Mázlista

Ha egy embert kell megnevezni, aki miatt újabb menekülthullám érheti el Európát, az Bassár el-Aszad. Ha kettőt, akkor Aszad és Vlagyimir Putyin. Ha hármat, akkor ők ketten és még Donald Trump. Soros Györgynek csak annyi köze van a dologhoz, mint Orbán Viktornak az igazmondáshoz. A szíriai Idlib tartományban élő csaknem egymillió menekült a szíriai-orosz offenzíva elől indul még tovább északra. Törökország idáig egyfajta biztonsági zónát tartott fenn a határ mentén, ahol a menekültek, ha rossz körülmények között is, de legalább meghúzhatták magukat. Aszad tudja, hogy a mostani, számára kedvező erőviszonyok megváltozhatnak, addig akarja kiszorítani az országból a maradék ellenzéket, amíg az oroszok aktívan segítik, az amerikaiak pedig mindezt tétlenül nézik. Putyinnak az egészből Európa destabilizálása a legfontosabb, mert akkor háborítatlanul tovább terjesztheti az orosz befolyást a volt Szovjetunió utódállamaiban és azokon is túl. Például nálunk. Trump azt hiszi, hogy mindez egybevág az ő saját érdekével: az EU válságával kiesik egy világkereskedelmi versenytárs, az oroszokkal meg majd csak ki tudja alakítani a kölcsönös szemhunyáson alapuló együttélést. Orbán a Magyarországon is feltehetően elterjedő és akkor nyilván áldozatokat is követelő koronavírus járványnál fontosabbnak tartja a menekültek újbóli megjelenését. Az elsővel úgyse tudja fenyegetni a lakosságot, az jön magától, ő legfeljebb majd fehér köpenyben irányítja a védekezést. Bezzeg a menekültek garantálják, hogy újra lehet ágálni, cincérkedni, brüsszelezni, merkelezni, nem kell majd törődni az egészségügy lepusztulásával, a forinttal, a világjárvány miatti gazdasági megtorpanással. Még az ellenzék erősödése is megállhat. Tényleg a szerencse fia: egyszerre van járvány és háború. Persze tesz is érte. Kevésbé céltudatos politikus most talán visszariadna a menekülők lemigránsozásától, de ez neki nem probléma, sosem ment a szomszédba cinizmusért. Az „erkölcs” vagy a „felelősség” csak üres szavak. Bezzeg a „hatalom”! 
Szerző
Horváth Gábor

A magyar csoda alkonya

A magyarok megpróbálnak jobban élni. Az üzletekben, vendéglátóhelyeken elfogyasztják azt a többletjövedelmet, ami a felzárkóztató béremelésekből adódik. Így nem csoda, hogy a GDP 2019-ben az egy esztendővel azelőttihez képest 4,9 százalékkal tudott nagyobb mértékben növekedni. A korábbról elhalasztott autó, bútor és a nagyobb elektromos cikkek vásárlása hirtelen zúdult rá a piacra, amit a kereskedők készletezési okokból nemigen szeretnek, de mint tudjuk: a vevő diktál. A legutóbbi gazdasági világválság óta tudjuk: a GDP már korántsem alkalmas egy ország gazdasági erejének reális felmérésére. S ez korántsem a hazai statisztikusok bűne. A kormányok – politikai hovatartozástól függetlenül – nem érdekeltek abban, hogy a valódi, összemérhető számok szülessenek. A politikusok mindenütt mutatós gazdasági növekedést szeretnek látni, és a választópolgárok ebben készséges gazdasági partnerek. Mindkét oldal a szép számok bűvöletében él, s a mögöttes adatok a nyilvánosság számára, korántsem fontosak – vélik a gazdaság szereplői. S ebben a hamiskás játszmában, néhány lelkes gazdaságkutatótól és ellenzéki honatyától eltekintve mindnyájan részesek vagyunk. A torz számbavétel szemléletes példája, hogy csak egy kiragadott példát említsünk: a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenységet egy kalap alá veszik a statisztikusok. Így sikerült kimutatniuk, hogy tavaly csaknem 6 százalékkal növekedett az ágazat, ami a számbavétel módját illetően feltehetően megfelel a valóságnak. Ezzel szemben az Európai Bizottság legfrissebb, Magyarországról szóló országjelentése jogosan azt hányja a kormány szemére, hogy a tudásalapú gazdaságot korántsem a kívánatos mértékben támogatja, aránya a GDP-ben alig-alig haladja meg az 1 százalékot, pedig ennek kétszeresére lenne szükség a fejlettebbekhez való fokozatos felzárkózásunkhoz.  A kormányzat a magyar gazdaság jövőjét már jó tíz  esztendeje a bőséges uniós források folyamatos áramlására tette fel. Márpedig a következő, 2021-ben kezdődő, új gazdasági ciklusban a támogatások összege minden bizonnyal csökkenni fog. Mivel nincs az Európai Uniónak elfogadott költségvetése, így csak hozzávetőlegesen lehet kiszámítani, hogy mennyivel. Előzetes számítások szerint ez a mínusz akár 20-24 százalékos lehet. Mindezt kivédeni nem vészforgatókönyvvel, vagy egymásra rálicitáló gazdaságvédelmi akciótervekkel lehet. Brüsszel is az évek óta stagnáló termelékenység növelésére helyezné a hangsúlyt. Mindeddig hiába! A cégek pedig azt mondják: vagy a béreket emeljük, vagy hatékonyabbak leszünk. A kettő együtt nem megy. Az államkassza a kedvező időszakban adót csökkentett, növelték a költségvetési kiadásokat, ahelyett, hogy tartalékot képeztek volna. Az Európai Tanács hiába indított 2019-ben a költségvetés helyzete miatt „jelentős eltérési eljárást” Magyarország ellen, mivel nem vagyunk tagjai az eurózónának, így ennek jelentősége elhanyagolható. A kormány mégis a növekedési kézfék behúzására kényszerül.
Szerző
Bonta Miklós
GDP

