Előfizetés

Budapesti és vidéki polgármesterek is úgy döntöttek, szigorítanak a húsvéti időszakban

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.10. 08:42
Hollókőn sem fogadnak vendégeket
Fotó: Komka Péter / MTI
Számos területen tilos tartózkodni, parkolókat zártak le, piacokon tették kötelezővé a maszkviselést.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután jelentette be, hogy nem vezetnek be a jelenleginél szigorúbb kijárási korlátozásokat a járvány miatt, de a jelenlegi szabályozást határozatlan időre meghosszabbították, a polgármestereket pedig felhatalmazták, hogy húsvét idejére, hétfő éjfélig a saját településekre az általánostól eltérő, szigorúbb szabályokat hozzanak. Ezt követően a települések vezetői közül többen is azt kérték, a helybéliek csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, a máshol élők pedig látogatásukat halasszák a járvány utáni időszakra.

Újpest

Déri Tibor polgármester az Újpesti Operatív Törzzsel és a rendőrséggel egyeztetve a következő korlátozásokat vezetett be Újpest területére:
  • Újpest közterületeit csak áthaladásra, illetve egyéni sportolási tevékenységre lehet használni hétfő éjfélig, ezt a rendőrség, az Önkormányzati Rendészet és a polgárőrség ellenőrzi.
  • Péntek 12 órától lezárják a Népszigetet mind a gyalogos, a kerékpáros és az autós forgalom elől a XIII. kerülettel közösen. Az átjárás a kerületek között azonban megengedett lesz, azaz át lehet jutni Óbudára a hídon keresztül.
  • A járványveszély enyhítésének érdekében egészségügyi maszk – ennek hiányában annak funkcióját és rendeltetését betöltő orrot és arcot takaró textil (kendő, sál) – viselése kötelező az önkormányzat által fenntartott piac- és vásárcsarnok területén, az oda belépő és ott tartózkodó szolgáltatásokat igénybe vevőkre és szolgáltatókra, a zárt térben történő tartózkodás idejére.
Az ezekről szóló rendeletaláírás és kifüggesztés után péntek 12 órától lép hatályba.

Józsefváros

„A kerületi operatív tanács tagjaival konzultálva azt a döntést hoztuk, hogy ma délután 15 órától lezárjuk a Teleki téri, Mátyás téri, Kálvária téri és Golgota téri közparkokat hétfő éjfélig. Józsefváros közterületeit csak áthaladásra, illetve egyéni sportolási tevékenységre lehet használni hétfő éjfélig. A kutyafuttatók nyitva maradnak, hogy elkerüljük a közegészségügyi és köztisztasági vészhelyzetet, de nyomatákosan kérem a kutyatartókat, tartsák be a járványügyi előírásokat és a felelős kutyatartás szabályait – ezt az önkormányzat munkatársai fokozottan ellenőrizni fogják” – közölte Pikó András a Facebook-oldalán. A polgármester hozzátette: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával egyeztetve nem lesz használható az Orczy park sem az ünnepek alatt. A járványveszély enyhítésének érdekében egészségügyi maszk – ennek hiányában annak funkcióját és rendeltetését betöltő orrot és arcot takaró textil (kendő, sál) – viselése lesz kötelező az önkormányzat által fenntartott Teleki téri piac területén, az oda belépő és ott tartózkodó szolgáltatásokat igénybe vevőkre és szolgáltatókra, a zárt térben történő tartózkodás idejére. A Teleki Piac bejáratainál egészségügyi maszkot biztosítanak azoknak, akik ezzel nem rendelkeznek, és ugyanezt kínálják fel a fővárosi fenntartású Rákóczi téri Csarnoknál is. 

