Előfizetés

Kincsvadászat a lomok között

Bihari Tamás
Publikálás dátuma
2020.03.15. 12:15

Tarolt a bútor, a ruha, a lakásfelújításból maradt ajtó az idei lomtalanításkor a XIII. kerületben. A korábbi idők hangos civakodásait a nyugodt bizniszelés váltotta fel.
Küldj sms-t Gyulának, hogy itt van két mosógép! Ő tudja, hol vagyunk! - mondta izgatottan egy testes férfi a mobiljába. Az újlipótvárosi pillanatkép jelzi, hogy megkezdődött a kerületben a lomtalanítás. A Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. ugyan szórólapján azt kérte a lakosságtól, hogy március 6-án 18 órától helyezze ki a megunt háztartási eszközöket, bútorokat, egyéb lim-lomokat, de az első kisebb halmok már kora délután feltűntek az újlipóciai utcákon, járdákon. Az igazi nagyüzem azonban csak később indult be.
– Több mint 20 éve lakom a kerületben, és emlékszem, korábban ilyentájt már szinte minden nagyobb kacathalom mellett ott ült valamelyik lomis brigád tagja, és éberen őrködött, nehogy a zsákmányból akár egy szög is illetéktelenek kezébe kerüljön – mondja egy helybeli. A környéket gyakran verte fel az egymással rivalizáló családok, csoportok hangos veszekedése, a súlyos becsületsértésre alkalmas kijelentéseket sem mellőzve. A lomok egy része az úttesten várta, amíg szorgos kezek roncstelepről szökött kis furgonokra pakolják a kidobott öreg tévéket, számítógépeket, monitorokat, székeket, egyebeket. „Amikor egy könyvet felvettem a halomból, már ordított az őrszem, hogy vagy fizessek érte 50 forintot, vagy tegyem vissza. Felhívtam a figyelmét arra, hogy ez a kupac, beleértve a könyvet is, nem az ő tulajdona. Erre ő fizikai fenyítést helyezett kilátásba. Mivel nem egy Corvinát tartottam a kezemben, visszatettem”.
Az említett időszakhoz képest alaposan átalakult a kitett holmik összetétele. Tarol a bútor, ruha, lakásfelújításból maradt ajtó, ablak. Meglepő, de mintha mégsem lenne teljesen falra hányt borsó a „népnevelés”, mert veszélyes hulladékkal, maradék festékkel, oldószerekkel, akkumulátorokkal, elemekkel nem találkozni.
Mielőtt szemlélődni indultam, helyi lakosként levittem két rossz állólámpát és egy világító nagyító szerkentyűt, ami még nagyított ugyan, de nem világított. Az ajtóban ötvenes éveiben járó asszony sietett hozzám, hogy működnek-e a lámpák. Miután közöltem, hogy nem, csalódottan indult volna tovább, de amikor mondtam neki, hogy van egy elvileg világító nagyítókészülékem, felélénkült. – Az jó lenne, mert már alig látok – jegyezte meg. Mire a lépcsőházból visszatértem a nagyítóval, már egy korban hozzáillő, terepszínű kapucnis kabátot viselő férfiú várt. Mikor meglátta tétova tekintetemet, megnyugtatott, ő férji minőségben van jelen. Beszélgetésbe elegyedtünk. Elmondta, hogy ő inkább vásárolni szokott, mégpedig hagyatékot, bútort, képet, egyebet. Elméláztunk kicsit a régi szép időkön, amikor még valódi értékeket, olykor szó szerint kincseket lehetett találni a lomtalanításokon. Megemlítette, hogy a ’70-es években még rengeteg stílbútort, de olykor antik darabot, értékesebb festményeket, könyveket is lelhetett a szerencsés ószeres. Átadtam a nagyítót és indultam a dolgomra. A sarkon kényelmes műbőr heverőről feltápászkodva odajött egy sok lomtalanítást látott idősebb férfi, és megjegyezte, hogy sok családnak ad megélhetést a lomizás még ma is. Nem lopnak, nem törnek be, hanem a mások által kidobott holmik felújításával, eladásával keresik a kenyerüket. – Szerencsére a hatóságok nem zargatnak minket és talán a lakosság is megértéssel, türelemmel van irántunk – bizakodott a férfi, vagy biztatta önmagát, A Katona József utcában egy nagyobb lomhalomból idős nő bányászott ki egy drót cipőtartó állványt. Kicsit mentegetőzve mondta, pont egy ilyen kellene az előszobájába. Kis nyugdíjas, minden megtakarított forintra szüksége van. Bár a jogszabály szerint a kitett lomok a hivatalos hulladékkezelő céget illetik, ezt senki sem vette komolyan. Elmondta, korábban sok parkolóhelyet elvettek a lomok, de idén ez sem olyan vészes. A hölgy majd' 20 éve lakik a környéken és ő is úgy tapasztalta, mintha konszolidálódtak volna a lomis viszonyok. Elkísértem a Visegrádi utcába, mert azt mondta, a házuk előtt jókora halom terpeszkedik. A kapu mellett fiatal nő ült a szemerkélő esőben. Azt mesélte, hogy ők elsősorban bútort, széket, fotelt keresnek, amit a Bakancsos úti bolhapiacon adnak el. Miközben beszélgettünk, két lomis brigád között kedélyes alkudozást folyt. Egy fotelért ajánlott 3500 forintot egy fiatalember, mire a másik csapat tagja jó ízűen kacagva megduplázta az összeget, de végül elmaradt az üzlet, viszont nyoma sem volt a korábbi évek indulatainak. A fiatal nő szerint sokan kiszálltak a lomizásból, illetve sok nagymenő Ausztriában, sőt, Németországban kutat gyakran újszerű elektronikus cikkek, bútorok, háztartási eszközök után. A különböző piacokon jó árat lehet kapni értük, és csak az üzemanyagárral kell számolni. A kerületeket, körzeteket pedig előre felosztják egymás közt, mert rájöttek, senkinek sem jó a harc. Feltűnt, hogy a roncstelepi szökevények helyett, legalábbis ránézésre, a fuvareszközök is mintha kissé megfiatalodtak volna. Estére pedig el is tűntek a rakterekben, a platókon a használható darabok.

