A többiek

Azoknak az összessége, akikkel a hivatalos veszteséglistán nem számolnak. Az a tüdőtranszplantációra váró 17 éves például, akinek a műtétét elhalasztották. Vagy az, akinek el kell halasztania a petesejt beültetést, és nem tudja, hogy a következő hormonidőzítésre lesz-e pénze. Aki most nem tudja megnézetni a furcsán elszíneződött anyajegyét. Akiket a kórházi ágyak felszabadítása okán hazaküldenek a családhoz meghalni, vagy tovább élni, ha sikerül. 
Azok, akiket már az utcára tettek, de nincs tartalékuk, viszont van egy-két gyerekük és albérletük. Az újszülöttjét elvesztő, súlyos depresszióval küszködő fiatalasszony, akinek a találkozók az élethez való kötődés utolsó fonatai. Az idős, aki fél kimozdulni, mert az utcán rámordulnak, hogy takarodjon haza, miatta van az egész. Az egyetemista, akinek visszadobják a beadandóját, mert hiányolják belőle a szakirodalmat, a „könyvtári órákat”, és a hiányzó kreditek miatt csúszhat, miközben a szülei nem tudják tovább eltartani. Az elsős kisleány, aki a szegregált településen az ebédre vár. A leckét nincs min megírnia, de a családnak nagyobb gondja is van ennél: az utcában már senkinek sincs munkája, a helyi kisboltban pedig már nincs hitel. Hiába ér véget a járvány, neki hiányozni fog az ábécé második fele, így indul majd neki a másodiknak, ahol az utolsó padba kerül, és talán soha nem jut előrébb. A gimnazista, aki az otthonápolt szívbeteg öccse miatt nem mer elmenni most érettségizni, őszre viszont már elsodorja az élet. 
Az idősotthonban dolgozó, akinek a férjét miatta rúgták ki, mert az öregektől behurcolta volna az üzembe a vírust. A karantén miatt összezárt család, ahol az asszony folyton azt figyeli, mikor lendül a kéz, hogy ott legyen, mielőtt a gyerekre sújt le. A járvány előtt hitelt felvevő, ám utána szinte azonnal munkáját vesztő fiatal pár, akiknek az egész élete omlott össze egyetlen hét alatt.
Akiknek a járvány sorsfordító cezúra, egy hosszú, talán soha véget nem érő örvény kezdete. A hivatalos áldozatok sokszorosát kitevő járulékos veszteségek.
Szerző
Szalai Anna

Járvány kontra gazdaság

A részlegesen karanténba zárt emberek többségének lelkét ezekben a hetekben, hónapokban párhuzamosan kétfajta szorongás dúlja föl. A jelent a megbetegedéstől, a fertőzéstől való félelem hatja át, a jövő kilátásait pedig az egzisztenciális aggodalmak borítják árnyékba. Biztosra vehető, hogy az idő előrehaladtával Magyarországon egyre szélesebb körben hatalmasodik majd el a létbizonytalanság miatti kétségbeesés. A KRTK Közgazdaságtudományi Intézet kutatói – a Google-keresések száma nyomán – arra figyeltek fel, hogy folyamatosan nő az érdeklődés a munkanélküliséggel kapcsolatos tartalmak iránt. 
S mivel az internetes kereső előtt aligha van titok, így akár minden egyes településről  pontos adatokkal rendelkeznek, tudják, hogy hol, mikor, hányan és mire voltak kíváncsiak. Az állás elvesztésének réme a legnagyobb arányban a fővárosiak mellett az észak-dunántúliakat fenyegeti, különösen azokat, akik az országhatárokhoz közel laknak. A gyakorisági sorrendben az élmezőnyt eddig vezető „időjárás” és „menetrend” szavakat felváltotta a „munkaügyi központ”, a „kormányhivatal” és a „közfoglalkoztatás”. Ez a sajátos barométer tűpontossággal jelzi, hogy az Ausztriába ingázókban, a nemzetközi láncokba betagolt cégek dolgozóiban és a turizmus-vendéglátás alkalmazottaiban a legnagyobb a félsz. Az ellehetetlenülés veszélye erőteljesen fenyegeti a tőkehiányos mikro-, kis- és középvállalkozásokat is. Belőlük szám szerint ezeken tájakon működik a legtöbb.
Lehet-e választani a gazdaság megmentése és a fertőzés feltartóztatása között? Aligha. A gazdasági lobbi érdekérvényesítő képessége erőteljesebb ugyan, de még mindig az ismeretlen tulajdonságokkal bíró világjárvány az úr! Ennek ellenére, különféle rafinált belső szervezési megoldásokat alkalmazva, apránként egyre több multinacionális cég próbálkozik meg a termelés újraindításával, akár megrendelések hiányában is, marketing szempontból. Ígérik: az egészségügyi követelményeket betartják. Aki beteg, hazaküldik. Jön helyette más! A mindennapok hősévé avatták eközben azt az autógyári munkást, aki a gazdasági életet ellehetetlenítő távolságtartás kivédésére is megoldást talált: ha ketten szerelnek egy járművet másfél méteren belül, akkor műanyag lemezt tesznek kettejük közé.
A gazdaság megmentése elképzelhetetlen a fertőzés leküzdése nélkül. A világjárvány súlyos sebet ütött a fejlett országokban a fogyasztói bizalmon. A szükséges tartalékolást sok helyen felváltotta a „békeidőkben” elképzelhetetlen mértékű betárazás, feltéve, ha a családoknak módjukban állt ezt megtenni.  
Manapság gyakran idézik, hogy egy ismert rendszerbiológus szerint a teljes karantén nyilván gyorsabban felszámolná a vírust, de a több százezer munkanélküli léte is számos egészségügyi költséggel, halállal, depresszióval, pszichológiai kezeléssel jár. Ezért a legfeljebb néhány napos munka után a hosszabb távolmaradás mellett tette le a voksát, mondván, ezalatt a megbetegedés is megjelenhet. A járvány megállításának azonban nincs alternatívája.
Szerző
Bonta Miklós

