Szlovákia kéthetente enyhít a korlátozásokon

Publikálás dátuma
2020.04.19. 17:02
Igor Matovic
Fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP
A pozsonyi kabinet vasárnap fogadta el programját, amely előirányozza az állampolgársági törvény enyhítését, valamint kijelenti: nem támogat a nemzeti kisebbségek asszimilációját célzó lépéseket.
El akarják fogadni a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt, amely az asszimiláció lassítását és a kisebbségi jogok gyakorlásának lehetőségét biztosítaná. Ugyancsak fontolóra veszik a Nemzetiségi Kisebbségek Hivatalának létrehozását, amelynek az lenne a célja, hogy a kisebbségek ezen keresztül kapcsolódjanak be az őket érintő közügyekbe.
Több más európai országhoz hasonlóan Szlovákia is megkezdi a lassú és fokozatos visszatérést a mindennapi életbe. Igor Matovic miniszterelnök holnap ismerteti a gazdaság újraindítására vonatkozó ütemtervét. A pozsonyi Új Szó belső információkra hivatkozva azt írja, hogy a kijárási és egyéb korlátozások enyhítése várható. A tervet járványügyi szakértők és orvosok dolgozták ki. Hírek szerint az enyhítést az új fertőzése számához igazítják. Ha kevés lesz a fertőzött, akkor kéthetes intervallumokban újabb és újabb enyhítések lépnek majd életbe. Ha viszont romlik a helyzet, a korábbi engedményeket is visszavonják. Azért kéthetes időszakban gondolkodnak, mert ennyi időt is elérhet a koronavírus lappangási ideje. Szlovákiában az új megbetegedések száma 1161 és csak 12-en haltak meg.
Közben a rendőrség dokumentumokat és hardvereket foglalt le egy Pozsony közeli idősotthonban. Előzőleg Matovic mindazok megbüntetését követelte, akik bevitték a vírust az intézménybe. Bizonyítékok előtárása nélkül azt állította, hogy az idősotthon egyik munkatársa külföldi útja során fertőződött meg és miatta betegedhettek meg az idősek. A liberális média szerint Matovic vádaskodásával megosztja a társadalmat.

