Porig égett egy lakás a XVII. kerületi elátkozott utcában (videó)

Publikálás dátuma
2020.03.17. 19:05

Fotó: BM OKF Facebook-oldala
Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet.
Több tucat lakónak kellett elhagynia az otthonát hétfőn kora délután, miután Budapesten, a XVII. kerületi Újlak ut­cában kigyulladt egy panelház kilen­ce­dik emeleti laká­sa. A környéket szá­mos mentő-, tűzoltó-, és rendőrautó lepte el - írja a Bors. A lakók nagy része könnyedén elhagyta az épületet, ám többeket ki kellett menekíteni. A kigyulladt lakásban élő 70 év körüli Katalin a saját lábán jött le, de két mentős támogatta oldalról.
– Az öccse nemrég halt meg, a fia pedig Kaposváron él. Nem volt már teljesen egészséges, zavartan beszélt, imádkozunk érte, hogy egy füstmérgezéssel megússza. Amikor a mentőbe tették, azt mondogatta: kigyulladt a lakásom

– mesélte az asszony egy szomszédja.

Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tüzet, a szomszédok szerint az ebéd készítése közben történhetett valami. A lakás porig égett, a lentebbi emeletek pedig vélhetően átáztak. A lap szerint a lakók várakozás közben arról beszéltek, az utcájukat biztosan elátkozták, az elmúlt években ugyanis több emberölés és öngyilkosság is történt ott. A lángokat a tűzoltók eloltották, a lakást pedig átvizsgálták. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Bors érdeklődésére közölte, hogy a helyszínre négy mentőegységet riasztottak, a mentők négy nőt láttak el, akiket megfigyelés céljából kórházba szállítottak.
Szerző

Csalók próbálják kihasználni az egészségügyi válsághelyzetet

Publikálás dátuma
2020.03.17. 18:45
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Gyömrőn és a II. kerületben bukkantak fel.
Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett járvány miatt a sebészeti maszkok és más orvosi segédeszközök iránt megnövekedett a kereslet, és egyre nehezebb ezek beszerzése. Ezzel párhuzamosan megjelentek az olyan értékesítők, akik weboldalakon, közösségi oldalakon és e-mail címeken kínálják ezeket az árucikkeket megvételre. A gyanútlan vásárlók a megrendelés után azonban a terméket sem kapják kézhez, a pénzüket sem tudják visszaszerezni - hívja fel a figyelmet a rendőrség honlapján. Nemzetközi példák alapján a csalók telefonon is igyekeznek kihasználni az egészségügyi válsághelyzetet, és klinikai vagy kórházi dolgozóknak kiadva magukat arra hivatkoznak, hogy a sértett hozzátartozója megfertőződött, az orvosi ellátásának költségeit viszont ki kell fizetni. Arra is volt példa, hogy a megtévesztett személy valamelyik országos vagy világszervezet nevében kapott e-mailt, amelyben valótlan, mégis hihetőnek tűnő állításokkal igazolva a személyes adatok, fizetéshez használt jelszavak, kódok megadására kérték, vagy éppen egy levélhez csatolt adathalász-fájl megnyitására utasították. 
A rendőrség hangsúlyozta, hogy a fertőzés kimutatására szolgáló laboratóriumi vizsgálatot jelenleg kizárólag állami egészségügyi ellátó rendszerben végeznek. A fertőzöttség kimutatására alkalmas gyorsteszt egyelőre nem létezik, így az sem a gyógyászati segédeszközboltokban, sem telefonon vagy személyesen nem kapható.

A 24.hu két hazai példával támasztotta ezt alá, miután a II. kerületi önkormányzat, valamint a gyömrői polgármesteri hivatal is figyelmeztetést adott ki a területükön felbukkanó csalók miatt. A masodikkerulet.hu azt írja, hogy hamis koronavírus tesztet próbálnak eladni a kerületben a csalók. Arra kérik a lakosokat, hogy senki ne vásároljon tőlük, mert sem az önkormányzat, sem pedig más egészségügyi szervezet nem árul tesztet. A gyömrői önkormányzat pedig a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy néhányan telefonon és egyéb módokon keresik meg a helyi lakosokat vírusteszt elvégzését ajánlva. Azt kérték a helyi lakosoktól, hogy senkit ne engedjenek be az otthonaikba, aki ezzel próbálkozik. Ha valaki ilyesmit tapasztal, azonnal értesítse a rendőrséget.
Szerző

Hetekig éheztette kutyáját egy udvari férfi

Publikálás dátuma
2020.03.17. 16:56
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A gazda ellen állatkínzás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2019 szeptemberében, mert az egyik Udvariban levő lakóház udvarán egy kutyát az épület oszlopához kötözve, rossz fizikai állapotban találtak - írja a police.hu. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre mentek, ahol egy körülbelül kétéves, közepes termetű alultáplált kutya volt kikötve. Az ebet azonnal menhelyre szállíttatták, és gondoskodtak orvosi ellátásáról is. Az eset kapcsán a Tamási Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást állatkínzás gyanúja miatt. Az Udvariban levő házban egy 40 éves férfi élt albérletben, a kutya is az ő tulajdona. A rendőrök az eb gazdáját gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 
Kiderült, hogy a kutya hetekig nem kapott enni, valamint a kötél, amellyel ki volt kötve, súlyos sérüléseket okozott neki.

A tamási rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban elküldték az illetékes ügyészségnek.
Szerző
Témák
állatkínzás