Több tízezer tonna

Budapesten éves szinten meghaladja a 40 ezer tonnát az elszállított lom mennyisége. A zömét a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe, vagy a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központba szállítja a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A lomtalanítást végző járművek számát az adott területen kihelyezett lom mennyisége határozza meg – tájékoztatta a Népszavát a társaság. Budapesten egyébként 17 hulladékudvar működik, ahol egész évben le lehet adni a hulladékot.

Tengerjáró a Duna-parton

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.03.15. 09:20

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Megjárta a nagy kikötőket, túlélt tengeri csatákat is. Az első neve Kassa volt, majd lett Debrecen. 2017 ősze óta nemes rakománya van a Trip hajónak: a művészet.
A németországi Passauból a romániai Duna-deltáig ma is el tudunk jutni hajóval, ám olyan járatot nem találni, amellyel közvetlenül eljutnánk Budapestről Haifáig vagy Barcelonáig. A magyar folyam-tengeri áruszállítás az 1920-as években ilyen távlatokban gondolkodott, ilyen utak megtételére képes volt a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt. flottájának 1939-ben Újpesten vízre bocsátott hajója, a Kassa is. Több könyv, tanulmány, ismeretterjesztő film mutatja be a magyar folyam-tengeri áruszállítás regényes történetét, benne a Kassával, amelyet 1941-ben állítottak hadrendbe – légvédelmi ágyúval ellátva –, és szállítmánya a mezőgazdasági termények, gépek helyett benzin, bomba és akna lett. (De volt, hogy aranyat szállított és sebesülteket.) Megjárta Pireuszt, Konstancát és Szevasztopolt is, többször kapott találatot, de túlélt aknákat, torpedókat, légi és tüzérségi támadásokat, sőt le is lőtt egy szovjet repülőgépet. A második világháború végét már a Duna ausztriai szakaszán élte meg, a kapitány egészen az amerikai megszállási zónáig kormányozta. 1947-től a Magyar-Szovjet Hajózási Rt. kötelékében járta a Dunát és a tengereket az 1960-as évek közepéig Debrecen néven. Ma az utolsó megmaradt magyar folyam-tengerjáró hajónk – az egyetlen, amit nem bontottak szét, nem futott zátonyra. Az elmúlt két évtizedben két nagy felújításon is átesett alapítványi támogatással. 2006. augusztus 20-án a vízi parádén avatták újra, majd horgonyzott a Duna pesti partszakaszán, 2017 őszétől pedig a Batthyány térhez közel, a Szilágyi Dezső tér 2-es mólójánál találhatjuk meg, mint négyszáz nézőt is befogadni képes összművészeti helyszínt. Benne nyüzsgő élettel, a „kapitányi hídon” Magács Lászlóval, a Merlin Színház és az Átrium egykori vezetőjével. Rakományként pedig színházzal, koncerttel, koncertszínházzal, tánc-, gyermek-, cirkuszi előadással, irodalmi esttel, kiállítással. Itt lépett fel először élőben a rapper, Molnár Áron vezetésével a noÁr csapata, volt itt már István, a király karaoke est is Novák Péterrel és Szalóki Ágival, Bereményi Géza és Másik János kettőse, Beck Zoli szerzői estje, a Vodku fiai is visszatérő vendég a Cseh Tamás-esttel. A Nézőképző sorozatban a múlt héten mutatták be az Úszó Manézs – Utazás Na’conxypánba című előadást, ami Gulácsy Lajos festőművész világát idézi meg az artistaképző növendékeivel. Szerdától viszont a „kapitány” megkezdte a Trip közösségi oldalán a karanténnapló írását. Ami biztató: ez a hajó eddig mindent túlélt.