Patthelyzet Lengyelországban

Publikálás dátuma
2020.04.19. 16:07

Fotó: Mateusz Wlodarczyk / AFP/NurPhoto
Mindenáron ragaszkodik az elnökválasztás lebonyolításához a varsói kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS). A hatalom az emberek egészségére is fittyet hány.
Semmi alkut Kaczynskivel! Ezzel a címmel jelentetett meg harcos vezércikket Adam Michnik, a liberális Gazeta Wyborcza főszerkesztője. A politikus szerző, hajdani ellenzéki vezető, aki jó pár évet töltött az államszocializmus börtöneiben azt mondja: most a lengyelek az életükért küzdenek, a jobboldali kormánypárt vezére Jaroslaw Kaczynski pedig egyedül a hatalmáért. A cikk azért is vált aktuálissá, mert a Lengyelországot is ellepő járvány (vasárnap délelőtt 347 halott) még a csúcs előtt van, de a kormánypárt minden áron választásokat akar rendezni. Ezt háttéralkukkal, a társadalom megtévesztésével és jogi trükkökkel akarják elérni. Michnik vitathatatlanul a legtekintélyesebb alak az ellenzéki térfélen. Nem csak ellenzéki múltja és a mögötte álló vezető napilap és médiacsoport teszi vezető személyiséggé. A gond az, hogy a lengyel ellenzék – a liberális és a baloldali, valamint a tradicionális parasztpárti is – magára hagyatott, nincs egyetlen vitathatatlanul tekintélyes vezetője sem. Ebben a helyzetben a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt és vezére szinte szabadon játszik a tömegek életével. Már korábban megírtuk, május 10-ére tűzték ki az államfő megválasztását. A PiS nemrég még ragaszkodott a választáshoz a „Maradj otthon!” helyzetben. Nem volt hajlandó figyelembe venni, hogy az óriási tömeg mozgatása veszélyeztetné a rendezők és a szavazók egészségét, miközben feltehetően minimális lenne a részvétel. Némi latolgatás után Kaczynski úgy döntött: megtartják a választás – postai úton. Erre törvénymódosítást fogadtak el röpke 3,5 óra alatt. A gyors megvalósításnak van egy nagy akadálya: a szenátusban az ellenzéknek többsége van, s azt ígérik, ki fogják használni a rendelkezésükre álló egy hónapos időt. Ha elutasítják az eredeti szöveget a szejmben nagy többséggel lehet csak visszatérni ahhoz. Ennek a sikere kétes, mert időközben megbomlott a kormányzó jobboldali koalíció egysége. Az egyik kisebb jobboldali koalíciós párt vezetője Jaroslaw Gowin a szavazás elhalasztását javasolta, majd azt, hogy alkotmánymódosítással hosszabbítsák meg a hivatalban lévő Andrzej Duda mandátumát. Kaczynski némi késéssel ugyan támogatta ezt a javalatot, de a parlamenti matematika kizárja, hogy ez átmenjen a törvényhozáson. Az ellenzék nem megy bele ilyen alkotmánymódosításba – jelentették ki szokatlanul egységesen. Állítólag Duda is ellenzi ezt, mivel utána ki kellene véglegesen költöznie az elnöki palotából. A PiS döntését feltehetően az vezérli, hogy bízik fanatikus törzsszavazóiban, akik követve a pártot megszavazzák majd Dudát a kiküldött borítékokban. Eközben az ellenzéki szavazók vagy tudatosan, vagy egészségüket féltve bojkottálják majd a rendezvényt. Amelynek a létrejötte is kétséges: a bizottsági tagok létszámának több, mint a fele hiányzik. A postának nincs gyakorlata a hasonló szavazások lebonyolításában, az alkalmazottak félnek a fertőzés veszélyétől. Nem lenne szükség ezekre a cselekre, ha a szejm bevezetné az alkotmányosan lehetséges „természeti katasztrófa” vészhelyzetét. Ezt viszont a kormányzó párt elutasítja. (Talán attól tartanak, hogy a társadalmat az 1981 december 13-án életbe léptetett szükségállapotra emlékezteti majd. Ezzel fojtotta el az államszocialista rendszer a Szolidaritás tömegmozgalmát.) A másik ok az lehet, hogy úgy számol Kaczynski, hogy amennyiben pár hónap múlva választanak, úgy a járvány következményei miatt a választók megbüntetik pártját, s ellenzéki jelölt lehet az államfő. Eközben a kormány a napokban enyhítené a gazdaságot korlátozó megszorításokat. Ez is ellentétes a vészhelyzet bevezetésével. A járvány társadalmi egységet követel Lengyelországban is. Ilyen nincs, mert a kormányzó nacionalista jobboldal kivételes hatalommal akarja magát felruházni. Nincs párbeszéd, a PiS képtelen erre, s az ellenzék nem elég erős arra, hogy kikényszerítse a kompromisszumot. Ha keresztül is vernek egy május végi postailag megoldott elnökválasztást, borítékolni lehet a vészes következményeket.

Razziázott a rendőrség egy szlovák idősotthonban

Publikálás dátuma
2020.04.19. 12:51
Képünk illusztráció
Fotó: AFP\SCIENCE PHOTO LIBRARY
A nyomozók számítógépeket és dokumentumokat foglaltak le az intézményben.
Számítógépeket és dokumentumokat foglalt le egy idősotthonban tartott razzia során szombaton a szlovák rendőrség, amely annak nyomait kutatta, hogy mi okozta a koronavírus-fertőzöttek számának meredek emelkedését Szlovákiában. Igor Matovic szlovák kormányfő korábban azok büntetőjogi elszámoltatását követelte, akik behurcolták a vírust az idősotthonokba. Matovic szerint egy külföldi utazásról visszatért alkalmazott vihette be az idősekre különösen veszélyes kórokozót az egyik pozsonyi idősotthonba, de erre egyelőre nincs konkrét bizonyíték. Szlovákiában a coronavirus.app és a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap déli adatai szerint jelenleg 1161 fertőzöttről tudnak, a halálos áldozatok száma pedig 12. A kormány intézkedéseinek bírálói szerint a szlovák hatóságok nem végeznek elég tesztet, emellett csak azokat az áldozatokat tudják be a vírusnak, akiknél semmilyen más halálok nem bizonyítható.