Győr

Dézsi Csaba András győri polgármester közölte: az önkormányzati képviselőkkel, valamint az érintett hatósági szervezetekkel folytatott egyeztetést követően, javaslataik figyelembevételével, az érvényben lévő kijárási korlátozást az alábbiak szerint szigorítják Győrben az ünnepi hosszú hétvégén: Tilos az alábbi területeken tartózkodni:   –  Adyvárosi-tó partja, – Aranypart I-II., –  Bácsai tó partja, – Bezerédj kastélypark,  – a Jedlik-híd szigeti oldalán lévő turistabusz parkoló,  – Püspökerdő,  – Radó-sziget – ide nem értve a Rába kettős-hidat,  – Sisi pihenőpark,  – folyóparti sétányok. 
Kizárólag a területen való áthaladás céljából lehet tartózkodni: – a Batthyány téren, – a Bem téren, – a Dunakapu téren, – az Erzsébet ligetben, – a Kovács Margit iskola előtti téren,  – a Kuopio parkban,  – a Malom ligetben,  – a Széchenyi téren,  – és a Vásárcsarnok előtti téren. 
A polgármester kiemelte: a babakocsis gyermeksétáltatás és a kutyasétáltatás megengedett a járványügyi szempontból fontos távolságtartási szabályok betartása mellett, azonban
a játszótereken, valamint közterületeken található padokon vagy más utcabútoron tartózkodni tilos.

Az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet és az üzemanyag-töltőállomás, valamint a helyi termelői piac kivételével minden üzletnek zárva kell tartania az ünnepi hosszú hétvége idején. A Vásárcsarnok az ünnepi nyitvatartás szerint április 10-én zárva lesz, április 11-én szombaton 6 és 14 óra között lesz nyitva, április 12-én vasárnap és április 13-án hétfőn ismét zárva lesz. Az épületben egyszerre 99 vásárló tartózkodhat. A Tarcsay úti piac szombaton 6 és 14 óra között lesz nyitva. A 65 évnél idősebbek 9 és 12 óra között vásárolhatnak.
Az intézkedések 2020. április 10. 08.00 órától 2020. április 13. 24.00 óráig terjedő időtartamban érvényesek.

Miskolc

A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Veres Pál polgármester a  lakosság védelmében
április 10. reggel 8 órától április 13. 24 óráig elrendelte a turista forgalomban, és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók lezárását.

„A szigorításra azért van szükség, mert a jó idő és a parkolás ingyenessé tétele óta ugrásszerűen megnőtt a parkolók, ezzel együtt a főutca, a kirándulóhelyek forgalma is. Félő, hogy a húsvéti hosszúhétvége során – a tiltások ellenére is – ez csak fokozódna, még többen keresnék fel Miskolc népszerű turisztikai helyszíneit, ami pedig könnyen felgyorsíthatja a vírus terjedését” – közölték.    Az érintett parkolók listája: – Lillafüred turisztikai parkolói, – Diósgyőri vár környéke, – Tapolca turisztikai parkolói, – Avasi kilátó és környéke, – Felső-Hámor turisztikailag frekventált részei,  – Majális park, – Szent István téri nagy parkoló, – Népkerti nagy parkoló, – Kemény Dénes uszoda környéke, – Ifi pálya környéke, – Őskohó környéke.

További döntések:

