Mi lesz, hogyan lesz ezután?

Publikálás dátuma
2020.04.25. 19:15
A győri Audi-gyár
Fotó: Béres Márton / Népszava
Fogynak a hónapok, ki tudja, meddig bírjuk? Meddig bírjuk a fertőzéseket, a karanténokat? És meddig bírja a magyar, főleg pedig a világ gazdasága? Hogyan indul be a járvány után? Az eddigi pályákon regenerálódik, avagy új, eltérő pályákra kényszerül?
A világ gazdaságát eddig az állandó megújulási kényszer hajtotta: a verseny, amely folytonosan újat kínáló és egyre bővülő fogyasztásból erősíti (erősítette eddig) a gazdaság világában sikereseket. Mindennek alátámasztója, hajtóereje, megvalósítója a XX. század óta folyamatosan erősödő tudományos kutatások, illetve ezek eredményei, a belőlük megvalósuló technikai haladás.

Bővülésre leállás

Első hűtőszekrényünket, egy Westinghouse licenc alapján készült gyönyörűséget, a múlt század hatvanas éveinek legelején vásároltuk és csaknem két évtizedig használtuk otthon, majd néhány évig a hétvégi házunkban. Aztán elajándékoztuk, de még ott is működött egy darabig. Energiatakarékosnak kikiáltott Hajdu mosógépünket bő másfél évtizednyi szolgálat után elajándékoztam, sokkalta modernebbre cserélve. Új gazdája mai napig, több éve használja. A példákat hosszan lehetne sorolni, másféle eszközökkel és szolgáltatásokkal is kiegészítve. Kétségtelen, hogy a régiek helyébe lépett új készülékek az elődeikhez képest lényegesen több funkciót kínálnak, szebbek, sőt okosabbak, akár a „dolgok internetéhez” ( Internet of Things- IoT) is képesek kapcsolódni, ráadásul még energiatakarékosságban is jeleskednek a régiekkel szemben. Csakhogy! A régebbi eszközök robusztusok voltak és a mai, moderneknél lényegesen hosszabb ideig tudtak szolgálni. Igaz, hogy egy mai mosógép, hűtőszekrény, a sok + jellel megtoldott A-besorolásával sokkalta kevesebb energiát fogyaszt, mint az elődje. Igen ám, az élettartama viszont lényegesen rövidebb. Általában az alkotói tipikusan mintegy tíz évre állítják be a használati élettartamot. Nem új jelenség ez a piaci versenyben. Már a múlt század húszas éveiben, amikor a villamos izzók rohamosan terjedtek a világban (mármint a világnak azon részében, ahol már létezett áramellátás), a legnagyobb gyártó vállalatok összeálltak. Szigorú egyezséget kötöttek, hogy tilos olyan izzót gyártani meg eladni, amely ezer óránál többet működik. A megállapodásban kemény szankciókat rögzítettek az ez ellen vétőkkel szemben. Néhány kisebb vállalat nem lépett be ebbe a konzorciumba – tönkre is mentek. Nagyon hasonló a helyzet a mai használati eszközeinkkel: az okostelefontól az autókig húzódik ez a sor. Mindez nagyon előnyös a modern gazdaság szempontjából, mivel állandó mozgásban, sőt lendületben tartja a piacot. Ebbe az állandó lendületbe, bővülésbe rontott be két nagyon zord, ha nem is megálljt, de legalábbis, lassulást indukáló tényező. Az egyik a klímaveszély felismerése. Már eléggé sok éve, sőt évtizede dolgoztak-dolgoznak tudósok, szakértők a bolygónkon mutatkozó jelenségek és fogalmak elemzésén, értékelésén, modellezésén, amikből kiderült, hogy veszélyesen és viszonylag nagy sebességgel emelkedik Földünk légkörének a hőmérséklete, hogy egyre szennyeződik szén-dioxiddal, szén-monoxiddal, nitrogén-vegyületekkel, meg mikrorészecskékkel. Ezek a felismerések eleinte viszonylag gyenge hatást váltottak ki, ám alig egy-két éve, napjainkra világméretű felismerésbe és tömegmozgalmakba torkolltak. Ehhez a veszélyhez járul most a koronavírus pandémia. Hatására egyszeriben, vagyis, lényegében néhány hét alatt lelassult, sőt, egyes esetekben le is állt a nagy léptékű termelés, vele együtt az ugyancsak nagy léptékű fogyasztás. Nem elszórva, itt-ott, néhány helyen, hanem szinte minden országban, mindenütt, ahol most a koronavírus uralkodik: a gazdasági versenyt diktáló világhatalomban, illetve a fejlett és a közepesen vagy alig fejlett országokban egyaránt.
