Készülnek a járvány lecsengésére a nyugat-balkáni országokban

Publikálás dátuma
2020.04.18. 09:39

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
A térség szakértői szerint május 4-e után lassan megkezdődhet az élet visszatérése a rendes kerékvágásba.
Az új típusú koronavírus-járvány lecsengését várják a nyugat-balkáni országok, a térség szakértői szerint május 4-e után lassan megkezdődhet az élet visszatérése a rendes kerékvágásba. Szerbiában az utóbbi 24 órában 5318-ról 5690-re emelkedett a bejegyzett fertőzöttek száma. Belgrád országos kampányt indított, amelyben arra buzdítja a koronavírus-fertőzésből kigyógyultakat, hogy adjanak vérplazmát, amit a fertőzöttek gyógyítására használnának. Szerbiában eddig 534 személy gyógyult ki a Covid-19 betegségből, a segítségükkel kezelhetők lennének az új fertőzöttek. Észak-Macedóniában péntekről szombatra 1081-ről 1117-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Szkopje azt fontolgatja, hogy a 65 év felettiekre a járvány lecsengését követően is kiterjeszti a kijárási tilalmat, és az idősek az év végéig egyáltalán nem, vagy csak meghatározott időközönként léphetnének az utcára. Montenegróban az utóbbi 24 órában egyetlen új fertőzöttet sem regisztráltak, így a hivatalos adatok szerint 303 fertőzött van az Adria-parti államban. Az országos közegészségügyi intézet vezetője szerint a montenegróiak nem elég fegyelmezettek, és legalább tíz százalékuk egyáltalán nem tartja be sem az elővigyázatossági intézkedéseket, sem a kormány rendelkezéseit. Elmondta, ha továbbra is ilyen marad a helyzet, a kormány még szigorúbb intézkedésekkel lép majd fel az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Bosznia-Hercegovinában szombatra 1164-ről 1212-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az ország vezetése a nemzetközi segítségben vagy a járvány gyors lecsengésében bízik, a legyengült egészségügyi rendszer ugyanis segítség nélkül nem tudna megbirkózni nagyobb számú beteggel. Koszovóban egy nap alatt 449-ről 480-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az egészségügyi minisztérium reményei szerint május 4-e után jelentősen lelassul az új fertőzöttek számának a növekedése, és az élet lassan visszatérhet a megszokott kerékvágásba.
Szerző

Szabad szemmel: Orbán tényleges monopóliumot alakított ki egy formálisan versengő környezetben

