolt, sokan ki vannak égve. Ancsa is többször szembenézett ezzel. Szerinte ilyenkor nagyon fontos, hogy észrevegyék a tüneteket, ami lehet akár megszállott munkamánia, fáradékonyság, kontrollvesztés érzése, depresszió, és ilyenkor szakmai segítséget kérjenek. A fokozott stressznek kitett emberek ugyanis a legkülönfélébb módszerekkel igyekeznek csökkenteni a bennük dúló feszültséget, az alkoholizmus nem ismeretlen ezen a területen sem. Van olyan szakember, aki nyíltan is kommunikál arról, hogyan lett függő. Ancsa nem szereti az alkoholt, de függőségektől ő sem mentes, internetfüggőnek vallja magát, aki a barátokkal való találkozás vagy kirándulás helyett a számítógép előtt ül és nagyon sok időt tölt netezgetéssel. „Ez a mostani egy új, ismeretlen helyzet, ami komoly szorongást válthat ki. Muszáj lenne pihentetni a frontvonalban dolgozókat, mert a heti öt nap is rendkívül sok, négy­óránként lenne ideális váltani a be­tegellátó stábot, de kérdés, van-e annyi szakember” – nyilatkozza lapunknak Németh Attila, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgató főorvosa. Szerinte egyelőre senki sem tudja, hogy mennyire kell elővigyázatosnak lenni és épp a bizonytalanság miatt szoronghatunk. „Vannak, akik felnagyítják a kockázatot, és vannak, akik bagatellizálják. Ez konfliktusokhoz vezethet orvos és orvos vagy laikus és szakember között” – mondja. Úgy véli, biztos, hogy a járvány elvonulása után sok egészségügyi dolgozónál jelentkezik majd a PTSD, csak nem tudni, hogy milyen arányban. „Nálunk egyelőre nincs vészhelyzet, de Olaszországban naponta kell szembenézni a halállal, és dönteni, hogy kinek jut lélegeztetőgép, kinek nem. Ez hihetetlenül nehéz döntés, amit senki sem tud nyugodt lelkiismerettel meghozni” – részletezi Németh Attila.

Az olaszok így kezelik a PTSD-t

Arról, hogy mi a helyzet egy hazánknál súlyosabb járványhelyzetben lévő országban, Anna Barecka-Bocchiola olasz, milánói székhelyű pszichológust is kérdeztük, aki orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak nyújt önkéntes pszichológiai támogatást és különböző segélyvonalakon civilek is kereshetik. „Az emberek igénylik és keresik a segítséget, én is nagyon elfoglalt vagyok, folyamatosan dolgozunk. Az egészségügyi dolgozók egy része most még azért nem kér segítséget, mert a pandémia alatt úgy érzik, folyamatosan ébernek kell lenniük, reagálniuk kell arra, ami történik, kezelni a fertőzött embereket. Azzal próbálják védeni magukat, hogy most nem foglalkoznak az érzé­seikkel, a félelmeikkel, félreteszik azokat későbbre. A pandémia után viszont éppen ezért várhatóan megugrik majd a támogatást igénylő orvosok és nővérek száma” – vázolja a jövőt a pszichológus. Kiemeli: azoknál, akik részt vesznek az emberek ellátásában, a PTSD vagy más akutstressz-reakció fejlődésének megelőzésére is hangsúlyt kell fektetni. Többféle terápiás megközelítés létezik, az egyik Anna Barecka-Bocchiola szerint az úgynevezett EMDR-terápia, aminek segítségével feldolgozhatóvá válnak az érzések már nem sokkal azt követően, hogy megjelentek. Ezzel a korai közbelépéssel csökkenhet a PTSD kifejlődésének kockázata. Az EMDR, vagyis szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás egy olyan terápiás eljárás, melyet traumatikus élmények következtében kialakult maradandó problémák kezelésére dolgoztak ki. A módszert magyar szakemberek is ismerik és alkalmazzák. „A lelki fájdalmakról beszélni nem a gyengeség jele, épp ellenkezőleg: ez bátorságot mutat. Nálunk azonban még mindig nagyon stigmatizált a szakemberhez fordulás” – mondja Székely András, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány kuratóriumi tagja, a CallForHelp segélyvonalak képviselője. A nap 24 órájában, a +36-1/770-7333-as számon hívható anonim lelkielsősegély-vonal kifejezetten azért jött létre, hogy támogatást nyújtson az egészségügyi dolgozóknak a veszélyhelyzet idején. A +36-1/770-8877-es telefonszámon délelőtt és este 10 óra között pedig a szociális területen dolgozók kaphatnak segítséget. A telefonálókat minden esetben megértő fülek hallgatják, a több mint 40 önkéntes pszichológus, pszichiáter és mentálhigiénés szakember többsége ugyanis ilyen téren is rendelkezik tapasztalattal. „Ugyan a vonalak az egészségügyi és szociális területen dolgozóknak jöttek létre, de nem csak a munkájukhoz kapcsolódó problémákról lehet beszélni. Vannak persze, akik elmondják, hogy tartanak attól, megfertőződnek és így megfertőznek másokat is, de a szeparáció, a gyerekek tanulási nehézségei vagy a családi problémák is előkerülnek, és erről is lehet, sőt kell beszélni. A cél nem a problémák megoldása, hanem a segítség abban, hogy valaki anonim módon el tudja mondani, át tudja gondolni a nehézségeit.” Azt egyelőre nem tudni, hogy a vonalak a járvány lecsengése után is megmaradnak-e, de vizsgálják ennek lehetőségét. „Sok félelem csak később jön elő, vagy akkor lesz lehetőség foglalkozni vele. Bízom benne, hogy a pszichológusok és pszichiáterek a pandémia után is vállalnak majd legalább havi néhány óra önkéntes, ingyenes segítségnyújtást a rászorulóknak” – reméli Székely András.

