Újabb amerikai államokban halasztják el az előválasztásokat

Publikálás dátuma
2020.04.09. 10:31
Phil Murphy kormányzó
Fotó: Tayfun Coskun / AFP/Anadolu Agency
New Jerseyben és Virginiában is az elnapolásról döntöttek.
Két további amerikai államban, New Jerseyben és Virginiában szerdán bejelentették, hogy 15 másik államhoz hasonlóan elhalasztják az előválasztásokat. A döntés bejelentésekor Phil Murphy, New Jersey demokrata párti kormányzója úgy fogalmazott: „a demokráciánk nem eshet a Covid-19 áldozatául”. Murphy hangsúlyozta: nem akarja, hogy New Jersey olyan legyen, mint Wisconsin, „ahol az embereknek dönteniük kellett, hogy választójogukat gyakorolják-e vagy saját egészségüket védik meg”. New Jerseyben, amely a koronavírus-járvány által egyik leginkább sújtott tagállam, június 2. helyett július 7-én tartják meg az előválasztásokat. Virginiában, a szintén demokrata párti kormányzó, Ralph Northam bejelentése szerint június 9. helyett két héttel később, június 23-án rendezik meg a kongresszusi előválasztásokat. Az elnökjelölti előválasztásokat Virginiában már korábban, a járvány kitörése előtt megtartották.

Kaotikus jelenetek Wisconsinban

Közben növekvő aggodalom kíséri a kedden Wisconsinban kényszerűen megtartott előválasztások utáni helyzetet. Ebben a középnyugati államban ugyanis a helyi legfelsőbb bíróság órákkal a választások előtt semmisnek mondta ki Tony Evers demokrata párti kormányzó rendeletét, amely elhalasztotta volna a voksolást és meghosszabbította volna a levélszavazás határidejét is. Így, annak ellenére, hogy kijárási korlátozások vannak érvényben Wisconsinban is, százezrek járultak az urnákhoz. Amerikai sajtóbeszámolók szerint kaotikus jelenetek zajlottak. Miközben ebben a középnyugati államban is érvényben van a társadalmi elkülönülés, azaz az emberek közötti távolságtartás előírása is, a wisconsiniak hosszú, tömött sorokban várakoztak a választási helyiségeknél. Milwaukee-ban, amely az állam legnagyobb városa, sokan arra panaszkodtak, hogy inkább levélben voksoltak volna, de nem kapták meg a szavazócédulát. Televíziós nyilatkozataiban több egészségügyi szakember is aggodalmának adott hangot, hogy az előválasztások után Wisconsinban megugrik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma. Szerdán későn este a szövetségi főváros, Washington melletti Marylandből érkeztek riasztó hírek: jelentős mértékben nőtt az idősotthonokban diagnosztizált vírusfertőzöttek és halottak száma. Larry Hogan, az állam republikánus kormányzója még a hét elején mondta el egy interjúban, hogy az állam több mint 200 idősotthonából több mint 81-ben diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéseket. A Johns Hopkins egyetem és kórház szerda esti adatai szerint az Egyesült Államokban 432 132 fertőzöttet regisztráltak és a vírusfertőzés nyomán kialakult Covid-19 nevű, tüdőgyulladásos betegségben elhunytak száma 14 800-ra emelkedett.
Szerző

Szerbia és Montenegró szigorított a kijárási tilalmon, Csehországban újabb boltok nyitottak ki