A miniszterelnök bejelentése után egyebek mellett további szigorításokról is határoztak:
– A debreceni önkormányzat lezárta a látogatók elől a Békás-tavat is magába foglaló, kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret, és kiemelten ellenőrzik a Nagyerdei Stadion környékét. – Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták. – Pécsen hétfő éjjelig lezárták a megyeszékhely forgalmas közparkjait, szabadidőparkjait, a mecseki parkerdő teljes területét, valamint a város azon közterületeit és parkolóit, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel. A város két legnagyobb bevásárlóközpontjában a patikákon, drogériákon és élelmiszerboltokon kívül nem tarthatnak nyitva üzletek. – Mint megírtuk, alig néhány órával azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, egyeztet Budapest rendőrfőkapitányával a korlátozások esetleges szigorítása ügyében, már közzé is tette az eredményt a Facebookon. Eszerint elrendelte péntektől hétfőig, minden nap reggel 8 és este 10 óra között a Margitsziget, az Óbudai Sziget és a Római-part lezárását. – Botka László szegedi polgármester közölte: a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének be kell zárnia a következő négy napra. – Csütörtökön az is kiderült, hogy péntektől lezárják a Normafa összes parkolóját.„ A Normafa park körüli közterületeken, illetve az erdőben szabálytalanul parkolókkal szemben pedig szigorúan eljárunk. E rendelkezés betartatásáról a folyamatosan járőröző rendészet gondoskodik. A kormány által határozatlan időre meghosszabbított kijárási korlátozásra tekintettel nem javasoljuk a közösségi közlekedési eszközök használatát sem. Zárva vannak a Normafán a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark, és tilos a tűzrakóhelyek használata is. Nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek (a Rétes büfé, a Kilátó kávézó, a Drótcsacsi büfé, valamint a Libegő lángosos és büfé). Nem üzemel a Libegő sem” – közölte a Hegyvidéki Önkormányzat. 
A koronavírus-járvány miatt lezárt parkoló a Normafánál
Fotó: Mónus Márton / MTI
– Orfű belterületén péntektől hétfő éjjelig nem működnek a Pécsi-tó környékén lévő parkolók. A tó körül csak orfűi lakosok, érvényes horgász engedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhatnak.  – Tatán péntektől lezárják az Angolpark és az Öreg-tó partját. Ez érinti a tatai vár és az Esterházy Kastély környékét, az Építők parkját, az Öreg-tóhoz bevezető utakat, valamint a Tatabányára vezető kerékpárutat is. – Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere közölte, mindenkit arra két, hogy a húsvéti hosszú hétvégén ne látogasson a településre. „Egyéni szabadidős sporttevékenységet csak a lakóhely közelében lehet folytatni, a más településről autóval érkezőket a rendőrség Nagykovácsi határában visszafordítja. Természetesen mindazok, akiknek Nagykovácsiban van az otthona vagy munkahelye, szabadon behajthatnak a községbe. A helyi buszmegállókban a polgárőrök teszik ugyanezt azokkal a kirándulni indulókkal, akik tömegközlekedéssel érkeznek” – írta, hozzátéve, természetesen a nagykovácsiak is csak alapos indokkal hagyhatják el a települést.
Maszk egy üdvözlő feliraton Nagykovácsiban 2020. április 10-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
– A keszthelyi polgármester a vírus tömeges elterjedésének megakadályozása érdekében a keszthelyi Balaton-part kordonokkal történő lezárásáról határozott. – Balatonfüred polgármestere, Bóka István tudatta: a 71-es főút alatti összes nagy parkolót lezárták. Behajtani tilos táblát helyeztek el a Jókai utcában, a Kerek templomtól a Süllő utcáig lezártuk az utat, ugyanez vonatkozik a Táncsics és a Szabadság utcákra is. A város két nagy strandja, illetve a Rózsakert a mai naptól nem látogatható. Fokozott rendőri jelenlétet kért, illetve minden közterület-felügyelő is szolgálatban van – tette hozzá. – A gyömrői polgármester arról tájékoztatott: 2020 április 10. 00.00 órától április 13. 24.00 óráig a város közterületein és közparkjaiban tartózkodni – gyermeknek és felnőttnek egyaránt – csak a legszükségesebb időtartamban és szigorúan csak maszkban lehetséges, és mindenki köteles legalább másfél méter távolságot betartani egymástól. A közterületeken, közparkokban, parkolókban csoportosan tartózkodni – 3 főt meghaladó létszámban – tilos. A 65. életévét betöltött gyömrői lakos közterületen nem tartózkodhat, az önkormányzat minden szükségletében segíti. Gyenes Levente azt is közölte, hogy a régi focipályát, a Fő téri parkot a húsvéti hosszú hétvégén szabadtéri időtöltésre használni tilos. A Tófürdő átépítés miatt zárva tart, és az Artézi kút haszánálta is tilos. A város területén kizárólag az élelmiszerüzletek, trafikok valamint patikák tarthatnak nyitva, és minden vásárlóval érintkező alkalmazottnak védőmaszkot és védőkesztyűt kell viselnie. A szabályok megszegőivel szemben 50.000 forint helyszíni bírság szabható ki, amely 5.000 Ft/nap közhasznú munkával váltható meg. – Hosszúhetény polgármestere elrendelte a települése környékén lévő erdei utak lezárását péntek reggeltől hétfő éjjelig. A Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval és Kisújbányával összekötő utakon csak a helyi lakosok és az utak menti telkek tulajdonosai közlekedhetnek.
– A baranyai Óbányára és Mecseknádasdra hétfő éjfélig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, ingatlantulajdonnal rendelkezők, valamint igazoltan munkavégzés vagy rokonlátogatás céljából érkezők léphetnek be. – Pécsváradon már korábban lezárták a nem helyi lakosok elől a kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét. – Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem. – Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken – Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő –, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet. – Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését. – Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy „most senki ne jöjjön Hévízre!". Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket – és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés –, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják. – Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit. – Tatabányán megállást tiltó táblát helyeztek el a Turul emlékműhöz vezető útra, és nem használható a szobor körüli parkoló. Lezárták a Tatabánya és Tata közötti kerékpárutat, az óvárosi Ligetet, a Május 1. parkot, a Vértes Center bevásárlóközpontban szombaton csak a drogéria lehet nyitva.        – Kesztölc és Piliscsév polgármestere megtiltotta a kék túra útvonalának helyi szakaszán a túrázást, Kesztölcre csak az ott állandó lakcímmel, tartózkodási hellyel rendelkezők és életvitelszerűen ott élők mehetnek be. – Salgótarjánban szigorítják az ellenőrzéseket, beleértve a turisták városkörnyéki úticéljait. – Pásztón péntek délutántól kedd reggelig lezárják a mátrakeresztesi Fakanál csárda melletti parkolót. – Balassagyarmaton kiemelten ellenőrzik a Nyírjes és az Ipolypart környékét, és ha megnő az autóforgalom, hétfő estig lezárják a parkolókat. 

