Előfizetés

Gyártás előtt áll a koronavírus tüneteit enyhítő magyar gyógyszer

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.03. 08:20
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A terméket már évek óta exportálják az Egyesült Államokba, most a hazai forgalmazási engedélyre vár.
Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély,
hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése

– mondta a Világgazdaságnak Pallos László, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója. Mint közölte, tablettát ma is tud készíteni a társaság, az általa előállított Hydroxychloroquine 200 milligrammos tablettát már törzskönyvezték az Egyesült Államokban, ahová az Alkalodia már jó néhány éve exportálja is. A cég és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) együtt dolgozik azon, hogy a gyógyszer minél hamarabb megkapja a magyarországi forgalmazási engedélyt is. Pallos László azt is elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a hazai egészségügyi szakemberekkel is, hiszen a gyógyszert elsősorban a magyar betegeknek kívánják biztosítani, és csak utána másoknak.
Az Alkaloidánál lévő hatóanyag-mennyiségből mintegy 20 millió 200 milligrammos tabletta készülhet, ennyi több mint 2,2 millió beteg kezelésére elég

– erősítette meg Pallos László. A társaság napi körülbelül 900 ezer tablettát tud gyártani. Az eddigi adatok szerint egy ember kiegészítő kezeléséhez nagyjából 50 tablettára van szükség.  Mint Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója a közrádióban ismertette, a Hidroxiklorokin alapanyagot  malária kezelésére, autoimmun kórképek esetén használják. Bár koronavírus-fertőzés esetében klinikai vizsgálatok még nincsenek, a gyógyszer kezdeti eredmények szerint antibiotikummal együtt alkalmazva hatékony, pár nap alatt érezhető, víruscsökkentő hatása van, és a tüneteket is enyhíti. A gyógyszer magára a vírusra hat, viszont jelenleg ez még nem valódi ellenszer – idézte Szentiványi nyilatkozatát az MTI. A kormány annyira bízik a gyógyszer hatékonyságában, hogy rendeletben tiltotta meg alapanyagának kivitelét az országból. 

Molinófestéstől a pandémiás járadékig - így küzdenek a vírus ellen az önkormányzatok

Szalai Anna
Publikálás dátuma
2020.04.03. 08:00
A IX. kerületben is sok önkéntes jelentkezett, hogy segítsen az önkormányzatnak az idősek ellátásában
Fotó: Béres Márton / Népszava
Ahány kerületi önkormányzat, annyiféle vészhelyzeti intézkedéscsomag – derült ki, miután utánajártunk annak, miképpen reagálnak a járványra a városrészek.
A sokféle intézkedés annyiban érthető: a járvány idején irányadó katasztrófavédelmi törvény mindössze arról rendelkezik, hogy a képviselő-testületek nevében az adott település, városrész polgármestere dönt, a kormány pedig kevés központi utasítást adott eddig. Abban még egységesek a kerületek, hogy a kormány előírásait követve bezártak a hivatalok, az önkormányzati kezelésű gyermekintézmények és játszóterek, továbbá mindenkit otthon maradásra buzdítanak. Minden más viszont egyéni megoldás. A fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter például saját kezűleg festett molinót feszített ki a belvárosi polgármesteri hivatalra, otthonmaradásra buzdítva a helyieket. Borbély Lénárd, kormánypárti csepeli polgármester a helyi piacra is kiterjesztette az idősáv-korlátozást, ami egy korábbi intézkedéssel összecsúszva azt eredményezte, hogy a piacra a 65 év alattiak szombaton csak reggel 6 és 9 óra között mehetnek be. Ráadásul előírta a szájmaszk és a kesztyű viselését is. A háborgó kerületiek Facebook-bejegyzései szerint élelmesek rögvest árulni is kezdték a piac bejáratánál 450-600 forintért a maszkot, 200 forintért a kesztyűt. Az előírások betartásáért egyébként a biztonsági őrök felelnek, akiknek egyúttal azt is figyelniük kell, hogy hányan vannak bent, mivel a polgármesteri utasítás szerint legfeljebb 99 vásárló lehet a piacon egyszerre. A kerületi piacokon uralkodó járványügyi szabályoknak nem teljesen megfelelő állapotok – túl sok ember, idősek is, nincs meg a kellő távolság – okán Szaniszló Sándor (DK) XVIII. kerületi polgármester is dörgedelmes üzenetet intézett a kerületiekhez, belengetve a Havanna lakótelep önkormányzati piacának bezáratását. Közben gőzerővel, kerületi gépekkel fertőtlenítik a városrész köztereit. A II. kerületben Őrsi Gergely (MSZP) polgármester kezdeményezésére a vészhelyzet fennállásáig a kerületben működő egészségügyi intézmények dolgozóinak adják át az üres szociális bérlakásokat. Újbuda külön felügyeletet szervez a Szent Imre Kórházban dolgozók gyermekeinek. A bölcsődés és óvodás gyerekeket fogadó intézmény nyitva tartását a kórházi dolgozók 12 órás munkarendjéhez igazították. Biztosítják a gyermekek napi étkezését, gyermekorvosi ellátását, gondozását, nevelését és sok játéklehetőséget. A polgármesterek többsége azokról is igyekszik gondoskodni, akik nem betegek, de a kijárási korlátozások miatt nehézen tudják megoldani a bevásárlást. A budavári önkormányzat önkéntesei például a napi egyszeri meleg étel mellett, hetente egyszer tisztálkodó csomagot is kiszállítanak a karanténban lévőknek és az időseknek, ha kérik. A csomagokért önköltségi árat kell fizetni. A kerületben eseti települési támogatás is kérhető. Terézváros – akárcsak a fővárosi önkormányzat – felfüggesztette a helyiségbérleti díjak fizetését április elsejétől június végéig a VI. kerületi kis- és középvállalkozások fennmaradása, az ott foglalkoztatottak állásának megtartása érdekében. Más kerületek a közvetlen járványhelyzet okozta nehézség kezelésén túl olyanoknak is igyekeznek segíteni, akik például munkájuk elvesztése miatt sodródtak nehéz helyzetbe. Kiss László óbudai polgármester új szociális támogatási formaként veszélyhelyzeti bérleti díj és krízistámogatást vezetett be. Mindkét támogatási formát a járványhelyzet miatt munkájukat elveszítő vagy fizetésüket meg nem kapó III. kerületiek kérhetik évente egyszer. Erzsébetvárosban egyszeri támogatást osztanak azoknak a kerületieknek, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat, vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerültek. Józsefvárosban szolidaritási alapot hozott létre az önkormányzat, amelybe magánemberek és cégek felajánlásait várják védőfelszerelés vásárlására és bajbajutottak megsegítésére. Pikó András kerületi polgármester százmillió forintot csoportosított át a járvány elleni védekezésre és a legelesettebbek megsegítésére. A ferencvárosi önkormányzat a veszélyhelyzet ideje alatt pandémiás járadékot nyújt azoknak a kilencedik kerületi lakosoknak, akiknek a járvány hatásai miatt megszűnt a jövedelme. A kerület 300 millió forintot különített el erre a célra. Baranyi Krisztina polgármester reméli, hogy a kormány is hozzátesz ehhez az összeghez valamennyit.

