A film

Publikálás dátuma
2020.03.29. 07:29

Fotó: MATTHIAS BALK / DPA - AFP
Azzal kezdődik, hogy Joszif kis lapáttal gyűjti az udvaron – nagy, falusi ház udvara - a kutyaszart. Akkurátusan keresi. Amikor megtelik a kislapát, viszi a kerítés melletti kukába, és beleborítja. Aztán megint keresi. Mellette ott sertepertél egy, már láthatóan zsömleszínű pulikölyök. Körbe-körbe futkározik, nem engedné elvinni a kutyaszart, ugrál, morog, kerít. Joszif időnként visszamordul rá. Nevetségesek, a pulikölyök is tudja, a pofáján látja Joszif. Az udvar fűfoltos, rövidesen havazni fog, márciusi havazás lesz, most még csak eső esik. A közeli távolban vannak dombok is, most éppen az, amit úgy neveznek: Budahegy.
Joszif összeszedi a kutyaszart, száraz, több napos is van közte, meg tegnapi, mai, laza is. Vagyis hát az sem száraz, ami régi, merthogy éppen esik. A kis lapáttal, mindent, ami felszedhető, bedobál a kukába, hat és fél lépés oda, hét lépés vissza a következő kutyaszarig. Ami lepotyog, azt újra összeszedi. Belenyomja a szargyűjtő lapátot a tornácon a hamugyűjtő vödörbe, a hamuba, az tisztít. Bemegy a lakásba. Bent, mintha hidegebb lenne, mint kint volt. Egymáshoz dörzsöli a két tenyerét. Körülnéz, bent tényleg hidegebb van. Magára vesz egy fekete, ujjatlan mellényt, thermo-szövetest, a sapkát a fejéről a fogasra akasztja. A fogas az ajtó melletti ablak kallantyúja, van még rajta három-négy különböző színű sapka: fekete, fehér, meg még egy piros. Mind simléderes. Meg egy másik mellény. Téli az is.
Joszifnak eszébe jut az apja, aki már régen meghalt, alig élt ötvenkilenc évet (ő hatvanhét). Jött haza a munkából, Joszif anyja szerelemmel várta már hatvanháromban is, amikor ő, Joszif tíz éves volt éppen, és ekkor nagy-nagy hahotával nevetett. Nevettek mind a hárman. Hát mi történt veled, csupa lila vagy apu! És valóban, Joszif apjának a fejről, a sapka alól lila csíkokban folyt le a lé. Elől, nagyjából a szeme mellett, meg hátul, a tarkón, ami nem látszott elöl. Akkor is esett, mint most, amikor Joszif kinéz az ablakon. Joszif apja akkor azt mondta az ő szerelmének, Joszif anyjának, Rozálnak: hát ezért röhögtek rajtam, amikor felszálltam a villamosra, meg akkor is ezért, amikor átszálltam a buszra. Te ajándékoztál meg ezzel a lilát arcra csorgató, simléderes sapkával, meg a kiröhögéssel. Nem mondták, hogy festéket enged, így Rozál. Megölelték egymást. Nyári sapka. Nem tavaszi, nem őszi, nem téli, nyári sapka, mint most a nyárvégi, őszi kutyaszar. Megint röhögtek, kacagtak.
Joszif, miután úgy gondolta, hogy az összes létező kutyaszart összegyűjtötte az udvaron, és már bent volt a lakásban, leült a hosszú parasztasztal mellé, és nézett valahova úgy el. Régi háznak építette fel ezt az új házat, ugyanolyan tornácosra, mint a régi volt, amit le kellett bontani, de parasztháznak csak kívülről látszik. Hosszú ház, hosszú tornáccal, de kétszintes mégis, hogy ne legyen annyira paraszt, vagyis hát belül nem az a parasztház, aminek kívülről látszik. Pedig az, parasztház és városi ember lakja. Lebontották a régi parasztházat, új alapra építettek új újat, amikor még család volt a család. Tizenhat évig a huszonnégy éves házasságban. Most egyedül lakja a két szintet. Hat szoba, két fürdő, két mosdó, két nappali, tornác, padlás, pince.