Konténerek a kínai Wuhan kikötőjében
Fotó: STR / AFP

Járvány előtti trendek és új pályák

A fejlett technika által mozgatott eddigi általános és csaknem folyamatos fejlődés, hozzá a globalizáltság, a gazdaságok, a termelés összefonódottsága most visszájára fordult. Ha leáll egyik-másik helyen az anyagok, az alkatrészek, a részegységek szállítása, sőt, leáll maga a szállítás is, akkor nagyon hamar a végtermék-előállítók meg a szolgáltatások egy része is leáll. Íme, egy példa. A modern termelésben a gazdaságosság szempontjából hatalmas előrelépést jelentett a számítógépesítés és a modern kommunikáció, amelyek áldásos házasságából született például a „just-in-time” rendszer, vagyis, hogy nem kell a gyártónak vagy akár egyes szolgáltatóknak nagy készleteket felhalmozniuk, raktározni anyagból, alkatrészből, részegységekből, mert ezeket a szállítótól folyamatosan megkapták. Innen az angol elnevezés: „épp-kellő-időben”. A gazdasági-pénzügyi vezetők öröme, kedvence volt ez a módszer. Igaz, néha egy-egy természeti katasztrófa megmutatta ennek az egyébként remek eljárásnak a gyengeségét, mint például az 1995 januárjában a japán Kóbében bekövetkezett hatalmas, 7,2 intenzitású földrengés, amitől a fontos iparvidék egyszerre megbénult. Persze, nem sokáig, mert végül is ez egyszeri és lokális katasztrófa volt. Ám most, 2020 elején világméretű a katasztrófa, és egyelőre az sem látható, mikor éri el a tetőpontját, majd a lecsengését. Ma még, március végén, amikor ezeket a sorokat írom, úgy tetszik, hogy a járvány még erősen életgörbéjének emelkedő szakaszában van. Ám egyszer csak eléri csúcspontját, sőt a végét is. Az emberek majd újra közlekednek, érintkezhetnek egymással, munkahelyeikre mehetnek az eddig kényszerűen bezárkózottak, a home office helyett ismét a tényleges munkahelyeiken dolgozhatnak. Újra felkúszik a fogyasztás, termékekből és szolgáltatásokból egyaránt, sőt esetleg a járvány előttinél nagyobb mértékben, mert be kell pótolni az elmaradásokat. Beindulhatnak újra a szállítások, lesz ismét anyag-, alkatrész-részegység utánpótlás, helyreáll a közlekedés. Vajon milyen jellemzői lesznek az újra beinduló termelésnek, nemkülönben a fogyasztásnak? Folytatódik-e a hamar életük végére jutó, viszonylag hamar ki- és eldobandó eszközök, berendezések gyártása és használata, avagy újra kelendők lesznek a tartós, hosszú élettartamú dolgaink? Milyen előnyöket és milyen visszahúzó erőt rejtenek ezek a tendenciák? Mennyiben segíthetik napjaink világjárványa idején a gondolkodás és aggódás szempontjából háttérbe szorult környezet-megóvási gondolkodásnak és törekvéseknek az erősödését, és egyúttal, ennek nem is kevéssé ellentmondva, mennyire lassítják, sőt gyengítik az innovatív, bővüléssel, állandóan erős fogyasztással versenyző termelést és fogyasztást a világban? Folytatódnak a járvány előtti trendek, avagy új pályák kerülnek előtérbe? Ma még