Publikálás dátuma
2020.04.09. 10:02

Fotó: Milos Vujovic / AFP/Anadolu Agency
Ankara több ezer védőruhát, több százezer védőmaszkot és gumikesztyűt, valamit kétezer tesztet ajándékozott Szarajevónak.
A nyugat-balkáni országok főként szigorító intézkedésekkel igyekeznek felvenni a harcot a koronavírus-járvánnyal. Szerbia szigorított a kijárási tilalmon, és a hétköznaponkénti 17 és 5 óra közötti kijárási tilalom mellett teljes hétvégi kijárási tilalmat vezetett be. A korábbi intézkedés szerint szombat 13 és hétfő 5 óra között volt tilos utcára lépni, a legutóbbi döntés értelmében viszont a hétfő hajnali 5-ig tartó kijárási tilalom már pénteken 17 órakor megkezdődik. Az utóbbi 24 órában Szerbiában 219-cel, 2447-ről 2666-ra nőtt az igazolt fertőzöttek, valamint 61-ről 65-re a betegség halálos áldozatainak száma. A szerbiai járványügyi szakemberek szerint körülbelül 10 nap múlva tetőzhet a fertőzöttek száma az országban, utána az új fertőzések számának folyamatos csökkenésére lehet számítani. „Már látszik a fény az alagút végén” – hangzott el az epidemiológusok szerdai sajtótájékoztatóján. Aleksandar Vucic szerb elnök a közösségi médiában jelentette be, hogy legidősebb fia is megfertőződött, kórházba szállították. A belgrádi média jelentései szerint a 22 éves Danilo önkéntesként segített a teljes kijárási tilalomra kötelezett időseknek, és munka közben kaphatta el a fertőzést. Bosznia-Hercegovina szerdán védőfelszerelés-szállítmányt kapott Törökországtól. Ankara több ezer védőruhát, több százezer védőmaszkot és gumikesztyűt, valamit kétezer tesztet ajándékozott Szarajevónak. Korábban az Európai Unióból és az Egyesült Államokból is nagy értékű segítség érkezett a nyugat-balkáni országba. Az utóbbi 24 órában Bosznia-Hercegovinában 764-ről 806-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, és 34-en haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe. Koszovót továbbra is inkább a belpolitika, mint a járvány foglalkoztatja. A távozó kormány feltételezhetően a járvány lecsengéséig hivatalban marad, új intézkedéseket azonban egyelőre nem kíván foganatosítani. Koszovóban szerdáról csütörtökre 184-ről 224-re nőtt a regisztrált fertőzöttek, és 3-ról 6-ra a halottak száma. Montenegróban egy nap alatt hét új esetet regisztráltak, így az igazolt fertőzöttek száma 248. A kormány legújabb intézkedései szerint a köztereken nem lehet gyülekezni, csoportosan vagy párosan sétálni, ez alól a 12 év alatti gyerekek és szüleik, valamint a különleges figyelmet igénylők és segítőik jelentenek kivételt. A kijárási tilalmat is szigorították, hétköznaponként továbbra is 19 és reggel 5 óra között, szombaton 13 és 5 óra között, vasárnap viszont 11 és hétfő reggel 5 óra között tilos az utcára lépnie az embereknek. Észak-Macedóniában csütörtökre 599-ről 617-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Szkopje egyelőre nem tervez újabb intézkedéseket, a kormány arra kért mindenkit, hogy tartsa be a kijárási tilalmat, és a fiatalok ne érintkezzenek az idősekkel.