Ül és néz. Nincsenek is már parasztok. Parasztok már a bányában sincsenek. A faluban, ahol városi emberként él, valamikor, még akkor is, amikor ő városiként ide költözött, a férfiak a bányában, az asszonyok a házi kiskertekben dolgoztak. A férfiak a város szélén, a falutól nem messze robbantottak és haladtak a szénben, az asszonyok meg itt a faluban ástak, ültettek, kapáltak, és azóta nem haladnak. Vasárnapi kugli a kocsmakertben, meg sör. Te mit gondulsz errül, édes egy cimborám. Mirűl, édes egy testvérem. Hát errül. Kifogy a paraszt, meg kifogyott a bányász is. Bezárt. A kert nem zár be! És a föld? Az legyen az ő gondjuk. Az se. Ez volt a kocsma.
Joszif kimegy az udvarra, hátha talál még kutyaszart. Nem gondolja komolyan, csak kimegy. A már majdnem zsömleszínű pulikölyök nekiront. Joszif utána rúg, csak annyira, nehogy eltalálja, hiszen még kölyök, de mérges rá. Nem ugrik, leborítasz mondja. A puli nem borítja le, de majdnem, és gyakran próbálkozik. Ad a macskának is enni. Most éppen nyers csirkenyakat. Mindegyiknek azt, amit szeret. A nyers nyakat szeretik, ezért már nem főzi meg nekik. A puli lecsap, pedig már összebarátkoztatta őket, mégis lecsap a macskára. A puli szoptatta is a kiscicát, úgy tett mintha szoptatná, az meg úgy, mintha szopna. Azt hitték mind a ketten, a puli, Zsömi meg Kiscica, hogy szopik az egyik, szoptat a másik, pedig csak nyalakodás volt ott. Egyidősek. Nyekergő kiscicájának ez lesz a neve, Kiscica, mert nincs rá más név. Amikor Joszif nyitja az ajtót, egyszerre szökik be Nyekergő, az anya, meg Kiscica a kölyke, a nyers csirkenyak meg kívül marad. Hülye nyekergő vagy, Nyekergő, anyakövető kiscica vagy Kiscica.
Sokáig gondolkodik kint, leül a padra. Vissza, bemenjen-e a lakásba? Mert azt a levelet előbb utóbb meg kellene írni, ha tudja, hogy nem válaszolnak, megírni akkor is meg kell. Hárman vannak, vagy négyen. Mind a négyhez címezni kell. Három gyerekhez régi címe van. Nem változhattak sokat.
Fölmegy a tyúkokhoz, kicsi és rövid emelkedő. Gyere, gyere, mondja a pulinak, megyünk a lányokhoz. Kiszedi a fészekből a tojást, kettőt, jó mélyen kell behajolnia, tyúkszaros lesz a tenyere. Lefelé már őt terelgeti félelmet keltő gyorsasággal a zsömleszínű Zsömi. Eldöntötte, ez lesz a neve, Zsömi. Hosszú, barna színű rongyot húz maga után, a hátsó két lába gyakran belegabalyodik a leejtőn, de nem baj. A tornácon rátalál a második és a harmadik rongyra, játszótársak, mind elázva. Szereti a barna színű rongyokat.
Visszaérkezik. Van még kutyaszar az udvaron, de most, fontosabb dolga van. Bent a lakásban. Kezet mos. A nappaliban beindítja a masinát, a kicsi tűzhelyet, a Csikót, mert olyan alakú, megrakja fával, levelet fog írni. Írt már, most azonban biztosan célba ér, először cécézi meg mind a három gyereket és a negyediket is, aki nincs, fejben. Annak nincs címe, csak a fejében. Valahol biztosan él, ha volt, de ő ezt nem tudja, csak a volt feleség. Levelet írni, címezni most már a masinán is tud, megtanította valami vendég. A negyedikhez is eljut majd valahogy, ha van.
