A kormánynyuszi tojta

A legtöbben csak tespedtünk otthon a hosszú húsvéton. Nem úgy a kormány! Lázas tempóban buzgólkodott, hogy az ő nyuszija mindenkinek, de mindenkinek tojjon valamit. 
Megihlette őket, hogy némely cégek a neten „Ezt tojta a nyuszi Önnek” reklámszöveggel hirdetnek házhoz szállítható meglepetést. A legfantáziadúsabb közülük talán a Szuperhős, Tornádó és Boom Boom Extra nevű húsvéti potencianövelőket kínáló társaság volt. A kormány akcióképessége és sebessége oly látványosan nőtt, hogy csakis a Tornádó használatára gondolhatok. Abba sem bírják hagyni. Félek, a Boom Boom Extra még hátra van. 
A miniszterelnök maga is fáradhatatlanul látogatta a kórházakat. Hatására az egészségügy ugrásszerű fejlődésen esett át. Míg az első helyen a poroltóval együtt hullottak a csempék a falról, valamint a maszkok az orvosok orráról, a következő állomáson már csak a hőmérő volt használhatatlan. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb legfeljebb a kilincs marad a kezében, ami a gyógyítás színvonalát aligha befolyásolja. Úgyis látogatási tilalom van.
Nagycsütörtök délutánján, amikor az ország 65-ön aluli része lázas bevásárlással volt elfoglalva, a kormánynyuszi tojni kezdett, mindjárt 20 ezer kulturális dolgozónak. A szakszervezeteik ekkor kapták meg a tervezetet a közalkalmazotti státusz (vele a kis fizetést ellensúlyozó foglalkoztatási biztonság) elvesztéséről. Ajándék tojásnak ne nézd a fogát, de rejtély, mi volt ezen ilyen sürgős. Ha csak az nem, hogy a Kulturkampfot a művészekről ideje kiterjeszteni a kultúraközvetítőkre is, és így könnyebb lesz kirúgni a gyanús elemeket.
Hogy a többi szakma se sértődjön meg, nekik is gyorsan tojt a nyuszi. A nagypénteki közlönyben megjelent a munkaidőkeret új szabályzása, amelynek sikerült a rabszolgatörvényt tovább rabszolgásítania. Akinek most kevesebb munkát tudnak adni, azt a járvány után két éven belül viszont agyondolgoztathatják túlórapénz nélkül, akár heti 60 órában. Dupla haszon, hogy le lehet rúgni a pályáról az elmúlt évben erőre kapó szakszervezeteket: a nehezen kiharcolt kollektív szerződések ezzel kidobhatók.
Nem lett volna igazságos, ha a vállalkozók tojás nélkül maradnak. Ugyanezen a Nagypénteken megtudhatták, hogy az állami bérkiegészítést csak azok kaphatják meg, akikről a magasságosok megállapítják: „nemzetgazdasági érdeket” szolgálnak. Hármat találhatnak, kiknél lesz ez egészen bizonyos.
A kormánynyuszi Nagyszombaton és vasárnap sem hagyta abba. Családi ünnep lévén, következtek a családok. A hétvégén megindultak a kórházakból a telefonok: vigyék haza a magatehetetlen rokont, 15-éig ki kell üríteni az ágyak 60 százalékát. Mindenkinek van egy rémtörténete utolsó stádiumos daganatos betegek, nemrégiben újraélesztettek, frissen amputáltak, gyomorszondán át táplálhatók hazapaterolásáról. A felháborodás hatására az ünnep végére picit enyhítettek: a 15-ét megtoldották négy nappal, a 60 százalékot az első szakaszban leengedték 50-re, a többi utána jön. A miniszterelnök most pénteken azzal vigasztalt, hogy ugyan, az ágyak harmada amúgy is üres volt. Ami, ha igaz, csak azt jelenti, hogy a koronavírussal nem összefüggő műtéteket és kezeléseket már eddig is halasztották, azok a betegek tehát eleve otthon szenvednek. A lényeg így is, úgy is megvalósul: aki a kórházak kisöprése miatt hal meg, azt nem kell beszámolni a járványstatisztikába. 