Szigorúbb higiéniai feltételek az üzletekben

Csehországban csütörtökön tovább bővült a nyitva tartó üzletek száma, ugyanakkor szigorodtak az üzletek működtetésének higiéniai feltételei. Minden nyitva tartó üzlet kötelező biztosítani alkalmazottainak és a vevőknek is a szükséges fertőtlenítőszereket, az élelmiszerboltokban csak egyszeri használatú kesztyűvel lehet vásárolni, az alkalmazottak pedig az összes boltban kötelesek kesztyűt használni, amikor kiszolgálják a vevőt. A boltok vezetőinek biztosítaniuk kell azt is, hogy a vevők korlátolt számban lépjenek be az üzlethelységekbe, és vásárláskor ne torlódjanak fel. Csehországban március 12-én zárták be az üzleteket és a vendéglőket. Kivételt csak az élelmiszerboltok, drogériák, trafikok, gyógyszertárak, üzemanyagtöltő állomások és néhány más kiemelt fontosságú üzlet kapott. Később kinyithattak egyebek között a virágüzletek, a háztartási kellékeket és cikkeket, valamint a textilt árusító üzletek is. Csütörtöktől kezdve megnyíltak főleg a sporttal és szabadidős tevékenységgel kapcsolatos boltok és szolgáltatások, a hobbimarketek, a vaskereskedések, illetve az építkezési kellékeket árusító üzletek. További üzletek, szolgáltatások megnyitását a kormány a járványhelyzet alakulásától függően a húsvét utáni időszakra tervezi. Csehországban csütörtökön reggel 5312 koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván, ami 279-cel több mint szerdán. A szerdai növekedés mérsékelten meghaladja a múlt heti 253-as átlagot. A Covid-19 betegségben eddig 104 személy halt meg, míg a gyógyultak száma 243-ra emelkedett. A halálesetek száma kedden tizenhárommal, a gyógyultaké pedig 62-vel emelkedett. Az egészségügyi tárca honlapján megjelent kimutatás szerint eddig összesen 106 845 tesztet végeztek, ami nyolcezerrel több a szerdainál. Csehországban sikerült megakadályozni a koronavírus-járvány ellenőrizetlen terjedését, ezért az ország megkezdheti a felkészülést a normális élethez való visszatérésre - jelentette ki Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján Prágában.

Már másfélmilliónál a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

Publikálás dátuma
2020.04.09. 09:57

Fotó: Shutterstock
A Covid-19 nevű betegségben 88 538-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban 6393-an – olvasható a Johns Hopkins Egyetem összesítésében.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma csütörtök reggel fél kilencre 53 ezerrel, 1 484 811-re nőtt a világon. A Covid-19 nevű betegségben 88 538-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban 6393-an, a gyógyultak száma 329 876, ami 28 459-cel több, mint egy nappal korábban – olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A Worldometers szerint viszont már túllépte a másfél milliót a fertőzöttek száma.      A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány a múlt év végén elkezdődött, 82 867 esetet tartottak nyilván csütörtökön reggel, 84-gyel többet, mint szerdán reggel. A vírus okozta betegségben eddig 3339-en haltak meg, az utóbbi egy napban ketten. A meggyógyultak száma 77 639, egy nappal ezelőtt ez a szám 114-gyel kevesebb volt. A legtöbb regisztrált fertőzött az Egyesült Államokban van: 432 132, ami 32 246-tal több, mint szerdán, a halálos áldozatok száma 14 817, számuk 1910-zel nőtt egy nap alatt. A meggyógyultak száma 23 906, ami 1445-tel több, mint szerdán. Spanyolországban 148 220-ra nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, ami 6278-cal több, mint egy nappal korábban, 14 792-re emelkedett a halottaké, egy nap alatt 747 ember vesztette életét, és 48 021-re nőtt a gyógyultaké, ami 4813-mal több, mint szerdán. Olaszországban 139 422 regisztrált fertőzött van, 3836-tal több egy nap alatt, 17 669 halálos áldozat – 542-vel több, mint szerdán –, és 24 392 gyógyult, ami 2099-cel több. Németországban 113 296 fertőzöttet regisztráltak eddig, ami 5633-mal több az egy nappal korábbinál, 2349 elhunytat, 333-mal többet, mint szerdán, és 46 300 meggyógyultat, ami 10 219-cel több, mint egy nappal korábban. Franciaországban 83 080 fertőzött szerepelt csütörtökön reggel a nyilvántartásban, 10 887 halott, 544-gyel több, mint egy nappal korábban, és 21 461 gyógyult, 1938-cal több. Iránban 64 586 volt a regisztrált fertőzöttek száma csütörtökön, 1997-tel több, mint egy nappal korábban, 3993 az elhunytaké, 121-gyel több, mint egy nappal korábban, és 29 812 a gyógyultaké, 2773-mal több, mint szerdán. Az Egyesült Királyságban 61 474 feljegyzett fertőzött volt csütörtökig, 5525-tel több, mint egy napja, 7111 halálos áldozat, 940-nel több, és 325 gyógyult, 20-szal több.
Témák
koronavírus