Publikálás dátuma
2020.04.18. 09:17

Nemzetközi sajtószemle, 2020. április 18.
FAZ Az Európai Tanács elnöke a jövő hét végén esedékes videókonferencián fel akarja vetni a magyar helyzetet az állam- és kormányfőknek. Charles Michel központi kérdésnek tartja, hogy milyen tanulságokat vonunk le a válságból, mivel bármennyire is korlátozni kell bizonyos jogokat a járvány miatt, a közös értékeket nem lehet kihajítani. Ezért ő maga továbbra is amellett van, hogy a jogállamiság betartásához kell kötni az uniós támogatások kifizetését. Attól azonban nem fél, hogy az EU rámegy a megpróbáltatásra, mert a szükséges eszközökön túlmenően megvan a politikai akarat is, hogy fennmaradjon. Bár az esetleges koronakötvények ügyében megy a vita, de abban egyetértés mutatkozik, hogy meg kell menteni az egységes piacot. Ebbe beletartozik, hogy elég pénzt kell mozgósítani az újjáépítésre a többi közt az unió és az Európai Befektetési Bank alapjaiból. A stabilitáshoz azonban az is szükséges, hogy mielőbb dűlőre kell jutni a következő hétéves költségvetés ügyében. Michel biztos abban, hogy a világ már nem lesz olyan, mint amilyen a ragály előtt volt. Újjá kell szervezni a termelést, bizonyos javak előállítását vissza kell hozni Európába. Az EU-nak autonómnak kell lennie, ami persze nem jelent autarkiát.
Deutschlandfunk A Bizottság előző vezetője azt mondja, koronaválság ide vagy oda, meg kell követelni, hogy a Bizottság és a tagállamok végre beszéljenek világosan Magyarország kapcsán. Mert az nem elegendő, hogy a jogállam kötelező tiszteletben tartásáról szónokoljanak, néven kell nevezni a gyereket! Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy jelenleg nem a magyar probléma áll a figyelem előterében. De mindenképpen egyértelművé kell tenni, hogy kiről van szó. Jean-Claude Juncker mindezt megtoldotta azzal, hogy jó volna, ha a tagok, amelyek ereklyetartóként viszik maguk előtt a jogállamiságot, nem csak finoman, ünnepi beszédekben érintenék a kérdést, hanem keresetlen szavakkal helyre tennék Orbánt. A politikus arról is szólt, hogy egyetlen állam sem a saját hibájából keveredett bele a mostani válságba, de meg kell mutatni, hogy az EU szolidáris közösség. Elegendő forrást kell mozgósítani a tagok megsegítésére, például a közös költségvetés útján. Legfőbb ideje, mert a határlezárások nem keltettek jó benyomást az emberek jórészében. Mert ahogy például Németország eljárt ez ügyben, az maradandó következményeket von maga után. De most főként az olaszoknak és a spanyoloknak kell segíteni. Berlinnek pedig mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Európának itt határozottan és összehangoltan kell eljárnia. Nem lesz olcsó mulatság a válság leküzdése. De ha nem szánunk elég forrást rá, akkor a végén csak még nagyobb lesz a számla.    
Die Welt Ungváry Krisztián szerint Orbán Viktor igyekszik politikai hasznot húzni a járványból, még több hatalmat ragad magához, ami rossz érzést kelt, hiszen jelenleg az volna a legfőbb feladat, hogy emberéleteket mentsenek. Ehelyett a kormány a maga kisded politikai játékát űzi, gyengíti az ellenzéket. A hosszú interjúban a történész rámutat, hogy a felhatalmazási törvény csupán a jéghegy csúcsát jelenti. Ide tartozik az ellenzéki pártok és az önkormányzatok anyagi alapjainak megcsapolása is. Az igaz, hogy a miniszterelnök az elején félvállról vette a bajt, de azután viszonylag gyorsan korrigált. Itt a gond az, hogy nemigen átlátható a küzdelem a vírus ellen. Azon kívül csak korlátozottan végeznek teszteket, így sebesen és észrevétlenül terjed a kórokozó. Ez pedig megnehezíti, hogy az ország visszatérjen a normális állapotokhoz. A sajtószabadság további korlátozása különösen veszedelmes, mert kiiktatták a korábbi jogi korlátokat, hogy meg lehessen állapítani a rémhírterjesztés tényállását. Az Orbán-rendszer mindazonáltal nem diktatúra, a bírálókat nem gyilkolják meg vagy zárják koncentrációs táborba, csak éppen lehetetlenné teszik a megélhetésüket. Orbánnak a szükségállapottal egyetlen célja van: meg akarja nyerni a következő választást. Hiszen ha veszít, aggódhat a szabadsága és a vagyona miatt. A győztesek bizonyosan megpróbálnák felelősségre vonni őt és a strómanokat is a sikkasztásokért. Úgyhogy a politikus a teljhatalmat lehetővé tevő jogszabállyal újabb csapdát állított