Előfizetés

Kivégezték az újdelhi diáklányt megerőszakoló férfiakat

MTI
Publikálás dátuma
2020.03.20. 09:55

Fotó: MONEY SHARMA / AFP
Az egyik elkövető enyhébb büntetést kapott társainál, mert kiskorú volt a bűncselekmény idején.
Hét évvel a bűntény után pénteken kivégezték Indiában azt a négy férfit, aki megerőszakolt, majd kidobott a buszból egy újdelhi diáklányt. A nő később belehalt sérüléseibe; az eset példátlan közfelháborodást okozott az ázsiai országban és világszerte. A híradások szerint a halálos ítéleteket helyi idő szerint hajnalban hajtották végre egy újdelhi börtönben néhány órával azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság a tettesek utolsó kegyelmi kérvényét is elutasította. Az elítélteket felakasztották. A 23 éves diáklányt, orvostanhallgatót 2012 decemberében hat férfi megerőszakolta és összeverte egy buszon. A bántalmazás után kidobták őt és a barátját a mozgó járműből. A diáklány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nyomozó hatóságok néhány hónapra rá kerítették kézre a tetteseket. Az eset Indiában és világszerte hatalmas felzúdulást keltett. Ezrek vonultak Újdelhiben utcára, hogy tiltakozzanak a szexuális erőszakcselekmények elharapódzása és a rendvédelmi szervek tétlensége miatt. A demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel, az erőszakos tüntetések napokra megbénították a főváros életét. A hatalmas közfelháborodás hatására a hatalom súlyosbította a nemi erőszakért kiróható büntetést, és halálos ítéletet határozott meg a halálos kimenetelű szexuális bűncselekményekért, azzal, hogy az ilyen eseteket sürgősséggel kell tárgyalniuk a bíróságoknak. A csoportos nemi erőszak egyik elkövetője később öngyilkos lett, míg egy másik enyhébb büntetést kapott társainál, mert kiskorú volt a bűncselekmény idején. Az indiai legfelsőbb bíróság január közepén rendelte el a halálos ítéletek végrehajtását. Az elkövetők ügyvédjei egymás után nyújtottak be újabb és újabb kegyelmi kérvényeket, akadályozva a döntések végrehajtását, miközben különféle társadalmi csoportok, nők jogait védő szervezetek erélyesen követelték az azonnali végrehajtást. Indiában 2004 óta most hajtottak végre negyedszer kivégzést. Három embert terrorizmus, egyet pedig nemi erőszak és gyilkosság miatt végeztek ki. Az indiai bíróságok gyakran hoznak halálos ítéleteket, de azokat ritkán hajtják végre.

Rendkívüli közegészségügyi helyzetet vezetnek be Marokkóban

MTI
Publikálás dátuma
2020.03.20. 09:48

Fotó: FADEL SENNA / AFP
A polgárok kizárólag élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás céljából hagyhatják el otthonaikat, és csak a hatóságok engedélyével kereshetik fel a munkahelyeiket, a nyilvános terek látogatását pedig teljesen betiltották.
Rendkívüli közegészségügyi helyzetet hirdetnek az új koronavírus-járvány megfékezése érdekében a marokkói hatóságok – jelentette be a rabati belügyminisztérium csütörtök este. A rendkívüli intézkedés helyi idő szerint péntek este lép életbe. Lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be, a polgárok kizárólag élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás céljából hagyhatják el otthonaikat, és csak a hatóságok engedélyével kereshetik fel a munkahelyeiket, a nyilvános terek látogatását pedig teljesen betiltották. Bezárt minden mecset, iskola, kávézó és étterem, betiltották a sport- és kulturális rendezvényeket, továbbá töröltek minden nemzetközi repülőjáratot. Hangosbemondóval ellátott gépkocsikkal pásztázzák a marokkói városokat, arra kérik a polgárokat, hogy ne tegyék ki a lábukat otthonról. A tömegközlekedési eszközöket és a piacokat fertőtlenítik. Az észak-afrikai országban 63 fertőzött van, és ketten haltak bele a kórba. A betegek zöme külföldről érkezett, és terjesztette el a Covid-19-et. A marokkói rendőrség legalább tucatnyi embert vett őrizetbe a koronavírussal kapcsolatos hamis hírek terjesztése miatt, köztük egy nőt, aki a YouTube videómegosztón azt állította, hogy nem létezik koronavírus okozta betegség. Kényszerintézkedést alkalmaztak azokkal szemben is, akik bírálták a gyülekezés korlátozására vonatkozó hatósági rendeleteket, és az utasítások figyelmen kívül hagyására szólítottak fel.

