Szindróma

Abszurd, de igaz történten alapul – figyelmeztetnek a Stockholm című krimi-vígjáték készítői a film legelején. Persze tudjuk ezt anélkül is, hiszen a csaknem fél évszázaddal ezelőtti svéd túszdráma elhíresült eset. Furcsa lélektani jelenség névadója: a Stockholm-szindrómáé.
1973 nyarán egy Jan-Erik Olsson nevű bűnöző bankrablás közben foglyul ejtett négy embert. Megölésükkel fenyegetőzve elérte, hogy volt rabtársát odaengedjék hozzá a börtönből, majd a páros újabb követelésekkel állt elő. A 130 órán át tartó válsághelyzet előrehaladtával megdöbbentő dolog történt: az áldozatok, három nő és egy férfi, rokonszenvezni kezdtek fogvatartóikkal.
Egyikük, Kristin Ehnmark a miniszterelnöknél próbált közbenjárni, hogy adják meg a rablóknak, amit akarnak, és hagyják őket szabadon távozni. Azt mondta, tökéletesen megbízik bennük, nem bántanak senkit, „nagyon kedvesek”. Végül, amikor könnygázzal megadásra kényszerítették Olssonékat, a túszok a testükkel védték a két gazfickót, nehogy a biztonságiak rájuk lőjenek.
A Stockholm-szindróma fogalma egy még elképesztőbb ügyben vált ismertté, amikor az elrabolt kaliforniai milliárdoscsemete, Patty Hearst segített bankot rabolni fogvatartóinak (1974). Ügyvédje a bíróságon azzal mentegette a 19 éves lány irracionális viselkedését, hogy a fogságban agymosáson esett át. Ekkor dobta be a Nils Bejerot svéd kriminológus-pszichiátertől származó, ma már közkeletű kifejezést.
Szélsőséges szituációkban az ember néha egészen másképp reagál, mint ahogy ésszerű lenne. Bezárva, kiszolgáltatottan retteg a haláltól. Elveszíti az irányítást. Nem ehet, nem beszélhet, vécére sem mehet engedély nélkül. Kezdi úgy érezni, mintha kisgyerek volna („infantilizálódik”). Primitív hálával tölti el minden apróság, ami túléléssel kecsegteti. Apránként azonosul az agresszorral.
Mint valami istenekre, úgy néztek a tettesekre, akiknek korlátlan hatalmuk volt fölöttük, számolt be egy másik stockholmi túsz, Sven Säfström. Jóságuk, emberségük bizonyítékát látták abban, ha nagy kegyesen megengedték nekik, hogy telefonáljanak a családjuknak, amikor klausztrofóbiás társuk sétálhatott egy picit kötéllel a nyakán, vagy a hideg padlón fekve betakarózhattak.
A bizarr jelenséget azóta sokszor megfigyelték, leírták. Natascha Kampuscht nyolc éven át pincébe zárva tartotta elrablója, az osztrák lány mégis megsiratta a férfi öngyilkosságát. Szerinte természetes, hogy az ember alkalmazkodik, kommunikál, empatizál, normalitásra törekszik egy abnormális helyzetben, ez „túlélési stratégia”.
A Stockholm-szindróma előfordul más helyzetekben is, például családon belüli erőszak, extrém vallási szekták áldozatainál. Olyat is láttunk már, hogy valaki egy zsák krumpliért cserébe azoknak hálás, akik bajt hoznak rá.
Nem is kacarászunk önfeledten a krimi-vígjáték tragikomikus humorán, kivált karantén idején. A négy fal közé kényszerülve nem hagy a nyomasztó kérdés: van-e remény, hogy a bezártság és kiszolgáltatottság sokkjában az emberiség értelmesen reagál a válsághelyzetre? Hogy ne ejtsék túszul gonosztevők.
Szerző
Bártfai Gergely