nehéz érvényes, helytálló válaszokat adni ezekre a fontos kérdésekre, hiszen még arra sincsenek megbízható előrejelzések, mikor cseng le világszerte a járvány, és vajon nem lesznek-e visszaeső szakaszai? Mindenesetre az élettartam az egyik tényező, amely várhatóan alakulni fog, akár úgy is, hogy a piaci verseny egyik fontos tényezőjévé válhat. Van ennek két fontos aspektusa is. Az egyik, hogy mi történik a lejárt életű tárggyal. A szakszerű szétbontása a kívánatos vég. Ez viszont jelentős energiaráfordítással jár, mivel el kell szállítani, szét kell bontani, a hasznosítható anyagokat lehetőleg fel kell dolgozni. Mindezek a műveletek együttesen tetemes energiamennyiséget igényelnek. Márpedig ez a szakszerű szétbontás-feldolgozás a kívánatos eset, mert így hulladékként nem szennyezi a környezetet és emellett ezáltal nagyon hasznos és fontos tényező, hogy így egyes értékes és/vagy ritka anyagok kinyerhetők. Természetesen a leselejtezett, kidobott régit újjal kell helyettesíteni. Ami öröm a családnak és öröm a piacon szereplő vállalatoknak is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az új készülék, eszköz gyártása jelentős anyag- és energiafelhasználással jár. Olykor és nem is ritka esetben igen tetemes mennyiségűvel. Mint például az egyre terjedő elektromos autók akkumulátorai esetében. Amelyeknek a benzin- vagy dízelmotorokhoz képest legfeljebb harmadakkora az élettartamuk, amellett az őket alkotó anyagok erősen fogyatkozók, meglehetősen ritkák a Földön és ráadásul nem is mindig stabil állapotú országokból származnak. Erős gondok ezek, hiszen bolygónk védelme erősen megkívánja a gazdálkodást, a takarékoskodást az erőforrásokkal, az energiával.
Autó lerakat egy Volvo-gyár udvarán a belgiumi Gentben
Fotó: Jonathan Raa / AFP - NurPhoto

Visszahúzódás vagy revitalizáció

Égető tehát a kérdés: végül is mi várható tehát a világ gazdaságában a járvány lecsengése után? Ingatag most minden jóslás. Számos, eddig nem ismert folyamat menetétől függenek a jövőbeli folyamatok. Közülük a legfontosabb a világjárvány időbeli lefolyása. Az érintett országokban nem csupán a gyász kiterjedtsége okozhat jelentős tényezőt a fogyasztás, az igények újraéledésében, hanem a tömeges elszegényedés is, hiszen mindegyik érintett országban nagy tömegek vesztették el tartósan hosszú időre az állásukat, munkájukat és vele együtt nemcsak keresetüket, hanem megtakarításaikat is. A járvány alatt felfüggesztett hitelek, adók, kötelezettségek majd ismét megjelennek, nyilvánvalóan megfosztva attól egyének és családok százezreit, sőt inkább millióit, hogy ismét tömeges fogyasztóként jelenjenek meg a piacon. Ez a jelenség egyes ágazatokban különösen erős hatással fog jelentkezni, mint például a turizmusban, a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokban, és egyes építkezéseken, mivel a nagy beruházók is megsínylik a járvány okozta kieséseket, nyilván