Emberűzési adó

Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz társadalompolitikája a feudalizmus viszonyaiból táplálkozik, a gazdaságpolitikája pedig a korai kapitalizmus embereket kizsákmányoló logikáját tekinti mintának, a gépek bizarr imádata viszont új elem – de erről később.
Úgy tűnt, az ökopolitikai gondolkodásmód robbanásszerű térnyerése 2019 májusában, majd az érzékeny helyeken elszenvedett veszteségek 2019 októberében ráébresztették a kormányt: ez így nem megy tovább. Csodálkozással vegyes örömmel szemléltük Orbán Viktor zöld fordulatát. Ahogyan ő maga fogalmazott: éppen megpróbál magára erőltetni egy két számmal kisebb tunikát. De sajnos ez éppen a szemünk láttára hasad ketté, és tárul elénk a pőre valóság.
Ki az önálló döntéshozó? Aki saját forrásokból gazdálkodik. Akinek erre nincs lehetősége, az már nem autonóm, az már csak kegyenc. Az önkormányzatiságot gyakorlatilag kinullázó javaslat, a helyi iparűzési adó módosítása névleg a Nemzeti Versenyképességi Tanácstól jön. Azonban nincsenek kétségeink, a megrendelés valójában fordított volt: a politikai szándékhoz rendeltek egy szereplőt, aki a neoliberális, határtalan profitlogikát hitelesen tudja képviselni a nyilvánosságban. A szándék (az ellenzéki városok kifosztása) nyilvánvaló, de a játék kedvéért higgyük el, elvi szintű megfontolások vezetik a kormányt a helyi iparűzési adó szabályainak megváltoztatásában. Hozzáteszem, a lakosságot közvetlenül elérő szolgáltatásokat a települések az iparűzési adóból finanszírozzák, maga a szándék tehát az adó alapvető céljának meg nem értésről tanúskodik.
Elvi szinten vizsgálva a bejelentést viszont a Fideszt zöldre festő máz máris kopni kezd. Ahogyan a műanyag poharak használatára nem a szelektív gyűjtés a megoldás, hanem a műanyag kivezetése, úgy nem lehet az emberekért a profit növelésével, önmagában a termelékenység növelésével harcolni, azzal a jelszóval, hogy majd a nagyobb profitból több jut közszolgáltatásokra. Mert hiába jut több a jelenben, ha közben feléltük a jövőt. 
A K+F és az amortizáció levonható lesz az iparűzési adóból. Melyik cégeknek van keretük K+F-re, és kiknek jelentős könnyebbség a gépek elhasználódásának költségként való elszámolása? Az igazán nagy vállalatoknak és a multiknak.
A miniszterelnök országértékelőjében a K+F szektort jelölte meg mint a magyar zöld fordulat egyik kulcsát. Ez egy veretes marhaság.
Ha valamilyen irányba lépni kellene a vonatkozó szabályozásban, az pont a gépesítés adóztatása, hiszen az élőmunkát terhelő adókat kell kivezetni hosszú távon. Ezzel a lépéssel a kormány a gépek utolsó apró adómorzsáját is kiveszi a rendszerből. Ez pedig azt üzeni: a gép jó, az ember rossz. Eléggé erőltetetten kell Roger Scrutont olvasni, hogy az ember a konzervatív zöld politika nóvumaként a gép elsőbbségét találja meg. 
Az helyi iparűzési adó rendszere igazságtalan, és ezért kell változtatni, állítja a kormány és a bábja. Valóban messze nem tökéletes, de egy még igazságtalanabb rendszer ezen nem segít. A megoldás a kötelezően ellátandó feladatok normatív finanszírozásának emberközpontú újragondolása lenne. Erről persze szó sincs, hiszen a cél nem a reform, csak a kegyenccé változtatás. 
De vissza a gondolatkísérlethez, hogy itt egy zöld Fidesz intézkedik éppen. Ha zöld a Fidesz, akkor miért egy kétszáz évvel ezelőtti logika a szabálymódosítás alapja? Miért a gépesítést és nem a környezetterhelés csökkentését díjazza a módosítás? Ha most óriási klímavédelmi intézkedések készülnek, és erőltetett tempóban zöldül a kormány, akkor miért nem szempont a helyi iparűzési adó módosításában, hogy melyik cég mennyi helyi lakost foglalkoztat? Hogy mikorra vezeti ki az egyszer használatos műanyagokat? Hogy milyen újrahasznosított nyersanyagokkal dolgozik? Hogy milyen mértékben védi a teremtett környezetet, hogy mikorra vállalja a karbonsemleges termelést?
Egyáltalán, miért nem szempont, hogy az ember legyen az első, és ne a profit? A szerző Göd alpolgármestere, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának tagja 
Szerző
Fülöp Zoltán