Előfizetés

Francia Iskola, a híres „festőművész”, avagy a műtárgyhamisítás csodái

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.03.06. 09:55

Fotó: Jani Martin / Népszava
Gyógyszertárakban nincs hamis gyógyszer. A galériákban minden kép eredeti? A „sötét oldal” kalauzaként született meg a műtárgyhamisítás világáról szóló első magyar tanulmánykötet.
Ő csak hülyét csinált a németekből. A híres-hírhedt holland festőművész, Han van Meegeren ekként mentegetődzött, miután a második világháború után kollaboránsként a bíróság elé állították. A vád ellene az volt, hogy a német megszállás alatt a náciknak, − többek között a Harmadik Birodalom második emberének, Hermann Göringnek − Johannes Vermeer és más neves holland festők remekműveit adta el. Van Meegeren, hogy megússza az esetleges halálbüntetést, kénytelen-kelletlen bevallotta: a festmények nem eredetiek, hanem a saját művei. Mivel nem hittek neki, a rendőrség jelenlétében reprodukált is egy „Vermeert”. Nemzeti hősként kezdték ünnepelni − pedig nem csak a németeket, hanem valójában mindenkit hülyének nézett. Azokat a holland műgyűjtőket is, akik a (vélt) nemzeti kincseiket a megszállók elől vásárolták fel. Van Meegeren ráadásul már a jóval a háború kitörése előtt gyártotta Frans Hals és Vermeer „műveit” – utóbbi sokáig egyik legjobbnak tartott „alkotását”, az Emmauszi vacsorát 1937-ben festette meg. Van Meegerent végül csak a festményhamisítás bűncselekményében ítélték el. Azt gondolnánk, hogy ma már, az UV-lámpa, a röntgen és a különböző anyagvizsgálati módszerek korában egy Van Meegerenhez hasonló ügyességű hamisító nem élne meg a műtárgypiacon, ám ez tévedés. A genovai Palazzo Ducale 2017-es Modigliani-tárlatán például harminc festményből mintegy húsz hamisnak bizonyult – s bár Carlo Pepi műgyűjtő, kritikus már a megnyitó előtt hangot adott a kételyeinek, a kiállítás rolóját csak a tervezett zárás előtt három nappal húzták le – négy hónapig szinte zavartalanul folyhatott a látogatók megtévesztése. Jelenleg hat gyanúsítottja van a Genova-botránynak, köztük egy magyar származású amerikai műgyűjtővel. Ám a kisebb kaliberű hamisítók is rendre próbálkoznak: mint az Molnos Péter H, mint hamis című írásából kiderül, az Ecseri piacon akadt már olyan festmény is, amelyet készítője Frech Schoolként (Francia Iskolaként) szignózott. „A Matisse és Kees van Dongen stílusa között ügyetlenül egyensúlyozó kép alkotójának technikai felkészültségét, festeni tudását ezek szerint csak nyelvismerete múlta alul. Így történhetett, hogy a feltehetően egy angol aukciós katalógus reprójáról lemásolt, ismeretlen szerzőjű műre mechanikusan rámásolta a mellette olvasható meghatározást. A hamisító a számára értelmezhetetlen betűhalomról azt gondolta, hogy a mű alkotójának nevét jelenti” – olvashatjuk a tanulmányában, amely arra is kitér, mi a különbség a hamisítás és a másolat között. A 2010-es évek elején Magyarországon a megkérdezett galériák, aukciós házak szerint az árverésre felkínált képzőművészeti alkotások 30-50 százaléka volt hamis, jelenleg pedig a felajánlott művek 15-30 százaléka lehet hamisítvány – mondta el Bendzsel Miklós Műtárgyhamisítás magyar szemmel − Ocsút a búzától című tanulmánykötet múlt heti bemutatóján. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, az Országos Kriminológiai Intézet és a Kieselbach Galéria által megjelentetett könyv az első magyar nyelvű összefoglaló a műtárgyhamisítás világáról tizennégy szerző tizennyolc tanulmányával, benne az idézett Molnos Péter-írással, a Kieselbach Archívum jóvoltából pedig sokkolásként több száz hamis képpel. (A Kieselbach Galéria nyakába az elmúlt évtizedekben rengeteg hamis műtárgyat próbáltak varrni, ezek összesített aukciós értéke mintegy 9 milliárd forint lett volna – most elrettentő példatárat erősítenek.) Bár a könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, az év második felében elektronikus formában elérhető lesz. Addig könyvtárakhoz, oktatási intézményekhez, közgyűjteményekhez és galériákhoz juttatják el. Az elmúlt évtizedekben a hamis Rippl-Rónai-festményektől kezdve a „pszeudo-Csontváry”-gyűjteményig sok cikk született − a tanulmánykötet a műtárgyhamisítás és az ahhoz kapcsolódó csalás magyarországi jogi eseteit is ismerteti. Bemutatja a 2008-ban megalakult Hamisítás Elleni Nemzeti Testület munkáját, fellépését a szellemitulajdon-jogok megsértése ellen, és gyakorlati példákat hoz a Kieselbach Tamás művészettörténész, Einspach Gábor igazságügyi szakértő és Molnos Péter által 2011-ben alapított Első Magyar Festmény és Műtárgyszakértő Iroda praxisából. (A műtárgybírálati iroda munkája hiánypótló, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ugyanis beszüntette ezt a szolgáltatást.) A könyvbemutatón Einspach Gábor egy Rippl-Rónainak tulajdonított képről rántotta le a leplet, Molnos Péter művészettörténész eredeti és hamis Aba-Novák-festményeket hasonlított össze. Kieselbach Tamás pedig arra hívta fel a figyelmet: állami felelősség is, hogy minél több magyar képzőművészről szülessen meg megbízható életmű-katalógus – van ugyanis olyan album, amely még a címlapján is hamisítványt mutat be. A hamisítvány pedig nemcsak a gyűjtőnek, galériásnak okoz kárt – roncsolja egy-egy alkotó életművét is, ezzel pedig kulturális örökségünket. Lapunk egykori munkatársa, Martos Gábor Tévedések végjátéka című tanulmányában megismerhetjük annak az esetnek a teljes történetét is, amely az ezredforduló idején kavart vihart. Egy magyar aukciós ház úgy hirdetett meg árverésre egy „Murillót”, hogy – a tanulmánykötetben szintén publikáló – Lengyel László művészettörténész jelezte kételyeit a kép eredetiségét illetően. Mint az írásból kiderül: végül nem az aukciósház, hanem egy valódi vásárló vette meg a festményt kikiáltási áron, ám a vásárló további eredetvizsgálatot szorgalmazott. A korábban a Szépművészetiben és a Magyar Nemzeti Galériában Murillo-festményként kiállított kép végül visszakerült a művet az aukciós házba beadó eredeti tulajdonoshoz – egy gangos pesti bérház lakásának a falára.