az ellenzéki erőknek. Hiszen immár azt hirdetheti, hogy azok hazaárulók, megtagadták az együttműködést a kormánnyal, a vírus pártján állnak. A törvény nagy előnye éppen az számára, hogy gyalázhatja az ellenfeleket. A hatalmát demonstrálhatja és megfélemlítheti a másik oldalt általa. A történész megjegyzi ugyanakkor, hogy a kormány hiába hivatkozik a kétharmadra, mert ugyan az Országgyűlés működik, csak éppen nem a jogállam elvei alapján. Arról nem beszélve, hogy a Fidesznél olyan frakciófegyelem uralkodik, amilyen még a nyilasoknál sem volt divatban. A 133 kormánypárti képviselő egytől egyik Orbán akarat nélküli kreatúrája, ezért nem gond nekik, hogy saját maguk fosztják meg amúgy is csupán elméletben létező hatalmától a parlamentet. Az ország évek óta anyagilag profitál az unióból, noha a kormányfő rendszeresen uszít Brüsszel ellen, és ő maga, a családja, valamint az emberei közösségi forrásokat nyúltak le, minden következmény nélkül. Ugyanakkor az EU tiltakozása képmutató, hiszen nincsenek szankciók. Ám az nem sülhet el jól hosszú távon, ha valaki csak szövegel, de nem tesz semmit. A Fideszt évek óta nem zárják ki a Néppártból, ám ez a tétlenség életveszélyes. Hiszen a példa ragadós lehet és ez hosszú idő átlagában szétverheti az integrációt. Itt pontosan a pénzcsapokat kellene elzárni, azon kívül ki kellene tenni a magyar képviselőket az EPP strasbourgi csoportjából. A szélsőjobbos, Európa-ellenes táborban a helyük. A mostani helyzetért felelősség terheli Németországot is. Ám nem látni, hogy bármi is változna, de Orbánnak azért van egy gyengéje: nem tudja magát visszafogni és egyre harciasabb kijelentésekkel kell magához kötnie a választóit. Így eljuthatunk oda, hogy reális eséllyé válik az uniós kilépés. Viszont ha kiválunk, akkor összeomlana a gazdaság. Meg az sem fog jól hatni, amikor jönnek majd a képek zsúfolt halottasházakról, illetve több százezer munkanélküli lesz. Akkor könnyen fordulhat a kocka. A válságkezelés még egy demokratikus ország számára is nagy feladat, nem hogy Orbánnak.
Foreign Policy Orbán Viktor nem tudja dekrétumokkal kiirtani a koronavírust, az autoriter politikus ugyan diktátori felhatalmazáshoz jutott, de vissza fog ütni rá, hogy elhanyagolta az egészségügyet, illetve hogy nem tud mit tenni a forint leértékelődése ellen. „Viktátor” a tekintélyelvűséget úgy csomagolta be az utóbbi 10 évben, hogy kliensei és ellenségei is láthatták, kinél van az erő, Közben azonban fenntartotta a látszatot, aminek a révén a barátai mondhatták, hogy itt egy demokratikusan választott vezetőről van szó. Ez a fondorlat segítette hozzá, hogy kivédje az uralmát fenyegető legtöbb veszélyt. Még a CDU sem csatlakozott a minap a felhíváshoz, hogy tegyék ki a Fidesz szűrét a Néppártból. Ám olyan pofátlanul szerzett teljhatalmat, hogy az megmutatta a demokratikus homlokzat határait. A Facebookhoz és a Google-hoz hasonlóan Orbán tényleges monopóliumot alakított ki egy formálisan versengő környezetben. A többi párt indulhat a választásokon, egyszerűen nem tud nyerni. És most elvonják tőlük az állami támogatás felét. Létezhet független sajtó, csak éppen nemigen tud megélni, mert nem jut elég reklámbevételhez. Viszont Mészáros cégei annyira jól élnek a közmegbízásokból, hogy a gázszerelő amerikai dollárban számolva is milliárdosnak mondhatja magát. Az elemzés szerzője, az Unhack Democracy nevű civil szervezet vezetője, hangsúlyozza, hogy a kormányfő nagyképűsége a hatalomban eltöltött 10 év után látványos. A CEU kipaterolása miatt eljárás indult a 7-es paragrafus alapján. De a járvány kapcsán a politikus ledobta az álarcát, és most már annak mutatkozik, ami: leplezetlen autokratának. Igazából semmi szüksége nem volt a teljhatalomra, nyugodtan fenntarthatta volna a demokrácia látszatát, éspedig oly módon, hogy határidőhöz köti a felhatalmazási törvényt. Így viszont nem lehet tagadni az igazságot, övé minden hatalom, és a magyar politikában senki sem állhat útjába. Külföldön viszont már más a helyzet. Tiltakozott az amerikai Szenátus Külügyi Bizottsága, a CDU egyik magas rangú politikusa, valamint a szlovák és a cseh kormány. De az Európai Parlament is sürgeti a 7-es paragrafus alkalmazását. A Bizottság azonban némileg más tészta. Csak az kérdés, Orbán meddig űzhet gúnyt az európai vezetőkből?
Szerző

