Előfizetés

Kórházba vittek egy gyömrői nőt koronavírus gyanújával

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.02.28. 13:05
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava
A fertőzésre jellemző tünetei vannak, és nemrég jött haza Olaszországból.
Egy középkorú nőt vittek kórházba a mentők csütörtökön délután az egyik gyömrői háziorvosi rendelőből koronavírus gyanújával - számolt be róla a signaltv.hu.
A csatorna úgy tudja, hogy a körzeti orvos értesítette a mentőszolgálatot, miután a beteg több, a koronavírusra jellemző tünetet produkált, és pár napja jött haza Olaszországból.

A nő a vírus olaszországi terjedése miatt félbeszakadt Velencei karneválon vett részt, ahonnan vasárnap ért haza. Csütörtökön lázasan kereste fel háziorvosát, aki a tünetek és az olaszországi tartózkodás miatt azonnal értesítette a mentőket.
Teljes védőfelszerelésben szállították őt a Szent László kórházba.

A protokoll szerint most két hetes megfigyelés és speciális vizsgálatok várnak rá, hogy kiderüljön, koronavírussal fertőzött-e, vagy más megbetegedésben szenved.  Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője a csatorna érdeklődésére közölte, hogy a jelzett esetben fertőzés gyanúja miatt hívták a mentőket, ezért a kórházba szállítás során a személyzet a protokollnak megfelelően használta a védőfelszereléseket.  Müller Cecília, az országos tisztifőorvos egyébként az M1 péntek reggeli műsorában azt mondta, hogy az elmúlt időszakban több mint 70 laborvizsgálatot végeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, de a mai napig nincs kimutatott vírus Magyarországon.

Házi őrizetbe került a Boldog-ügy két gyanúsítottja

Doros Judit
Publikálás dátuma
2020.02.28. 12:57

Fotó: Boldog István Facebook oldala
Fehér Petra és K. Ferenc előzetes fogva tartását pénteken megszüntette a Fővárosi Törvényszék, de négy hónapig még jeladót kell viselniük, látogatót nem fogadhatnak, s csak indokolt esetben hagyhatják el otthonukat.
Akár már ma megszűnhet Boldog István országgyűlési képviselő jobbkezének, Fehér Petrának előzetes letartóztatása, miután a Fővárosi Törvényszék elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség beadványát a fogva tartás további két hónappal történő meghosszabbítására. Kijöhet az előzetesből K. Ferenc is, aki a képviselő körzetében koncentráltan bonyolította a közbeszerzéseket. Négy hónapra mindketten bűnügyi felügyelet alá kerülnek, vagyis jeladót kapnak és csak indokolt esetben – például orvosi vizsgálat idejére – hagyhatják el a számukra kijelölt úgynevezett házi őrizetet – tudta meg a Népszava. Az ügyről az Index is beszámolt.   Mint korábban megírtuk, tavaly ősszel Hadházy Ákos adta közre, hogy tudomása szerint Boldog István országgyűlési képviselő gyakorlatilag megzsarolta választókerülete polgármestereit, hogy csak akkor kapnak uniós támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, ha általa preferált cégeknek adnak munkát. Hadházynak Polt Péter legfőbb ügyész azt válaszolta: a feltett kérdése alapján jelenleg beazonosítható az ügyészségen folyamatban lévő, Szolnok megye 4-es számú választókerületét érintő büntetőügy, ahol uniós pályázati pénzek felhasználása során korrupciós bűncselekmények elkövetésének gyanúja merült fel. Több polgármestert tanúként kihallgattak, több hivatalban iratokat és számítógépeket foglaltak le. Később a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben előzetes letartóztatásba került Boldog István jobbkeze, korábbi közvetlen munkatársa, Fehér Petra, aki korábban a megyei közgyűlés alelnöke volt, az idei helyhatósági választásokon pedig a Fidesz-KDNP képviseletében tagként újra bekerült a testületbe. Rajta kívül még hárman kerültek korábban előzetesbe, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alá. Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a Népszavának elmondta: a törvényszék elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség beadványát F. Petra és K. Ferenc a fogva tartásának további két hónappal történő meghosszabbítására, s ezt azzal indokolták, hogy a nyomozás sikerességét már nem veszélyezteti, ha szabadlábra kerülnek, újabb gyanúsítottak pedig nem kerültek az ügyészség látókörébe. Ellenben mivel attól tartani lehet, hogy távolmaradásukkal veszélyeztetnék a további nyomozást, ezért mindketten bűnügyi felügyelet alá kerültek, miként korábban K. Péter, az ügy harmadik szereplője is. További két fogvatartott esetében az ügyészség kérésére már korábban megszüntették az előzetes előzetes letartóztatást, ők jeladót nem viselnek, s házi őrizetüket sem rendelték el. F. Petra és K. Ferenc esetében a döntés még nem végleges, az ügyészség akár fellebbezhet is, ám ez nem jár halasztó hatállyal a szabadlábra helyezésükre, így akár már ma elhagyhatják fogva tartásuk helyszínét.

Ketten hazamehettek a budapesti karanténból

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.28. 12:49

Fotó: Béres Márton
Jelenleg 16 ember van karanténban a Dél-pesti Centrumkórházban koronavírus gyanújával.
Ketten hazamehettek azok közül a magyarok közül, akiket a Dél-pesti Centrumkórházban tartottak karantén alatt koronavírus-fertőzés gyanúja miatt - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
A házaspár két hete került a Dél-pesti Centrumkórház erre kijelölt épületébe, miután kiderült, azon a holland óceánjárón utaztak, amelyen egy koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak.

Jelenleg tizenhatan vannak karanténban a Dél-pesti Centrumkórházban.