Boomer-blues

Sokat olvastam eddig is az egymást váltó, s mostanában az együtt élő nemzedékek sajátosságairól. Gyermekeim engem jó okkal boomernak hívnak, ami teljesen indokolt, mivel az első teljes békeévben születtem. Vagyunk még elegen, akik a háborúból, ostromból, lágerekből kiszabadultak egymásra találásából, régi és új szerelmekből, esetleg akkori erőszakból születtek. Ezt a demográfiai Mount Everestet Amerikában baby boomnak nevezték, s a kifejezés nálunk is megtelepedett. 
Az egy időben születettség adottság, nemzedékké a közös élmények szerveznek. Ez már eléggé differenciált, kinek ez, kinek az a generációformáló élmény. Keresgélhetnék az általam átéltek között olyan élményeket, amelyek az egész generációra érvényesek, de előfordulhat: magán- vagy csoportélményeket minősítenék nemzedékivé. Differenciált társaság vagyunk, a nekünk jutó, ránk kényszerített élményeket különböző módon fogadtuk, nem vettük észre az elmúlt évtizedekben. Tapasztalom, hogy vannak élmények, amelyeket hatóságilag minősítenek kötelezően átéltté óriásposztereken. 
Van egy olyan békés epizód, amelyre szívesen emlékezem, amikor azt éreztem, hogy jól együtt vagyunk mi, magyarok. 1987 január elején óriási hóesés volt, s meglehetős hideg. Megbénult a közlekedés, térdig ért a hó a városban. A Blaha Lujza téren dolgoztam, és Újpalotán laktam. Az utat akkor először gyalog tettem meg éjjel, térdig gázolva a hóban. Orosz regényekbe, háborús visszaemlékezésekbe illő élmény. De igazán felemelő az volt, ami a havazás befejeződése után történt. A szomszédok a hóeltakarítás, a parkoló autók kiásása közben lakókból közösséggé váltak. Jó hangulat alakult ki, volt, aki teát, süteményt hozott, az emberek együttműködtek. A helyzet megváltoztatta a legkomorabb vagy legzárkózottabb szomszédot is. Hótakarítás közben eltűntek a kibékíthetetlen ellentétek. Jó volt szomszédnak lenni.
Most így, boomerként bezárva hasonlóan érzem magam. Lehet, hogy tévedek, de mégis az a benyomásom, hogy vigyáznak rám, törődnek velem ismeretlenek is. Gyanakvó természettel születtem, de mégis elhiszem, hogy komolyan teszik, nem mímelik a törődést. Az is lehet, hogy ez a járvány „nemzedékké” formálja az együtt élő fiatalokat és öregeket. Ráadásul globálisan teszi, hiszen a koronavírus nem ismer határokat. Később, ha egy ma élő argentin és maláj találkozik valahol egy harmadik ország kocsmájában, vagy a strandon, rögtön lesz témájuk az időjáráson és sör minőségén túl is. A koronavírus-járvány. Lesznek viccek is, amit elmesélnek egymásnak. 
Sőt! Amióta ez a kormány van, most történik először, hogy a propagandája nemcsak tilt,  kioktat, gyűlöl, megbélyegez, riaszt, hanem figyelemre és törődésre is biztat. Fene tudja, hátha megmarad ez náluk. Jónak lenni jó. Nézzünk bizakodva a jövőbe!
Szerző
Miklós Gábor