Kormánynyuszi példát is statuált, illetve tojt: kirúgták a Rehabilitációs Intézet nagytekintélyű főigazgatóját. Nagyszombaton a Magyar Nemzet le is leplezte: „Sorosék támogatják a leváltott főigazgatót”. Ilyen a tipikus Soros-ügynök: a keresztény értelmiségi kör megbecsült személyisége, felesége evangélikus lelkész, maga korábban bizalmi funkciók betöltője a Fidesz-kormány megbízásából. Őrület, hogy ezek milyen ördögi ravaszsággal álcázzák magukat!
Az ámokfutásra, ami még a Fideszben is keltett némi lázongást, nehéz racionális magyarázatot találni. Az világos, hogy dupla biztosítékot akartak minden tiltakozás ellen: nem elég az utcára menést lehetetlenné tevő veszélyhelyzet, kellett még az ünnepnapok közéleti csendje is. De akkor is, miért az értelmetlen és sürgősnek sem mondható intézkedések őrülete?
Az egyik értelmezés szerint a kormány egyszerűen csak kapkod. Ez esetben egy hisztis és zavarodott nyúl tojja tele az országot. Én másra gyanakszom. Most rendezik be azt a világot, amelyben élni fogunk. Ebben az állami felelősség összezsugorodik: a közalkalmazotti létszám leapad, az állami kórházi kapacitásokat tartósan szűkítik, akit lehet, átterelnek a fizetős magánintézményekbe, nulla kötelezettséget vállalnak a munkanélküliek, a segítségre szorulók iránt. Ugyanakkor új hatalmi eszközöket nyernek a személyes kiszolgáltatottság növelésére: miközben a szolidaritásra hivatott szervezeteket (szakszervezetek, ellenzék, sajtónyilvánosság) gyengítik, lejáratják, majd fentről, „pofára” döntik el, méltó-e a vállalkozásod és tenmagad bármilyen segítségre, milyen körülmények között dolgozhatsz vagy nem, egyáltalán: élsz-e vagy halsz. 
A kormánynyuszi nagyon is célirányosan tojik. Történetesen a fejünkre. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Ögyes

Végig, a szavazás alatt, illetve az eredmény megjelenése idején Orbán Viktor arcát néztem, és láttam, hogy boldog – így nyilatkozott Tordai Bence országgyűlési képviselő a Klikktv-nek azokról a percekről, amikor a parlament a felhatalmazási törvény elfogadásáról voksolt. A Párbeszéd politikusa, aki csak azt sajnálta, hogy lekésett a videó elkészítéséről, azt állítja: a miniszterelnök pontosan ezt akarta, politikailag az volt számára hasznos, ha az ellenzék nem járul hozzá a rendkívüli eljáráshoz; kommunikációs szempontból ezt tartotta kihasználhatónak.
Ezt a lehetséges forgatókönyvet már többen megírták, arról azonban kevesebben értekeztek, hogy magát a parlamenti munkát, illetve az Országgyűlés munkájának felfüggesztését, majd inkább folytatását is kimódolta. A nemzetközi politika és sajtó, de a hazai ellenzék is szinte egy emberként jajdult fel: Orbán Viktor minden féket, ellensúlyt kihajított a magyar demokrácia amúgy is erősen csökött rendszeréből; még az egyébként is csak fékezett habzással működő Országgyűlést is. Eszébe nem jutott elfogadni az online ülésezés javaslatát, kifejezetten hagyta, hogy felerősödjenek a teljes diktatúrát kiáltó hangok. És ez neki így volt jó. 
Így, mert koronavírus ide, fertőzésveszély oda, úgy döntött – talán, mondom, ezt is előre kiszámítottan –, hogy a parlamentet nem ereszti szélnek. Oda hétről hétre beviszi a különböző törvényjavaslatait, e feladatra beélesítve Semjén Zsoltot, sőt még az azonnali kérdések óráját is megtartja. 