Szegeden már védőnőket készítenek fel a lélegeztetőgépek kezelésére

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.04.03. 07:49
Képünk illusztráció
Fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP
A tanfolyamon nem kötelező részt venni, de életmentő lehet a megszerzett tapasztalat.
Tanfolyamon sajátíthatják el a lélegeztetőgépek működtetését és kezelését a szegedi védőnők – értesült több forrásból a 24.hu. A hírportál úgy tudja, az intézkedésre elővigyázatosságból van szükség a világjárványt okozó koronavírus terjedése miatt. Előfordulhat ugyanis, hogy a betegeknek nagy tömegben lesz szükségük lélegeztetésre, a lélegeztetőgépek működtetéséhez pedig nagyszámú szakszemélyzet szükséges. Szegeden csaknem száz védőnő dolgozik, úgy tudni, nem lesz kötelező számukra a képzés, hanem önkéntes alapon lehet részt venni rajta.
A védőnők betanítása előrelátást mutat, egyben egybevág azzal, amit a minap a világ legnagyobb lélegeztetőgép-gyártójának vezetője mondott a német Spiegelnek. Stefan Dräger nagy problémának nevezte, hogy a lélegeztetőgépek működtetéséhez szakemberek kellenek, akikből viszont messze nem lesz annyi, ahány kelleni fog. Szerinte ezért fontos, hogy a gépek kezelését minél több egészségügyi dolgozó időben megtanulja. 
Szegeden a védőnők a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjához tartoznak, így munkáltatóként a központ teszi lehetővé a tanfolyam elvégzését. A lapnak arról egyelőre nincs információja, hogy más városokban is van-e hasonló terv a védőnők bevonására. A hírportál megkereste a Szegedi Tudományegyetemet, arról érdeklődve, hogy hány védőnőt érint az intézkedés, illetve hogy milyen jellegű és hány órás tanfolyamon lehet részt venni, de nem kaptak választ megkeresésünkre. Az ügyben egyelőre hallgat az Emberi Erőforrások Minisztériuma is, náluk arról érdeklődtek, hogy várható-e e gyakorlat kiterjesztése országosan, ezt szükségesnek látják-e. Az egyetemet és a minisztériumot is kedden keresték meg, de a cikk pénteki megjelenéséig nem válaszoltak. A Magyar Védőnők Egyesülete viszont közölte véleményét a védőnők képzését illetően. A szervezet elnöke szerint a védőnők fő feladata a jelenlegi helyzetben is az egészséges várandósok, gyerekek gondozásának segítése, ami zavartalanul folyik. A betegellátásban tehát nem vesznek részt. Ugyanakkor Csordás Ágnes elmondta, 
ha olyan mértékű vészhelyzet áll elő, ami szükségessé teszi több egészségügyi dolgozó részvételét a betegellátásban, akkor teljesen mindegy, hogy ki milyen területen dolgozik.

Mint mondta, a vészhelyzet súlyosbodása esetén minden mozgósítható egészségügyi dolgozóra szükség lesz, és lehet, hogy a védőnőknek is részt kell venniük a betegellátás támogatásában. Az elnök kérdésünkre közölte azt is, üdvözli, ha a védőnők vészhelyzeti pluszképzést kapnak, de reméli, hogy nem lesz rá szükségük. Ha mégis, akkor viszont helyt fognak állni.