Kint havazni kezd. Macska kaparja az ablakot. Pulikölyök döngeti az ajtót. Kifelé néz, látja, giccses az egész. Pulikölyök, Nyekergő, Kiscica, három vagy négy gyerek valahol. Egy volt feleség máshol, sok szerető. Városról faluba, faluról városba tart ugyan az az ember, de nem erre a kétmacskás, egypulis, három vagy négygyerekes leltárra számított. Erre számítottál, ez a film vége Joszif? Giccses az egész. 
Témák
falu puli macska

Friss vizet a tévés gőzfürdőkbe!

Publikálás dátuma
2020.03.28. 18:31

Vajon mit várt az ország naivabb fele, azaz döntő többsége, a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságtól? Részben talán azt, hogy bölcs, hozzáértő emberek részvételével a nyilvánosság előtt folytatódnak azok az eszmecserék, amelyek felizzították a baráti, társasági összejövetelek hangulatát. Ott ültek az emberek a bezártság biztonságában, mindenki próbált érvelni, miért jó vagy rossz a szocializmus, kéne vagy nem a többpártrendszer, mi is történt a háborúban, kik az oroszok, mi lesz a nemzettel. Üvöltötték egymást jobbról-balról, olykor össze is vesztek, de általában nevetve, kézfogással, öleléssel búcsúztak. Fájdalmas csalódás, hogy a szabaddá váló közéleti orgánumok nagy része nem a természetes civil véleményütköztetés formáit tágította, erősítette. Miután a politikai irányításért küzdő pártok zászlót bontottak, a befolyásos média források hiányában törvényszerűen beállt mögéjük, vagy inkább az őket támogató hatalmi-gazdasági érdekcsoportok mögé. Az emberek pedig követték őket jobb és bal irányban. Mindenki behúzódott a maga kis barlangjába. A „sajátjai” közé. Helyet kérve egy szavazóbázisban. És ezek után az elkötelezett polgárok már nem független tájékoztatást, önálló véleményeket várnak sajtótól, tévétől, hanem hitük, pártállásuk megerősítését. Megkapják. A média is része a polarizáló gépezetnek. Kialakítja a medencéket a politikai indulatokban való lubickolás számára. A közéleti beszélgetőműsorok egyenesen a gőzfürdő kedélyes kábulatát kínálják. Az otthonteremtő igazságok leheletét. Az ellen-szellem víz alá nyomásának örömét. Nem jó ez, de így van jól. Jobb a másik szavaira okádni, mint őt magát arcul köpni. Legfeljebb arra érdemes figyelni, poshad-e a fürdővíz. Nos, úgy tűnik, ideje lenne a frissítésnek. A liberális oldal, amely balos kísérettel szívesen áztatja magát az ATV-ben, lassan észrevehetné, hogy a polgári demokrácia alapelveinek egyszerű, fölényes ismételgetése egyre kevésbé hatásos szappan kormánypárti szégyenfoltok ellen. Fogy belőle a szellemi-politikai erő. Nem igazolható már vele az önhitt felvilágosultság. Nem tud mit kezdeni a modern polgári világ ellentmondásaival, a növekvő egyenlőtlenséggel, a mindennapok stresszállapotával. De a Civil a pályán