Mondhatni: megint csak működött a terve. Még a CNN neves riporternője is eltévedt a hírek tengerében, azzal szembesítette riportalanyát, a feltűnően aktív Szijjártó Pétert, hogy a magyar kormány bezárta a parlamentet. Több se kellett a külügyminiszternek, azonnal beolvashatott partnerének, hogy még a CNN is álhíreket gyárt. És azóta is: Kocsis Mátétól Gulyás Gergelyen át, újra meg újra Szijjártó Péterig igyekeznek gúnyosan az ellenzék orra alá dörgölni, hogy íme, így nem működik a törvényhozás Magyarországon. 
Ez tehát kommunikációs szempontból ideális terep lett ez a Fidesznek: nap mint nap rávilágíthat saját demokratikus elkötelezettségére, valamint a „liberális mainstream” – ez az új hívószó – hazudozásaira. Azaz sikerült a hatalomnak ismét felhúzni egy paravánt, amely a színfalak előtt a demokráciát mutatja, a háttérben pedig mehet minden tovább, ahogy eddig, sőt rosszabbul. Rosszabbul, mert a kormánypárt a parlament ülésezésével lehetőséget kapott arra, hogy – a koronavírus árnyékában – egy sor olyan törvényt elfogadtasson a képviselőivel, amelyeknek semmi közük a járványhoz, csakis nekik, az oligarcháknak, azaz a hatalombővítés szempontjából fontosak. 
Ugyanakkor a rendeleti kormányzással élve a teljhatalomról sem kell Orbánnak lemondania. Természetesen ez utóbbiak között is lehetnek olyan határozatok, amelyek csak lazán kötődnek a járványhoz, vagy még lazán sem, de a kommunikációs térben éppen elég volt számára a parlamenti munka elmaradásának hamis hírére hivatkozni. 
Erre mondaná Kohn bácsi, hogy: ögyes.
Szerző
Németh Péter

Kérdőjel

Középiskolai tanár voltam, amikor kiderült, hogy a vizsga előtt kiszivárogtak a matematika érettségi példái. Persze kitört a botrány, aztán pedig megszületett a józan megoldás: a végzősök érettségi bizonyítványába beírták a negyedikes jegyüket, aki pedig ebből felvételizett, az úgyis az egyetemen adott számot a tudásáról.
Azóta eltelt harminc év, a helyzet viszont annyiban hasonló, hogy baj van, amit meg kell oldani. A baj lényege a kormány olvasatában kettős: egyrészt biztosítani kell a belépő évfolyamot a felsőoktatás számára, másrészt ha törik, ha szakad, érettségizni kell, mert így szokás. Hogy az erre feltálalt megoldás – az elhalasztható írásbeli vizsgákkal – mennyire tekinthető innovatívnak, az legalábbis megkérdőjelezhető.
Megkérdőjelezik a tanárok, akik rettegnek az összezsúfolt diákok között, sőt akár a papíron is terjedő vírustól; a szülők, akik vitatják az így megteremtett „esélyegyenlőséget”, mondván, a maszkban, gumikesztyűben, duplán szorongva megírt dolgozat aligha eredményez jó teljesítményt; és persze maguk a diákok is, akiknek a jövője múlik majd azon a pár órán. 
Egy olyan országban, ahol a járványhelyzetre hivatkozva a régóta nélkülözött nyelvtanítási stratégia megalkotása helyett kiadtak 75 ezer, eddig az előírt nyelvvizsga hiányában visszatartott diplomát, persze el tudtunk volna képzelni ennél bátrabb megoldást is. Mondjuk annak beismerését, hogy a francnak hiányzik most a Thalesz-tétel bizonyítása vagy egy remegő kézzel megírt verselemzés. Csinált ilyet eleget az a gyerek az elmúlt tizenkét évben, kijárta az iskolát, pokolba a plusz vizsgával, a tanárai csak meg tudják ítélni, hányas kerüljön a végbizonyítványába. 
A megoldandó kérdés az egyetemi felvételi. Ám hogy az ottani intézkedés mennyire sürgető, annak eldöntéséhez minimum meg kéne tudnunk tippelni, mikor kezdődik majd a következő szemeszter.
Szerző
N. Kósa Judit