Hol lehet segítséget kérni?

A CallForHelp mellett az egészségügyi dolgozók, szakemberek számára lelkielsősegély-szolgálatot működtet többek között a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikája az intézmény egészségügyi dolgozóinak. A Facebookon Mental for Doctors néven a Cordelia Alapítvány más önkéntesek részvételével, az Ébredések Alapítvány zoomon tart közös beszélgetéseket, és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület is biztosít ingyenes segítő konzultációt. Civil felnőttek a 116-123-as telefonszámon kaphatnak lelki elsősegélyt, míg a fiatalok számára működtetett 116-111-es Kék Vonal 0–24-ben elérhető. Azok, akik gyerekekért aggódnak, a 116-000-s számot hívhatják. A Pécsi Tudományegyetem hallgatói és dolgozói számára online segítségnyújtó, konzultatív szolgálatot működtet. A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet az egészségügyi és nem egészségügyi dolgozóknak is igyekeznek segíteni. A +36-30/159-5360-as telefonszámon minden hétköznap 9–15 óra között a pszichoterápiás részleg szakpszichológus-csapata fogadja a hívásokat.

Szerző

Világjobbítás gépi látással

Publikálás dátuma
2020.04.26. 09:10
A Cursor Insight alapítói
Van, aki végigszenvedi a közoktatást, majd neveléstudományból doktorál. Van, aki tizenöt évig jár az ELTE öt különféle karára, és több diplomát szerez. Van, aki könyvkiadót alapít. Van, akit walesi Waldorf gimnáziumba hívnak osztálykísérőnek. Van, aki gépeket tanít az emberi mozgás elemzésére. Van, aki londoni cégével aláírás-hitelesítő versenyt nyer Németországban, és a szegedi egyetemmel együttműködésben parkinsonos betegek állapotát elemző gépi látást fejleszt. Van, hogy mindez megvan egyetlen emberben, és akkor Hanczár Gergőről beszélünk.
Legszívesebben – meséli a Szertár podcastben – éjjeliőr volna vagy a könyvtárellátó munkatársa, mindkét esetben főállásban olvashatna. A világ megismeréséhez és megértéséhez gyerekként is számos irányból közelített. Az irodalom és a történelem érdekelte, de a természettudományokban is otthonosan mozgott, matematikaversenyeken ért el sikereket. Végül a felvételi eljárás akkori sajátosságai miatt inkább matekra jelentkezett. „Olyan felvételi tárgyat választottam, amit nem szubjektíven értékelnek, hogy biztosan ne vigyenek el katonának, mert a stílusom miatt két évet töltöttem volna magánzárkában. Amivel nem lett volna nagy bajom, ha adnak olvasni, de a katonaság nem erről híres” – mondja egy könyvespolc előtt ülve a dolgozószobájában, ahová három fiúgyermek basic mozgalmassága szüremlik be. Walesben, ahol – mint mondja – csütörtök esténként van nyitva a magyar könyvtár, mármint békeidőben.

