Előfizetés

A tünetek megszűnése után még legalább nyolc napig jelen volt a koronavírus a betegek szervezetében

MTI
Publikálás dátuma
2020.03.27. 19:06

Fotó: Wang Jiaman / Xinhua News Agency
Egy kínai kutatás szerint a vizsgált személyek még napokig fertőzőek voltak, amikor már tünetmentesnek bizonyultak.
Az enyhe Covid-19 fertőzéssel kezelt betegek felében tüneteik megszűnése után még legalább nyolc nappal jelen volt az új koronavírus - hívták fel a figyelmet tanulmányukban kínai kutatók. 
A szakemberek szerint ezért az enyhe tünetekkel házi karanténban tartott Covid-19-betegek esetében a felépülés után még legalább két hétig meg kellene hosszabbítani a karantént, biztosítandó, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine című folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók a pekingi PLA Általános Kórházban január 28. és február 9. között kezelt 16 beteg esetét mutatták be, akiknek átlagéletkora 35,5 év volt. A kutatók több napon vettek garatmintákat és elemezték azokat. Gyógyulásuk után bocsátották haza a betegeket, amikor két negatív vírusteszt is megerősítette felépülésüket.
- Tanulmányunk legjelentősebb megállapítása az, hogy a betegek felénél rejtőzködött a vírus még a tüneteik megszűnésekor is

- mondta Lokesh Shrama, a Yale Egyetem Orvostudományi Karának instruktora, a tanulmány társszerzője.

- Súlyosabb fertőzés esetén hosszabb ideig tarthat a rejtőzködési idő - tette hozzá. Ezeknél a betegeknél az elsődleges tüntetek a láz, a köhögés, a torokfájás és a nehéz légzés voltak. Egy beteg kivételével öt nap volt a lappangási időszak, a tünetek átlagosan nyolc napig tartottak. 
Egytől nyolc napig tartott az az időszak, amikor a tünetek megszűnése után még fertőzőképesek voltak.

- Ha enyhe légzőszervi tünetek jelentkeznek a Covid-19 betegségnél és házi karanténban van a beteg, hogy ne fertőzzön másokat, meg kell hosszabbítani két héttel a karantént a felépülés után, biztosítandó, hogy az illető ne fertőzzön meg másokat - idézte Hszie Ki-hszint, a pekingi kórház professzorát, a tanulmány társszerzőjét a Medicalxpress orvostudományi hírportál. A szerzők hangsúlyozzák, hogy ugyanolyan gondossággal kell kezelni a tünetmentes, éppen csak talpra állt betegeket, mint a tünetekkel bírókat. Arra is felhívták a figyelmet, hogy még nem tudni, eredményeik igazak-e a jóval sebezhetőbb betegek, például az idősek vagy az immunhiányos betegek esetében.

Majdnem ezer ember halt meg a koronavírustól egy nap alatt Olaszországban

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.03.27. 18:47

Fotó: Massimo Bertolini / Massimo Bertolini/NurPhoto
Ez az eddigi legmagasabb szám.
Az eddigi legtöbbel, 969-cel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 9134-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma - közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A coronavirus.app legfrissebb adatai szerint egy nap alatt 5959 embernél diagnosztizálták a betegséget. A számok folyamatosan ingadoznak. Szombattól enyhe, de fokozatos csökkenés volt megfigyelhető, majd újabb emelkedés. Az adatok ingadozásához hozzájárulnak a nem egyenletesen növekvő számban végzett vírustesztek is. Az „új” elhunytak száma csütörtökön 712 volt a többször javított végleges számítások szerint. Eddig összesen 86 498 ember fertőződött meg az országban, közülük 10 950 személyt nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 66 414 beteget ápolnak Olaszországban. Az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) mérései szerint a járványgörbe már napok óta süllyedésnek indult, de az ország különböző részein más és más fázisban van a fertőzés terjedése. Március 31-én a gyász jeleként félárbócra eresztik a nemzeti zászlókat az egész országban. 

Bordélyházba akarják költöztetni Prágában a hajléktalanokat

MTI
Publikálás dátuma
2020.03.27. 17:04
A prágai Showpark épülete
Fotó: Shutterstock
A cseh főváros legismertebb bordélyházának igazgatója szerint a döntés miatt művésznőik újra ellepik majd az utcákat.
Prága egyik legismertebb bordélyházában, a holesovicei Showparkban akar ideiglenes szállást biztosítani a cseh főváros hajléktalanjainak Zdenek Hrib főpolgármester. Az intézkedés célja, hogy a hajléktalanok is betarthassák az állam által elrendelt vesztegzárat.    - A főpolgármester csütörtökön levélben szólította fel a Showparkot üzemeltető Eroc társaságot, hogy vasárnap estig ürítse ki az épületet. Amennyiben ezt nem teszi meg, a város hatósági intézkedést fog kérni - írta az iDnes hírportál. A lap szerint az Eroc társaságnak nincs bérleti szerződése a várossal, de az épület kiürítésére nem hajlandó, és bíróság elé vitte az ügyet. - A hajléktalanok nem tudják betartani a vesztegzárat, hiszen se lakhelyük, se munkahelyük nincsen. A város ezért olyan szálláshelyeket keres, ahol ezek az emberek ideiglenesen otthonra lelhetnének - mondta újságíróknak Hrib. Az egyik kiszemelt épület az egykori vágóhíd területén álló Showpark, amelyet - Hrib szerint - törvényellenesen foglal el az Eroc társaság. 
- Az épületben mintegy 1700 négyzetméternyi terület van, amelyen ideiglenes szálláshely alakítható ki

- tette hozzá a városvezető.

A Showpark szórakoztatóközpont 1998 óta működik a 20. század elején létesült vágóhíd egyik nagy pavilonjában. Az Erocnak korábban bérleti szerződése volt a Delta Center társasággal, amely az egész volt vágóhidat bérelte a várostól. A Delta Center bérleti szerződése már lejárt, és nem újították meg. Az Eroc ennek ellenére nem hajlandó elhagyni az épületet, és új bérleti szerződést követel a várostól, amely erre nem hajlandó. Zbynek Matala, az Eroc igazgatója egyebek között azzal érvel, hogy a Showpark üzemeltetése sikeresen csökkentette az utcai prostituáltak számát Prága központjában.
- A klub bezárása esetén nagy a valószínűsége annak, hogy művésznőink újra a belváros utcáin lesznek kénytelenek dolgozni

- figyelmeztetett Matala nyilatkozatában.