Infó

Műtárgyhamisítás magyar szemmel − Ocsút a búzától Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, Országos Kriminológiai Intézet, Kieselbach Galéria, 2019 

Koronavírus – A római Raffaello-kiállítás is veszélybe kerülhet, a Metropolitan Opera karantént rendelt el

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.03.05. 11:27

Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP
A Met közölte: minden olyan művésznek, aki az amerikai járványügyi központ által megnevezett koronavírussal fertőzött országból érkezik New Yorkba, 14 napra magától karanténba kell vonulnia.
A Raffaello halálának 500. évfordulója alkalmából csütörtökön megnyíló római Raffaello-kiállításra már elővételben 70 ezer jegyet adtak el online, de az új koronavírus terjedésével Olaszországban kialakult helyzet miatt veszélybe került a rendezvény. A reneszánsz mester kiállításának otthont adó Scuderie del Quirinale galéria rekordszámú látogatót vár a június 2-ig tartó rendezvényre. Az érdeklődés hatalmas, ám a szervezők egyelőre nem tudják, hogyan befolyásolja a kiállítás nyitvatartását az új koronavírus-járvány, amelynek feltartóztatására az olasz kormány már számos drasztikus intézkedést hozott, többek között bejelentették az iskolák átmeneti bezárását. A kormány egy olyan rendelkezést is fontolóra vett, amely szerint betiltanák a nyilvános rendezvényeket és elrendelnék, hogy az emberek tartsanak egymástól egyméteres távolságot a közösségi terekben. Ez pedig a kiállításokat is érintené.
„Szorítunk és imádkozunk, hogy a tervek szerint megtarthassunk a kiállítást”

– mondta el a Scuderie galéria egyik vezetője a csütörtöki megnyitó előtt.

