Már több mint 1300 ember halt meg a koronavírus miatt Spanyolországban

Publikálás dátuma
2020.03.21. 14:32

Fotó: Alvaro Fuente / AFP/NurPhoto
Egy nap alatt 324-gyel nőtt a halálos áldozatok és csaknem ötezerrel a fertőzöttek száma.
Spanyolországban egy nap alatt majdnem ötezerrel nőtt a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek és 324-gyel a halálos áldozatok száma – közölte szombaton a spanyol egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint
jelenleg 24 926 fertőzöttet tartanak számon az egy nappal korábbi 19 980-hoz képest, s a betegségben eddig 1326-an vesztették életüket az előző napi 1002-es összesített adathoz képest. A betegségből 2125-en már felépültek.

A legtöbb fertőzött továbbra is a fővárost is magában foglaló 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben van, ahol eddig csaknem kilencezer esetben igazolták a megbetegedést. A tartományban van már van olyan kórház, amely megtelt betegekkel. A spanyol közszolgálatai televízió (TVE) információja szerint a madridi agglomerációban található Severo Ochoa kórházból már át kellett irányítani máshova a pácienseket. Mivel a járvány még nem érte el a csúcsát, a helyi autonóm kormány arra készül, hogy egyre több egészségügyi intézményben alakulhat ki hasonló helyzet, ezért
megkezdték egy tábori kórház felállítását a madridi kiállítási- és vásárcsarnok területén. A tervek szerint összesen 5500 ezer beteget tudnak majd ott elhelyezni és intenzív részleget is kialakítanak

– derült ki a kabinet közleményéből.

Spanyolországban egy hete rendelték el az iskolabezárásokkal és szigorú lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot bevezetését, amelynek célja, hogy lassuljon a fertőzés terjedése. A járványügyi szakemberek akkor azt mondták: a megszorítások első eredményei legkorábban körülbelül két hét múlva várhatók, ennyi ugyanis a vírus lappangási ideje. Mindehhez azonban az kell, hogy mindenki betartsa a korlátozásokat, vagyis csak akkor lépjen ki az utcára ha a munkahelyére megy. Családonként csak egy személy mehet bevásárolni, a gyógyszertárba vagy kutyát sétáltatni – emlékeztetnek folyamatosan a hatóságok. A spanyol belügyminisztérium adatai szerint múlt vasárnap óta 350 embert állítottak elő a rendőrök és a csendőrök, amiért megszegték az előírásokat és ellenkeztek a hatóságokkal. Összesen 31 ezer bírságot szabtak ki kisebb kihágások miatt szintén a járványügyi intézkedésekkel összefüggésben. Az országban egyre több helyen teszik elérhetővé az autós gyorstesztelést. Például Galiciában vagy Andalúzia több városában is
a koronavírusra jellemző tünetekkel rendelkező páciensek gépkocsival hajthatnak a kijelölt szűrőpontra, ahol az egészségügyi személyzet mintát vesz tőlük anélkül, hogy ki kellene szállniuk az autóból és érintkezésbe kerülnének másokkal is.

Szerző

Magyarországról származó holokauszt-túlélő a koronavírus első áldozata Izraelben

Publikálás dátuma
2020.03.21. 12:58

Fotó: Gili Yaari / AFP/NurPhoto
A nyolcvannyolc éves férfit egy héttel ezelőtt szállították súlyos légzési nehézségekkel kórházba egy vesztegzár alá helyezett idősotthonból.
A jeruzsálemi Saáré Cedek kórházban meghalt az első beteg Izraelben az új koronavírustól – jelentette a helyi média szombaton. A nyolcvannyolc éves, egyéb, krónikus betegségekben is szenvedő férfi az egyik olyan jeruzsálemi idősotthon lakója volt, ahol egy vírussal fertőzött szociális munkás dolgozott. Egy héttel ezelőtt szállították súlyos légzési nehézségekkel kórházba a vesztegzár alá helyezett otthonból.  A The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja szerint Magyarországról származó holokauszt-túlélő volt, aki négy gyereket és tizennyolc unokát hagyott maga után. Az egészségügyi minisztérium jelenleg hétszázöt ismert koronavírus fertőzöttet tart nyilván Izraelben, közülük tizenegyen kritikus állapotban, lélegeztetőgépen vannak, tizennyolcan pedig közepesen súlyosan betegedtek meg. Jelenleg huszonegy laboratóriumban ellenőrzik a napi 2200 tesztet, és még nem nyílt meg a hét tesztelőállomás a nagyvárosokban, elsősorban a mintavételhez szükséges eszközök hiányában. Pénteken a mentőszolgálat dolgozóival és az egészségügyi minisztérium felügyeletével megkezdte működését az első próbaállomás Tel-Avivban, a Jarkon parkban, ahol karanténban lévő, és a fertőzés tüneteit mutatók jelentkezhetnek előzetes egyeztetés után. A védelmi minisztériumot vezető Naftali Bennet szerint napi harmincezer tesztet kellene elvégezni országszerte. A Háárec című lapnak nyilatkozó szakemberek úgy vélik, hogy kritikus napok zajlanak Izraelben, melyek megmutatják, hogy mennyire voltak hatékonyak a kormány eddigi intézkedései, mennyire terjedt el a járvány az országban.
Szerző

Kigyulladt egy tízemeletes társasház Belgrádban, hat ember meghalt

Publikálás dátuma
2020.03.21. 12:51
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A tűz az épület nyolcadik szintjén ütött ki, és öt lakásra terjedt át.
Kigyulladt egy társasház Belgrádban szombaton, hat ember meghalt, hat további pedig megsérült – közölte a szerbiai belügyminisztérium. A tűz a tízemeletes épület nyolcadik emeletén ütött ki, és öt lakásra terjedt át. Évek óta nem volt olyan lakástűz Belgrádban, amely ennyi halálos áldozatot követelt – közölte Goran Vesic, a szerb főváros polgármester-helyettese. Az oltás még folyik, egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta a tüzet.
Szerző
Témák
tűz Belgrád