asztalát sem teszi tisztává. A kormánypárti oldal vize is algásodik. Meddig ücsörögnek még benne a Hír TV odamondói? A Troll és a Keménymag legalább próbálkozik a gátlástalanság hullámfürdőjével, szemben mondjuk a Civil körrel, amelynek tagjai még mindig, a hatalom birtokában is, szertartásosan háborognak a mélymagyar sértettségben. Egy szekta szigorával mondanak ítéletet az általuk balliberálisnak nevezett valami fölött. Mintha még most is az jelentené a veszélyt. Nem kéne foglalkozni az EU nemzetoldó mételye mellett egy erős, radikális német, francia, olasz nemzetállam fenyegetéseivel? Érdekes volt figyelni, hogyan hat a medencék nyugalmára a koronavírus betörésének vészhelyzete. Az ATV-ben a Civil a pályán nagyon megrázta magát, és március 21-én az utóbbi évek egyik legjobb adását produkálta. Az aktuális helyzet súlyossága miatt változtatott keretein, lemondott a fertőzésveszélyes (és amúgy szellemtompító) kerekasztalról, szakértőket ültetett a stúdióba, a műsorvezető, Fiala János szigorúan célirányossá tette a beszélgetést. Falus Ferenc és Pusztai Erzsébet információi, helyzetértékelései számára intelligensen utat engedett a másik két vendég, Szakonyi Péter és Komlódi Gábor - csak saját, média és jogi területüket is érintő vonatkozásokra reagálva. Drámai hangulatú, aggodalmakkal teli, de nem kormányellenes, hasznos, értelmes műsor volt – okoskodások nélkül. A jövőben is építeni lehetne erényeire. Sajnos, a Hír TV-ben ugyanaznap jelentkező Civil kör ennél a témánál is mereven tartotta magát saját paneljeihez. Összevont szemöldökkel kereste a járvány felelőseit a kínaiak, a migránsok, a globalisták és természetesen a hazai ellenzék között. Őstisztességtől hevülten mutogatott a liberalizmus, a mai EU járványserkentő gyengeségére. Az ellenzék pedig mintha maga lett volna a vírus. Mondhatnánk, dicséretes a kitartás a műsor táborerősítő funkciója, moralizáló közéleti hangütése, kormánypárti értékrendje és szellemi irányvonala mellett. De ez most valahogy nem illett a helyzethez – kicsinyesnek tűnt. Lehetett volna a valódi ellenséggel foglalkozni, hirdetve egyszerűen a nemzeti összefogás erejét, fontosságát. De ha nem, az istennek sem, akkor nem. Nem az én vizem. Amíg nem öntik rám fenyegetően. Ahogy Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese a március 20-i Trollban: „Mondjuk ki végre, hogy az ellenzék és az ellenzéki médiumok a koronavírusnak drukkolnak (…) és azt sajnálom csak, hogy ezeket a fertőző ragályokat és fertőző szellemi ideológiai gyakorlatokat nem lehet karanténba zárni. (…) A koronavírus járvány után politikai, erkölcsi és jogi elégtételt kell vennünk ezeken az embereken és az ellenzéki újságírókon.” Ejha! Szerintem jobb lenne a normális fröcskölődésnél maradni.     