Késői kibontakozás

Gergő 1993–2008 között informatika- és matematikatanári diplomát szerzett, fizikatanárként, ábrázológeometria-tanárként és szociológus­ként BSc szintet ért el. Hogy mi akart lenni valójában? „Tanárnak készültem, és az is lettem, neveléstudományokból doktoráltam. Mai szemmel látom, hogy ez csak egy azóta jobbára szertefoszlott düh volt a saját taná­raimmal szemben. Ma, a szakmai tudásom csúcsán állíthatom, de tízévesen is pont ugyanígy láttam, hogy a tanáraim többségének sajnos nem volt kellő tudása és tapasztalata ahhoz, hogy tudja, miként kell egy olyan, sajátos nevelési igényű emberrel bánni, mint amilyen én voltam. Legtöbben semmit nem tudtak velem kezdeni azon túl, hogy számonkérték a szépírást. A doktori képzésem tudott az első lenni, ahol végig színjelesen és százszázalékosan csináltam mindent, mert akkor végre nem a felszínemet értékelték. A gyerekkori nehézségeknek van családi háttere is nyilván, én például már akkor sem értettem, hogy ha valaki tegez, miért ne tegezhetném vissza? És ez hét­évesen, az akkori iskolarendszerben okozott némi fennakadást” – mosolyog. Tisztában van vele, hogy a mai napig megosztja az embereket. Vannak, akik meglátják benne a jót, az érdekeset, és ezt nagyon értékelik, és vannak, akik megpukkadnak a sajátosan közvetlen stílusától. Már az egyetemen is sokat tanított, vezette a kutatócsoportját, és sok pozitív visszajelzést kapott, amire büszke. Nem is volt más elvárása a világgal szemben. Tanított egy alternatív iskolában, a gödöllői Waldorfban, ahol a többségtől eltérő gyerekeknek is jól lehetett segíteni abban, hogy megtalálják magukat és kibontakozzanak. Aztán „alapított egy startupot, majd exitelt belőle”. Aztán kapott egy megkeresést a neveléstudományi PhD-fokozatának és tanári diplomái­nak köszönhetően Walesbe, ahol az első Waldorf gimnáziumot alapították éppen, és a legnagyobb osztályhoz kerestek osztálykísérőt. Gödöllőn az első érettségiző osztályban töltötte be ezt a szerepet. Sok mindent csinált már itthon, írt könyveket, alapított könyvkiadót Underground néven. Öt éve elgondolkodott, mit csináljon. „Éppen jött a harmadik gyerek. Albérletben éltünk. Azt gondoltam, hogy ha a fejem tetejére állok, akkor sem fogok tudni Magyarországon számomra vonzó egzisztenciát teremteni, az érvényesülést lehetővé tevő multik világa pedig nagyon nem nekem való.” Így kötött ki végül öt éve Walesben a család, és igazán jól sikerült a beilleszkedés. „Nagy-Britannia teljesen más kultúrkör. A nagyfiam diák-önkormányzati elnök, és szavazata van az igazgatóválasztáson. A diá­koknak iskolai feladat, hogy írjanak az önkormányzatnak, mi nem tetszik nekik, például szeretnének zebrát a közért elé is, vagy szelektív kukát valahová. És írnak, és megtapasztalják, hogy az önkormányzat veretes, brit udvariassággal válaszol, sőt gyakran cselekszik. Ez nekem nagyon tetszik."