a tartós fogyasztási cikkek piacán is – a gépkocsiktól az elektronikus eszközökön át a háztartási készülékekig. Megjelenhet azonban ennek a visszahúzódási jelenségnek egy valószínű ellenpárja is: a gyógyulás és revitalizálódás lendülete. Súlyos betegségből felgyógyultaknál fordul elő, hogy az életöröm felfokozott tevékenységet, akár túlterjengő aktivitást vált ki. Meglehet, hogy hasonló tünetek jelenhetnek meg a gazdaságokban a járvány után. A termelő vállalatok ismét hozzájutnak a szükséges alapanyagokhoz, eszközökhöz, részegységekhez, tehát ismét kibocsáthatnak termékeket. És forszírozzák is az eladásokat, hogy behozzák az elmaradt bevételt, sőt, nyereséget. A kényszerből korábban elbocsátott alkalmazottak ismét dolgozhatnak és keresethez jutnak, ezáltal – a lehetőségeik arányában – újra fogyasztani, vásárolni akarnak. Nyilvánvalóan e folyamatban nagy szerepe lehet egy-egy adott ország politikai vezetésének abban, hogy mennyire támogatja az újraéledést, erősíti-e gazdasági megfontolásokkal, pénzügyi eszközökkel, avagy gátolja, visszatartja azt. Pozitív visszacsatolások, tehát gerjesztő folyamatok indulnak-e be, avagy a „legerjesztések” erősödnek. Természetesen a globális hatások is jelentős tényezőként jelentkeznek abban, merre tart a világgazdaság. Nagy részben, vagy kisebb hatással jelenik-e meg a felfutás, a visszarendezés, avagy új hatások, új igények ereje új pályákra állítja a világrendszert. Ilyen új, akár meghatározó hatás lehet magának a járványnak az emberek, az embercsoportok felfogására, világnézetére gyakorolt ereje. Például a felismerések a tartósság, az élettartam szempontjából, a pazarlás, az eldobálás minimalizálása irányában. Ez utóbbi hatások viszont negatív visszacsatolásként jelentkezhetnek, lassításokat előidézve. Várható új ipari és szolgáltatási ágazatok megjelenése, amelyeket részben a klímavédelem jelszavai, törekvései indukálnak, részben a nagy járvány tovagyűrűző hatásai. Mi lesz, mi várható tehát a beteg világ felépülése után a világgazdaságban? Ma még csak gondolkodni lehet rajta, variánsokat, lehetőségeket vizsgálva. Fel lehet készülni egyes, különböző valószínűségekkel bíró folyamatokra, de biztos forgatókönyvek aligha alakíthatók ki. Ám elénk mered a kérdés: okul-e az emberiség a koronavírus okozta nagy csapásból, átáll-e új, hasznosabb, a távlataiban kedvezőbb pályákra? Vagy éppúgy gyorsan elfelejtjük a mostani tragédiát, mint, mondjuk, az alig három évtizede hatalmas riadalmat keltett és számos áldozatot követelő kergemarha-kórt?

Bihari Tamás: Bögöly

Publikálás dátuma
2020.04.25. 16:52

Fotó: Népszava
„Amikor Bögöly közölte, hogy nem akar bevonulni, már túl voltunk a sorozáson, mert mindketten évvesztesek voltunk, vagyis már a gimiből berángattak. Kérdeztem tőle, mit tervez, hogy megússza a katonaságot. Erre sosem válaszolt, csak titokzatosan mosolygott, de ettől nekem borsódzott a hátam.”
