Előfizetés

Áder János: Korlátok közé szorított húsvét közeleg

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.10. 11:25

Fotó: Népszava
Az államfő szerint most életet menthetünk azzal, ha türelmesek vagyunk.
Mi kellene ahhoz, hogy a világ szebb, jobb, élhetőbb, és emberibb legyen? Önnek és nekem kell ehhez megváltoznom – hangzott el egy Kalkuttai Teréz anyával készített interjúban. Ezzel az idézettel kezdte nagypénteki beszédét Áder János államfő, amelyben a koronavírus-járványról és a húsvéti ünnepekről is szólt a köztársasági elnök.
– Ő nem a távoli célokban, hanem a személyes tettekben látta a változás lehetőségét – utalt Teréz anyára az elnök, hozzátéve, hogy mindannyiunknak van tennivalónk. Áder János közölte: nemrég még senki nem gondolta, hogy rendhagyó húsvétra kell felkészülnünk, de idén tavasszal új időszámítás kezdődött.  Úgy fogalmazott, hogy már most sokan gyászolnak közülünk. Elvesztettük biztonságérzetünket, a szabad mozgás lehetőségét, sokan elveszítették munkájukat. Úgy véli, természetes, hogy ezek elkeseredetté tesznek minket.  
– Ezen a húsvéton nem tehetjük azt, mint máskor, nem lehetünk úgy együtt, mint máskor. Sem családként, sem közösségként

– állapította meg.

A köztársasági elnök kijelentette, hogy ez a húsvét a segítségnyújtásról szól. Köszönetet mondott a segítőknek, például azoknak, akik maszkokat készítenek, ételt visznek az egészségügyi dolgozóknak. Azoknak, akik az otthon maradóknak kulturális kincseket mutatnak online, vagy gondoskodnak a lelkükről. A cégeknek, amelyek közcélú termelésre állnak át. A gyógyszerészeknek, dolgozóknak, sofőröknek, akik saját egészségüket kockáztatva is dolgoznak, akik nélkül nem áll le az élet. A tanároknak, akik alkalmazkodnak a távoktatás nehézségeihez, a rendőröknek és katonáknak, akik védenek minket. – Mindenkinek, aki felelősségteljesen végzi munkáját ebben az embert próbáló időben – fűzte hozzá. Áder János szerint türelemmel sokat tehetünk saját érdekünkben, ha elfogadjuk most a korlátozásokat szabályokat. Úgy véli, ezzel tehetünk sokat gyógyulásunk érdekében. 
– Most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem hogy kik vannak nekünk, kikért kell türelmesnek lennünk

– mondta.

Megfogalmazása szerint korlátok közé szorított húsvét közeleg.  
– Ha biztonságos távolságot tartunk még azoktól is, akiktől az ünnepek idején különösen nehéz, életeket mentünk. Ezt kell tennünk

– jelentette ki.

Áder János beszéde végén hangsúlyozta: erre azért van szükség, hogy hamarosan újra mindannyian együtt lehessünk, egészségesen.

Így módosul a Margitszigetet érintő járatok közlekedése a hosszú hétvégén

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.04.10. 11:16
Fővárosi önkormányzati rendészek lezárják a Margitszigetet 2020. április 10-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön rendelte el néhány fővárosi frekventált közterület lezárását.
A tömeges fertőződés megelőzése érdekében Karácsony Gergely főpolgármester elrendelte néhány fővárosi frekventált közterület lezárását. A döntés a Margitszigetet is érint, ezért az ünnepi hosszú hétvégén módosul a 26-os, a 34-es, a 106-os autóbuszok, valamint a 4-es, és a 6-os villamosok közlekedése – közölte a BKK.  A közleményben felidézték: a koronavírus-járvány miatt a budapestiek védelme érdekében 2020. április 10-én, péntektől, április 13-a hétfőig, minden nap 8:00 és 22:00 között lezárják a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot. Ezeken a napokon a Margitszigetet is érintő járatok közlekedése 8:00 és 22:00 között az alábbiak szerint módosul: 
  • a 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a Margitsziget / Margit híd megállóban, ott csak megállás nélkül, lassítva áthalad;
  • a 26-os autóbusz nem jár (a járat az első indulásától csak reggel 8:00-ig közlekedik);
  • és a 34-es és a 106-os autóbusz nem áll meg a Margitsziget / Árpád híd megállóban.
A fővárosban utazókat arra kérik, hogy utazásukat előzetesen, vagy akár menet közben tervezzék meg a BKK FUTÁR alkalmazással, amely továbbra is valós idejű járatinformációk alapján ajánlja fel az optimális útvonalat úti célunk eléréséhez.