Tiszta adat a kincs

Negyvenévesen tudott az életében először anyagilag stabilizálódni. Ráadásul Walesben az élet számos területe, talán csak a szolgáltatások kivételével olcsóbb, mint Magyarországon. Közben az egyik régi kutatására épülő startup cég kikerült az Egyesült Királyságba, és ebben kinőtt egy olyan szerepkör, amihez ő kellett, így örömmel tért vissza a cégbe kutatásvezetőnek, ahol már társala­pítóként korábban is aktív volt. A sokoldalúságának köszönheti, hogy az egykori egyetemi projekt során felgyűlt tudásból kinőtt, mozgáselemzéssel foglalkozó Cursor Insight nevű fejlesztőcégben köze van a legtöbb folyamathoz. Negyedik éve csinálja, és szakmailag ez élete egyik csúcspontja: matematika, mozgáselemzés és programozás együtt. „Szót értek a grafikussal, a programozóval, a kísérletvezetővel, a neurológussal. Értem mindegyiknek a problémáját. Nem vagyok jó programozó, se kiemelkedő matematikus, nálam sokkal jobbakkal dolgoztam már együtt, és igazából nincs semmi olyan, amiben ne lenne valaki jobb nálam, viszont széles spektrumban átlátok minden folyamatot, ez az erősségem” – meséli Gergő. A Cursor Insight fő tevékenysége a mozgáselemzés, ezen belül a – kézügyességként ismert – finommotoros koordináció gépi tanulásához kötődik. De mire is jó mindez? A klasszikus és piacképes kutatások az aláírás-hitelesítésről szólnak, a londoni székhelyű cégnek ez a legjövedelmezőbb tevékenysége. A kézjegy mintázata, a toll dőlésszöge, a vonalak erőssége alapján meghatározható, hogy kié az adott szignó. Ez a tudás a bankszektorban nagy érték, és a cég tud valamit, hiszen a cég a mozgáselemző algoritmusával megnyerte például a Német Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont által szervezett aláírás-hitelesítő versenyt. A történet a számítógépes egérmozgatás megfigyelésével kezdődött. Más jegyek jellemzőek a gyerekekre és más az idősekre, más a férfiakra és más a nőkre. Ez a felismerés érdekelheti a marketingszakmát is, hiszen még pontosabb célzást tesz lehetővé a reklámokkal. Viszont minden ilyen kutatáshoz rengeteg tiszta adat kell, amiből a számítógép később eredményre képes jutni. Gergő azt mondja, az egész világ úgy mozdul, hogy az AI (mesterséges intelligencia) ma már kisebb érték, mint maga az adat. A tiszta adat óriási kincs. A munka legnehezebb része ezért az, hogy legyen tiszta adat, vagy egyáltalán adat. Ezért megy jól a szekere a ­Google-nek, mert milliárdnyi footprint – „emberiböngészés-lábnyom” – van a birtokában. „A kutatás dögletesen unalmas tud lenni. Semmihez nem hasonlíthatóan monoton, amikor egy tízezer aláírásból álló adatbázist kell végigtisztítani. Ha viszont elkészül, akkor őrületesen izgalmas dolgok történnek. A Cursor Insightnál olyan területen mozgunk, ahol évekkel előzünk meg mindenkit. Néhányan ugyan a sarkunkban vannak, két-három évvel mögöttünk, de eltart egy darabig, amíg utolérnek. Meg hát mi is iparkodunk. Állati izgalmas olyan szakterületen otthonosan mozogni, ahol a szakirodalomban éppen arról vitatkoznak, hogy inkább A vagy inkább B, és én már évek óta pontosan tudom a választ. Mert van olyan adatom, olyan matekom, olyan csapatom és olyan algoritmusom. Nagy a kísértés, hogy eláruljam nekik, de az üzlet, az üzlet” – mondja Gergő.

Az értékért fizetni fognak

A mozgásmintázatok gépi tanulása számos területen használható. A katonai és repülésbiztonsági befektetőket érdekelheti a drónok és madarak mozgása közötti különbség. Kutatták már ezt is, solymászokkal álltak a szántóföldön, hogy adatot nyerjenek a madármozgásról, részsikereket értek el. Érdekes alkalmazás lehet a tehenészetek megfigyelése gépi látással: a vemhes szarvasmarháknak egy kritikusan elhúzódó ellés esetén más a farokmozgása, így az állatorvost éppen kellő időben lehetne hívni. Sok pénzt ígérő munka lehetne a lovak mozgásának a tanulmányozása, hiszen a gép jó tippeket adhatna a lovik tippelőinek a versenyzők aktuális állapotáról. „A világjobbítás és a biznisz képesek együttműködni. Ha valaki értéket teremt, azért valaki idővel fizetni akar. A pénzteremtésben nem látok fantáziát, nem tesz boldoggá, ezért nem foglalkoznék lóversennyel. Hogy ki és miként csatornázza be az értékteremtést, az az ügyvezető dolga, és hála az égnek, nem nekem kell annak lennem, így foglalkozhatok a kutatási értékteremtéssel” – magyaráz a kutatási igazgató.

Díjnyertes Dokivideó

A Cursor Insight legizgalmasabb, fenntarthatóságban és világjobbításban is ígéretes, gépi látással összefüggő kutatás-fejlesztései az e-egészségügyhöz kötődnek. A Dokivideó elnevezésű alkalmazásuk például – amely #savelife különdíjat nyert az innovációs és technológiai tárcától a Hack the Crisis nevű programozói kihíváson – nagy terhet vehet le az egészségügy és a krónikus neurodegeneratív betegek (Parkinson- és Alzheimer-kórban szenvedők vagy szklerózis multiplexesek) válláról távoli orvosi felügyelettel. Ez egy videós fejlesztés, amiben az igazán érdekes tudomány majd onnan kezdődik, amikor rákerül egy gépi látás réteg, és a látottakat egy algoritmus elemzi és információt ad az orvosnak vagy a gyógytornásznak. Gergő szerint közel vannak ehhez. Az adatokat a szegedi egyetemmel közösen nyerik majd a betegek mozgásáról. A brit–magyar cégnek az egyébként nagyon szomorú járvány komoly hátszelet jelenthet az e-egészségügyi kutatásokhoz. Ahogy az 1800-as évekbeli lóvész a biciklik elterjedését vagy a II. világháború a kisrepülőgépek fejlesztését, úgy fogja meglökni a vírus az e-egészségügyet, mondja a Cursor Insight kutatási igazgatója.

Szerző