A katonai kiürítés hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban a kórházi ágyak kiürítéséről), hogy „ez egy orvosi döntés, és nem politikai döntés”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a lényeges döntés politikai volt. Mint Orbán maga is elmondta, a különböző szakemberekkel folytatott megbeszélései alapján ő vonta le a következtetést, hogy 8 ezer lélegeztető-gépre és 30 ezer kórházi ágyra van szükség a koronavírusos betegek ellátásához. Ezek a szakemberek egyelőre nem álltak a nyilvánosság elé, ellentétben azokkal, akik szerint ez erős túlzás és legföljebb fokozatosan kellene felszabadítani az ágyakat, tehát a különböző szakmai, orvosi véleményekből Orbán politikai következtetést vont le. Vagy még inkább katonapolitikait, hiszen szerinte egy nagy katonai jellegű akció kellős közepén vagyunk. Parancs végrehajtva. 
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy azért állítják vissza a 13. havi nyugdíjat, mert eddig, ha jött egy komoly válság, a baloldali kormányok elvettek egyhavi fizetést és nyugdíjat, most viszont szeretnék világossá tenni, hogy ez nem következik be, hanem többletsegítséget fognak nyújtani.
Ezzel szemben a tény az, hogy a 2008-2009-es világválságban a kormánynak spórolnia kellett, most azonban olyan jellegű a válság, hogy költenie kellene a bajba jutottak megsegítésére. A világon mindenki ezt teszi, hogy megmaradjanak a veszélyeztetett munkahelyek, és a munkanélküliek átvészeljék a nehéz időket. Ehhez képest az Orbán-kormány jövőre kezd adni egy hétnyi plusz támogatást a nyugdíjasoknak, ahelyett, hogy most adna annak, akinek kell. Mert jövő februárig is ki kell bírni valahogy. 
Azt állította Novák Katalin államtitkár, a Fidesz alelnöke (egy francia lapnak adott interjújában), hogy az Európai Bizottságnak inkább a koronavírussal kellene foglalkoznia, nem Magyarországgal. 
Ezzel szemben a tény az, hogy a Bizottság a koronavírussal foglalkozik, és a magyar kormánnyal is csak azért, mert a járvány miatt elfogadott felhatalmazási törvény alapján Európában példátlan jogokhoz jutott, ami tovább rombolja a demokráciát. És ez járványos. 
Azt állította a Mandiner című kormánypárti portál (egy videót is bemutató cikkének címében), hogy „így kiabált Macronnal az ápolónő”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a videó szerint nem kiabált, hanem nyugodtan beszélt. Csak a Mandiner. 
Azt állította Szabó László, az óriási kormányzati médiacsoport, a Mediaworks új elnök-vezérigazgatója (az alája tartozó Világgazdaság című lapnak), hogy Magyarországon balliberális túlsúly volt jellemző a rendszerváltás óta a médiában, és „ez a helyzet talán normalizálódott az elmúlt években. Ugyanakkor még mindig nagyon sok a teendő, hogy a konzervatív, polgári értékek is megfelelően legyenek képviselve a magyar médiapiacon.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a helyzet abnormalizálódott, ugyanis a kormány propagandafórummá változtatta a magyar média túlnyomó részét. Ha még ezek után is sokat kell tenni azért, hogy „a konzervatív, polgári értékek” megfelelően legyenek képviselve, akkor van mitől félni.
Szerző
Bolgár György