Kinevezte az új szlovák kormány tagjait az államfő

Publikálás dátuma
2020.03.21. 17:45

Fotó: JOE KLAMAR / AFP
A négy párt vezetői aláírták a koalíciós egyezményt.
Kinevezte az Igor Matovic vezette új szlovák kormány tagjait szombaton Zuzana Caputová államfő. Közvetlenül az ünnepélyes aktust megelőzően a kormányt alkotó négy párt vezetői aláírták a koalíciós egyezményt. Az új kabinet kinevezése után Zuzana Caputová kijelentette: az új kormány nemcsak a hatalmat veszi át, de főként a felelősséget. Leszögezte: az országnak „felelősségteljes és tisztességes kormányra, értékrendjükben erős vezetőkre és államférfiakra van szüksége.” Az új típusú koronavírus terjedésével összefüggésben hozzátette: minél több életet kell megmenteni. A miniszterelnökké kinevezett Igor Matovic azt mondta, kormánya olyan lesz, amely az emberekkel és az emberekért, nyíltan kormányoz majd. Felszólalásában megemlítette a koronavírus terjedésével kapcsolatos kihívásokat is, majd azt mondta: a járványra az összefogás, a felelősség és az eltökéltség lehet a gyógyír. Matovic a kinevezés után átvette távozó elődétől, Peter Pellegrinitől a pozsonyi kormányhivatalt, ahol a kabinet először ül össze és kinevezi az egyes tárcák államtitkárait is. Az új szlovák kormányban a február végi szlovák parlamenti választáson győzelmet szerző Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű, Matovic vezette jobboldali mozgalomnak a miniszterelnöki poszton túl hét minisztériuma lesz. Ők jelölték az új pénzügyminisztert, Eduard Hegert, az új belügyminisztert, Roman Mikulecet, és az új védelmi minisztert, Jaroslav Nadot is. A pénteken megalakult, 150 fős új pozsonyi parlamentben, ahol az alkotmányos törvények elfogadásához háromötödös többségre van szükség, Igor Matovic négypárti kormánykoalíciójának 95 mandátuma lesz.
Szerző
Témák
Szlovákia

Finnországban is bejelentették az első halálesetet, Svájcban 1200-zal nőtt a fertőzöttek száma

Publikálás dátuma
2020.03.21. 17:25

Fotó: Cai Yang / AFP / Xinhua News Agency
Portugáliában 200 új megbetegedés történt.
Svájcban egy nap alatt 1200-zal nőtt a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek száma szombatra. Az országban mostanáig összesen 6100 fertőzöttet azonosítottak, vagyis az új esetek 25 százalékos drámai növekedést jelentenek az előző napi adathoz képest. A halottak száma 56-ra emelkedett – közölte az egészségügy-minisztérium. A svájci esetek többségét, egy nap alatt 918 fertőzést és 28 halálos áldozatot, az Olaszországgal határos Ticino kanton kórházaiból jelentettek – mondta Daniel Koch, a szövetségi egészségügyi hivatal járványos betegségek főosztályának vezetője. Koch szerint egyelőre még elegendő kórházi ágy van a betegek ellátásához. A svájci hadsereg 60 újabb lélegeztető gépet szállított Ticinóba. Berni sajtótájékoztatóján Koch elmondta, hogy a fertőzések 25 százalékos országos emelkedésén nincs mit csodálkozni, Svájcban ugyanis csak ezen a héten szigorították meg a gyülekezési korlátozásokat. Nyilvános összejövetelen azóta egyszerre csak öt ember vehet részt, egymástól 2 méter távolságot tartva, a rendelkezés megsértőit 100 svájci frank (33 200 forint) pénzbírsággal sújtják. Portugáliában az elmúlt 24 órában duplájára nőtt a halálesetek száma és elérte a 12-t – közölték az egészségügyi hatóságok. Ezen kívül 200 új megbetegedést regisztráltak, így az összes fertőzött száma 1280-ra nőtt. Portugália szerdán hirdetett ki szükségállapotot 15 napra. Finnországban bejelentették az első koronavírusos halálesetet, az áldozat pénteken halt bele a COVID-19 fertőzésbe. A finn egészségügyi és népjóléti intézet (THL) csak annyit közölt a betegről, hogy idős volt, és Helsinki térségében lakott. Sauli Niinisto finn elnök üzenetben fejezte ki részvétét az áldozat hozzátartozóinak és barátainak, amelyben rámutatott, hogy „a koronavírus-járvány most lép a következő, súlyosabb szakaszába Finnországban”. A finn hatóságok szombatig 521 fertőzött esetet tartottak számon. Sanna Marin kormányfő múlt hétfőn hirdetett ki szükségállapotot, amelynek értelmében lezárták a határokat a külföldiek előtt és megtiltották a tíz fősnél nagyobb összejöveteleket.
Szerző