Figyelj, én nem leszek katona, mert azt nem bírnám ki! – mondta Bögöly és valami furcsa, egyszerre kétségbeesett és mély szomorúsággal a szemében meredt rám. Bögöly, valójában Robi, furcsa srác volt. Harmadikban jött az osztályba. A külvárosi gimi kemény hely volt. Afféle budapesti tanügyi büntetőtábor diáknak, tanárnak egyaránt. Ide érkezett Robi. Amikor belépett az osztályterem ajtaján, kicsit dülledt szemével körbepillantott, és azt hiszem, úgy érezhette magát, mint Dániel, akit az oroszlánok elé vetettek. Azzal a különbséggel, hogy a bibliai oroszlánok egészen jól összehaverkodtak az ebédre felszolgált Dániellel. Bögöly megérezhette, hogy ez a falka könyörtelen. A nagyszünetben Tibor, az osztály alfa hímje megkérdezte Robitól, hogy nincs-e rokonságban bögöly, mert annak van ilyen dülledt szeme. Soha nem néztem egyetlen bögöly szemébe sem, így nem tudom, honnan jutott Tibor eszébe ez a baromság, de attól kezdve rajta ragadt ez a gúnynév.  Bögöly nem tiltakozott, igyekezett észrevétlen maradni. Velem valahogy mégis valami barátságféle kapcsolatot alakított ki, mert én soha nem hívtam a csúfnevén, mert még filmen is zavart, ha valakit nyilvánosan megaláztak. Az osztály B-középjének valószínűleg leggyengébb láncszeme voltam, de jó dumám volt, meg ismertem néhány jó kocsmát, ahol tanítás után levezető sörmeccset játszottunk. Hamar észrevettem, hogy Bögöly – no lám, én is így emlegetem – néha nagyon furcsán viselkedik. Maga elé bámult, és ha szólt hozzá valaki, mintha álomból ébredt volna. Nagyszünetben néha elbeszélgettünk, sőt, olykor, ha nem volt közös program a haverokkal, a sulin kívül is dumáltam vele, mert valamiért érdekelt ez a srác. Nem szívesen beszélt magáról és a családjáról, de azért apránként megtudtam róla egyet s mást. Az anyja ’56-ban meg sem állt Amerikáig, otthagyva Bögölyt meg a bátyját az apjukra, aki nemigen tudott mit kezdeni a két kis kölyökkel. Az új anyuka pedig sosem szívelte a készen kapott srácokat. A papa afféle „a munkásmozgalom régi harcosa” volt. Ennek megfelelően egy képeslap főszerkesztője, mert a forradalom alatt is tartotta a száját. A bátyja is – ahogy akkor mondták – sajtóvonalon, egy megyei lapnál lett fontos ember. Bögölyre senkinek nem jutott sok ideje, és nyomaszthatta az apja meg a bátyja terhe. Mindig azt érezte, hogy elvárnak tőle valamit, de nem értette igazán, hogy mit. Félénk és visszahúzódó lett. És nagyon magányos. Talán ezért is fanyalodott rám. Néha fel is ugrottunk hozzájuk. Budán laktak egy szép, öreg ház tágas lakásában. Az apja az a kemény fickó típus volt, nem csodálkoztam azon, hogy Bögölyt nyomasztotta. Én valahogy mégis szót értettem az öregével. Amikor Bögöly közölte, hogy nem akar bevonulni, már túl voltunk a sorozáson, mert mindketten évvesztesek voltunk, vagyis már a gimiből berángattak. Kérdeztem tőle, mit tervez, hogy megússza a katonaságot. Erre sosem válaszolt, csak titokzatosan mosolygott, de ettől nekem borsódzott a hátam. Érettségi után sokáig nem hallottam róla. Egyszer összefutottam az apjával. Megkérdeztem, mi van Bö…, izé, Robival. Először nem válaszolt, majd meghívott egy sörre. „Gondolom, neked is mondta, nem akar bevonulni. Én nem tudtam, nem is akartam elintézni a felmentését, mert kínos lett volna. Az eskü után kezdődtek a bajok. Bolondnak tettette magát, még egy ágyat is kidobott a laktanya második emeleti ablakán. Elérte, hogy elmegyógyászhoz kerüljön és néhány hónap után le is szerelték. De Robi akkorra már tényleg becsavarodott. A Lipótmezőn próbálják rendbe hozni. Kérlek, látogasd meg, hátha egy régi barátja segít a gyógyulásban.” Nem volt szívem azt mondani neki, hogy azért az, hogy barátok lettünk volna, némi túlzás. Láttam az öregen, hogy tényleg kétségbe van esve. Rábólintottam. Vettem valami bonbont meg gyümölcsöt, bár nem tudtam, hogy szereti-e ezeket egyáltalán. Elbuszoztam a hatalmas parkkal övezett százéves Lipótra. Látogatási idő volt, nem kekeckedett a portás. És életem egyik legrémesebb órája következett. Végtelennek tűnő folyósokon vágtam át, ahol emberek jöttek-mentek és nem tudtam megállapítani, ki közülük az ápolt és ki az ápoló. Valahogy mindenkinek olyan űzött tekintete volt. Azután sikerült egy ápolót megszólítanom, aki eligazított. Egy szűk, félhomályos szerzetesi cellára hajazó helyiségbe léptem be. Két ágy volt benne. Az egyiken feküdt Bögöly. Szobatársa megállás nélkül járkált a szobában és amikor megpillantott, közölte velem, hogy Bögöly elszívta a cigijét és adjam neki oda, amit ajándékba hoztam. Hiába magyaráztam, hogy Bögöly soha nem bagózott és ezért nem is hoztam cigit, a fickó nem állt le, így nem vitatkoztam vele, inkább odaléptem Bögölyhöz. Szia Bögöly! – szóltam. Felém fordította a fejét és rám emelte a tekintetét. Soha nem felejtem el azt a pillantást. Olyan üresség volt benne, mint a légüres térben. Letettem az éjjeliszekrényére a bonbont meg a gyümölcsöt és tudtam, hogy Bögöly olyan messzire repült, ahonnan már nincs visszatérés.
