Kamu hatóanyagok az étrendkiegészítőkben

Publikálás dátuma
2020.04.05. 19:18

Fotó: hamisitasellen.hu
Folyamatosan nő a kereslet az étrend-kiegészítők iránt, ezzel együtt emelkedik az internetes vásárlások száma is, amire már a hamisítók is felfigyeltek.
Egyre több Magyarországon a hamis étrendkiegészítő. Az esetenként életveszélyes szerek visszaszorítása érdekében jött létre a Biztonságos Étrend-kiegészítő Program, amely a piacra kerülő termékek bevizsgálásával garantálni tudja, hogy a programhoz csatlakozó patikák polcaira már csak az ellenőrzött, jó minőségű szerek kerüljenek ki - írja a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közleményben. Egyre többen próbálják ki az étrend-kiegészítőket - derült ki a szervezet és a Tárki tavalyi kutatásából. A kutatócég 2018-ban és 2019-ben fesztiválokon vizsgálta a fiatalok étrend-kiegészítőkhöz kapcsolódó attitűdjét és ismereteit. Az eredményekből az látszik, hogy a 18-22 évesek 46,7 százaléka, a 23-30 évesek 60 százaléka, míg a 31 évesnél idősebb korcsoport 65,4 százaléka szedett már életében legalább egyszer étrend-kiegészítőt, vagyis a 30 év felettiek az ilyen jellegű készítmények elsődleges fogyasztói. Összevetve a 2018-as adatokkal a legfiatalabbaknál több mint 15, az utánuk levőnél 8, míg az idősebbeknél 2 százalékpontos emelkedést mutatnak a tavalyi eredmények, vagyis egyre többen használják ezeket a termékeket. A növekvő igényeknek köszönhetően az étrend-kiegészítők piaca is bővül, azonban nem mindegy, hogy milyen forrásból szerezzük be ezeket a szereket. A Magyarországon is hatályos Európai Uniós jogszabályok szerint az étrend-kiegészítők forgalmazása nincs engedélyeztetéshez kötve, a gyártónak csupán a termék forgalomba helyezést kell bejelentenie az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI). Ezért a piacra kerülő készítmények nem esnek át előzetes bevizsgálási folyamaton. A rossz minőségű termékek forgalomba kerülésének megakadályozása érdekében jött létre 2018-ban a Biztonságos Étrend-kiegészítő Program, amelyet a HENT, a Magyar Gyógyszerészi Kamara, Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége és a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete hívott életre. A program legfőbb célja, hogy fogyasztókhoz csak garantált minőségű, hamisítástól mentes termékek juthassanak el. Az étrend-kiegészítők a kiegyensúlyozott táplálkozás és egészséges életmód mellett fontos szerepet töltenek be az egészségmegőrzésben. A programban részt vevő gyógyszertárakba csak hamisítás-mentes, minőségi szempontból megfelelő étrend-kiegészítők - többek között vitaminokat és ásványi anyagokat vagy éppen növényi összetevőket tartalmazó szerek - kerülnek. A patikák vállalják, hogy csak olyan gyártótól és forgalmazótól vásárolnak ilyen terméket, amelyek részt vesznek a programban.  Az étrend-kiegészítők forgalmazása nincs engedélyeztetéshez kötve, a gyártónak csupán a termék forgalomba helyezést kell bejelentenie.
Szerző