N. Kósa Judit: Egy legyőzhetetlen bankreklám

N. Kósa Judit
Publikálás dátuma
2020.03.15. 08:42

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Duna, Tisza, Dráva, Száva… A közmegegyezés a történelmi magyar címer négy ezüstsávját a középkor óta ezzel a négy folyóval azonosítja, így nem csoda, hogy Pest egyik legnagyobb közkútján is ők kaptak helyet. Hárman mint leányalakok – a Tisza ölében halakkal teli hálóval, a Dráva kagylókkal, a Száva meg csak úgy, amint „tétlenül néz maga elé” –, a Duna viszont diadalmas Poszeidonként, evezőre támaszkodva.
Danubius-kút – természetesen a főalak adta az alkotás nevét, a finanszírozónak csak egy szolid felirat jutott: „A Pesti Hazai Első Takarék Pénztár Egyesület a fővárosnak, 1880-1883”. Ami meglehetősen tömör összefoglalása egy másfél évtizedes történetnek. Az úgy volt ugyanis, hogy 1869 nyarán a Pesti Hazai megnyitotta az új, Kálvin (akkor éppenséggel még Széna) téri fiókját, ám a bank vezetői úgy találták, egy feltörekvő pénzintézethez nem illik a peremváros szegényes környezete. Így a frissen megalakult fővárosnál nem pusztán kérvényezték a tér rendezését, hanem fel is ajánlottak hozzá 250 ezer forint kölcsönt, valamint egy díszes közkutat.
A kútbizottmány 1879-ben alakult meg. Az alkotásra előirányoztak 40 ezer forintot, majd kiírták a pályázatot, amelyen Czigler Gyula, illetve Benczur Gyula tervét díjazták. Majd pedig a bank megbízta a zsűriben helyet foglaló Ybl Miklóst, hogy tervezze meg a kutat. A megvalósítás húsz százalékos költségtúllépéssel, viszont a kellő reklámérték szem előtt tartásával történt: a lapok rendszeresen beszámoltak a budakalászi kőbányából származó, ezer mázsás kőtömb útjáról, a szükséges új kocsi legyártásától a felvirágozott szállítmány helyszínre érkezéséig. Az óriási kúttányér fölé szánt figurákat Feszler Leó mintázta meg, majd Brestyánszky Béla faragta ki. Számos ostromképen látható, milyen végzetes károkat szenvedett a kút a második világháborúban. 1949-ben lebontották, de kivételes módon nem felejtésre, hanem újrafaragásra ítélte a fővárosi műemlékfelügyelet. 1955-ben dőlt el, hogy az akkor Engelsről elnevezett Erzsébet téren állítják fel újra, Győri Dezső pedig 1959-re fejezte be a figurák újrafaragását, ezúttal haraszti mészkőből. Legutóbb 2000-ben újították fel a kutat: negyven év után ismét nagy szükség volt már a bemohásodott, elcseppkövesedett részletek megtisztítására, a hiányok pótlására.