Szerző

Saría, Ramadán és a koronavírus

Publikálás dátuma
2020.04.25. 14:56

Fotó: Galgóczi István
Az idei Ramadán már pénteken elkezdődött (április 23-án vagy 24-én). Egy hónap múlva, a böjt megtörésének ünnepén a muszlimok megünneplik, hogy véget ért a böjt és ismét bizonyították önmaguknak és Istennek, hogy erős a hitük.
Az arab Sín-Rá-Ajn betűket helyesen összeolvasva, megkapjuk a SaRaA előírt, törvényt hozott igét. Ebből a szóból képződik a saría és az utca, a sária szó is, mivel ez utóbbi is meghatározza a haladási irányt. Bár a két szónak sem a hangalakja, sem az írásképe nem azonos, mégis van aki összekeveri őket. Khartúmban a taxisofőrünk miután egy órás keresgélés után megtalálta a szállásunkat, plusz borravalót követelve arra hivatkozott, hogy az angol társam saríát mondott a sária helyett, és ő ezért nem találta meg a szállodát. Mi, a Dár ul-Európai Unióból érkezők – egy angol, egy cseh, és én – mellőzve az iszlám igazságszolgáltatás hagyományait, az EU kereti között gyorsan meghoztuk a „fatvánkat” és közöltük: a megalkudott összegnél nem kap többet. Mindez 2010-ben történt. Bár a vallások sok mindenben különböznek egymástól, abban azért közösek, hogy mindegyik előírja, meghatározza, és tanácsolja a híveinek, hogy hol, mikor, mit és hogyan tehetnek, vagy nem tehetnek meg. Ezzel kapcsolatban Isten feketén-fehéren fogalmaz a Koránban, vagy megenged valamit (halál), vagy megtiltja (harám). A Korán sorait értelmezve és összevetve a próféta cselekedeteivel, mondásaival, a korral és az idővel, megszületett az iszlám jog, a fikh. A felmerülő, aktuális kihívásokra adott válaszként a muftik, vallásjogi döntéseket, fatvákat hoznak. Annak ellenére, hogy ezek a fatvák ellentmondhatnak egymásnak, idővel a mindennapi iszlám részévé válnak. A saríába nem csak az tartozik bele, hogy egy muszlim mit ehet és mit nem, kivel házasodhat és kivel nem, de az imádkozás, a böjtölés és a zarándoklat követelményei is. Emellett olyan kérdéseket is tárgyal mint az öröklés, vagy a válás, amelyek valóban jogi esetek. Tehát a saría Isten tértől és időtől független, örök, megváltoztathatatlan útmutatása, amit a vallásban és a vallásjogban jártas szakértők mindig aktualizálnak. Mindezek ellenére a saría és a mi jogrendszerünk között van némi különbség. A saría Isten útmutatása, míg ezt a jogrendszert emberek alkották. A saría az evilági életről szól, míg a világi jogoknak megvan a maguk - munkajog, magánjog – speciális területük. A saría betartásával a Végítélet Napján majd Isten döntése által az ember bekerülhet a Paradicsomba, az emberi törvények elfogadása után csak földi „jutalom”, vagy semmi sem jár. A saría követésével az embere napról-napra tovább fejlődik, közelebb kerül Istenhez, az emberi törvények betartásával csak az embernek felel meg. A saría Isten örök igazsága, míg az emberi jogok vagy egy kisebbség, vagy egy többség véleményét tükrözik, ami lehet jó is vagy rossz is. A saría szemszögéből nézve az állam legfontosabb feladata, a hitélet feltételeinek biztosítása. Az