Témák
tévék HírTV

Túlélés kétszázszor

Publikálás dátuma
2020.03.28. 15:04

Fotó: CESAR MANSO / AFP
Fájdalmas reneszánsza van most Gloria Gaynor diszkóslágerének, az I Will Survive-nak. Mindenki azzal igyekszik biztatni magát: túléli a koronavírus-járványt. A dal persze nem a betegség átvészeléséről szól, ám reményt ad a címadó sor áthallása. A szomorú alkalomból a hetvenéves amerikai művésznő is elővette a nótát, de nem kereskedelmi céllal, hanem a világhálón, segítő szándékkal, a szolidaritás kifejezésével. Annak idején ő és a Polydor cég nem nagyon hitt a dalban, mert 1978-ban a Righteous Brothers három évvel korábbi Substitute-jának feldolgozását tette a kislemez A és az I Will Survive-ot a B oldalára. Korábban Gaynor nem halmozta a slágereket, főként nem az olyanokat, amelyeket ő maga énekelt először. A Jackson Five 1970-es Never Can Say Goodbye című dalának négy évvel későbbi adaptációjával került első ízben az amerikai Top Ten-be – a Jackson Five második, Gaynor kilencedik volt a számmal –, majd a michigani Four Tops 1966-os örökzöld felvételét, a Reach Out I'll Be There-t dolgozta fel 1976-ban, s a hajdani listavezető felújításával a tizennegyedik helyig jutott. Az I Will Survive-val viszont szuperszonikus sebességgel felrepült a legmagasabbra. Hetvenkilenc márciusában hetekig vezette a listát Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban egyaránt; itt is, ott is a szintén diszkómuzsikára váltó Bee Gees Tragedy-jével volt nagy versenyben, de hát akkoriban mindent vitt a gépzenére alkalmas hangzás, Amii Stewart Knock on Wood-ja vagy Donna Summer Hot Stuff-ja ugyanúgy kikerülhetetlenné vált, mint Gaynor védjegye. (Akár ki is húzhatnánk magunkat: minálunk 1979 márciusában az LGT remekműveinek egyike, a Mi lesz velem? állt az élen – „Lehettem volna valaki más, de más, az valaki más lett" –, míg közvetlenül mögötte Koncz Zsuzsa Mama, kérlek és Zorán Valahol mélyen a szívemben című száma következett; egyik sem nevezhető a korszellemhez igazodó diszkódarabnak.) Az Egyesült Királyságban az év ötödik, az USA-ban a hatodik legnépszerűbb szám volt a túlélő nóta. A kislemezből tizennégy millió kelt el, a modern kori karaokeklubok repertoárjából kihagyhatatlan szerzemény nagyjából kétszáz variációja készült el azóta. Gaynor 1980-ban Grammy-díjat kapott az előző esztendő legjobb diszkódaláért, és a 3 perc 15 másodperces felvétel megváltoztatta az előadó életét. Azt, hogy hosszú dekádok átlagában évi százötven koncertje volt legalább, mindenekelőtt az I Will Survive-nak köszönheti. Igaz, sokat is tett a lemezért. A stúdiómunkák időszakában tartott hangversenyeinek egyikén elvesztette az egyensúlyát, majd egy hangfalnak esett a színpadon, és olyannyira megsérült a háta, hogy az orvosok eleinte attól tartottak, örökre mozgáskorlátozott lesz. Ám a diszkókirálynő tolókocsiban járva, merevítőt viselve is folytatta a korong felvételeit, s a megjelenés után szerencsésen felépült. „Sokáig nem tetszett az a gondolat, hogy szinte ezzel az egyetlen dallal azonosítanak – mondta nemrégiben. – De aztán rájöttem, mit adott nekem és millióknak, méghozzá évtizedeken át, ezért mindinkább boldoggá tett, hogy az enyém. Már régóta ezt a dalt szeretem a legjobban énekelni." Gaynort az is elégedettséggel töltötte el, hogy e számmal kitágította a határokat. „A diszkózenét soha nem ismerték el igazán – említette. – Pedig összehozta az embereket, tekintet nélkül nemzetiségre, fajra, színre, hitvallásra, korcsoportra. S az I Will Survive a műfaj emblémáinak egyike lett, sőt – akarva-akaratlan – a nők egyenjogúságáé is." A Budapesten többször is vendégszereplő énekesnő amúgy maradt ott, ahonnan indult: New Jerseyben. Gaynor abból a Newarkból származik, melynek Broad Street-i pályaudvara nyáron déltájban a Volt egyszer egy Vadnyugat című klasszikus western hangulatát idézi a bágyasztó hőséggel és ürességgel, a semmiből előbukkanó vonattal, szájharmonika nélkül. Pedig Newark nem kis város, 270 ezer lakosa van. A számnak meg negyvenkét esztendős története. Úgy néz ki, túlél mindent.  
Szerző
Témák
LEMEZEKET FEL!