Az orosz dezinformációs kampánynak nagyon jól jött a koronavírus

Rostoványi András
Publikálás dátuma
2020.03.20. 09:45

Fotó: Ramil Sitdikov / Sputnik
Oroszország a koronavírus-járványt is felhasználja dezinformációs kampányához, álhírekkel próbálnak zavart, félelmet, sőt, pánikot kelteni.
Vészterhes időket él Európa, a koronavírus és a járvány lassítására tett lépések felborították a kontinensen élők mindennapjait, csak találgatni lehet, hogy a döntéshozók mikor oldják majd fel a rendkívüli intézkedéseket és térhet vissza minden a megszokott kerékvágásba. Teljes a bizonytalanság és ez még kiszolgáltatottabbá teszi az embereket az álhírekkel, pletykákkal és dezinformációval szemben. Minden jel arra utal, hogy Oroszország igyekszik kihasználni Európa sebezhetőségét. Az orosz propagandagépezet évek óta arra törekszik, hogy egymás ellen fordítsa EU-t és az Egyesült Államokat, valamint felborítsa a demokratikus társadalmak belső békéjét. Moszkva a mostani járványhelyzetet is felhasználja erre a célra - állítja az Európai Unió külügyi szolgálatának kiszivárgott jelentése. A több sajtóorgánumhoz is eljutott elemzés szerint az erre szakosodott orosz médiumok nem saját összeesküvés-elméleteket és álhíreket kreálnak, hanem már meglévőket karolnak fel és terjesztenek. Például leközölték azt a teljesen légből kapott iráni állítást, mely szerint a koronavírus voltaképpen amerikai biológiai fegyver vagy azt, hogy Peter Pellegrini leköszönő szlovák miniszterelnök is megfertőződött és más vezetőknek is átadhatta a betegséget az uniós csúcstalálkozókon. A Kreml propagandagépezetének egyik legismertebb eszköze a több nyelven is sugárzó, állami  RT hírcsatorna és annak internetes oldala. Az EU külügyi szolgálatának jelentése megjegyzi, hogy az RT spanyol változatának koronavírusról szóló tartalmai legalább 6,8 millió megosztást generáltak január és március közepe között - ebben az időszakban a járvánnyal kapcsolatban az RT en Espanol bizonyult a 12. legnépszerűbb információforrásnak a közösségi médián. Az orosz dezinformációs kampányban a sajtónak álcázott propaganda termékek mellett a hamis felhasználói fiókok is szerepet kapnak. Ezek azt a látszatot keltik, hogy átlagemberek kezelik őket, de valójában nem létező személyekről van szó, akiknek nevében a Moszkva számára kedves, általában hangulatkeltő, félrevezető vagy egyenes hamis tartalmakat tesznek közzé. Az elemzés szerint a koronavírus vált a legfontosabb témává: azok a felhasználói fiókok amelyek eddig a szíriai polgárháborúról vagy a francia sárgamellényes tüntetésekről írtak, most a járvánnyal kapcsolatban posztolnak. A jelentés kitér arra. hogy a Kreml is terjesztette azt az alaptalan álhírt is, miszerint egy Litvániában állomásozó amerikai katona megfertőződött a koronavírussal és kórházba került. Ez a tévinformáció öt különböző híroldalon is megjelent, mivel hekkerek csendben feltörték a honlapokat és kitették az erről szóló cikket. Az EU külügyi szolgálata az orosz dezinformációt okolja a február végi ukrajnai zavargásokért, amelyeket a járvánnyal kapcsolatos pánik okozott. Novi Szanzsariban két napig erőszakos tüntetések voltak, miután a helyi szanatóriumban helyzeték karanténba a koronavírus kiindulópontjából, Vuhanból evakuált ukrán állampolgárokat és elterjedt, hogy fertőzöttek is vannak köztük. Az uniós intézmények hivatalosan nem kommentálták a kiszivárgott jelentést. Peter Stano, az EU külügyi főképviselőjének szóvivője hangsúlyozta: nem Oroszország a dezinformáció egyetlen forrása, ám akárki is terjeszti az álhíreket lényegében emberi életekkel játszik. Dimitrij Peszkov orosz kormányszovívő elutasította és “ruszofóbiás rögeszmének” minősítette a jelentésben megfogalmazott állításokat.