iszlámnak öt pillére van. A hitvallás – a muszlim vallja, hogy nincsen más Isten csak az Isten – mellett a napi ötszöri ima, az alamizsna – arab eredetű szó (al-minha) – adása, zarándoklat Mekkába, és a Ramadán havi böjt. A Ramadán az iszlám időszámítás 9. hónapja, de mivel az iszlám holdéveket és holdhónapokat számol, ezért a „szeptember” mindig tolódik, télből a tavaszba. A Ramadán az iszlám legszentebb hónapja, mert ekkor nyilatkozta ki Isten Mohamednek a Korán első öt sorát. A muszlimok ezt az isteni revelációt ünneplik Ramadánkor, és aki megteheti – azaz felnőtt és egészséges – napkeltétől napnyugtáig nem iszik, nem eszik, nem él nemi életet, és nem dohányzik. De nem csak a gyerekeknek, betegeknek, kismamáknak, terhes nőknek nem kell böjtölniük, hanem az utazóknak sem, mivel az utazás fizikai értelemben fárasztó. Pontosabban fárasztó volt régen, de ma már nem az, ezért a bölcsek megegyeztek, napjainkban 50 km megtétele után beszélünk utazásról. Ezért még Ramadán ideje alatt is a távolsági buszokon – ezt a cikk írója a szunnita Törökországban és a síita Iránban is átélte – étellel és itallal kedveskednek az utasoknak, enyhítendő a távolság fáradalmait. Természetesen egy-egy utazás nem töri meg a böjtöt, lehetőség van az elmulasztott napok későbbi bepótlására, szintén a saría alapján. Viszont még ma sincs konszenzus abban, hogy ha valaki főzés közben megkóstolja az ételt, és – urambocsá' – lenyeli, akkor megtöri-e a böjtöt, vagy nem. 
Irán, Hamadán 2011.
Fotó: Galgóczi István
Erre az egy hónapra megváltozik az élet az iszlám világában. A böjti napokra a tévécsatornák különleges, csak ilyenkor sugárzott filmsorozatokkal készülnek, és a mobilszolgáltatók is speciális csomagokkal kedveskednek az ügyfeleiknek. Az étkezés kezdetét, a naplementét, ami egyben a napnyugati ima ideje is, az emberek vagy az imahelyeken, vagy a lakásokban – szűk és tág családi, baráti körben – vagy éttermekben várják. Ilyenkor a legtöbb étterem előtt az utcákon, tereken, hosszú sorok kígyóznak. Egyszer megkérdezték Mohamedet, hogy napnyugtakor mit csináljon először a muszlim: imádkozzon, és azután egyen, vagy előbb egyen, és csak utána imádkozzon? A próféta azt mondta, egyetek, igyatok egy keveset, majd imádkozzatok, és csak ezután folytassátok az evést. Mert ha üres gyomorral mentek a mecsetbe, akkor az ima során folyamatosan az ételre gondoltok, és nem Istenre. Ha viszont az iftárral kezditek, elképzelhető, hogy az imádkozás meghajlásakor vagy leborulásakor az étel nem marad a gyomrotokban. Tunéziában datolyával és vízzel kínáltak a mecsetben, majd jött az ima, Isztambulban pedig könnyű ételekkel – üdítőkkel, vízzel, joghurttal, lekvárral, mézzel, kenyérrel, sajttal, olívabogyóval – megrakott asztal fogadott egy mecsetben. A koronavírus a muszlimok mindennapjait is megváltoztatja, és a saríára hivatkozva az állam most korlátozza a hitéletet. Sok mufti idézi Mohamed mondását (hadísz), mely szerint a gyakorlati vallásos élet fele nem más, mint a tisztaság. A vírus miatti kötelező szabályok