A szervezők közölték, hogy korlátozni fogják a látogatók számát a termekben, csökkentendő az új koronavírus terjedésének kockázatát. Hozzátették: ha kénytelenek lesznek ideiglenesen bezárni a kiállítást, nem valószínű, hogy meghosszabbíthatják a tárlatot, amelyhez a világ vezető múzeumai, köztük a párizsi Louvre, a madridi Prado, a londoni National Gallery és a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria adott kölcsön műalkotásokat. Olaszországban már több mint 2500 koronavírusos beteget tartanak számon, és legalább 79 halálos áldozata volt az elmúlt két hétben a járványnak. Raffaello 1483-ban született és egy hirtelen betegség következtében 37 évesen hunyt el Rómában. A reneszánsz egyik legnagyobb mestereként tartja számon a művészettörténet. A római kiállításon nemcsak híres festményei láthatók, hanem nyomatai, szobrai és falikárpitjai is. Emellett archeológia és építészeti munkáit és költészetét is megismerhetik a látogatók. A kiállítás rendezői 204 műalkotást gyűjtöttek össze, amelyből 120 Raffaello műve, a többi pedig olyan korabeli munka, amely a mester korát, a reneszánsz világát segít megérteni. A firenzei Uffizi képtár igazgatója a kiállítás jelentőségének érzékeltetésére elmondta: nem valószínű, hogy valaha még egyszer ilyen teljes módon lehet bemutatni Raffaello életművét. Az Uffizi 9 festményt és 40 grafikát adott kölcsön a tárlathoz.

Tizennégy napos karantén

A Metropolitan Opera 14 napos karantént rendelt el minden olyan művésze számára, aki az új koronavírussal fertőzött helyről érkezik New Yorkba. Diane Zola, a Met vezérigazgató-helyettese emailben tájékoztatta a művészek menedzsereit, hogy minden olyan művésznek, aki az amerikai járványügyi központ (CDC) által megnevezett koronavírussal fertőzött országból érkezik New Yorkba, 14 napra magától karanténba kell vonulnia. A CDC eddig Kínát, Iránt, Dél-Koreát, Japánt, Olaszországot és Hongkongot tette fel erre a listára. Zola jelezte a menedzsereknek, alakítsák úgy a művészek programjait, hogy New Yorkba érkezésük után 14 napra karanténba tudjanak vonulni a próbák előtt, illetve halasszák el próbáikat. Mint hozzátette, a művészek nem kapnak pénzbüntetés a karantén miatti késlekedésért.