Egyedül nem megy

Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart. (József Attila: Hazám) Hamarosan eljön az április elején esedékes fizetések utalásának az ideje. Van, aki most még megkapja a fizetését, lesz, aki csak fél havi jövedelemre lesz jogosult. Akadnak, akik már elveszítették a munkájukat. Eközben a kormányzat rendeletileg olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek tág teret nyitnak a munkaadók és a munkavállalók közötti megegyezésre. Tudjuk jól, ilyenkor mindig a gyengébb fél, vagyis a munkavállaló kerül kiszolgáltatottabb helyzetebe. 
Ilyen intézkedéseket veszélyes, vészterhes időkben csak úgy szabad meghozni, hogy az a társadalmi béke fenntartását szolgálja. Vagyis ha e rendelet segíti a vállalkozások talpon maradását (ezt teszi), akkor az államnak segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy a jövedelem nélkül maradók kompenzációban részesüljenek, vagy éppen munkahelyüket megőrizve jussanak jövedelemhez. A társadalmi béke fenntartását, a járványveszély elhárítását csak az olyan átgondolt és felelős intézkedések segítik elő, amik úgy támogatják a vállalkozókat, hogy e támogatás árát nem a munkavállalókkal, vagyis a magyar állampolgárok nagy többségével fizettetik meg. Azokkal, akik adót és járulékot fizetnek, akik eddig is megfizetett 27 százalékos ÁFA-t. 
Van rá mód, van rá eszköz, és van rá ok, hogy állami pénzügyi alapot hozzanak létre a munkavállalók érdekében! Ki kell alakítani a támogatások rendszerét, ahol az a munkáltató, aki fizetett állásidőn tartja a munkavállalót, támogatást kap, aki pedig utcára került, az jogosult egy átmeneti „alapjövedelemre”, ha úgy tetszik, egy átmeneti munkanélküli segélyre. Ha fel lehetett lazítani a foglalkoztatási szabályokat, és fel lehetett, akkor rugalmasabbá kell tenni a segélyezési rendszert, és be kell vezetni ideiglenesen a bérek dotációját is.
És kell még valami. A példamutatás. A higgadtság, a türelem és az együttműködés, a jóindulat példamutatása. Az állami (és az állami szabályozás szerint működő önkormányzati) hivatalok, intézmények, vállalkozások munkavállalóival szemben a kormánynak méltányosan és kedvezően kell a munkáltatói jogokat gyakorolni. Az otthoni munkavégzést minden olyan állami és önkormányzati szervezet esetében, ahol nincs ügyfél-találkozás, meg lehet szervezni. Élni kell e lehetőséggel a minisztériumok munkavállalóitól egészen a könyvtári adatfeldolgozó munkát végzőkig. Nem lehet kérdés, hogy ahol általános iskolai vagy annál fiatalabb gyermek felügyeletére van szükség az iskolák, óvodák, bölcsődék nagyon helyes bezárása miatt, ott a gyermekfelügyelet ellátása mellett jövedelmet akkor is folyósítani kell, ha a munkavállaló nem végez home office munkát. Mert a gyermekfelügyelet, a nevelés, a távoktatási feladatok otthoni, kiskorú gyermek melletti támogatása bizony a munkával egyenértékű tevékenység lett. Hiszen a gyerekeket nem tavaszi szünetre küldték haza az iskolából. 
Mindezen intézkedések meghozatalát persze nem egy újság hasábjain kellene követelni. Ezeket az ügyeket az érdekegyeztetés során a kormánynak már le kellett volna tárgyalnia a szakszervezeti konföderációkkal és a munkaadók, a vállalkozók képviselőivel. Ki kellett volna állni együtt, lemondani mindenkinek valamiről azért, hogy mindnyájan előnyhöz jussunk a járvánnyal és a gazdasági válsággal szemben. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű dolog 2020-ban Magyarországon, tudom én jól. Ma nincs hatékony, országos szintű munkaügyi intézményes érdekegyeztetés, mert módszeresen leépítették. Ami van, azok működése lassú, a szakszervezeti kezdeményezés elindítása nehézkes, hetekben mérhető a szabályos eljárás lefolytatása. Erre most nincs idő! 
A mai, központosított Magyarországon minden intézményesített eszköz a kormány kezében van. A kezdeményezést a szakszervezetek megtették levélben, sajtónyilatkozatokban. A konföderációk és az egyes ágazati szakszervezetek az elmúlt másfél hétben jelezték a kormánynak, hogy a munkavállalók érdekében újszerű és méltányos döntéseket kell hoznia. Nem „az emberek”, hanem a munkavállaló magyar állampolgárok érdekében. A társadalom nagy többsége érdekében. 
Még nem késő, mert sosem lehet késő egyeztetni, összerakni a tudást. Hiszen senki sem birtokolja egyedül a bölcsek kövét. A többféle nézőpont, a többféle érdek figyelembevétele azonban hatékonyabb, és a társadalom számára előnyösebb megoldást hoz. Mert – egy szakszervezeti jelszóval élve – együtt erősebbek vagyunk.
A magyar kormánynál mint a jogszabályalkotás kezdeményezőjénél és mint a legnagyobb magyar munkáltatónál van most a labda. Csak a kormányzat döntésén múlik, hogy együttműködve a szakszervezetekkel, a munkavállalók érdekében meghozza-e a dolgozókat támogató intézkedéseket a munkaadókat támogató intézkedések mellett. Elöl jár-e jó példával, gyámolítja-e a dolgozóit vagy sem? Ellátja-e a feladatát, az állampolgárok védelmét nemcsak egészségügyi, de társadalmi szinten is? A kormánynak van eszköze. És – mindaddig, amíg csak az Operatív Törzs hoz döntéseket, mellőzve az egyeztetést a munkavállalók képviselőivel – övé minden felelősség is. Egyedül az övé. A szerző a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke
Szerző
Csóti Csaba