betartását kérte a híveitől Irak síita vezetője, Ali al-Szisztáni, és Törökország is hasonlóan nyilatkozott. Az Egyesült Arab Emirátusokban fatva támasztja alá, hogy milyen fontos a személyes felelősség és a közösség kerülése a fertőzés megállítása érdekében. Kuvaitban amikor a müezzin imára hív, a megszokott „Gyertek imádkozni!” felszólítás helyett most azt kéri, hogy „Imádkozzatok az otthonaitokban!” Ugyanis Mohamed korában, amikor erős szél, vagy eső volt, a müezzin az otthoni imádkozást ajánlotta. Iránban betiltották a pénteki, közösségi istentiszteleteket, üresek a mecsetek, és Szaúd-Arábia sem fogad zarándokokat. Zárva a mekkai Nagymecset és a medinai „próféta mecsetje” is, az imákat ugyan megtartják majd, de hívők nélkül. Szinte biztos, hogy a koronavírus a Ramadán megszokott gyakorlatát is felborítja, és a folyamatnak már vannak előjelei. Ilyenkor nagyon sokan utaztak volna Mekkába, de ezek az utazások most törlődnek. Ez nem csak a zarándokokat, az utazást szervező irodákat érinti, hanem a mobilcégeket is, mert Mekkából, Medinából milliók külde(né)nek élő hang- és képüzenetet az otthoniaknak. Egyiptomban is bezártak a mecsetek és a templomok is, hiszen ott nagy számú keresztény közösség él. A fertőzést elkerülendő, a már említett közös éttermi étkezések is elmaradnak az éttermekben, szállodákban. Ez a koldusokat is érinti, mivel sok étterem önkéntes alamizsnaként ilyenkor ingyen gondoskodik néhány koldusról. A napnyugta közeledtével az emberek egyre fáradtabbak, sokan ingerültek, megsokasodnak a koccanásos balesetek, és napnyugtára mindenki igyekszik egy nyugodt helyre menni. Ezért az ingázók fáradalmait enyhítendő, Abu-Dzabiban az emírség biztosított ingyen iftárt az ingázóknak. Általánosan elfogadott az iszlám világában, hogy aki nem tud böjtölni, vagy anyagilag megteheti, pénz- vagy ételadományt ad valamelyik mecsetnek. Ezekből szintén a koldusokat látják el. De hogyan fogják most szétosztani az adományokat, ha a mecsetek zárva? Az ünnepnapok során sok muszlim több napot tölt egy mecsetben, ahol böjtöl, imádkozik és a Koránt olvassa. Ez is elmarad(hat) most, akárcsak a közös Korán-olvasás, a délutáni és a napnyugati ima között, vagy a hajnalig tartó önkéntes, tarávih imák imádkozása. És mi lesz a hónap 27. estéjének megünneplésével? A hagyomány szerint ezen az éjszakán nyilatkozta ki Isten a bölcsességét először Mohamednek Gábriel arkangyal közvetítésével. Az idei Ramadán már pénteken elkezdődött (április 23-án vagy 24-én). Egy hónap múlva, a böjt megtörésének ünnepén a muszlimok megünneplik, hogy véget ért a böjt és ismét bizonyították önmaguknak és Istennek, hogy erős a hitük. A munkaszüneti napokon az emberek meglátogatják és megajándékozzák egymást. Ezért sokan akár 50 km-nél is többet utaznak. A vallásokról szóló hírekből tudjuk, a megvilágosodottakat nem lehet felvilágosítani. Kérdés, hogy a látogatással kapcsolatban kinek mit fog mondani a fatvája, már csak azért is, mert a hazaút Magyarországon át is vezethet.
Frissítve: 2020.04.28. 09:09