„Volt benne valami plusz” - Rotschild Klára életműve kötetben és tárlaton

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.03.05. 11:00
Megjelentek a tavaszi-nyári ruhák
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Mindennél alaposabb betekintést kapunk a „budapesti Coco Chanelként” emlegetett Rotschild Klára életművébe a Nemzeti Múzeum kiállításából, és A vörös divatdiktátor című kötetből.
Hogyan válhatott valaki a XX. század magyar divattörténetének legmeghatározóbb alakjává? Szerencsés csillagzat, vagy sokkal inkább szakértelem és kapcsolati háló kellett hozzá? Mennyiben volt más a divatipar a szocialista Magyarországon, mint napjainkban? Mitől volt egy kollekció igazán egyedülálló, és mindmáig emlékezetes? Hogyan kerülhetett valaki olyannyira privilegizált helyzetbe, hogy a politikai változások nem hatottak rá? Ki is volt valójában Rotschild Klára és mi volt a titka? Simonovics Ildikó divattörténész számos további kérdésnek a nyomába eredt sokéves kutatása során, megkísérelve, hogy a lehető legpontosabb portrét rajzolja meg az évtizedeken át tündöklő divattervezőről. A legendás szalonról és vendégköréről, vezetőjének személyiségéről és munkamoráljáról, a ruhák tervezési folyamatairól szinte mindent megtudhatunk a Magyar Nemzeti Múzeum CLARA. Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállításából, és az ezzel egyidőben megjelent Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című kötetből.
A később neves divattervezővé vált Klára a legenda szerint a szabászasztalon született 1903-ban, s ami ebből biztosan igaz, hogy zsidó származású édesapja Rotschild Ábrahám Adolf, és édesanyja, Spirer Regina szabómesterek voltak. Huszonéves korában egy botrányos per révén került be először az országos hírekbe, amely nem csupán ismertséget, de kártérítésként nagy pénzösszeget is hozott számára: ennek segítségével nyithatta meg a főváros második Rotschild szalonját, amely rövidesen az egyik legsikeresebb üzletté vált. Népszerűsége több összetevős volt, s mint azt Simonovics Ildikó írja, „volt benne valami megfoghatatlan, valami plusz. Mert ő volt a korszak egyik »network«-zsenije. A nyelvtudás és a magasabb fokú iskolázottság hiányától függetlenül elképesztően értett az üzleti élethez, a kapcsolatépítéshez, a kapcsolatok ápolásához, fenntartásához. (…) Korát jócskán meghaladva értette és érezte az akkori Magyarországon ismeretlen fogalomnak számító networköt, a brandinget és a sikert.” 
A szalon híres volt változatos klientúrájáról, Kádár Jánosné (bár nem annyira önszántából, mint hazafias kötelezettségből) és Tito marsall felesége, Jovanka Broz (akinek alakját pontosan mintázó próbaba is készült) mellett a szovjet külügyminiszter, Andrej Gromiko felesége, a perzsa sah neje, Farah Pahlavi, a francia ékszerész, Cartier felesége, gróf Almássy Jacqueline és művészvilág nagy része is nála vásárolt. Domján Edit, Fischer Annie, Halász Judit, Honthy Hanna, Kovács Margit, Psota Irén, Szász Endre felesége, Lula asszony, Tolnay Klári, Törőcsik Mari és Váradi Hédi szintén vendégei közé tartoztak, de akadt pszichiáter, fotóművész, nagykövet feleség, újságíró. Ő tervezte Horthy István és Edelsheim-Gyulai Ilona esküvőjére a menyasszonyi ruhát, mi több, az öltözést is segítette a nagy napon.
A viszontagságoktól szinte teljesen mentesülve vészelte át a háborús éveket, hogy aztán a szalonok sorából magasan kitűnjön. „Rotschild Klára a szocializmus idején állami alkalmazottként is a háború előtti nagyvilági, polgári életet élte, egy letűnt kor értékrendjével” – írja Simonovics Ildikó a kötetben. S felidézi Zentai Judit, a tervező barátnője és kollégája szavait, miszerint „mi úgy éltünk a Váci utcában, mintha nem is a nagy szocializmusban lettünk volna. Az egy mikrovilág volt, ahová diplomaták és rengeteg külföldi járt.” Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Rotschild 1964-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, majd 1971-ben az arany fokozatot is megkapta. Arról a divattörténész szintén beszámol, azon túl, hogy ő volt az egyik legjobb, kivételezett helyzetének hátterében több dolog állhatott, beleértve az ország nemzetközi presztízsét, hiszen „a luxusruha-eladások által Rotschild értékes valutát termelt a haza és a belkereskedelem számára, (…) jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Budapest visszakerült a nemzetközi divat térképére.” Ezért lehetett, hogy külföldi újságcikkekben „a szocialista divatkirálynőként”, „a budapesti Coco Chanelként”, vagy „az haute couture cárnőjeként” említették a tervezőt, olvasható a könyvben. Simonovics Ildikó projektje azért is kiemelkedő, mert a divattervező több oldalát mutatja be, a profi, ám hiú üzletasszonyt és a szerethető magánembert. Ahogy írja, „Rotschild Klára tudta, hogy csillogó élete, sikerei, »divatbirodalma« nem létezne a fantasztikus szakemberek nélkül, akik a műhelyeiben dolgoznak.” S noha a tervező 1976-os tragikus halálát követően a szalon továbbra is működött, „a régi bennfentesek egybehangzóan állították, hogy Rotschild Klára halála után lezárult egy szakasz a pesti divatéletben.”
Akárcsak a kötetben, úgy a tárlaton is bepillanthatunk a kulisszák mögé, megismerve munkatársak, kliensek, családtagok történeteit, és különleges öltözékeket láthatunk: műanyagflitter-, üveggyöngy- és selyemszálas kézihímzéssel készült fellépőruhát, Yves Saint-Laurent inspirálta ékszerkardigánt, Chanel-típusú kosztümöket, bámulatos estélyiket és menyasszonyi ruhákat. Ezenfelül mi magunk is felpróbálhatunk két Rotschild-modellt, megérinthetjük a korabeli anyagok mai változatait, és a kor legkedveltebb illatait is magunkba szívhatjuk Zólyomi Zsolt parfümőr jóvoltából. Az elegáns darabok és fényképek között nem nehéz felidézni, vagy akár elképzelni a kort, amelyben mindenki Rotschild ruhára vágyott. A történelmi változásokról is számot adó kötetet lapozgatva, vagy a múzeumban sétálva könnyedén azon kaphatjuk magunkat, hogy szívesen ellátogatnánk Rotschild Klára szalonjába, ahol (kis túlzással) a varázslat született.
Menyasszonyi ruhák kollekciója
Fotó: Népszava

Infó:

Simonovics Ildikó: Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor, Jaffa Kiadó, 2019. CLARA. Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött Magyar Nemzeti Múzeum főépület, Geraldine-ház Nyitva: április 30-ig. Kurátor: Simonovics Ildikó divattörténész, a MNM XX. századi és kortárs textilgyűjteményének vezetője.