Meghaladta a 2,2 milliót az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma a világban

Publikálás dátuma
2020.04.18. 08:52

Fotó: SEFA KARACAN / AFP / Anadolu Agency
Világszerte 154 215-en vesztették életüket a Covid-19-ben, és 569 559-en épületek fel a betegségből.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 2 243 710-et szombat reggelre, miközben világszerte 154 215-en vesztették életüket a Covid-19-ben, és 569 559-en épületek fel a betegségből – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítéséből. Péntek reggel még 2 158 250 volt a fertőzöttek száma, 144 243 a halálos áldozatoké és 543 732 a gyógyultaké. A fertőzés továbbra is 185 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A legtöbb regisztrált fertőzött a több mint 328 millió lakosú Egyesült Államokban van: 701 610. A halálos áldozatok száma 37 055, a gyógyultaké 59 492. Eddig 3 574 392 tesztet végeztek el, ebből 573 223-at a járvány által leginkább sújtott New Yorkban. Az államban emelkedik a koronavírusos halálesetek száma. Pénteken országszerte több helyszínen tüntettek a gazdaság és a mindennapi élet újraindításáért. A csaknem 47 milliós Spanyolországban 190 839-re nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, 20 002-re az elhunytaké, a gyógyultaké pedig 74 797 maradt. A kormány a járvány okozta gazdasági és társadalmi károk mérséklésére felgyorsította az úgynevezett létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetésének előkészítését. José Luis Escrivá társadalombiztosításért felelős miniszter szerint mintegy egymillió rászoruló háztartás - körülbelül hárommillió ember - veheti majd igénybe ezt a támogatást. A több mint 60 millió lakosú Olaszországban 172 434-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma és 22 745-re a halálos áldozatoké. A gyógyultak száma 42 727. Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke megerősítette: lefelé ível a járványgörbe. A 67 milliós Franciaországban 147 130 fertőzöttet és 18 703 halálos áldozatot tartottak nyilván szombat reggel. A gyógyultak száma 35 008. Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója szerint a kórházban kezeltek száma lassú, de folyamatos csökkenést mutat. A több mint 83 millió lakosú Németországban 141 397 fertőzöttet regisztráltak eddig, közülük 4352 elhunyt. A gyógyultak száma 83 117. Sikeresek az új típusú koronavírus terjedésének lassítására bevezetett intézkedések, így a járvány ismét ellenőrizhetővé vált Németországban - jelentette ki Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter. A 66,65 milliós lélekszámú Egyesült Királyságban 109 769 dokumentált fertőzött és 14 607 halálos áldozat van. A gyógyultak száma 394. Londoni pénzügyi elemzők pénteki előrejelzése szerint legalább három évbe telik, mire a brit gazdaság ismét eléri az új típusú koronavírus okozta járvány előtti teljesítményét, de egyes aktivitási mutatóknak ugyanehhez akár öt évre is szükségük lehet. A 81,8 millió lakosú Iránban 79 494 a regisztrált fertőzöttek száma, az elhunytaké 4958, 54 064-en pedig felgyógyultak a betegségből. A 82 milliós Törökországban 78 546-an fertőződtek meg, a halottak száma 1769, a gyógyultaké pedig 8631. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el. Az 1,4 milliárd lakosú Kínában 83 784 esetet tartottak nyilván szombat reggel. A halálos áldozatok száma 4636, a gyógyultaké pedig 77 578. Az adatok nem tartalmazzák a hongkongi és makaói számokat. 
Szerző
Témák
koronavírus