Buszsofőröktől szedett bírságot a keszthelyi álparkolóőr

Publikálás dátuma
2020.03.03. 19:33
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Néhány esetben gyanús lett a járművezetőknek a férfi, ezért nem fizettek neki, és volt, hogy egymást figyelmeztették a sofőrök.
Csalás miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki többségében külföldi buszsofőröket károsított meg Keszthelyen azzal, hogy parkolóőrnek adva ki magát díjat vagy bírságot szedett tőlük – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 33 éves kaposvári férfi tavaly márciustól decemberig Keszthelyen, főként a Festetics-kastély környékén lévő utcákban, de a Balaton-parton is a buszsofőröktől és az autósoktól parkolási díjat, vagy a parkolójegy hiánya miatt bírságot szedett. A vádirat 15 esetet említ, amikor többségében külföldi buszvezetőktől, továbbá autósoktól vett át kétezer és tízezer forint, vagy 20 és 100 euró közötti összegeket. Olasz, holland, szlovák, belga, cseh, francia, német és kínai sofőröket tévesztett meg, amikor „parkolóőrként” pénzt követelt tőlük, ha pedig fizettek, egy szabadságengedélyek kiadására szolgáló tömbből adott át nekik „nyugtát”. Néhány esetben gyanús lett a járművezetőknek a férfi, ezért nem fizettek neki, volt, hogy egymást figyelmeztették a buszsofőrök, egy esetben pedig napközben kétszer is ugyanahhoz a buszhoz lépett oda, de a sofőr ekkor már rendőrt akart hívni. Több esetben előfordult az is, hogy nagyobb címletet vitt magával, mint amennyit kért azzal, hogy felváltja a pénzt, de ilyenkor az egész összeget eltulajdonította. A Keszthelyi Járási Ügyészség csalás miatt emelt vádat a magát parkolóőrnek kiadó férfi ellen.
Szerző

Bedrogozott, Európa-szerte körözött férfi verekedett a rendőrökkel Győrben

Publikálás dátuma
2020.03.03. 17:31
illusztráció
Fotó: AFP
Az agresszort régóta keresték, szervezetében négyféle kábítószer nyomát is megtalálták.
Civil ruhás nyomozók álltak lesben hétfőn este egy győri bevásárlóközpont bejáratánál: információik szerint egy régóta keresett, több ügyben is gyanúsított helyi férfi tartózkodott a plázában. A tipp bejött, a rendőrök pedig lecsaptak az üzleközpontból kilépő S. Tamásra. A 30 éves férfi nem hagyta magát, agresszíven viselkedett, szökni is próbált, így a nyomozók „kényszerítő eszközt” használtak megfékezéséhez.
Mint az adatellenőrzés során kiderült, a férfival szemben öt körözés volt érvényben, főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt. Többek között a Győri Törvényszék és a Soproni Járásbíróság is körözte, valamint európai elfogatóparancs is volt ellene – ő azonban nem vonult börtönbe, inkább bujkált a hatóságok elől. 
Tombolása miatt felmerült a gyanú, hogy S. kábítószert fogyaszthatott korábban, ezt pedig a gyorsteszt is igazolta: az eszköz négy különféle illegális drogot mutatott ki szervezetében.

A nyomozók a férfit előbb a Győri Rendőrkapitányságra, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték, ahol megkezdte büntetései letöltését (police.hu).
Szerző

Három jármű karambolozott Kiskunhalas közelében, hat ember megsérült

Publikálás dátuma
2020.03.03. 16:19

Fotó: halasinfo.hu
A baleset az 53-as számú főúton történt.
Összeütközött három jármű kedd délután az 53-as számú főúton, Kiskunhalas közelében. Az elsődleges információk alapján a balesetben hat ember megsérült – írja a police.hu. A rendőrök egy időre teljes szélességében lezárták a főutat. A helyszínelés már befejeződött, ezért a rendőrök feloldották az útlezárást. 
Szerző
Frissítve: 2020.03.03. 16:38