Lakatos Tibor: 15 órától a dohányboltok is bezárnak

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.10. 10:15

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Változást hozott a trafikok nyitva tartásában az új kormányrendelet.
Az elmúlt 24 órában fokozottan, egy kicsit nagyobb mértékben nőtt az igazolt fertőzöttek száma, mint az elmúlt napokban – jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs péntek délelőtti sajtótájékoztatóján. Magyarországon 1190 főre nőtt az új koronavírus-fertőzéssel (COVID-19) beazonosítottak száma. Elhunyt újabb 11 idős, krónikus beteg, így már 77 áldozata van a járványnak itthon. A fertőzöttek egy része jó egészségi állapotban van, de nagyon sokan kórházba kerültek, és akár intenzív ápolásra, lélegeztetésre szorulnak. Ha az idősek otthonában talált fertőzöttek számát levonjuk az összes beteg számából, amely egyfajta gócpontot jelent, akkor is emelkedés tapasztalható – hangsúlyozta. Hozzátette, valóban igaz az, hogy elsősorban az idősek veszélyeztetettek, illetve azok, akik valamilyen krónikus, idült betegségben szenvednek. Már majdnem 30 ezer vizsgálatot végeztek, ezeknek a száma is emelkedett.
Müller Cecília országos tisztifőorvos (j4) a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
A Pesti úti idősek otthonáról elmondta, hogy személyesen is meg akart győződni arról, hogy mit kell tenni a fertőzések terjedésének meggátolása érdekében.  Jelenleg 151 fertőzött származik az otthonból, beleértve a gondozottakat és ottani dolgozókat. Az otthonban heten meghaltak. Tegnap 126 főt elszállítottak onnan a Korányi Kórházba, mert ez a legbiztonságosabb lépés, amit jelen pillanatban Müller Cecília szerint meg lehetett tenni. Ezt azzal magyarázta, hogy az idős emberek állapotában gyorsan súlyos romlás állhat be a betegségnél. Még mindig nem tudni, hol van az idősotthonban a fertőzések vége, mert még folynak a vizsgálatok. Az intézményből az összes fertőzöttet elszállították. Az ott maradók részére nélkülözhetetlen egy fokozott monitoring, folyamatosan figyelik az állapotukat. Az országos tisztifőorvos rendelkezett arról, hogy további egészségügyi személyzetet kell biztosítani az otthonba. Az ott dolgozókat fel kell készíteni a helyzet kezelésére, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését. Segítik az idősotthonokat, mert ezek az intézmények most a zárt tér miatt is különösen érzékenyek, ezért egészségügyi védőfelszereléseket, eszközöket is eljuttatnak hozzájuk.
A Rózsa úti otthonban eddig hét fertőzöttet diagnosztizáltak, de még folynak ott is a vizsgálatok.

Nagyon fontos, hogy az idősotthonokra fókuszáljunk, ezért az országos tisztifőorvos az egész ország területére ellenőrzéseket rendelt el.  Lakatos Tibor rendőrezredes elmondta, hogy az egyik legfontosabb változás tegnaphoz képest, hogy megjelent a kormányrendelet a kijárási korlátozás meghosszabbításáról. Ez ma nulla órakor lépett hatályba. Az első változás, hogy automatikusan meghosszabbodik a korlátozás, amelyet a kormány hetente felül fog vizsgálni.
A piacok nyitva tartását az önkormányzatok állapíthatják meg, de ott is biztosítani kell, hogy azokat a 65 év felettiek csak 9 és 12 óra között látogathassák.

A kormányrendelet arról is gondoskodik, hogy a polgármesterek ne csak helyben hirdessék ki rendeleteiket, hanem a lakosság legszélesebb köre is megismerhesse azokat. Otthonainkat csak alapos indokkal lehet elhagyni, az ezredes kérte, hogy ezt továbbra is tartsa meg mindenki. A szabálysértőkkel szemben továbbra is fel fognak lépni. Az elmúlt 24 órában 1255 intézkedést hajtott végre a rendőrség a kijárási korlátozás megsértőivel szemben.  Gál Kristóf, az ORFK szóvivője közölte, hogy ma csak röviden tudnak válaszolni az újságírói kérdésekre. Müller Cecília azt mondta, hogy mielőbb visszavárja az egészségügyi ellátásba a betegségből felépült egészségügyi szakembereket. Lakatos Tibor megerősítette, hogy a dohányboltok is bezárnak 15 órától a kormányrendelet alapján. Ezek ugyanis egyfajta csoportképző helyszínekké váltak tapasztalatuk szerint, ezt szeretnék megakadályozni. Az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak továbbra is kivételezett árusítóhelynek minősülnek.
– Járványügyi szempontból egyértelmű a helyzet, nő a fertőzöttek száma, még a növekedés fázisában vagyunk

– közölte Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos kérdésre megerősítette, hogy a magánúton végzett tesztek nem számítanak bele a hivatalos vizsgálatokba.