Orbán: Békeidőben a lélegeztetőgépek száma kétezer körül van, ezt kell felfuttatni nyolcezer körülire

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.10. 08:31

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
A miniszterelnök szerint annyira eltérő településenként a járvány helyzete, hogy inkább a polgármestereket hatalmazták fel azzal, hogy szigorítsák a korlátozásokat.
Fontos a döntések tartalma, de a döntések ütemezése is a válsághelyzetben. Ehhez össze kell gyűjteni a jó információkat, és az adott időpontban kell meghozni a döntést – indokolta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban szokásos péntek reggeli interjújában, hogy miért vártak ilyen sokáig a döntéssel. A kijárási korlátozást a koronavírus-járvány miatt március 28-án vezették be Magyarország egész területén, ennek hatálya szombaton, április 11-én lejár. A miniszterelnök csütörtök délután jelentette be, hogy nem vezetnek be a jelenleginél szigorúbb kijárási korlátozásokat a járvány miatt, de a jelenlegi szabályozást határozatlan időre meghosszabbították. A polgármestereket emellett felhatalmazták, hogy húsvét idejére, hétfő éjfélig a saját településekre az általánostól eltérő, szigorúbb szabályokat hozzanak.
Orbán Viktor a Jó reggelt, Magyarország című műsorban azt mondta, hogy most a tömeges fertőzések irányába haladunk, azért várt a döntéssel, hátha súlyosabb lesz a helyzet. A húsvéti hosszú hétvége miatt azonban nem lehetett tovább várni.

Szerinte a budapesti idősotthonok helyzete indokolta is a szigorítást. A helyzet azonban annyira eltérő településenként, hogy inkább a polgármestereket hatalmazták fel azzal, hogy szigorítsák a korlátozásokat, ahol azt szükségesnek ítélik meg. Sokfajta igény van egyszerre jelen, de ő azon az állásponton van, hogy legyen egy országos fegyelem, és helyben hadd döntsenek arról, hogy akarnak-e szigorítani. 
– A legerősebb fegyverünk továbbra is a fegyelem, az önuralom. Ha tudjuk csökkenteni a személyes kontaktusok számát, akkor elegendő ez a fegyelem

– mondta.

Mintha más országok már látnák az alagút végét, de Magyarországon ez még nem tapasztalható megfogalmazása szerint. Ausztriát egy laboratóriumhoz hasonlította, amely közel van a járvány európai gócpontjához, Olaszországhoz, ezért figyelik az országban meghozott intézkedéseket és azok hatásait. Minden nap ellátogat egy kórházba. Hozzátette, hogy ha innen feláll, akkor is egy kórházba indul. Azt tapasztalta, hogy van még némi bizonytalanság például abban, hogyan oldják meg az intézmények például az egészségügyi dolgozók védelmét, a kiesők pótlását. Békeidőben a lélegeztetőgépek száma kétezer körül van, ezt kell felfuttatni nyolcezer körülire a lehetséges tömeges megbetegedések miatt. A folyamat halad, de úgy véli, van még időnk. A védekezést annyiban tartja sikeresnek, hogy lassítottuk a járvány terjedését, és az egészségügyi rendszer és a készleteink fel vannak készülve a tömeges megbetegedésre. Arra kell készülni, hogy velünk is megtörténhet, ami másokkal, például Spanyolországgal vagy Olaszországgal. Szóba került, hogy nehéz lesz idén, hogy a húsvétot sokan szeretteiktől külön töltik, ami főleg az idős embereknek lehet nehéz, de a családi összejövetelekről most le kell mondani.
– Próbáljuk elfogadni, hogy ez a húsvét másmilyen lesz