Kilenc ember halt meg a koronavírus miatt egy bajor idősotthonban

Publikálás dátuma
2020.03.21. 15:34

Fotó: Nicolas Armer / AFP / dpa Picture-Alliance
Ausztria 22 millió eurót különít el kutatásra, és bezártak a brit vendéglátóhelyek
Németországban szombat délelőtt megközelítette a 20 ezret az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint 19 848 esetet regisztráltak. Ez 3746 esettel több a péntek kora délutáni 16 102-nál. A vírus okozta betegségben (Covid-19) újabb 20 ember halt meg, az eddigi halálos áldozatok száma ezzel 68-ra emelkedett.      Az eddigi adatok szerint a betegség leginkább az időseket fenyegeti, ezért igyekeznek fokozottan védeni őket, ami nem mindig sikerül. A bajorországi Würzburg egyik idősotthonban fertőzési góc alakult ki, szombatig kilencen haltak meg, valamennyien 80 év felüliek. Öten kórházba kerültek, további tíz fertőzöttet az otthonban elkülönítettek. A 160 embert ellátó intézmény dolgozói közül 23 fertőződött meg, ők otthoni karanténban vannak. Azonban fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára. A fiatalság önmagában nem jelenti azt, hogy nem lehet súlyos lefolyású a Covid-19 – mondta a Schwabing nevű müncheni városrészben működő klinika (München Klinik Schwabing) fertőző betegségeket gyógyító osztályának főorvosa, Clemens Wendtner, kiemelve, hogy a legfiatalabb betegük a húszas évei elején jár. Az utóbbi napokban főleg fiatalok nem tartották be az egymás közötti közvetlen, fizikai kapcsolatok lehető legnagyobb mértékű csökkentéséről szóló hatósági kéréseket, iránymutatásokat. Számos településen úgynevezett koronaparty-kat is tartottak, amelyeket a rendőrségnek kellett feloszlatnia. Az elvártnál alacsonyabb szintű fegyelmezettség miatt Bajorországban és Saar-vidéken szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be. Számos további tartomány a közterületi gyülekezés szabályait szigorította: Baden-Württembergben legfeljebb három fő, Hessenben és Rajna-vidék-Pfalzban öt fő, Hamburgban maximum hat fő tartózkodhat egy csoportban közterületen.

„A tudomány képes arra, hogy elhárítsa a valós veszélyt”

Ausztriában a koronavírussal fertőzöttek száma szombat délelőtt elérte a 2664-et, azaz egy nap alatt 461 új megbetegedést diagnosztizáltak. Az osztrák kormány 22 millió eurót (közel 8 milliárd forint) biztosít a koronavírus ellenszerének kutatásaira – jelentette be szombaton Leonore Gewessler innovációs és technológiai miniszter. „Ha rendelkezni fogunk a koronavírus elleni gyógyszerekkel, akkor a betegség sok esetben enyhébb lefolyású lesz, kevesebb intenzív ágyra lesz szükség, és ezáltal a kórházak igénybevételét is csökkenteni lehet majd” – vélekedett Leonore Gewessler. Közlése szerint a gyógyszerek és oltóanyagok kutatására szánt összeget a gazdasági, illetve a innovációs és technológiai minisztérium, az oktatási, valamint a tudományos és kutatási tárca költségvetéséből különítik el. Heinz Fassmann oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van gyógymódra, terápiás módszerekre és oltóanyagokra; az iskolabezárások és a közösségi élet beszűkítése ugyanis csak átmeneti intézkedést jelentenek. Elsősorban olyan vállalkozások és tudományos kutatással foglalkozó intézmények pályázatát várják, amelyek a kutatásokat már elvégezték, és a közeljövőben meg tudják kezdeni a klinikai vizsgálatokat. „Reményt kell adni az embereknek, és jelenleg a tudomány képes arra, hogy elhárítsa a valós veszélyt” – szögezte le Fassmann. Margarethe Schramböck gazdasági miniszter elmondta, hogy eddig harminc cég érdeklődött, ők mostantól április 8-ig adhatják be pályázataikat. Közben az osztrák-magyar határon a nickelsdorfi határátkelőnél szombat délelőtt ismét torlódás alakult ki; az A4-es autópályán egészen a Bruck/Leitha kijáratig 30 km-es sorban álltak a teherautók. A forgalmi dugót az okozta, hogy magyar oldalon reggel 6 óráig átmenetileg lezárták a határt. Pénteken 21 órától szombat reggel 5 óráig a román, bulgár, ukrán és moldvai állampolgárok számára Magyarország humanitárius folyosót biztosított, hogy áthaladhassanak az országon.

Bezártak a vendéglátóhelyek Nagy-Britanniában

Az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó újabb brit intézkedés, a vendéglátóhelyek bezárása, hozzávetőleg 110 ezer pubot, éttermet és kávézót érint, jóllehet az éttermekben elvitelre, illetve házhozszállításra továbbra is lehet ételt rendelni. A zárlat érvényes a mozikra, a színházakra és a szabadidőközpontokra is, amelyeket szombattól szintén zárva kell tartani. Boris Johnson miniszterelnök előző esti sajtóértekezletén elmondta: a rendeletet havonta készülnek felülvizsgálni. Hozzátette: ez az intézkedés is szükséges ahhoz, hogy az embereket fizikailag távol tartsák egymástól. A brit üzleti szektor érdekképviseleti szervezetei szombaton egyöntetű helyesléssel fogadták Rishi Sunak pénzügyminiszter bejelentését, amely szerint a kormány megtéríti a munkáltatóknak a járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt alkalmazottaik bérének 80 százalékát, ha a cégek nem bocsátják el őket. Carolyn Fairbairn, a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója közleményében úgy fogalmaz, hogy milliók megélhetését biztosítja az intézkedés, amely az üzleti szektor és az állam eddig példátlan együttműködését jelenti. Nagy-Britanniában eddig 3983 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, a halálos áldozatok száma a legutóbbi adatok alapján 177-re emelkedett.