– állapította meg.

Beszélt a gazdaságvédelmi akciótervről is, illetve arról, hogy az ellenzék a londoni elemzőkkel szemben kevesli az intézkedéseket. Az ellenzékről azt mondta, hogy a járvány idején is a kormányt akarják gyengíteni és kormányra akarnak kerülni, miközben még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni. A válságkezelés filozófiájáról pedig azt mondta, hogy a baloldali válságkezelések mindig a megszorításokhoz nyúltak, megszorításban és elvételben gondolkodtak. 2010-ben az Orbán-kormány az ellenkező irányba indult el. A cél most az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit kell létrehozni. Nem szeretné, hogy a segélyalapú gazdálkodáshoz visszatérjen az ország.
– Van egy tervünk, ez egy nagy terv. Tán a magyar gazdaságtörténetben ekkora még nem is volt, több száz intézkedést tartalmaz

– közölte.

Úgy véli, ez meg fogja oldani a bajokat, visszaállítja az ország működését.   Nagy Katalin műsorvezető megemlítette, hogy a bankok nem reklamáltak az 55 milliárdos elvonás miatt, az ellenzéki önkormányzatok viszont igen, pedig ott 34 milliárdról van szó. Orbán erre azt felelte, hogy ha a bankoknak működési zavarai lesznek, a gazdaság sem fog működni, mivel a megtakarítások elveszhetnek, a vállalkozások pedig nem kapnának kölcsönt. Úgy véli, meg kell találni azt a határt, ahol a bank vagy multi elbírja a terhet, de a lehető legtöbbet vegyék el. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben is hasonló intézkedést hoztak. Közölte azt is, hogy mindenkinek vállalnia kell valamit, az önkormányzatoknak és a pártoknak is.    Kijelentette, hogy az optimista forgatókönyve szerint a gazdaság néhány hónapon belül visszatér a korábbi ösvényre. Azt nem gondolja, hogy a 2-3 százalékos növekedés is meglehet, de úgy véli, van Magyarországnak esélye arra, hogy jól jöjjön ki a válságból. Arra, hogy miért nem engedik el a hiányt, amit Brüsszel is megengedett, azt mondta, hogy annak nagy ára lehet. Aki ugyanis vég nélkül él ezzel a lehetőséggel és eladósodik, azt dróton fogják rángatni a hitelezők és spekulánsok. A spekulánsok szerinte azt támadják, akik rossz helyzetben vannak, de az is megtámadható, aki tud védekezni. Közölte, hogy a hiányt 3 százalék alatt fogják tartani.

Egy nap alatt 210 újabb koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon, 11 ember meghalt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.10. 07:09

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Már 112-en távoztak gyógyultan a kórházból.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1190 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős, krónikus beteg. Ezzel 77 főre emelkedett az elhunytak száma – írja a kormányzati tájékoztató oldal. Ez azt jelenti, hogy csütörtökről péntekre 980-ról 210-zel nőtt az igazoltan fertőzöttek száma. 112 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. Karanténban 16 006 ember van, és 29 948 mintavétel történt eddig. A Pesti úti idősek otthonában eddig 151 igazolt koronavírus-fertőzött van és 7 elhunyt. A fertőzöttek száma várhatóan magasabb lesz a több mint ötszáz fős idősotthonban, mert a laborvizsgálatok még jelenleg is tartanak. A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat, amelyeket most a kormány határozatlan időre meghosszabbított. Különösen a budapestieket kérik, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert a fővárosban van a legtöbb fertőzött. Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.